Októberi visszatekintő - MondoCon és Halloween Party

Hát, az október is elszállt, gyorsan, de elég eseménydúsan. És ha az ember belegondol, még mindig nincs vége a programok, események sorozatának.
Az október két legérdekesebb eseménye a MondoCon, illetve a Meidos Halloween Party volt.

Haloween Party

Nagyon jól éreztem magam, sok-sok ismerőssel és baráttal összefutottam. Bár sajnos volt olyan is aki nem tudott eljönni, remélem legközelebb azért velük is sikerül találkozni.

Gondolkodtam mibe is menjek, legyen-e igazi halloween-feelinges véres, ijesztő, stb. de aztán végül mégis Kitsuko mellett döntöttem, kis goth beütéssel ^^; Volt egy ruhám, ami már hónapok óta ott lapul a szekrényemben, és eddig nem nagyon tudtam hova felvenni, szóval megoldódott a dolog. Mondjuk a Meidos fényképeken nem látszik belőle sok, mert sötétek a képek, és a ruha meg fekete ^^;;;

Faragtam Kitsukonak egy tököt is, hogy ha már egyszer halloween, adjuk meg a feelinget : ) Mivel az utolsó pillanatban sikerült tököt szereznem, és a busz indulása előtt olyan 40 perccel álltam neki, így csak “standard” tököcske kerekedett belőle (denevérszárnyakkal), de nekem azért így is tetszett.

A Meidoban volt tökverseny is, nagyon ötletes alkotások születtek. A kedvencem a farkasos volt, egyrészt nagyon szeretem a farkasokat, másrészt pedig tényleg nagyon szépre sikerült, gratulálok így utólag is a gazdájának.

Személy szerint kimondottan örülök annak hogy végre lett egy olyan hely, ahol az ember gyakrabban összejárhat azokkal a cosplayes vagy nem-cosplayes ismerőseivel, akikkel egyébként csak animeconon találkozna.
-

Mondo-Con beszámoló

Mivel is kezdjem… legyen mondjuk az idő. Azt hiszem eddigi conos pályafutásunk leghidegebb rendezvénye volt ez.
Szokásos hajnali 5 órai ébredés, készülődés, taxi, hungexpo. Bent a boltok már nagyban pakoltak, a nagyteremben viszont még mindig meg lehetett fagyni. Fűtés nem volt >_>
Nem sokra rá eligazítás, listák kiosztása, beköltözés a szervezőibe. Miután mindez megvolt, átöltöztem én is, de nem vettem fel a teljes jelmezt, mert Acheronnal és Tonyával még megnyitót tartottunk, és nem akartam teljes “harci díszben” flangálni a veterán cosplayes műsorig.
Bizonyos szempontból humoros is volt a dolog, mert szinte senki nem tudta milyen cosplay is van rajtam, egészen addig míg fel nem került később a többi tartozék. : )

Ami jó volt:
Számomra nagyon kedves ismerősökkel futhattam újra össze, hosszan lehetne sorolni a neveket. És úgy érzem hogy - bár kisebb volt a con - azt hiszem a színpad mögött jóval közelebb került egymáshoz a társaság mint az eddigi nagy conok alatt. Nem volt hatalmas tömegnyomor, hangzavar, rohanás, stb., teljesen nyugodtan és lazán el tudott beszélgetni és poénkodni mindenki amíg várakoztunk például a veterán cosplayes műsorra, vagy a performance fellépésekre. Ebből a szempontból nekem nagyon tetszett a dolog.

