Felicia - lábak
Hát, ilyen se nagyon történt még velem con előtt, de most sikerült végre időre - és nem utolsó éjszaka - elkészülni mindennel ^^;
Lesz majd mindjárt előzetes kép is a teljes jelmezről, de előtte még pótolom amit már megígértem, a hátsó mancsokról a képeket.
Korábban már említettem ugye hogy Felicia mancsait szeretném kicsit nagyobbra, “beast”-szerűbbre kialakítani. Míg a kezeknél igyekeztem megtartani végül a “használhatóságot”, azaz hogy tudjak azért rendesen fogni stb. addig a lábaknál szerettem volna ha kevésbé néz ki emberinek a dolog.
Ez nem csak a szokásosnál nagyobb lábfejet jelenti, hanem azt is, hogy szeretnék majd olyan hatást kelteni mintha cicásan/Feliciásan lábujjhegyen járnék (ehhez a már jól bevált átlátszó sarkas megoldást választottam : ) ).
A képeknél kéretik figyelembe venni, hogy az egyik lábon még nem volt beragasztva két karom, mert kettő még “feldolgozás alatt” állt, így ott csupán kettő van éppen a négy helyett. ^^;
-

-

-

augusztus 20th, 2009 at 18:09
csak fél perc után esett le, hogy hol is van az átlátszó sarok. Nagyon hatásos, le a kalappal!
augusztus 20th, 2009 at 19:26
Wow, hihetetlen jól néz ki *o*