Életjel

Eltekintve a hétvége eseményeitől, összességében nem volt sok időm bármit is írogatni, de azért mégiscsak legyen valami kisebb helyzetjelentés a jelenleg futó projektekről : )

Kos-Mos:
Jelenleg nem rohanok annyira vele, rengeteg munka fekszik benne és egy picit kell már a változatosság, a lényeg hogy kész legyen teljesen mire Lona elkészül a T-elos cosplayével : )
A fegyvert szétkaptam átmeneti javításra, az alsó részét lecserélem és megerősítem.
A karokon lévő páncéldarabokat is rendbe szedem picit, főleg a rögzítéseket (mert az még 2007-ből maradt vissza, és az idő igencsak nyomot hagyott rajt), és nemsokára bekerül a világítás a karokba + a sisakba is. A helyük tavasszal már megvolt, de sajnos idő hiányában kimaradt, csak a fegyverbe került be, azóta itt pihennek a ledek egy dobozkában.
Néhány egyéb darabot is lecserélek majd a sérülékenység miatt, jó lenne ha bírná a jelmez rendesen az utaztatásokat, de ez még ráér jelenleg 1-2 hónapot.
A parókafestéket is előszedem majd végre, mindenképpen ki szeretném próbálni amíg még tart a jó idő : )

Felicia:
Szépen halad, az egyik “lábmancs” már teljesen készen van. Meglepő módon sikerült első nekifutásra tényleg amolyan “beast” jellegűre megcsinálni, kevésbé emberire. A másik még csak félig van beborítva, még szöszölök vele (szó szerint).
A ruha alsó része is megvan, plusz az egyik kar, a másik pedig szintén félig (ott még az egyik mancs ami hiányzik). Az egész ruhához 3 féle hosszúságú szőrt használtam fel.
A karmokat végül megoldottam, a “laposakat” alakítottam át, hogy picit vastagabbak legyenek, így megkaptam a megfelelő szélességet is.
A parókához végül 5 csomag póthajat szereztem be, aztán kiderül mi születik belőle : )

Kitsuko:
Lényegében ő lesz a legegyszerűbb, mivel már egy meglévő ruhát használok majd hozzá, így alapvetően csak a fülekre + farokra van szükség.

Fotók majd lesznek mindenről, csak még nem volt időm rendbe szedni őket, egyenlőre a vinyón hevernek. Mivel sajnos erőteljesen túlórák vannak a héten (hónapzárás + itt a németországi főnök), így nem sok időm maradt a válogatásukra, de majd hétvégén pótolom.

Amúgy pedig hajrá mindenkinek, tessék belehúzni, már nem sok időnk van conig : )

Recent Entries

4 Responses to “Életjel”

  1. Lona Says:

    :)
    Nagyon kíváncsi vagyok Feliciára!! :)
    Ahogyan olvasom, szépen haladsz, hajrá-hajráááá!!!

    Üdv:Lona

  2. Yumi Says:

    Az ám! :D Én szokásomhoz híven még sehol sem tartok, de igyekszem behozni a lemaradást. xD
    Parókafesték, jut eszembe, nekem ugye van az a halvány pink parókám ami nem ártana ha sötétebb lenne, akkor azt azzal is meg lehetne oldani? X.x (bár gondolom függ a paróka minőségétől, anyagától)

  3. Yuriko Says:

    Lona: köszönöm, és szurkolok neked is hogy elkészüljön minden időre! : )

    Yumi:
    Sajnos én naponta maximum csak 1 vagy 2 órát tudok rajta dolgozni meló + egyebek mellett (pontosabban után), azt sem minden nap, szóval még bőven be tudsz hozni, emiatt nem kell aggódni ^^
    Parókafestékkel biztos hogy sötétebbre lehetne színezni a parókádat, de árban sajnos nem érné meg. Maga a festék nagyjából annyiba kerül mint egy komolyabb paróka, így csak akkor éri meg festeni ha olyan színről van szó, ami nagyon ritka vagy egyáltalán nem kapható, esetleg színátmentes, stb. Ha létezik a szín ami kell, akkor olcsóbb megvenni inkább a parókát mint a festéket magát.
    Tényleg, a műszőr mintát amit küldtem megkaptad már? : )

  4. AngelBridget Says:

    Wáá, Feliciára már nagyon kiváncsi vagyok:D…. megtudlak érteni, én is meló után kétnaponta tudok csak haladniO.o, de még van kemény 3 hét… hajrá:)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.