header image
 

Eddigi cosplayek

Card guard (American McGee’s Alice -PC játék)
2009 Mondocon

Esemény: 2009-es Őszi MondoCon

Verseny: helyben jelentkezős

Ez volt az első cosplayem, amit azóta már továbbadtam (a treff kártya vagyok a képen). Még a Nyári conra készítette el Alice a ruháját, mi pedig Fiszivel eldöntöttük, hogy csatlakozunk hozzá, mint kártyák. A megvalósítás nem volt túl nehéz; csupán a kártyalapokat, kesztyűket és csuklyákat kellett megcsinálni. A kartonlapok kivágását és díszítését én vállaltam be, míg Fiszinek jutottak a varrnivalók. Utolsó este eszembe jutott, hogy nem ártana fegyvert is csinálni (felmosónyél+kartonpapírból XD), viszont ekkor már csak a sajátommal készültem el. :(

Ez a jelmez tökéletes volt kezdésnek; nem kellett vele túl sok időt tölteni, mégis látványosra sikeredett. Szerettem viselni (nem látszódott a fele arcom, de én kiláttam belőle), csak éppen leülni nem lehetett benne. :D

Matt (Death Note)
2009 Animekarácsony

Esemény: 2009-es Animekarácsony

Verseny: nem indultam

Ez volt az a jelmezem, amin egy öltésnyit nem kellett dolgoznom, mégis rohangáltam miatta hetekig. Az ok: Matt kiegészítőit nagyon nehéz megtalálni. A szemüveg, paróka megvétele még nem is volt olyan időigényes (Vaterán találtam megfelelőket), viszont fekete-piros csíkos egyszerű hosszúujjút nem leltem sehol. Végül egy fekete-fehér felsőt vettem ezen alkalomból és szerencsémre találtam hozzá -nem teljesen karakterhű- mellényt is. A kesztyűim ugyanazok voltak, amit a kártya cp-nél viseltem.

Ez volt az eddigi legkedvesebb cosplayem; hiszen az egyik kedvenc karakteremet játszhattam el. A jelmez nem volt túl igényes, de egyszeri hordásra megfelelt.

Neart nem tudom ki alakította, pedig szívesen odaírnám nevét. :)

Red Queen (American McGee’s Alice -PC játék)
2010 Sakuracon

Esemény: 2010-es Sakuracon

Verseny: indultunk volna, de végül versenyen kívül léptünk a színpadra (ezúton is köszönet a szervezőknek, hogy felengedtek minket :) )

Erre a cosplayemre roppant büszke vagyok több okból is; a teljes jelmez elkészítési módját én terveztem meg, ráadásul a világon rajtam kívül eddig mindössze egy ember vállalta be még ezt a karaktert - és ő jóval gyengébb minőségben alkotta meg.

Kicsiny, de annál mániákusabb csapatunk még a tél folyamán megegyezett abban, hogy bővíteni kell az American McGee’s Alice-os cosplayes csoportot egy Kalapossal és egy Királynővel. Utóbbi szerepét azonnal elvállaltam, mivel szeretem a groteszk karaktereket. A megvalósításban akadtak gondjaim, amik annak tudhatóak be, hogy a ruha nagy részét kézzel kellett varrnom, ráadásul a Kalapos kiegészítőit is nekem kellett elkészíteni. (Az őt alakító fiú ugyanis csak szívességből vállalta a szereplést.) A ruhámat -a sok kis részlet miatt- még a Con napján is varrtam, de végül összeállt az 5 tagú csapat. Szerintem jók voltunk és sokkal igényesebbek, mint előzőleg. ^^

Nagyon megszerettem ezt a karaktert; a játék készítői tökéletesen eltalálták a királynő designját. A csápos fejdísz (ami az én esetemben 2 részből állt; egy sötét színű kendőből és a rá illesztett papírmaséból, amit Alice készített el), a szöges malomkerékgallér, a torz 3 ujjas kéz és a csápok (amiket szivaccsal tömtem ki) voltak a kedvenc részleteim. Hordani már nem volt ilyen fenséges, mert meg lehetett főni a szaténban, de az emberek reakciója kárpótolt mindenért. :) A smink is szuper lett, ezért is köszönettel tartozom Alice-nak. Összevetve mindent, nagyon elégedett vagyok ezzel a cosplay-jel, mindössze annyit változtatnék rajta, hogy fekete harisnya helyett pirosat hordanék (eredetileg ilyet is akartam venni, de sehol nem találtam megfelelő színűt, vastagságút).

Kalapos: ahogy azt már írtam, én készítettem el csapatunk Kalaposának legfőbb kiegészítőjét, a kalapját. Formailag nem volt nagy kihívás megcsinálni (ennek ellenére ortopéd szegény^^”), de a minták ráfestése kb. 8 órát vett igénybe. Ez volt az a munka, amit a legjobban szerettem csinálni és minden rászánt perc megérte.
Sakuracon hazafele

Itt látszódik, hogy kinek mi a jogos tulajdona. XD A kép am. hazafelé menet készült -Csepi kapott le minket- és a látszattal ellentétben nekem még 3 hatalmas szatyrom is volt.^^”

Morrigan (Dragon Age: Origins -videójáték)
2010 Holdfénycon

Esemény: 2010-es HoldfényCon

Verseny: Craftmanship

Ez volt az első jelmezem, amit teljes egészében egyedül csináltam. Első ránézésre nem tűnt nehéznek a megvalósítása, csak éppen avval nem számoltam, hogy több rétegnyi műbőrt és dekorgumit kézzel varrni nem épp egy leányálom. Végül nagyjából elkészültem vele, de a bal vállamnál lévő tollas kiegészítőt kénytelen voltam kidobni a pillanatragasztó csúnya száradása miatt. :S

A ruha kivitelezésével meg vagyok elégedve, de a karaktert egyáltalán nem tudtam előadni.

Leave a Reply




Security Code: