Ezt egyszerűen el se hiszem xD

Kész vagyok.

A bűvös szó amelyre annyi ideje várok.:)

Azért röviden összeszedem mi történt az előző bejegyzés óta; a legutolsó írás óta felragasztottam a lepedőt a szivacsra, és kijelöltem rajta a szárnyak és rakéták helyét illetve kivágtam. Ja és megcsináltam a szalagokat a zoknis-nyúlcipőre xD Piros szalagot még régebben vettem, tettem tépőzárat (ragasztottam…) a végeire és ennyi. De. Ma akartam venni a nagy eszemmel narancssárga szalagot, mikor is eszembejutott, hogy ma minden zárva -_-”. Tehát fogtam a festéket és befestettem egy fehér szalagot. Kb jobb mint az eredeti, mert szebbek a színek, ugyebár olyan mint a kockák az alján. Ó a kockák; tegnap azokat is felfestettem, azok elég jólsikerültek.  Leginkább a narancssárga festék okozott meglepetést, nagyon szép színe van.

Legvégére hagytam a dekorálást: felrajzoltam alkoholosfilccel a vonalakat (illetve a kiállókon a csikokat is azzal színeztem), ma pedig az oldalán levő feliratot a csillaggl és miegyébbel együtt. Ennek érdekes megoldása van (ezt tuti elmesélem a zsűrinek xD) mivel kifogyott a filc, felvittem festéket (uristen, az egész szétmarta a tejfölöspoharat, ilyen csoffadt lett az egész [ szerencsére még időben átettem egy kaviárosba az egészet ] de mire odanéztem már ilyen lógos volt az egész xD) tehát felvittem a festéket, és fenn a régi copicom (mert ugye az jó hegyes) ecsettollat belemártogattam és szépen kifestettem (nem akartam ezért tönkretenni az ecsetet). A legvégén felragasztottam a dolgokat a szárnyakon kívül viszonylag (!!) minden gördülékenyen ment, ott egy kicsit pótolni kellett (magyarul 26-szor akkora lyukat vágtam mint kellett volna, pedig nem tűnt ugy ^_^”) aztán lefedtem lepedővel hogy ne látszódjon. Persze ezek után ugyis mindenki tudni fogja, hogy elrontottam és be van fedve lepedővel egy miniatűr szivacsdarab xD Amugy nemlátszik.;)
Ennyi volt azthiszem.
Természetesen képeket csináltam, meg kicsit begyakoroltam a mozgást de konkrét tervet nem csináltam - ugyse tartanám magam ahhoz:D Majd ott jön magától ^_-

Egy képet kaptok - egyelőre. Hétfőn úgyis jön a beszámoló (legkésőbb), akkor majd nyomok fel valami galériát;)

Köszöntem a lehetőséget, hogy ide blogolhattam az első craftemet, hétfőn beszámoló, januárban folytatás kb:P

Gyertek vasárnap Songá Fanart találkozóra ha érdekel *_*

Jóleesz ^_^

____________________________________________

Annyira vártam ez(eke)t a pillanato(ka)t, konrkétan február-március óta; megvettem (majdnem) álmaim telefonját xD
Tegnap voltam, végre eladtam a másik kettőt, és a befolyt pénzből hozzácsapva a maradékot megvettem:P Egy jó vétel tényleg boldoggá tehet >_<

Na de most vissza a cp-hez; mióta utoljára irtam sok minden történt. Az első éjszaka a ragasztószalag majdnem fele levált, ugyhogy ugy döntöttem inkább összevarrom, és leszedem a szalagot. A végeinél meghagytam és átkentem ragasztóval, azóta nem akar lejönni, szerencsére. Gondolkodtam mivel lehetne teljesen fehér, aztán úgyis festettem a kiállókat, és megpróbáltam azzal, hát nagyon nem jött be :(
Utána vettem spryes festéket, az alapnak jó volt de az sem az igazi. Éjszakákat (pontosan kettőt xD) töltöttem a gondolkodással, és rájöttem hogy kénytelen leszek valamien vászonnal. Ennek nem voltam híve, mert gyűrödik meg minden, és ugye egy fém rakétát lepedővel..?!

Fém rakétát lepedőből

Tegnap el is rongyoltam nagymamámhoz, aki betudta szállítani a kívánt lepedőt a térdemnél varrott csíkkal, ma pedig nekiálltam rátűzni a cső+szivacs kombóra. Egyelőre úgynézki, hogy jólesz, ráhúzom amennyire csak tudom, remélhetőleg lesz aki segít egy kicsit fogni (lesz) a végén egy kicsit rávasal(int)ok az egészre.

____________________________________________

Eközben készülök a “cipő”-vel is, ez egy szimpla 46-os férfizokni, tettem az aljába egy kis szivacsot, és rá jött a pirosszalag, amit tépőzárral teszek rá, mert amikor felhúzom a “nyúlcipőt” a szalag túl szoros, viszont ha bő lecsúszik ^_^”

Nyúlcipő

____________________________________________

Nem bírtam ki, felpróbáltam az eddig összeállt anyagot: felvettem a csövet (még nem hivhatjuk rakétának..xD), a kabátot, a nyakkendőt (ami kész lett időközben), a nyúlcipőt (xD) és a puskát is (et is sikerült szereznem egy osztálytársam öccsétől >_<). A blúzt nem akartam gyűrni azt nem vettem fel.
Amúgy már nem azért de tényleg nagyon jól nézett ki az egész egyben, abszolút felismerhető lesz:D

Ami még hátravan:

- borítás ragasztása
- narancssárga szalag vétel (nyúlcipőre…)
- alkoholosfilc vétel…
- …a díszítéshez

És ennyi; ez egy hét alatt azthiszem bőven teljesíthető, nem is szerettem volna pénteken éjszakába nyúlóan teljesíteni, hiszen szombaton konkrétan 9 től este 11-ig conon leszek, vasárnap pedig 8-tól kb 7-ig. (ez bárhogy is számolom nem kevesebb mint 14 + 11 óra, ami egy tekintélyes 25 óra anime-manga tébolyda egy hétvége (!!!) alatt ^_^”

Ien lesz ha fennlesz (majdnem) minden

____________________________________________

Már tényleg nincs sok hátra;)

PS: lesz afterparty!!!!!!!

Bocsi, a képeket most nem lehet nagyítani mert nem működik a direkt feltöltés, tehát máshova nyomtam fel őket;)

Nézegettem mások blogjait, és látom, hogy mindenkinél gőzerővel készül minden, és hogy én hol tartok. Aztán rájöttem, hogy énis elég jó vagyok:)

Ennyire egyszerűen nem mentek a dolgok, először is átmódosítottam a naptáramat, mert előbb borito(ta)m a csövet, és utána vágom ki a lyukakat a kiállóknak. Neki is láttam - volna, de nem tudtam mivel fogom összefogni a szivacsot. Mivel két centi vastag (vagy három?) eléggé aztcsinálja amit ő akar, pláne nyolcszáz évnyi összecsavart lét után. Volt itthon egy kb 30 éves ragasztószalag (nálunk nem fogy az iesmi ^_^”), gondoltam az tuti megfogja. Jobb ötletem mostanáig sincs, de mondjuk ugyis mind1 xD

Először is ‘akupunktúrásat’ játszottam a szivaccsal; hozzátűztem a csövet biztosítótűvel, majd fogtam a szalagot, és összeragasztottam. Először a végével kezdtem, beborítottam az egészet (előtte még leragasztottam a csőből kiálló drótokat is^^), utána haladtam a szélén.

————————————————————————————–

Csak ott ragasztottam ahol összeér a szivacs, meg a cucc végén, a többi helyen minek… Megragasztottam két biztosítótű között, és mikor elhaladtam kettőnél, az elsőt kivettem. Ienkor hangos ujjongásban törtem ki, mondván megtartja a ragasztószalag. Végig meg is tartotta örültem is, mint…öö.. na ezt mindenki tudja (mint bishounen az eszközének^_^”), csakhogy elfogyott a szalag.

————————————————————————————–

Elmentem vettem is sárgát (igeen! olyat mint a “crime scene do not enter’-es szalagok amerikában, csak épp felirat nincs rajta [kár^^]), csakhogy kiderült hogy ez nincs olyan jó barátságban a szivaccsal mint a régi, tehát a végén elkezdett feljönni a szélén, fogtam a technocolt (ami nem is azvolt, de nemjut eszembe..) és leragasztottam.

Nemsokkal a vége előtt elfogyott a szalag (20m - 120 Ft xD), de mondjuk annyi a jó, hogy pont le van ragasztva minden, csak annyi hiányzik, hogy beborítsam az egész ragasztott felületet, hogy ne legyen ‘ráncos’ meg egyebek, mert festésnél hülyén néz ki.

