Posted by tbcsapat on április 13, 2011
A kalapot már befejeztem pár napja, igaz még a nyilakon most dolgozom. - a teljes kalap kinézetét majd conon meg lehet tekinteni
-
Fotóztam elég sokat készítés közben, így leírom, hogyan is lett összerakva ez a látszatra nem bonyolult dolog. Azonban sokkal több időt, munkát és türelmet igényel, mint gondolná az ember, és nem is könnyű darab… - pedig azt hittem az lesz, mivel már két kalapot is készítettem ezelőtt, igaz, nem ilyen stílusút -
Időközben azzal szembesültem,hogy: a forrasztott cucc nem túl jó, mivel ha az ember még utána sokat fogdossa, nyomogatja és dolgozik a kész drót kerettel, akkor az képes nagyon szétesni… Több helyen is munka közben széttört az összeforrasztott rész. Aki ugyanígy forrasztott vázat készít bármihez, az jobb, ha azt még utána szigetelőszalaggal erősen áttekeri!
Akkor a készítésről:
Ott hagytam abba, hogy megvoltak a kalap hátuljához a hímzett minták, illetve az elejére is.
Először a hátuljára fel kellett a hímzett mintákat varrnom. Ez sem volt egy egyszerű menet! Mivel egy kész hímzést kivágni és egy másik anyagra kellett rátenni. A hímzett minta hullámosodik, a széle pödrődik, szóval még az anyagra felhelyezése se könnyű, pláne úgy rávarrni kézzel, hogy ne húzza össze az alatta lévő anyagot és közbe a hímzés is szépen kifeküdjön rajta.
Ezt úgy oldottam meg, hogy vágtam vékony csíkokat kétoldalú ragasztóból, amivel az anyagra illesztettem a mintát, plusz még utána rágombostűztem, és végül varrtam.
Erről képek:



Ezután a manga beli kalapminta alapján a kereszt körüli díszítést is elkszítettem - Arany lamé anyag, köréje arany szalag. Itt minden kézzel lett varrva. -



A következő fázis, hogy a kalap oldalát polifoamból kivágtam, együtt a piros anyaggal is, amiből az oldala készült. Majd összeragasztottam, a drót vázra rögzítettem. - varrtam a polifoamot a drót váz négy hosszanti tartójánál -
Közben széttört a drót forrasztása, ezért szalaggal a tartóknál még pluszba rögzítettem a drótokat átkötéssel. Végül még egy plusz kör réteget varrtam körbe oda, ahol a fejre kell tenni a kalapot:




Készen volt maga a kalap teste, amit be kellett még vonni a piros anyaggal. Előbb csak nagyjából rápróbáltam a kiszabott anyagot, megnéztem, hogy fog kinézni:


A kalap tetejére elkészítettem egy huzatot, amivel végül is rá van téve a polifoamra. - a már kész feldíszített részhez hátulra egy körbe ívelt anyag darabot varrtam - Egyszerűen csak mint egy vánkos bele van bújtatva:

A kalap testére a piros anyagot teljesen rászabtam illetve kifesztítettem gombostűk segítségével, majd az alját rögzítettem a kalap belsejénél. Ekkor még hozzá fértem, mert nem volt a teteje rátéve:

Ezután a tetejét hozzátűztem, körbe rávarrtam az arany szalagot:

Kb ilyen a kész kalap (ezen a fotón még a teteje gombostűzve van, és csak egy darabon van még levarrva, plusz még a nyilak is rajta lesznek):




Megosztás a Facebook-on
Posted under
Cosplayek készülőben