Posts filed under 'Találkozók'




Japán Nap - ez is megvolt

Tegnap volt a Japán Nap amire készültem, a ruha sajnos csak 80%-ig készült el (mivel 4-5 nap alatt csináltam, suli mellett), amikor kifogytam az anyagból és újra akartam tölteni magam csütörtökön, akkor már késő volt, és a boltban sem kaptam olyat úgyhogy maradt minden úgy.(és szerintem már nem is fogom befejezni, jó ez így :D)
Délelőtt 10-kor volt a gyülekező a Batthyány téren, még vártunk pár emberre, majd átsétáltunk a suliig, ahol épp óra volt, és volt kb 5-10 percünk átöltözni. A feladatunk az volt, hogy fel-alá mászkáljunk a folyosókon és “ijesztgessük” az embereket. Sikerült is. Némelyik diák úgy nézett, mintha nem lennénk emberek, de azért akadt egy pár aki “örült” nekünk, azokkal beszélgettünk is.
A cosplayes beszélgetés elmaradt, nem volt nagy az érdeklődés, vagy csak nemtudtak róla az emberek..
Szóval csak mászkáltunk és mászkáltunk, fényképezkedtünk, csoportkép is készült meg minden ami kell. Körülbelül délután 1-2 körül oszlott a nép, és ennyi volt. A japán tanár közölte velünk, hogy nyugodtan jöhetünk jövőre is, és szeretné ha előadnánk valamit, vagy tesiórát tartanánk(pl para-parát táncolnánk, amúgy vicces volt hogy a japán tanárnak halvány lila gőze sem volt arról, mi az a para-para..xD).
Részben csalódás volt, másik részben meg jól éreztem magam. Itt tényleg csak a diákok hozzáállása volt a probléma^^ Úgy vagyok vele hogy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb a cosplayelés terén.
És végül itt egy kép, Rhysa-val, sajna még csak ezt az egyet kaptam meg, ha lesz több, felrakom:

Van egy kis pocakom ebben a ruhában, és picit előnytelen póz de sebaj :D

4 comments 2009. április 04. Szombat

Cosplayes összejövetel Licornenál

Azaz Licorne párjának lakását vettük igénybe, de ez nem fontos most. :D Szóval, amikor jó 1-2 hónapja kaptam erről a dologról meghívót(gondolom részben azért sem volt olyan szinten publikus hogy mindenki jöhet,mert lakáson rendezték,szóval ha emiatt bárki problémázna esetleg..x.x), azt hittem valami kis találka lesz, páran leszünk csajok és eldumálgatunk egy teázóban a cosplay lényegéről meg a tervekről,stb,lol. xD Nem is tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget..Aztán délután 3-kor megláttam a tömeget Újpest-Központnál a Match előtt..hűű mondom ez igen jó lesz :D Vártunk még egy darabig mivel Cassidy drágaságunk elaludt jó szokásához híven <3, de végülis eindultunk a puszta közepe felé a semmibe..vagy valami ilyesmi, szóval jó messzire. xD A látszólag kicsi lakásba egész ügyesen befért a jónép, mindenki megtalálta a maga kis ülőhelyét.^^ Kezdtük a dolgot egy kis nosztalgiázással, Zsunak megvolt szinte az összes eddigis PeCsás con felvétele dvd-n, úgyhogy gonosz módon mindenkit visszanéztünk. Volt, aki nem örült neki. Hááhá xD

Utána volt egy komolyabb beszélgetés a tervekről, a jövőről, a conról, és hát Zackary is hozta a formáját a nép szórakoztatásával..xD Ja igen és köszi a tippet a fegyveremhez, hamarosan elkezdem és írok róla.
Estefelé rendeltünk sushit meg mindenféle jó japános ételt, igaz én egy falatot nem ettem semmiből, bármi ami hal eredetű, azt kerülöm inkább. >_<
Fényképezgetés volt dögivel, gondolom lesznek majd képek itt-ott blogokon vagy a cosplay.hu-n, én személy szerint egyet sem készítettem, nem is volt nálam gép. T.T
Btw Tifa, ha jól tudom Te csináltad a pici kis cosplayes képeket rólunk, köszönöm szépen, a pénztárcámban fogom tárolni. ^.^
Röviden ennyi, mert most keltem fel és egyes szükségleteket még el sem végeztem, inkább rögtön a gép elé ültem. XDD

Add comment 2009. március 01. Vasárnap



Pages

Categories

Links

Meta

Calendar

március 2010
H K S C P S V
« szept    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Posts by Month

Posts by Category