Archive for március, 2009
Kitty ruhája+egyéb tervek
Nagy nehezen eldöntöttem, milyen ruhája lesz a Hello Kittymnek.

Pont erre gondoltam, viszont ilyen plüssállatkája nem lesz, csak egyéb extrák, amiket majd megláttok conon. ^^
A feje készen van, legalábbis a váza, drótból és csirkehálóból (eredetileg szegény Kamael szárnyához vettem és egy rakat kimaradt), kb 60-70 cm széles. Ezután a drót miatt bevonom fél centi vastag szivaccsal (ilyet használtam tömőanyagnak a Komugis füleimbe) ha találok még valahol, és ezután jön rá a fehér anyag amiről még nem tudom hogy sima plüss lesz vagy valami nyúlékony anyag. Attól függ hogyan passzol erre a gömbölyű formára. Nos, egyelőre itt tartok.
Vasárnapi napon még nem tudom pontosan, ki leszek, viszont egyik német ismerősöm jön SakuraConra és nagyon szeretne performanceolni velem, méghozzá Fullmoon Wo Sagashitét. Amivel csak az a baj, hogy a próbákat sehogy se tudnánk megoldani, maximum ilyen webcam, kép, mikrofonos megoldással. De nem szeretném hogy igénytelenre sikerüljön, szóval vagy megmondom neki finoman hogy bocsi, nem, vagy tényleg belehúzunk és összehozunk valami jót. ^^
Az eheti Japán nappal meg fogalmam sincs mi lesz, az egyik az hogy nem szívesen hiányzok, mert ebben a félévben eléggé sokat kihagytam, a másik hogy csak MOST sikerült rávenni anyámat hogy ugyan üzemelje már be nekem a varrógépet mert egyedül nem megy..Volt is egy kis próbavarrás, szokatlan, de majd idővel megbarátkozom a kicsikével. ![]()
2 comments 2009. március 30. Hétfő
Here comes Hello Kitty~
Magánéletemben történt egy kis változás, aminek következménye, hogy abszolút nincs időm most cosplayyel foglalkozni. Aztán a napokban összeszedtem magam, hogy megvegyem a további alapanyagokat Kamaelhez, de csak nem találok megfelelőt. :/ Ezért lehet, arrébb csúsztatnám ezt a cosplayt nyárra (végülis az a “nagyobb con”), és a performance-om karakterét bepakolnám craftmanshipbe. Aztán hogy vasárnapra leszek-e valaki, az majd kiderül, még gondolkodom.
Na de akkor a craftmanshipről (mármint ami perf lett volna)…eddig titkoltam a karaktert, csak pár ismerős, haver tudta, de szerintem már nincs sok értelme a titkolódzásnak xD Egyáltalán nem megszokott karakter lesz ez tőlem, egyik cosplayerünk nevén szólítva Hana csinál hasonló felépítésű cosplayeket, és most úgy döntöttem, én is kipróbálnám, nem is akármilyen karakterrel.
Szerintem egy ekkora kép mindent elmond.. xD Épp ezért akartam performanceba rakni a karaktert, hogy ne keverjenek össze esetleg Hanával, de végülis lényegtelen. Amúgyis veszélyes lenne vele a perf, nagy fej, nagy test, véletlenül legurulok.. ![]()
Mielőtt bárki megkérdezné, halál komolyan gondolom. o.o Beteg ötlet, lesz aki szereti, lesz aki majd utálja, de elviselem. xD Életem első olyan karaktere amit szerintem minden ember ismer. ^^
Az még kérdéses, hogy melyik ruhája lesz rajtam.
3 comments 2009. március 25. Szerda
Japán Nap egy középiskolában^^
Remélem emiatt nem fogok elcsúszni a két ruhával, mert most szóba jött egy új cosplayelési lehetőség, méghozzá április 3-án, a Hunfalvy János Szakközépiskolában.
Bővebb infó itt:
http://www.animecon.hu/forum/viewtopic.p…
Ez egyébként péntek délelőtti nap lesz, egy Japános nap, cosplay-el, ddr-el, karaokevel, sushival, teaházzal, és minden jóval, és cosplayeseket várnak a szervezők (mármint azok közül akik külsősek), hogy egy kicsit színesebb képet mutassunk a diákoknak Japánról.^^ Szóvak várjuk a bátor jelentkezőket ![]()
Én már ki is szemeltem egy ruhát, azért pont ezt,mert két kikötésem volt:
1. ne legyen túl bonyolult, de legyen mutatós (mivel csak 3 hetem van rá)
2. vagy ne kelljen hozzá paróka, vagy ha kell akkor olyanom legyen
És a hosszú lila, kölcsönkért parókám talált is magának cosplayt, méghozzá a Beatmaniából Hihumit:

