Jelmezelemzés - KOS-MOS (Sakuracon 2009)
Hát ez a con is elment, talán túlságosan is hamar. Sok emberrel szerettem volna beszélni, de az idő újra és újra túl kevésnek bizonyul.Főleg ha még szervező is mellette az ember.
A conról konkrétabb beszámolót a következő bejegyzésben írok majd, amint lesz egy kis időm összeszedni hozzá a gondolataimat, most inkább egy kisebb jelmez-elemzésre szorítkoznék.
A con mindkét napján a felújítás alatt álló KOS-MOS (v4) cosplayemet viseltem. Ahogy arról már korábban írtam, ez a jelmez nagyon hosszú ideje húzódik már, 2007-ben próbálkoztam vele először, de akkor még nem volt meg a megfelelő szintű technikám hozzá. Mivel azonban KOS-MOS nekem nagyon a szívem csücske, ezért idén úgy döntöttem hogy szinte alapjaiban újraépítem, és ezután is folyamatosan javítgatok rajta, főleg mivel szeretném beépíteni két további projektbe is.
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ugyanúgy ahogy az évek múltán változik egy-egy játék grafikája, úgy változik a cosplay is, szóval nézzük akkor a 2007-es és a másfél évvel későbbi, 2009-es “grafikát”.
-

-
Azt hiszem nem kell ecsetelni a különbségeket… Jól mutatja mennyit számított az esetemben másfél év, annak ellenére hogy a 2009-es még nincsen befejezve.
A jelmezről összességében: az idő mégiscsak kevésnek bizonyult, így kb. 70-80%-ban készült csak el… Ez viszont nem jelenti azt hogy annyiban hagyom a dolgot, mindenképpen szeretném befejezni. Mert Kos-Mos az Kos-Mos, és továbbra is kedvenc videójáték karakterem, és csakazért is össze fogom hozni 100%-ra.
Ennek ellenére úgy érzem hogy nem sikerült rosszul ahhoz képest hogy egy befejezetlen darab.
Na de nézzünkk akkor egy elemzést az én szemszögemből.
Karakter: KOS-MOS (v4)
Játék: Xenosaga III.
Állapot: 70-80%
- Negatívumok (csak hogy hamar túl legyünk a kritikán):
Az első és legnagyobb problémám, ami jelenleg legjobban szúrja a szememet… a sisak eleje. Az történt ugyanis, hogy az utolsó éjszaka is dolgoztam - már megint - így nem volt idő teljesen kidolgozni a rögzítést. Végül ragasztással oldottam meg a pántokat, ami végül túl gyengének bizonyult, és végül egyik oldalon el is engedett. Rettenetesen sajnálom a dolgot, mivel sok jó képbe rondít ez bele. >_<
De most már nem lehet mit csinálni. Később megszabadultam tőle, ez kissé hiányossá tette a jelmezt, de még mindig jobb volt mint félig elengedett ragasztással…
A többi résszel nem volt komolyabb problémám, talán annyi hogy helyenként meglátszottak a kapkodás nyomai, de ezeket majd javítom.
A gerinc végül nem készült el, amit szintén pótolni fogok. A parókát szerettem volna kétoldalt sokkal szebben megvágni illetve festeni, de végül már erre sem maradt időm ~.~ plusz egy rovátka a még hátralévő dolgok listájában.
- Pozitívumok:
Az alap ruha maga sokkal jobb lett a 2 évvel ezelőttinél, és a “csizmával” is jobban meg vagyok elégedve (bár még hiányoznak arról is az arany részek).
A páncélzat a karon és a vállakon még mindig strapabíró, karcolás mentesen túléltek pár leejtést, és magát a szállítást is jól viselték.
A “bordáktól” féltem eleinte a legjobban, ennek ellenére sikerült egy jó rögzítési formát kitalálni, aminek köszönhetően még a Jai-ho-t is el tudtam táncolni anélkül hogy leestek volna (köszönöm a tippet, magamtól soha nem jöttem volna rá erre a megoldásra <3).
A fegyver pedig még engem is ledöbbentett. Igazándiból a világítás meg volt tervezve, megvolt hozzá minden, csak beszerelni nem volt idő otthon, így ez eltolódott a con napjára. Ezért a con reggelén derült ki hogy milyen is lesz. Őszintén szólva arra számítottam hogy nagyjából csak a penge feléig fog eljutni a fény, ezzel szemben a végeredmény minden várakozásomat felülmúlta. A penge nem csak hogy teljesen lézer-penge hatást kelt, de a földre letéve a kibocsátott fény csíkban tovább halad a földön, gyönyörű effektel. A színe pedig ennél tökéletesebb nem is lehetne.
Ezek voltak tehát a pozitívumok és negatívumok amik eszembe jutottak. A hibák ellenére összhatásilag szerintem egészen jó lett, ahhoz képest hogy nem 100%-os a jelmez.
Volt egyébként partnerem is, Lyrevi mint Shion Uzuki, KOS-MOS alkotója és “karbantartási mérnöke”.
Szerintem nagyon jó és aranyos Shion volt, perfektül passzolt hozzá a karakter, alkatilag és külsőre is. =)
Szerettem volna neki megcsinálni Shion fegyverét, de sajnos nem jött össze időben, majd a nyári conra remélhetőleg sikerül pótolnom.
Fotókat a héten majd töltök fel a Xenosaga galériába, addig is előzetesnek néhány kép:
A cosplay világosban

- Foto by Dunkleengel
KOS-MOS és Shion

- Foto by Norbert
Lézerpenge a sötétben

- Foto by Gabriel
Nemsokára indul a nyári projekt, de mellette párhuzamosan igyekszem dolgozni KOS-MOS-on is, egyrészt mivel még a nyár vége előtt szeretnék egy fotósorozatot a kész jelmezzel, másrészt szeretném a nyári 3 napos con egyik napján újra viselni majd.