Tehát hétfőig kibirja, amugy elég massziv lett, arra van tervezve, hogy kibirjon egy napot (+ szállításxD), akkor megyek veszek még két csomagot *_*

Csinálhattam volna ugyis, hogy, az egészet beborítom, nem csak a szivacs “érintkezésénél”, de 1) akkor mégtöbb ragasztó fogy, 2) ugyanilyen ráncos lett volna, szerintem…
Hétfőn majd jól lenyomogatom, tükörsima ez sosem lesz, de tervezek rá vagy háromréteg festéket, hogy masszív kinézete legyen kívülről is, még messziről is, tehát lesz ideje elfedni. Remélem.

Eközben folynak a munkálatok a Songá Fanarton is, készül az új design, az se egyszerű eset, mert sikerült egy olyat választanom alapnak (amire mondjuk a végén rá sem lehet ismerni, de ez mindegy is, ez ihletett meg és kész xD), ami mindenki elmondása szerint egy zűr, egy kalap___, szóval nehézkes. A fórumot nem tudjuk egészképernyőre nyomni (de tudjuk, csak még nem…), néhány szín sem végleges, de ma délután bétába felpakoltam az uj funkciókat, legalább azok működnek, mert a conra tervezett szórólapokra azok már rá vannak irva, és ha nem lennének kész beperelnek a fogyasztóvédőknél, hogy hazudtunk >_< “.

A rajzaim beékreztek sikeresen (?), és már csak két hét ééss yatta! con! xD

Eljutottunk ide is; a kis kockák kivételével minden készvan, amihez hungarocell kell.
Még tegnapelőtt voltam megvenni a maradék kellékeket: a csövet és a hungarocell táblát. A csövet sikeresen beszereztem 1095 forintért a hungarocell tálbát pedig 85,- ért xD

Még régebben amikor tájékózódtam az árak felől (iet sose csináljatok, mert a végén ugyse ottfogjátok megvenni, és annyiért mint ahol eredetileg megnéztétek :D), akkor 300 alatt nemsokkal jött ki egy tábla 2 cm-es hungarocell tábla - beletörődtem, hogy ugyse találok egy centiset, hát lesz akkor kétcentis^^
Tegnapelőtt voltam itt nemmessze egy ilyen építőanyag boltban, és volt nekik egycentisük ^_^
Előttem állt egy pasi, aki valami 90 ezret fizetett (építőanyagbolt..heh..), én meg mondom egy tábla hungarocell, készítem az ötszázasdt, erre a csaj: 85 forint lesz xD
Az előttem álló pasi visszanézett a hat áfásszámlával a kezébe és vigyorgott LOL

Szóval beszereztem mindent és tegnap neki is ültem a dolgoknak, először elkészült a két szárny, bevonva két réteg ragasztószalaggal (ami mára el is fogyott, mert mikor nekikezdtem, csak a fele volt rajta, ugyhogy azt is vettem…)Ö, jó kemény lett, mint egy tábla *_*

A két szárny

Ezek lesznek a combomon:)
Nézegettem ezeket a képeket, még a régebbi bejegyzésben is, és nem valami mutatósak xD
De végülis ugyis be lesznek festve akkor jól fognak kinézni:D

És a combom hátsó felén levő kis kiállók (nem tudom mik azok, alig találtam rájuk, nem is tudtam, hogy hátul is van valami, a fekete csikon kívül^^):

Még nincsenek összeragasztva csak rátettem a cuccokat, hogy látszódjon mien is lesz ha rá lesz ragasztva:D

Holnap leszek öngyilkos - ha minden igaz, mert délután mozi után levágom méretre a csövet. Nem lesz nehéz magát a csövet vágni, a boltban snicerrel vágták, visont a drót ami benne van nehezebb eset: majd valami csipőfogót keresek, vagy legrosszabb esetben a metsző ollót ^_^”

————————————————————


Amikor hazahoztam a csövet felpróbáltamgyorsan és combomba állt a drót, tehát azt is le kell ragasztanom majd pár réteg szigetelőszalagot rányomok *_*

————————————————————————————–

Éés igen; a jövőhét helyett már most nekiálltam, mert nem volt sok dolgom, viszont a ‘naptáram’ szerint jövőhétre igencsak sok a tennivalóm mind rajz mind cp ügyileg.

Először a kis kiálló részekkel kezdem, most leginkább a combomon levő két rakétával foglalkoztam
Adott két hungarocell tábla, amiől egy 12 x 20-as téglalapot kivágtam (vagyis kettőt), utána mind a kettő alján azt a kis hullámos vagy milyen ‘lábszerű’ részt kivágtam sniccerrel, ezután fogtam a Tiplit és ledobtam az asztalról (először) xD. Utána kicsit lecsiszolgattam a széleit, összeragasztottam a két lapot ragasztószalaggal, az egészet jól áttekertem, hogy ne törjön meg jó tartása legyen, elég rugalmas is lett. Ezután megint leszedtem az asztalról a drágajó kismacskámat (másodszor…). Ezután a tetején gondolkodtam, hogy hogy is csináljam meg a rakéta-kijáratát vagymit, mert ha csak sima lyuk van, olyan mint egy postaláda, semmi rakéta hatása nincs. aztán réjöttem, hogy vágok egy kicsit előlröl meg felülről is, igy jó is lett. Mielőtt kikapartam volna a belsejét, megint leszedtem a ‘dögöt’ az asztalról, mivel vészesen közeledett a sniccer felé (harmadszor).

Itt dolgozom… [ macska belóg ]^_^

____________________________________________

Utána mégegyszer végigcsináltam ugyanezt, de ez már lényegesebben gyorsabban haladt*_*
A méretek szemléltetésére hagytam benn a kezem a képben xD

____________________________________________

Eztután megettettem magamat meg a macskát is, és összepakoltam, ami nem volt egyszerű, mert úgy nézett ki a pince mint valami havas táj >_<
Utána bevittem az egész cumókot egy ‘modellfotózásra’, éés tessék, ilyen lett:

____________________________________________

A ‘csöveseket’ felhívtuk tegnap, hogy mivan, mondták, hogy ahonnan hozták volna ott nemvolt, majd ma meglesz. Ma telefonáltak délután, hogy hétfőre lesz, mert valami daruskocsi közbejött xD
Tehát hétfőn megyünk állatorvoshoz, utána meg csövetvenni. Aztán kedden ujból neki kell indulnom, mert délután már nincs nyitva ahol lehet venni hungarocellt. váhh *_*
Csak összerázódnak a dolgok; jövőhéten csinálom a szárnyakat, meg azt a hat-hét kis kockát oda az oldalára (remélem conon senki nem kérdezi meg, hogy mik azok, mert…nos…én sem tudom).

Eze(ke)n kivül ma nem sokattettem a versenyekért, vagyis mégis, kikontúroztam a fanartot. A cg-t nemkell ugyebár, mert ugyis átlesz húzva gépben, az originalhoz meg nem volt türelmem, mert … höjj…

Megvan a nevezési lista, ami ugyebár nem a színpadra lépés, hanem csak egy szimpla lista, de a kéréseken, meg egyéb bekerülőkön kívül, azok számára akik benn vannak túl sok változást nem hoz. De nekem muszáj, ugyanis második vagyok, ami szimplán ‘brutális’ számomra, első craftesként. Hiszen ha látok előttem még legalább 10-15 embert, akkor látom mit hogy csinálnak, esetleg kicsit módosíthatom a mozgásomat, stb. Na majd meglátjuk, egyelőre még én sem képzeltem el, hogy hanyadik helyen lennék jó, majd gondolkodom a dolgon.

Más: Ma voltam festéket és hungarocellt venni, ebből ami sikerült az a festék; fehér meg narancssárga. A másik bolt zárva volt, oda majd holnap mászok el - jólesz holnap 40 fok lesz kb ^_^”
A ‘csövesek’ (xD) még nem telefonáltak, de holnap felhívom őket is hátha megvan, mert lassacskán kéne.

A jövőhéten a szárnyakkal és egyéb kiálló részekkel kezdek, valahogy igy: hungarocellből kivág > lecsiszol > beborít > lefest. Plusz vannak valami kiskockák is, azoknak meg feketének kell lenniük *uristen nem vettem fekete alkoholosfilcet!!* .
Utána héten jön a szivacs méretrevágása, meg a kiállók helyét kell bejelölni. Most azon filózom, hogy a szivacson (alias festékrétegen) legyenek a kiállók vagy a csövön és kihagyom rájuk a szivacsot? Azt hiszem a csőre nem tudok majd ragasztani, mert nem sík, hanem egy ilyen alufólia-szerűség fémvázon, és a fémfáz “magasabban van” mint az aluszerű bevonat, tehát nem tudok rá ragasztani. Asszem akkor megy a szivacsra, de ehhez látnom kell majd a szivacsot is meg a csövet is egyszerre.
Ezek után már könnyebb dolgok jönnek, borítani szivaccsal, kiállókat ragasztani, alap fehér réteget festeni, stb. Legvégére maradnak a csikok, minták ilyesmik. Érzem hogy con előtti éjjelen fogom az utolsó réteget ráfesteni. De nem, mert 24 órát állnia kell, és véletlnül nekemszalad egy NARUTOCOSPLAYES és belenyomódik a könyöke mintázata *_*

Megintmás: a rajzok vázlatait mostanság másolom át a végleges papírra, jövőhéten színezek, meg csinálom a cg-t. *uhh*

Na eljutottam végre odáig, hogy nekem is saját blogom legyen a cosplay.hu-n *mien menőőő*
Volt sok bajom, gondom, nem sikerült a létrehozás sehogyse x)

Na de tökmindegy, most jó éskész:P Vagy mégsem? Az előbb eltűnt egy widget miatt az egész bal oldal, aztán vhogy visszajött^_^ De sose többet nem teszek widgetet xD

És akkor a cosplayhez vissza: most úgy áll a helyzet, hogy fel van rajzolva az 1:1 arányterv - iet mindig rajzolok, hogy tuti ne csússzon el semmise :D - és ma voltam egy szellőzőboltba és váratlan meglepetés ért: 3000Ft-tal olcsóbban is meg tudom venni a csövet :)

Az méretarányos terv - papíron


A (nem tudom itt hogy megy a cenzúra, a békesség kedvéért) pr*****erben 5200Ft egy két méteres hajlékony cső, ami fémvázon van, és műanyag. Nálunk itt nem messze találtam egy boltot, ahol ugyan nem műanyagot, hanem egy ilyen alufóliaszerűvel borított csőnek métere 700Ft körül van (!!) .

Még vennem kell festéket, ami mindenhol 600 Ft, inkább megveszem az ‘ipari’ festéket, mint a kreatív hobbiban ami van, és az sokszor nem is vízálló. Az építkezésből maradt fehér festékünk (vagy negyven liter xD), azzal lesznek borítva a kiállók ( a pöckök, a rakéta, meg a szárny), mert alatta hungarocell lesz bevonva ragasztószalaggal, hogy rugalmas legyen.

Ezenkívül kell még két hungarocell tábla, najó az nem biztos hogy kettő, mert ez örök macera: ugyanis van még némi maradék itthon, amiből pont jól kijön a két combon levő rakéta, de az oldalsó szárnyak meg a kis pöckök nem biztos… Egy tábla van, plusz némi ‘aprólék’, az aprólékból lesznek a rakéták, a full nagytáblából meg kijön a… na ezaz! xD Mindjárt megyek és megmérem, mert nem tudom, hogy kijön-e belőle^^’

Aztán jövőhéten - a többivel együtt - megveszem a szivacsot, ebből két méter x 2.5 - 3 cm vastag kell, hogy megvastagítsa a lábamat, különben nem nézki jól, csak úgy magában a cső - nincs repülőszerkezet hatása, hiszen össz-vissz 15 cm átmérőjű.

Bányásztam a szekrényben továbbá 48-as férfizokni után, ami elég érdekesen jöhetett le, ugyanis nálunk nem is lakik férfi, de aztán találtam egyet; azért kell ekkora, mert ennek az alján is lesz szivacs, 1) hogy magasabb legyek (mert a képen - bal menü - látszik, hogy őket ez a szerkezet azért jócskán magasítja), 2) hogyha netán kikopna a zokni az egész napos flangálástól, akkorse legyek ott mezítláb. Nem tudom mennyire lesz kényelmes egész nap szivacson menni, szerintem semennyire x]

Alkotok :)

Egyelőre itt tartunk, a kis naptáram szerint jövőhéten kell vásárolni menni, utána elkezdeni az oldalsó kiállókat:)

Viszont a cosplayes jelentkezésem még mindig ” Ellenőrzés alatt ” , tavaly hamarabb leigazolták, remélem nincs valami baj *__*