Sajnos csak ilyen képem van most, ezen nem látszik az élénklila haja. xD
Szóval, még con előtt, cosplayre fel! ![]()
Add comment 2009. március 11. Szerda
Egy kis reklám az AMV-seknek
Cosplay és a Karaoke mellett a másik nagy, jelentős verseny a conokon az AMV-verseny..Nah, és hát ki ne ismerné Luggeriano pedobear-samát és a többi kiváló AMV-st
Róluk lesz szó.
Aki rendelkezik animemusicvideo.org accounttal, emlészik is rá, és van 2 perc szabadideje, tegye meg hogy az ott jelenleg futó versenyen szavaz két kedves tagunkra^^
link:
http://www.animemusicvideos.org/members/…
(ott ki kell pipálni azt hogy Agree és frissíteni az oldalt)
Best Trailer or Commercial -> Luggeriano
Rookie of the Year -> Luggeriano
Best Action -> Velho
Best Multi Editor Project -> Velho
Szavazzatok,de csak akkor ha úgy érzitek. -ha nem érzitek,akkor is,mert jön a pedobear és megrépel :3 -
Ezenkívül, a drága kis varrógépem megtalálta a helyét a szobámban, és próbáltam beüzemelni, több kevesebb sikerrel. Anyum segít este. xD
Add comment 2009. március 11. Szerda
Va-va-varrógééép *.*
Juhéj fahéj, végre megkaptam azt, amiért már mióta könyörögtem, és úgytűnik szüleim nem vették komolyan, de most már tudatosult bennük hogy igen, lányuk nem ruhákat cipőket, jogsit vagy egyebet szeretne szülinapjára, hanem egy varróóógépet.
Tegnap nagy titokzatosan közölte anyám, hogy elmegyünk vásárolni, mert nővérem kapott fizut és kell neki pár apróság, de mondtam neki hogy anyám nem vagyok már 10 éves, nem tudsz átverni. ![]()
Nem valami überkomoly gép, mármint nem ilyen negyvenezrekbe került(lehet nem is kell hogy annyiba kerüljön), viszont a célnak teljesen megfelel ez a brother márkájú kis cosplaygyártógép (azt mondják jó márka,hm)

Valahogy így néz ki. Ja, pont így. Mivel nővéremnél aludtam, a gép meg itthon volt, még nem sikerült beüzemelnem, és most se fogom mert reggel 3/4 7 van és menni kell suliba, de majd ha hazajöttem, elszenvedgetek. Soha sem varrtam még géppel T_T
6 comments 2009. március 10. Kedd
Cat! I’m a kitty cat, and i dance dance dance…
A tavaszi performanceomról eddig nem esett szó, és konkrétan nem is fog mivel meglepi.
De egy beteg videót mindenképp meg kell mutatnom,ami hozzá kapcsolódik. Íme:
http://www.youtube.com/watch?v=O8hOqsVAgwI
Ez elvileg a perf része lenne. o_o Uhhh. nah, igazából úgy volt hogy ez egyéni perf lesz, csak úgy döntöttem, hogy keresek hozzá még egy embert, mert úgy ütősebb, és most válogatok az embereim között. xD És az egyikük ajánlotta ezt a csodás számot.
Én viszont erre voksolnék:
http://www.youtube.com/watch?v=8qFZNkFDAgQ
Lehet mindkettőt bevágjuk.
Aki rájött, milyen cosplay ez, vagy tényleg tudja, mert elmondtam neki, légyszi ne írja leee! xD
A craftom készülget, a páncélzat nagy része már megvan, csak festésre, javítgatásra vár. Dekorgumiból készült, szerintem az a legegyszerűbb és legjobban kivitelezhető megoldás, viszont tegnap egyik ismerősöm ajánlott valami más anyagot. Nem túl vastag, de egészen tartós, viszonylag jól hajlítható fémlap, hobbyboltban lehet kapni. Hát, érdekes, lehet meglesem..^^
Add comment 2009. március 07. Szombat
Jelentés
Jelentem egy óriási nagy zseni az aki kitalálta a ragasztópisztolyt.
Sikeresen vásároltam egyet 1100 ft-ért az OBI-ban [ez itt a reklám helye,hehe xD] és most szépen eljátszogatok vele,égetgetem magam,spriccelgetek vele a fejemre meg stb. Najóh nem xD végülis egész jól megy, a szárny 3/4-e már kész is. Most már csak attól félek, hogy nem lesz elég a toll…x.x
Vettem óriás dekorgumit is egy vagyonért, és ez még csak a kezdet. xD
Add comment 2009. március 04. Szerda
Csak úgy^^
Ma délután úgy döntöttem fogom magam, és elnézek az Obi-ba venni ragasztópisztolyt. Yeeey ~~
Továbbá elkezdtem a ruhám felső részét. Yeeey~~~ (erről később írok részletesen, mit hogyan) ÉÉÉS irdatlan mennyiségű dekorgumit kell majd vennem..yey..
Ha ma sikeresen megveszem a ragasztópisztolyt és feltalálom használatát, akkor a szárny el is készül 100%-osan.
Továbbááá, folyamatosan böngészgetem a netet(főleg blogokat, rájöttem, ott találni a legtöbb kincset), überkawaii karakterek után kutatva. *.* Ugyanis még mindig nem tudom mi leszek nyáron, de azt tudom hogy most valami aranyos karakter kéne, magical girl vagy bááármi..T.T
Vocaloid c. csodát (igazából ez is egy japán őrültség, valami énekprogram ha jól tudom) tehát jobban szemügyre vettem, legismertebb karaktere ugye Miku, de már vagy haccáz ember betervezte cosplaynek -najó, lehet hogy csak egy
- így a másik karaktert szemeltem ki, Megurine Luka-t. (xD)

