Ez is kipipálva √ :)

Még múlthét kedden (több mint egy hete) elmentünk a plexi lapért. A képen az egyik kék másik fehér, na ez tökmindegy mert ez csak fólia amugy átlátszó természetesen.

Kicsit lecsiszoltam meg a hegyét megcsinálgattam igy jobban néz ki. Most a festéssel vagyok gondban. Megpróbálok venni egy sárga festék spryt. Gondolkoztam a fólián is, de azt légmentesen biztos nem tudnám rárakni, a világítás miatt meg minden látszódni fog benne, tehát elesleges. Utolsó reményem a festékspray.

Közben készülget a kesztyű is. A latex kesztyűfestést elvetettem, mert lejön róla darabokban a festék, ugyhogy kénytelen voltam bevetni és előszedni egy régi kesztyűt. Az ujjankénti boritást hétvégén elkezdem (jee dolgozhatok hosszúhétvége, utána a tavaszi szünet ötből öt napja cp-vel fog telni. Akkor szeretném darabokban már látni a kardot, hogy csinálhasuk a világítást.).

És a végére a szuperhír:D Kész a ruha. Elég jól sikerült, a hibák nem látszódnak mert igyekeztem eltűntetni. Direkt nagy hangsúlyt fektettem a ruhára, mert mindenki ugyis a kardot nézi, de én tudom hogy a “szakmabelieknek” eszébe fog jutni hogy na megcsinálta a kardot de a ruhát összecsapta. Vagyok annyi ideje a dologban hogy belássam, ugyhogy most odaraktam magam. :))

Közben lejelentkeztem a nevezést is, két nap múlva le is zártam, a 12. helyen vagyok, ez teljesen jó, ezért is nem zártam előbb. Visszaigazolásról még semmi hir, de gondolom ezt majd a jelentkezési idő előtt egy héttel kezdik intézni. Már nem idegelem magam, mert nyáron rájöttem hogy igy működik xD

This entry was posted on szerda, március 10th, 2010 at 22:43 and is filed under Így készül(t): Magical Girl Nanoha - Fate. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

4 comments so far

1.  Cassidy
március 11th, 2010 at 14:20

szerintem mindenképpen próbáld meg áttetsző sárga fóliával borítani,mert azzal lenne a legszebb,legátlátszóbb.Buborék mentesen úgy tudod felrakni,hogy vékonyan vizet spriccelsz a plexire és így a víz miatt könnyen ki tudod nyomkodni az esetleges légbuborékokat,de mivel ez egy teljesen lapos felület,könnyebb felhelyezni a fóliát mondjuk sodrófával.Ha pedig mégis keletkezik légbuborék egy-két helyen,akkor azt úgy lehet nem feltűnően kijavítani,hogy beleszúrsz egy vékony tűvel,ahol kinyomod belőle a levegőt,mint egy pattanást kb:)

a spray sem rossz ötlet,viszont akkor nem lesz teljesen áttetsző,és egyenetlen is lehet a festés,ami világítás nélkül nem látszik,szóval ha végül ezt választod,akkor szerintem mikor fújod,világísd meg alulról,hogy lásd milyen lesz készen:)

a rucihoz meg gratu,neked sem lesz már sok izgulni valód a versenyig,ha ilyen jól haladsz:)

2.  songa
március 11th, 2010 at 18:00

Köszönöm megnézem majd hogy alakul, először korvanalaiban akarom látni hogy meglegyen minden ami köré való aztán talán április eleje felé eljutok a boritásig.

Nem tudod véletlenül hol milyen féle boltokban lehet ilyen fóliákat kapni? (bp)

3.  Aoime
március 11th, 2010 at 18:03

pantonban rengeteg féle fólia van. Főleg a deák térhez közeli üzletükben

4.  songa
március 17th, 2010 at 21:09

elnézek akkor oda ^^ köszi.

 

Leave a reply

Name (*)
Mail (will not be published) (*)
URI
Comment
Security Code: