Archive for június, 2009
Előkészületek
Tudom azt mondtam, nem fogok írni a craftról, de fölösleges nem írnom, szóval értitek. ^^”
Jobban szétnéztem a neten, és Esther-nek erről a ruhájáról 4 féle cosplayt is találtam, 2 jobbat, 2 rosszabbat. Mivel egyetlen egy artbook kép van erről a szerelésről, tényleg nehéz megcsinálni úgy, ahogyan annak ki kell néznie.
Íme pár kép (kattins rá és nagyobban megjelenik):

Ő nagyon szépen megcsinálta, jól eltalálta a színeket, viszont a egyetlen apró hibája, hogy egész szoknyáról hiányzik egy rakat gyöngy. (ami lehet nem lényeges,mert így is jó, csak az artbook képen olyan a szoknya,mintha végig tele lenne) Míg a másik ruhán:
Ő hosszú, vízszintes vonalakban rakott rá gyöngyöket, de nem tetszik ez a cosplay, ráadásul az anyagválasztás is borzasztó szerintem. :/
És végül a harmadik, aki még említésre méltó:

Egyedül a rózsák nem stimmelnek, teljesen más mintát rakott fel, de szerintem ő dolgozott a legtöbbet ezzel a cosplayyel, minden nagyon aprólékos, és szépek a minták.^^
A 3 cosplayből merítek majd ötleteket, Salome ajánlásával valami vastagabb selyemből készítem a ruhát (semmiképpen sem szaténból,mint itt az egyik cosplayer), a rózsákat textilfestékkel is lehetne éppen, de szerintem szebb, ha vékonyabb bársonyból vagy filcből kivagdosom és felragasztgatom. Blanca ajánlott az Üllői úton egy gyöngyboltot, szerintem ott fogok bevásárolni az ilyen fehér gyöngyökből, és a pirosakat pedig a Rayher kreatív hobbyban veszem meg, nagyon szépeket találtam elérhető áron.^^
Kesztyűvel valahogy megbírkózom, nem szeretnék olyat venni, ami esetleg tök más anyagból lenne mint maga a ruha. :/
Parókám pedig nem lesz, hajatfestünk. =3
Nyha, nagyjából ennyi.^^
5 comments 2009. június 14. vasárnap
Helyzetjelentés^^
Nem szeretném ha az előző “csúnya” postom lenne sok ideig legfelül, szóval jelentem élek, hólyagjaim is éldegélnek, de már nem igazán fájnak, csak zavar hogy ott vannak. Egy ideig térdig érő gatyánál rövidebbet tuti nem veszek fel, mert csúnyák a lábaim.
Már vége a sulinak, perpill lenne is időm cosplayre, Haruhit is elkéne kezdenem, meg a többit, csak anyag nincs még. Majd jövőhéttől.
De hogy ne csak panaszkodást halljatok, mutatok valami vidámabbat. =3
http://www.youtube.com/watch?v=AK1ie8gVt…
Loo barátnőmmel csoportos karaokén ezzel fogunk indulni, eredetileg hárman lennénk, de a 3. leányzó nem lesz itthon sajnos. Ezúttal nem fogjuk végigtáncikálni a karaokét, igen nehéz úgy énekelni, viszont a pöttyös egyenruha lehet meg lesz. Vagy ha nem, én maradok Haruhiban, Loo pedig Shugo Chara c. animéből lesz egy kék, óriás-ecsetes karakter (annak az endingje amúgy ez a szám), de nem csak karaokén, hanem csoportos perfben is (ugyanis karaktert váltott xD)
3 comments 2009. június 12. péntek
Gyilkos ragasztópisztoly
Lehet hogy béna vagyok, lehet hogy kapkodok, az is lehet hogy csak rossz napom volt..De ami most történt fél órája, naggyon komolyan elvette a kedvem a Kamael crafttól..
Reggel értem haza, barátomnál aludtam, és iszonyatosan fáradt, nyűgös voltam,egész éjjel nemtudtam aludni. Leültem, gondoltam csinálgatom a cosplay kesztyűt, ami ilyen páncélkesztyű, és itt-ott ragasztgatni kell. Mi mással, ragasztópisztollyal..Ebbe a sz*rba nagy csomóba bele volt ragadva a ragasztó, oda volt száradva,és próbáltam kiszedegetni (de ugye én hülye előtte 5 perccel már bedugtam), amikor kiszedtem,beleraktam az újat és picit benyomtam,hogy érezzem maradt-e még ott maradvány. Aha. Abban a pillanatban a ragasztórúd fele kifröccsent, egyenesen a két lábamra (hát persze hogy rövidnadrágban kell lennem mert 30 fok van) és végig a kezemre. Ezt egy nagy sikoltás kísérte..rohantam ki, próbáltam kiszedegetni a ragasztót ami teljesen bele volt égve a bőrömbe..aztán hivtam anyut, bekentük minden szarral, de durva szinten fáj -pedig általában tűröm a fájdalmat-..szóval olyan 6-7 hólyagocskával, kisebbekkel,nagyobbakkal lettem gazdagabb. Most is a jobb kezemen a gyűrűs ujjammal tudok csak írni, a többi mind sérült. xD
Ne legyen senki se olyan óvatlan mint én, én tuti hogy tanultam ebből. Méghozzá azt, hogy a ragasztópisztoly közelébe nem megyek,csak ha nagyon muszáj, és elvetem a Kamael ötletet végleg..amúgyis sokba kerül, kiszámoltam, még több mint 10-15 ezer lenne, és amúgyse állok jól anyagilag. Viszont craftolni szeretnék. Nem fogok többet páncélos meg mindenféle fullextrás karit választani, mindig megszenvedek velük, az előzőekkel is sokat küszködtem, de ilyenben még nem volt részem.
Olyan karit keresek majd, aminek szép ruhája van, és az égvilágon semmit nem kell rajta ‘craftolni’ (tehát csak varrni akarok,hímezgetni,textilfesteni,mást nem..)
Ha lesz ilyen, majd írok róla a blogban,de csak akkor ha már 100% ..
A Kamael szárnyat pedig szétmarcangolom és vagy elajándékozom a tollakat vagy csinálok belőle kisebb szárnyakat dísznek (ja de nem,mert ahhozis RAGASZTÓPISZTOLY kell >_<)
T_T..
szerk.: http://pics.livejournal.com/slpwlkngdrea…
elsődleges jelöltem..régi jelölt, 1 éve még csak távoli tervnek volt bevéve. ő se lesz a legolcsóbb,bár szerintem olcsóbban ki tudom hozni, mint a Kamaelt.és kevesebb sikítással fog járni az elkészítése. ![]()
tudom, hogy lelőtték már ezt a karit sokszor (és persze nagyon szép példányokat láttam :D), de más választásom nincs, sok tervem volt régebben, de mára már elavultak, ez az egy olyan volt amiről tényleg sokat álmodoztam, hogy egyszer megcsinálom. itt az ideje ![]()
fájdalom enyhült, a hólyagok pedig gyönyörűek. xD
35 comments 2009. június 11. csütörtök
Egy kis spoiler^^
Megvannak a csajok a csoportos perfhez, így festünk eddig:

