KOS-MOS Blade Project
Hosszas tervezés és utánajárás után pénteken elmentem beszerezni az alapanyagokat Kos-Mos fegyveréhez, így megkezdődhetett végre a munka.
-

-
Mivel minden nap 17 óráig dolgozom, ezért nem sok esélyem van bárhova is odaérni nyitvatartási idő alatt (főleg ha még azt is beleszámolom hogy az alapanyagok 90%-át Pestről kell beszereznem, így még ott a 70 km-es utazás Tatabányáról) ~.~ Ezért választhatok a túlóra és a szabadság között (vagy mindkettő…). De nem is ez a lényeg… A munkahelyemen nagy nehezen összeegyeztettem hogy elmehessek pénteken, ritka alkalmak egyike… Pont emiatt nem akartam semmit a véletlenre bízni és vaktában keresgélni, ezért a beszerző körutat telefonok sora előzte meg már egy hétre előre (biztos van-e az ami nekem kell, hogy ne potyára menjek). Szóval mire eljött a péntek, már egy mini-időbeosztással és címlistával vághattam neki Pestnek.
Lényeg a lényeg, lejártam a lábam (természetes hogy a két fő bolt ami nekem kellett, Budapest két totál ellentétes pontján található, ráadásul mindkettő kint a civilizáció szélén), de összeszedtem ami kellett. Pár apróság kimaradt ugyan, az legközelebbre marad, de a fő dolgok megvoltak.
El akartam csípni a Keletiből induló gyorsat hazafelé, de 2 perccel sikerült lekésnem. Átkecmeregtem a cuccokkal a Délibe, fel a vonatra, 1 óra alvás és már otthon is voltam. Még beugrottam az Obiba is venni pár dolgot, ezzel nagyjából meg is volt aznapra minden ami kellett.
Mire hazaértem totál fáradt voltam, így aznap már nem fogtam bele semmibe.
Miután így teleírtam fél oldalt lényegtelen dolgokról, rátérek a fegyverre is végre.
Egy kép teljes alakosban arról, hogy hogyan is kell majd kinéznie az egésznek végén:
-

-
Elejétől a végéig kb. 150 cm hosszú.
Jelenleg nagyjából 50%-on állhat. Teljesen alkotóelemeire lett bontva, a fő formák már ki vannak alakítva, de még semmit sem ragasztottam össze.
A penge maga is készen van már, de még nincsen beragasztva (megszenvedtem ezért a színért rendesen).
Az eleje nagyon gyorsan ment, az alap formák kivágása hungarocellből, majd a finomabb részletek kialakítása.
-

Az összes főbb formához “szabásminta” készült, ami alapján kivágásra kerültek a darabok.
Aztán jött a nehezebbik feladat. Amire én rettenetesen kényes vagyok, az többek között a borítás. Ebben igyekszek mindig a tökéletességre törekedni (amennyire házi keretek között ez lehetséges), akármilyen alapanyagról van is szó. Legyen minden szép, folyamatos, egybefüggő, ha lehet ne látszódjanak élesen elváló érintkezési pontok (kivéve ha szándékos, mert látszódniuk kell), a felület sima legyen, ne legyenek benne látványos lyukak, ne váljon le a fólia a széleken, stb.
Az első elgondolásom kudarcba fulladt, majd 3-4 órás hosszas kísérletezgetés után sikerült - ha minden igaz - normálisan megoldani a dolgot, de ez majd még az elkövetkezendő egy-két napban kiderül.
A lényeg, hogy jelenleg kb. ez az állás:
-

-
Ami miatt “szétcsúszottnak” tűnik az egész, az az hogy még tényleg darabokban van. Ahogy azt már korábban is írtam, nincs összeragasztva. A különböző részek csak a fénykép kedvéért lettek a penge köré rakosgatva.
Ha már a pengéről van szó, neki sem ez lesz a végleges kinézete. Egy fehér színű védőfólia van még az egyik felére ragasztva, hogy védje a karcolódásoktól. Emiatt tűnik egybefüggő - az eredetinél sötétebb - zöldnek, egyébként átlátszó, és nagyon szép tengerzöld színű. A színe valamivel halványabb lesz majd az eredetihez hasonlóan, amint lekerül róla a védőfólia.
A darabokon jelenleg semmiféle festés nincsen, még dolgozom rajtuk hogy minél simább és egyenletesebb felületet kapjak. Jelenleg ezért is olyan fura színűek, pár helyen pedig még mindig nem teljesen egyenletesek, ezek a pontok még javításra várnak.
Hiányoznak még a kisebb részletek is, ezek majd a legvégén kerülnek sorra.
A lényeg hogy most még picit csúnyácskának néz ki elsőre, de sokkal jobban fog festeni ha véglegesen össze lesz rakva, és ki lesznek alakítva a részletek.
-
április 13th, 2009 at 03:00
Hát nagy szívás ez az időbeosztás téma:S
De legalább a java megvan,ez is valami:)
Én még mindig nem tudom,hogy melyik Kos-Mos szerkót csináljam meg,mert még mindig minimum 5 között vacilálok,de valószínűleg ez a kard lesz nálam is a fegyver,mert erről találtam nagyon szupi képet,és stílusra is nagyon baba:)
Te hol találtál ilyen masszív kékeszöld lapot?
Én még csak a moci,és a ruha alapanyagain törpöltem(hisz hol van még a nyár:) )aztán,lehet elkukkantok oda,ahol ilyen tuti alapanyagot lehet kapni a pengéhez:)
április 14th, 2009 at 14:11
Már alig várom, hogy lássam a teljes cosplay-ed. Biztos nagyon szupit fogsz ismét összehozni^^
április 14th, 2009 at 18:02
nagyon professzionálisan néz ki már így darabokban is. Ez az egész egyszerű műhó (hungarolcel)?
április 15th, 2009 at 07:10
Szerintem ez a Ciánzöld(?) nagyon állat szín! Egyből odavonzza az ember tekintetét! Nagyon jó. Én is hasonló színt vadászok, csak én anyagból, a nyári “obelix gatyához”. Komolyan néz ki!!!! :) :) :)
április 23rd, 2009 at 13:44
Erda Zin: köszönöm, igen, a nagy része hungarocell =)
Lona: a színe nekem is nagyon tetszik =)
Remélem te is ráakadsz a megfelelő színű anyagra, sokszor szerintem az egyik legidegölőbb folyamat ^^;
AngelBridget: remélem hogy sikerül időben elkészülnöm vele, és kíváncsian várom én is a tiédet, nézegettem már a képeket =)
Cassidy: Masszív műanyag lapot szinte bármelyik barkácsáruházban kapsz (pl. Obi). Ezek azonban legtöbbször nem színesek.
Ha alapból zöld színt akarsz akkor készülj fel arra hogy kb. 20-30 ezer körül van újonnan egy tábla - 1m x 1.5m - áfástól (ennél kisebbet pedig nem igazán adnak).
május 1st, 2009 at 12:25
Igen, igen, ez így van, sokszor hetekig gondolkodom, hogy mit-miből csináljak, milyen súlya, eléggé strapabíró-e, vagy összeférnek-e az alapanyagok? Már rajta vagyok a szeren, de a helyzetjelentés túl hosszú, írok majd egy mailt :)
Addig is jó munkát hozzá, nagyon szép lesz! Hajrá-hajrá!!!!
május 1st, 2009 at 17:25
Oké, várom akkor a helyzetjelentést ^^
A mailt én sem felejtettem ám el, csak picit lassan haladok a válaszírással, de most hétvégén mindenképp pótolom =)