Ő az középen, és aki nem ismerné, baloldalon a szegény háttérbe szorult kari Miku. ^^ Édesek mindannyian, de nekem Luka (jaj de nem tudom megszokni a nevét xD) a legszimpatikusabb.
Egyébként valamennyire hasonló cucc a Beatmania, az is tele van pakolva aranyosabbnál aranyosabb csajszikkal, jobban mondva DJ-kkel, és onnan is tervezgettem már cosplayt. Azaz az egyiket már el is készítettem egy Nippon Shoxx bulira, képem most szerencsére nincs róla, de a karakterről igen:

Az is lehet hogy őt remake-elem egyszer.^^
Amúgy az a gáz hogy annyi jó ruha van..de egy élet nem elég arra hogy mindegyiket megcsináljuk. xD Nekemis pl ez még csak a terveim töredéke..És ha belegondolok egy évben van kb 3 con, az legyen egyenlő 5 ruhával, mer ezekből két con két napos (azaz az egyik már 3), a másik pedig egy..még ígyse elég. T.T Nya sebaj ~
15 comments 2009. március 04. Szerda
Első cosplayes sérülések xD
Úgy döntöttem, ha már suliba úgyse megyek mert még eléggé beteg vagyok, akkor ideje valami hasznosat is csinálnom..Elmentem hát venni 2 és fél méter csirkehálót úgy két órája, hogy elkezdjem a szárnyamat. A keret meg is van rajta a csirkehálóval (a 2 és fél méterből kellett kb..fél méter
de legalább lesz máskorra is), már csak valami fehér anyag és a tollak hiányoznak róla. Azt is majd csak akkor, ha lesz ragasztópisztolyom -omg milyen cosplayes az akinek nincs x.x -..a lényeg hogy utálok fogóval dolgozni, és most az eredmény két szép piros összevissza karcolt kezecske. xD Sebaj, nem csak én megyek ezeken keresztül ![]()
Ha minden igaz holnap a fegyvert is elkezdem, és hamarosan jönnek az in progress képek, csak fotóápárátot kell kunyiznom (mivel az enyémnek természetesen kampec ~ ) ^^
Add comment 2009. március 02. Hétfő
Cosplayes összejövetel Licornenál
Azaz Licorne párjának lakását vettük igénybe, de ez nem fontos most.
Szóval, amikor jó 1-2 hónapja kaptam erről a dologról meghívót(gondolom részben azért sem volt olyan szinten publikus hogy mindenki jöhet,mert lakáson rendezték,szóval ha emiatt bárki problémázna esetleg..x.x), azt hittem valami kis találka lesz, páran leszünk csajok és eldumálgatunk egy teázóban a cosplay lényegéről meg a tervekről,stb,lol. xD Nem is tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget..Aztán délután 3-kor megláttam a tömeget Újpest-Központnál a Match előtt..hűű mondom ez igen jó lesz
Vártunk még egy darabig mivel Cassidy drágaságunk elaludt jó szokásához híven <3, de végülis eindultunk a puszta közepe felé a semmibe..vagy valami ilyesmi, szóval jó messzire. xD A látszólag kicsi lakásba egész ügyesen befért a jónép, mindenki megtalálta a maga kis ülőhelyét.^^ Kezdtük a dolgot egy kis nosztalgiázással, Zsunak megvolt szinte az összes eddigis PeCsás con felvétele dvd-n, úgyhogy gonosz módon mindenkit visszanéztünk. Volt, aki nem örült neki. Hááhá xD
Utána volt egy komolyabb beszélgetés a tervekről, a jövőről, a conról, és hát Zackary is hozta a formáját a nép szórakoztatásával..xD Ja igen és köszi a tippet a fegyveremhez, hamarosan elkezdem és írok róla.
Estefelé rendeltünk sushit meg mindenféle jó japános ételt, igaz én egy falatot nem ettem semmiből, bármi ami hal eredetű, azt kerülöm inkább. >_<
Fényképezgetés volt dögivel, gondolom lesznek majd képek itt-ott blogokon vagy a cosplay.hu-n, én személy szerint egyet sem készítettem, nem is volt nálam gép. T.T
Btw Tifa, ha jól tudom Te csináltad a pici kis cosplayes képeket rólunk, köszönöm szépen, a pénztárcámban fogom tárolni. ^.^
Röviden ennyi, mert most keltem fel és egyes szükségleteket még el sem végeztem, inkább rögtön a gép elé ültem. XDD
Add comment 2009. március 01. Vasárnap