Nagyon kicsi kép, de elég ahhoz, hogy tudni lehessen, miről van szó. ![]()
A fiúk közül még csak két ember tuti, az egyik karakterünk meglepi lesz, a 4. még kérdéses.
Továbbá elterveztem, hogy ha lesz elég időm nyári conig(nemtudom miből gondolom ezt xD), a con első napjára is készítek egy valamivel tradícionálisabb cosplayt.

Asuka Kazama a Tekkenből. Hű, de rég tervezem őt. Még soha sem csináltam ilyesmi ruhát. Sajna nem látszik nagyon, de a fekete ruha tele van fehér pókháló mintával, hímezni szeretném, de ha nem lesz időm, textilfestek^^ És ha mégse készül el nyárra, akkor sem ússza meg ez a karakter a cosplayezést, ugyanis akkor őszre csinálom.
És még valami: nem igazán cosplayhez kapcsolódik, de mivel valamennyire értek a dizájnoláshoz, kódoláshoz, stb, ha van rá igény, lehet csinálnék egy kis segítő-aloldalt, ha valaki szeretné úgy testre szabni a blogját mint én (vagy esetleg mások), tehát saját logót kitenni, másképp elrendezni a dolgokat, pár extrát elhelyezni, stb. ^^
7 comments 2009. június 07. vasárnap
Nyári csop.Perfhez fiú kerestetik!!!
Mindenképp kell még egy harmadik fiú a 9 lány mellé, és akkor megvagyunk 12-en!
Egy kis infó:
- csapat neve Made in Japán [upsz, lespoilerezve xD] ha ez mond valamit -> táncos előadás lesz, rock’n'roll-szerű, szóval nem árt, ha szereted ezeket
- bírd a tempót, bár nem lesz nagyon bonyolult tánc, és nem leszel túlhajtva ![]()
- akárkit cosplayelhetsz, ha eleve van terved a vasárnapi napra, csak mondjuk versenyen kívül, jöhetsz azzal is
- elsősorban pesti/pest megyei légy, hogy gond nélkül ott tudj lenni a próbákon
- a többit megbeszéljük..^^
Ha bárkit is érdekel, mindenképp írjon, vagy ide, vagy a fórumra priviben, vagy itt az msn címem:
komugi_91@hotmail.com
Köszöntem^^
Továbbá egy kis fejlemény:
http://img199.imageshack.us/img199/3706/…
Pretear-ból Himeno, Kon helyett választanám. Aranyos, szép lila ruha, teljesen tökéletes.
szerkesztés: Két csapattagunk változtatott ruha téren, így én is elgondolkodtam, tudom szörnyű vagyok, lehet mégse Himeno lesz a végleges választottam. -.- (ez este az ágyban,elalvás előtt pattant ki a fejemből xD ) Többiek véleményét is kikérdezem majd, de ehhez a rock’n'roll-os előadáshoz lehet jobban illene Haruhi, a rock-fellépős rucijában.
http://www.moggling.com/wp-content/galle…
Bár tény, hogy nem szeretem a “tömegcosplayt”, egyszer azért elviselném. Meglátjuk. ^^
Tegnap pedig mérgelődtem egy sort, amikor kiderült, hogy az egyik akrilfesték színe nem megfelelő a páncélzathoz, szóval vehetek újat. >_<
szerkesztés 2: huh,jelentem, megvan mindenki a perfhez! 12 ember,kemény meló lesz.
5 comments 2009. június 01. hétfő
