Magamról

Pár sorban magamról röviden, ha esetleg akadna olyan aki picivel többet is szeretne tudni rólam, nem csak a jelmezeimről.

Név: Yuriko (illetve van aki Kitsune néven is ismer)
Csillagjegy: nyilas
Kedvenc szín: világoskék
Kedvenc állat: róka, farkas
Hobbi: rpg (asztali, konzol és időnként online), cosplay, anime/manga, rajz, kutyasuli (amíg megvolt a kutyám…), szeretek utazni

Tatabányai vagyok, és a mai napig is itt lakom.
Az anime már viszonylag korán elkezdett érdekelni, a legelején főleg német és olasz csatornákon volt lehetőség ilyesmit nézni.
1998-ban voltam először a budapesti anime meet-en, ahová aztán éveken keresztül jártam rendszeresen.

A gimnáziumi éveim alatt egy diákcsere program keretein belül volt lehetőségem kiutazni Németországba rövid időre, ahol német családoknál voltunk elszállásolva, illetve suliba is jártunk.
Itt vettem meg az első mangámat is. Akkoriban még Németországban sem volt annyira elterjedve a manga, pont kint tartózkodásom alatt jelent meg a Record of Lodoss War és az Neon Genesis Evangelion első kötete.
A gimi után tettem egy próbát a keszthelyi Egyetemen, de az ottani szakról hamar kiderült hogy mégsem teljesen az amit hittem róla, így váltottam, és a következő félévben újra starthoz álltam a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, ahol végül le is diplomáztam. Jelenleg pedig egy német vállalatnál dolgozom az itteni ipari parkban.

A cosplay is viszonylag régóta vonzott, de a legelején ez inkább még csak a cosplayes képek gyűjtésében nyilvánult meg. Ebben az időben inkább a rajzoké és illusztrációké volt a fő szerep nálam.
Majd végül 2005-ben, az akkori őszi Animecon-on (akkori hivatalos nevén Őszi Sakura Party) végre “élesben” is megadatott a lehetőség hazai színtéren a cosplay-re. Egy rövid ideig párhuzamosan indultam a rajz- és cosplayversenyeken, de kezdett érezhetővé válni hogy a kettő együtt nem működik túl jól ha az embernek szorosabb az időkerete. A 2006-os Sakura Party-n sikerült a rajzversenyen első helyezést elérni, ekkor úgy döntöttem hogy felhagyok a rajzversenyeken való részvétellel, és innentől a cosplay-re koncentrálok, a rajzot pedig meghagyom mint mellékes időtöltést saját magam szórakoztatására (rpg illusztrációk, stb.).

Ettől a ponttól kezdve rendszeresen részt vettem a rendezvényeken hol cosplayversenyzőként (jelmezekről bővebben lásd az “Eddigi cosplayek” menüpontot), 2008 tavaszától pedig az egyik cosplayszervezőként illetve zsűritagként is.
2007-ben megalapítottuk a cosplay.hu-t (Venom, Yuriko, Salome), ami szintén hozzájárult kicsit a maga módján a cosplayes közösség fejlődéséhez. Pár hónapja a Mondo-nak is írunk cikkeket a cosplay rovatba.

Érdekel a nemzeközi színtér is, 2008-ban rész vettem egy németországi hölgy által készített dokumentumfilmben, melyet cosplayesekről forgatott nemzetközi szinten, több országból. Idén pedig felkérést kaptam egy fotóprojektben való részvételre, melyet egy osztrák fotós készít Cosplayesek Európában” címmel.
Ugyanebben az évben sikerült vendégként meghívni az őszi con-ra a bécsi animecon szervezői közül néhány főt, köztük a főszervezőt is.

A 2009-es évi tervek között szerepel több külföldi utazás is, többek között részvétel az egyik legnagyobb németországi conon (ehhez a versenyhez jelenleg még partnert keresek, esetleges páros előadáshoz), illetve újra a bécsi con - amennyiben időpontja nem ütközik a hazai nyári connal.