Tervezett cosplayek
Nem megyek nagyon bele a listába, mivel minimum 7-8 karaktert le tudnék most írni, ezért most inkább arra a 3 karakterre szorítkozok, akik egyenlőre fixnek néznek ki (vettem hozzájuk anyagot, stb.).
____________________________________________________________________________________
Alleyne - Queen’s Blade
Tavaszra szeretnék elkészülni vele.
Mindig szerettem az elfeket (első rpg karakterem is elf volt), tetszik a ruha stílusa, és a színek is (egyedül a sapka amivel nehezen tudok megbarátkozni ^^; ).
Az övek megvannak, fehér és zöld anyagot is vettem (bár szerintem a zöldet utólag festeni fogom, mert kicsit fakónak találom), fülek szintén kipipálva. Az övcsatt is majdnem kész. A fegyverhez megvannak az alapanyagok, lassan tehát annak is neki tudok állni.
Tavasz környékére ha minden igaz terveznek még néhányan Queen’s Blade cosplayt, remélem sikerül majd összeigazítanunk ; )

____________________________________________________________________________________
Light Elf - Lineage II.
Most ősszel/télen belekezdek ebbe is, aztán amikorra elkészül.
Jelenleg két robe között vacilálok tavasz óta még mindig… Ez a kettő pedig a Nightmare és az Arcana. Mindegyiknél megvoltak a számomra előnyök és hátrányok.
Elsőnek a Nightmare Robe felé hajlottam, mivel eleve szeretem a vörös-arany-fehér színkombinációs ruhákat. Arany és fehér anyagom, illetve megfelelő csipkém is van itthon hozzá.
Az Arcana mellett az szólt, hogy nagyon tetszettek a tollak a ruhán, illetve a stílusa. Az egyetlen gondom talán annyi volt hogy kissé pasztelesnek találtam az egészet.
Végül letettem a voksom a Nightmare Robe mellé, és nagyon-nagyon hosszú időn keresztül hajtottam hozzá megfelelő színű bársonyt, de mindenhol csak a rikító tűzvöröset, illetve a túl mély vagy már-már barnás bordót találtam, ez pedig nem igazán az amit elképzeltem hozzá. A neten színben találtam megfelelőt, de a legtöbbje spandex, vagy lycra szálas, emiatt nagyon fénylik.
Szóval egy kissé belefáradtam a megfelelő színű vörös bársony hajkurászásába, főleg hogy a melóm mellett se időm, se energiám, se fölösleges szabadságom nincs arra, hogy állandóan Pestre vagy máshova utazgassak anyag után kajtatva. Ezért most újra elkezdtem vacilálni az egészen >_> , de ez még kiderül, van még pár függő tényező.
Arcana

____________________________________________________________________________________
Samus - Metroid
Ez egy olyan nagyobb projekt, ami azt hiszem igencsak próbára fogja tenni a türelmemet, az energiákról, pénzről nem is beszélve…
Szeretném ha még a jövő év folyamán összejönne, de ez nagyban függ az előbb felsoroltaktól…
Valószínűleg inkább HoldfényCon-os lenne, maga a játék sajnos nem lett túl ismert idehaza.
__________________________________________________________________________________
Van még pár karakter akire azt mondom hogy “na ez jópofa lenne”, de akkor ez a lista túl hosszúra nyúlna ^^;


