Eurocosplay meg egyebek

Csak hogy én se maradjak ki a jóból… ^^;
Mivel sajnos az első körben nem vehetek részt (Mondocon szervezőként ugyebár), ezért nekem csak a második kör marad, így a Holdfényconos fordulóra nevezek majd.

Két tervem is van hogy mivel is induljak. Ebből az egyik már lényegében majdnem teljesen készen van ruha tekintetében, csak egy új fegyvert és pajzsot kellene legyártanom hozzá. A másik egy új ruha lenne – amibe a napokban bele is kezdtem – , de régi fegyverrel ^^;
Kiderül a szabadidőm mellett meddig jutok vele, remélem hogy belefér majd az időkeretbe, de ha mégsem, még mindig ott a B terv…

A lényeg, hogy szeretném időben leadni a jelentkezést (amit ugye viszonylag kész állapotú jelmezzel lehet, ezért most nem engedhetem meg magamnak az utolsó pillanatban való elkészülést - mondjuk amúgy is le kéne szoknom róla ^^;; ), mivel úgy hallottam a Holdfényconon korlátozott lesz a versenyen az anime/manga karaktereknek fenntartott hely… és inkább a nem-animés karaktereket részesítik majd előnyben a jelentkezésnél…
Viszont mivel nekem más lehetőségem nincs, ezért igyekszek időben bekerülni (meg persze időben elkészülni ^^; ).
Mondjuk ennyiből jobb lett volna a mondoconos forduló, mert ott mind a 15 hely „animés”, így nem kell izgulni a helyekért… Na de mindegy, ez van, meglátjuk : ) Lényeg hogy igyekszem még gyorsan az elején letudni majd a reget.

Az új cosplay-ről sokat most még nem írnék, majd lesz már némi kézzelfogható eredményem hogyan is halad, képekkel együtt, anélkül a sok szöveg úgy is unalmas lenne. : )

Szóval egyenlőre csak egész röviden:
A cipő alapját már beszereztem, de majd még átalakításra szorul, viszont sikerült eltalálnom a méretemet vakon (amerikai méret szerint rendeltem online, élmény volt átkalkulálni, mivel kb. 3 féle nemzetközi mérettáblázatot találtam cipőkhöz ^^; ).
Ugyanez a helyzet a parókával is átalakítás szempontjából. Egy teljesen hófehérből fogom átfesteni, plusz még a fazonra vágás és bővítés (mivel valószínűleg nem lesz elég a frizura kialakításához a „normál” hajmennyiség a fufru résznél, tehát pakolnom kell hozzá).
A ruhaanyag… na igen, ő az érdekes történet. De majd ha odaértem elmesélem ^^ A lényeg hogy mindent feltúrtam a megfelelő anyagért, de végül egy amerikai boltban találtam rá, szóval jól messziről (NY) utazik majd.
A páncél egy része pedig készülget már, de itt most inkább több kisebb darabról lesz jó.

A Sakuraconra pedig mindenkinek jó készülődést kívánok, már nincs sok hátra : )

Recent Entries

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.