Ami kevésbé volt jó:
Nemes egyszerűséggel, a közönség nagyfokú passzivitása (kivételek mindig vannak persze, ez az alábbiakra is vonatkozik, tehát akinek nem inge, ne vegye magára : ) ).
Olyan volt, mintha a közönség jó nagy része most látott volna először életében cont. Az anime ismeret szinte csak a magyar közegben sugárzott sorozatokra koncentrálódott, a cosplayesekre pedig mintha egyenesen furán néztek volna. De ami még ennél is zavaróbb volt, az tényleg a teljes passzivitás… a színpadon hihetetlen jó cosplayes előadásokat (külön perfesek) és jelmezeket (pl. veterán műsor, vagy a cp verseny indulói közül páran) lehetett látni, de mindez alig tudott valami reakciót kiváltani a közönségből. Persze akadt néhány kivétel, de a közönség-reakció még így is messze elmaradt attól, amit a megszokott animeconon lát az ember. Ez az egész önmagában egy nagyon fura hangulatot eredményezett.

A cosplayversenyről is essen akkor néhány szó.
Mondjuk úgy, hogy megint felidézték bennem miért is nem rajongok annyira a közönségszavazásért. És hogy miért is szeretem jobban, amikor a közönség inkább “közönség kedvencét” választ, mintsem eldönti ki is a verseny legjobbja. Félreértés ne essék, semmi bajom személy szerint a verseny első helyezettjével… csak éppen egyértelmű volt hogy itt úgymond a “fangirl power” volt a döntő, nem pedig a kivitelezés vagy karakterhasonlóság.

A nap második fele lazán telt, sajnos fotózni nem tudtam kimenni, mert mire lett volna némi szabadidőm, addigra elkezdett kint esni az eső >_>
A hangulat laza volt, és azt hiszem a nap vége felé talán már a közönség soraiban is kezdett kicsit megtörni a jég, és kezdtek végre aktívabban is beszállni a programokba Lehet tényleg csak sok volt most az új ember, és legközelebb már ők is bátrabbak lesznek. : )

—-
UI: a paróka kiárusítós bejegyzés ideiglenesen lekerült az oldalról, ennek csupán annyi az oka hogy frissítés alatt áll (pl. időközben találtam még 2 parókát amire nincs szükségem @_@ ), a napokban újra felkerül.
—-

Recent Entries

7 Responses to “Októberi visszatekintő - MondoCon és Halloween Party”

  1. Michiyo Says:

    Én is voltam Mondo Conon és megdicsérted a parókámat, aminek máig nagyon örülök ^^

  2. Gabriel Says:

    Baromira bánt, hogy nem mehettem a MM-es partira korábban. És ez az érzet egyre jobban szúr, mióta megláttam az akkori ruhádat ezen az oldalon… A Mondo conon meg szuperült teljesített mindenki. Én is csak csodálkozni tudtam, hogy ennyire lapos legyen publikum. Ez is egy tanulság a jövőre.

  3. Lona Says:

    Osztom a véleményt, de igazából volt előre egy pici sejtésem, amikor Balázs tök laikusan megkérdezte, hogy vajon elég lesz-e egy hónap arra, hogy összeverbuválják a népet, és mindenki úgy várja a bulit, ahogy a Con-t szokás.
    De beszélgetni tényleg jó volt, csak a Halloween party-ra nem jutottam el :(

  4. Yuriko Says:

    Michiyo: Ami szép, az szép : D

    Gabriel:
    én is szívesen láttam volna egy közös képet a vámpírral, így utólag sajnálom hogy viszonylag korán visszaöltöztem… talán majd egyszer be tudjuk pótolni ^^

    Lona:
    Sajnáltam hogy nem tudtál eljönni, jó lett volna megint leülni beszélgetni :(

  5. GINtoki Says:

    én nagyokat mosolyogtam mikor már a 4. vagy 3. cosplay -edet öltötted magadra az MM -es halloween party -n. :D szuperek a ruháid és a “denevér tök” nagyon teccik ;) csak így tovább. :D

  6. Yuriko Says:

    Köszönöm : )
    Amúgy milyen értelemben a 3. vagy 4.? ^^; (csak mert a Halloween Party-n csak egyet viseltem : )

  7. GINtoki Says:

    volt az ami jöttél :D a lolis meg azt hiszem egyszer voltál simán kitsuko -ban is. ^^ de mindegy. ;) a lényeg h klassz ruhákat készítesz. ^^

Leave a Reply

Security Code: