Nekiállok blogolni.

Csomó work in progress kép csücsül a gépemen, Linkből is és Kaitoból is, aminek a felét már nem is találom, elvesztek az éterből, de amik megvannak azokat most iderakom. Aztán a jövőben megpróbálom követni a jelmez alakítást itt is. Pláne hogy nagyobb dolgokba fogok, és azokat jól esik majd biztosan visszanézni utólag.^^

Az elmúlt fél évszázadot nem blogolom vissza, röviden annyi, hogy augusztusban a 31-ei fotózásra csináltam Linket (Az Ocarina of Time verziót). Amit azóta javítgattam, mert minden egyes viselésnél újabb tökéletlenségekre jövök rá, példának okáért vasárnap éjjel (két con között XD), még kardhüvely szíjat varrtam vissza, mert nem tartja elég klassz módon, és rettegtem, hogy leszakad. Most eléggé be lett biztosítva, de még mindig nem túl kölcsönös a bizalmunk, erre ki kell eszelnem valamit. Hiába; túl puha a műbőr. A másik problémám, hogy a karomon csúszkál a két vért, rá kéne fixálni a felsőre, de előbb megkell kérdeznem az eredeti tulajdonosát, hogy bánthatom-e azt a pólót vagy sem. :D A harmadik, hogy pattogzik a kék festék a kard markolata és pengéje között levő darabon, nem szerettem ezt a festéket sosem, de beszerzek egy újat, és újra festem; harmadszor is.

Kaitoval kevesebb volt a baj, ott simán csak a selyemfestésbe kezdtem beleőrülgetni, minden kicsi sakura-egyéb virág egy-egy perc lábzsibbadás (anyag földön kiterítve-én meg különféle pózokban rajta, úgy, hogy ne is nyúljak bele…^^”) Mindenesetre nagyon jól sikerült, ez végre tényleg olyasmi, ami tetszik is :)
Egyébként, csak, hogy ez se legyen tökéletes, a paróka szerintem még mindig túl hosszú, na majd a nagy fotózásra (? borzasztó hideg van, maximum tavasszal/benti helyszínen eshet meg..) szóval vágok belőle.

Egyébként a conról: péntek este olyan 10 óra fele jött meg az a “na igen, ez már conhangulat”. Ebbe mondjuk besegített az általános időjárás miatti para is, percenként változott a terv, hogy mit is vigyek/vegyek fel; úgy volt, hogy Kaitot teljesen elfelejtem, annyira hideg van, aztán mikor reggel kinyitottam a szemem, és hétágra sütött a nap, mégiscsak bedobtam a sporttáskába, és egy rögtönzött photoshootot le is rendeztünk vele, de utána rögtön vedlettem is Linkké, de sikerült egy kicsit megfáznom…
A nap fennmaradó részét “Zeldaként” töltöttem (emberek; Link ugyan Zelda játék, de Zelda a királylány akit meg kell menteni…!!), azzal nem fotóztunk, majd csak másnap. Nagy kaliberű, említésre méltó dolgok nem történtek, talán, hogy feltűnt, milyen kevesen neveztek craftbe / lettek kész a ruhával időre. De nagyon szépek és ügyesek voltak.
Meg legalább kiderült, hogy fél ismerősi köröm tervez craftelni tavasszal, természetesen mikor én is vissza szeretnék lépni a versenybe, azért furcsa lesz nem csak amolyan -látásbólismerem- emberek ‘ellen’ versenyezni. Az egyik ráadásul a tulajdon iskolai padtársam. Na meglátjuk azt még. :’D

Vasárnap is pont ugy telt mint a szombat, csak jobban mosott sz–akarom mondani rongy voltam, Kaitot el se vittem, és alapból dél körül öltöztem át, addig a nagyterem egyik sarkába, hosszú kabátba és sálba kuporogtam. Meg kimentem wasabis-mogyoró beszerző körútra. :D Miután átöltöztem kimerészkedtünk fotósorozatozni, az iszonyat vicces, mikor a helyszínekre várni kell, és szinte sor alakul ki. XD
Egészen meghatott az a férfi és nő, akik az Ekultura.hu-tól jöttek, és legalább 8-10 percig vaccilláltak, szemlátomást rám várva, hogy leszólítsanak egy interjúra, mikor az egyik helyen ácsorogtunk, boldogan napfürdőzve. Végül csak rászánták magukat, én meg hősiesen álltam a mögöttük raptorozva röhögésre késztető barátaim hadát, és pókerarccal válaszolgattam, hogy anyagilag hol is áll nálam egy cosplay. XD Ha elérhető az interjú, feltétlenül kilinkelem ide, borzasztó jól esett, hogy megkértek rá. *.*

Vasárnap több volt az ökörködés, izgalmas volt a perf, mert volt benne ismerős (akik nyertek is YAY), estefele meg tényleg mindenféle volt, rákaptam a fotózásra, és összes ismerős gépével végigfotóztam a nagyteremben táncolókat, aztán mi is voltunk fenn karamelldansenezni (közel 18 évesen is a con legnagyobb dolgának tartom X’D), és tényleg csomó vicces dolog történt.
Tehát átlagos, de fantasztikus con volt.

Most nagyon lelkesen egy új fényképezőgépre szeretnék félretenni pénzt (A leendő kedvesem egy Canon EOS 1000D <3), de közbe becsúszott egy fotózás lehetősége is, ugyhogy úgy néz ki lesz még idén egy FF13-Lightningom is, amit csak jövő évre terveztem. Sose baj. <3
Tavaszra craftezni tervezek, az majd egy nagy menet lesz, de nagyon várom, majd arról később. *.*

És a végére felmarkoltam a gépről mindenféle randomságokat:

Link kiegészítőinek festés része.

A hivatalos pakolós placca a csapatunknak. Kard-kabátok-táskák-lufi-kaja-500as.

Így 9 hónapnyi nem blogolás után előbújok a barlangból, és írogatok valamit. Ezalatt az idő alatt rengeteg minden történt, de igazából úgy voltam vele, hogy minek írjak le mindent lépésről lépésre, bele is untam, időm sem volt. Szóval rendszer ezután sem lesz belőle, de mostmár megpróbálom nem csak a dA-s blogomat írogatni, hanem ide is lökni valamit.

Először is, amik 2010-ben kész lettek. Gilbo egyértelműen sokat foglalkoztatott karakter volt, és szerintem ez idén sem lesz másképp.

Kino - Kino no Tabi (December - Animekarácsony)
Prussia - Halloween outfit - Hetalia (November)
Sora - Kingdom Hearts (Október - MondoCon)
Prussia - Football outfit - Hetalia (Augusztus)
Prussia - WW2 uniform outfit - Hetalia (Augusztus - Nyári AnimeCon)
Prussia - Casual (CD cover) outfit - Hetalia (Június)
Prussia - DDR uniform outfit - Hetalia (Május - Képregényfeszt)
Fate Harlaown - Magical Girl Lyrical Nanoha (Április - Tavaszi MondoCon)

És a terveim 2011-re. Hónapok vannak ugyan, de csak célkitűzések, bármi változhat :)

Young Germany - Traditional Bavarian clothes – Hetalia (Ez már kész, most februárra)
Young Germany - 7 years war - Hetalia (Április környéke)
Prussia - Teutonic knight - Hetalia (Május - tavaszi con)
Byakuran - KHR (Május - tavaszi con)
Lucifer - Original character /itt: http://jesuke.deviantart.com/gallery/#/d… / (Ha Byakuran nem jön össze a tavaszi conra, akkor ő, ez a kettő cserében áll egymással, anyagiaktól függ, bár nem tudom melyik lesz az olcsóbb. XD)

Ezt így az év első félévére, júniusban forgatunk, oda varrnom kell még egy komplett egyenruhát. És az új parókám Gilberthez már úton van, március közepén landol.

És akkor a végére a conlista, egyelőre ránézni is hardcore számomra, ha mind összejön (amire ugyan az esély kicsi) toronymagasan a legmozgalmasabb évem. :D


Tavaszi MondoCon: Május 14-15 (100%, földrajz érettségi után két nappal. Ünneplünk :D)
Nyári Con: ? (Helyszíntől függ, és attól, hogy nem akad-e össze egy nyaralással, illetve, hogy ki jön.)
Őszi MondoCon: Október ? (100%)
Animekarácsony: December ? (100%)

Kérdőjeles volt még az április végi müncheni Animuc is, de mostmár szinte biztos, hogy nem akkor utazom, szóval oda nem fogok kijutni :/
Mostanában első helyen készülök az előrehozott földrajz érettségimre, másodsorban pedig a forgatásra. Túl sokat még nem mondok róla, mert a forgatásig innentől számítva van még 139 nap, akár mi lehet vele, de nagyon izgulok, hogy minden rendben menjen. Annyit elárulok, hogy egy Hetáliás fanfic alapján készül (HREtalia tollából), -reméljük- szomorú lesz, és egy meghatározó történelmi eseményt (eseménysort?) dolgoz fel. A probléma ott kezdődik, hogy a Hetalia alapból egy komikus dolog és ezt összerakni egy angstos, komoly, kegyetlen filmmel megerőltető lesz, de megígérem, hogy nem lesz összecsapott munka. Még a komolyabb munkákat el sem kezdtük, de szinte már mindenki a visszajelzésre kíváncsi. Hiába, első filmünk :))

Igyekszem írni a jövőben többet.

Készvagyok. Egy félórája hoztam fel a pincéből a kardot, de még száradgat kicsit a festék, meg a ragasztó. Ez egy töknagy projekt volt nekem, sok időm van benne, sok pénzem és sok fáradságom. De leírhatatlanul boldog vagyok hogy minden passzol. Ezt sose gondoltam volna. Ugye az ember reménykedik, de azért erre csak vágyakozunk, mert a cosplay nem olyan dolog ahol mindig mindenben biztos vagy. Jelen esetben pl hogy megtartja a nyél a kardpengét. Elbirja.Elbirja. Odáig vagyok meg vissza egyszerűen *.*

Akkor egy kicsit a befejezésről: Összeragasztottuk, szép fokozatosan. Hétfőn csak a merevitő lécet, meg megforrasztottuk a világítást, és valamit még ragasztottam, de ez most teljesen kiesett. A lényeg hogy száradnia kellett, nem tudtunk vele tovább dolgozni. Kedden felragasztottuk a penge közepén levő fekete díszt, meg beragasztottuk a világítást. És lefestettem az oldalsó paneleket újra.
Szerdán volt a nagy munka, beraktuk a nyelet meg odaillesztettük az oldalsó paneleket (de még nem ragasztottuk be). A nyél mellé még beraktuk az alsó keresztfát is. Ja ezenkívül csináltunk 82 fotót egy és egy negyedóra alatt. A legkülönbözőbb dolgokról, leginkább magunkról. Iszonyú jópoén volt, pedig csak egy sima kis fotózás volt^^ Tegnap felragasztottam az oldalsó paneleket, meg a kis sárga gömböt. Csak az egyik oldalt lehetett, mert ugye nem lehet megforditani. Ma befejeztem, lefestettem a nyél végét, kicsit kijavítottam a panelekről lepattogzott festéket, és ráraktam a másik oldalra is a kis sárga gömböt.
Most itt pihenget a szobába, valaki aztmondta melegben jobban szárad, meg valahogy most nagyon nincs szivem lennthagyni.

Akkor most egy kis összesítés:
Felhasznált anyagok (ez nem teljes, biztos van amit kihagyok):

- Ezüstfesték
- Nyél
- Ruhaanyag
- Paróka
- Két plexilap
- Ezüst karton
- Sárga spray
- Hungarocell
- Villany
- Műanyag karácsonyfadísz gömb
- Műbőr
- Csatok

És még vannak egyéb apróságok de kb ezeket használtam. (Jó meg ragasztót, ollót, sötöbö:D)

Holnap ha valaki felismer, hát bátran jöjjön, nem harapok, sőt úgy szeretem ha felismernek. Jó szórakozást mindenkinek, legyetek jók, sok sikert a versenyzőknek.

Jóéjt; Songá

Egyelőre nem érzem a súlyát hogy már csak 6 nap van hátra. Ennek ellenére ennyi van. (sőt vehetjük úgyis hogy csak 5..)

Ma délután eljutottunk a forrasztásig, miután sikerült forrasztót találni az utolsó pillanatban, és meg csináltuk. Majd nem közvetlen egymással szembe teszem a kettőt, hanem kicsit eltolva mert nem fogja bevilágítani az egészet. Ettől féltem :/ Ennek ellenére azért világít, nem erről van szó, de kell hozzá egy bizonyos sötétség. (Még a szinpadhomály reméljük belefér…^^).

Nagyjából sikerült átgondolni, hogy hova akarom, hogy viszonylag jól tudjam kapcsolgatni, végül az oldalán lesz az elem elrejtve (majd meglátjuk mennyire sikerül elrejteni :D), a kapcsolók pedig a penge oldalán. Tehát viszonylag jól.

Holnap ragasztás. Szinte rettegek mondhatjuk bátran ezt. Félek hogy összetartsa jól, hogy minden rendben legyen, mert ez a lelke az egésznek. És nem tudtam előbb kivitelezni (meg ha akkor nem sikerül akkor se találtam volna rá jobb megoldást ^^), úgyhogy holnap mindenki gondoljon rám :3

Biztonság kedvéért viszem magammal conra a ragasztót (most mindenki valami kis doboz ragasztóra asszociál, ellenben ez egy nagy sárga “pisztolyba” töltött ipari ragasztó xĐ), nehogy gáz legyen féltávnál.

http://kephost.hu/image-10AF_4BCB515E.jpg

Még a nyél alját fogom festeni és akkor ennyi. Bár a ragasztást együtemben nem tudom megcsinálni, d valszeg kedden meglesz ^_^

Amugymeg embereek! Hetalia manga magyarul >.< Tegnap óta ezvan bennem. Nagyon nagy és fontos ország lettünk (eddig csak japánul adták ki, még angolul se :D). Köszönjük a Fumaxnak. Iszonyú jóarcok ^_- (és remélem -hogy elégedetlenkedjek is- hamar rá jön a második kötet :) Mondjuk egyenlőre várom szorgosan a május 22-őt. ^^

Sok jó munkát mindenkinek ;)

Néha lelülök és percekig nézegetem ezt a képet. Közben azon álmodozom hogy nem lesz baja a conon a kardnak, működik az elektronika sötöbö.
Akkor jöjjön a kard, ami lényegében készvan. Hiányzik a világítás, a sárga borítás és a merevitő lemez bele. És persze nincs összeragasztva.

http://kepfeltoltes.hu/100401/IMG_8315_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ma elmásztam fóliát nézni. Hát inkább nemvettem:D 1350 forint egy egyméterszer egy méteres darab. Namármost a kard 120 x 30 centi, tehát meg kéne venni két métert. És mindezt kétszer, mert két penge van. Az 5400,-. Ezt már igy bőven 10k felett hanyagolnám, ilyenkor keresek olcsóbb megoldást, hátha bejön. Sajnos muszáj kockáztatni néha. Holnap elmegyek és veszek egy sárga sprayt. Olxyan 30-40 centiről szerintem klasszul be lehet fújni. Meglássuk :)

Holnap szereljük a viláűgítást. Konkrétan ez lesz a lekle az egésznek, tökre izgulok. Rögtön reggel megyünk és csináljuk, de remélem eligazitanak kicsit hogy mi kell hozzá, bár csináltam számolásokat hogy egy voltot hányfele kell és hányfele szabadf osztani maximum, de a kétéve tanult fizika erősen kopottas már. Sose gondoltam volna hogy egyszer hasznát veszem :D

Holnap ugyanott a szembelevő vastelepen megkérdezek egy 1 méterszer 20 centis fémlapért, de csak pár milliméter vastag lehet (éppen hogy ne legyen hajlékony és merevítsen), mert most vagyok 2.8 kilónál. Örülnék ha nem lenne bőven 3 kila felett ^^

Utána marad a ragasztás. Az szép lesz, majd keresek valami nagyonnagyon erős ragacsot (ötletek már vannak legalább ezen nem kell agyalni), egész napot ki kell birnia, cipelést meg mindent ^_^

Hát már szinte kiváncsibb vagyok a saját cosplayemre mint néhány ember…

Mert hogy én mennyire ráérek, hétfőn, belőttem a copfokat a parókára (majdnem egy óra volt mire kifésültem, összekötöttem szépen, felpróbáltam, megint igazítottam, stb.).

Na és akkor vissza: alakulgatnak a dolgok, kész lett a ruha, mármint most már van róla fotó is, mert a múltkor azt kihagytam.

http://kepfeltoltes.hu/100328/IMG_7982_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Aztán megvettem a csattokat, és megvarrtam a karpántra a tépőzárat, ez is kész. A karomra is megcsináltam a ‘páncélrészt’, és elkezdtem a kesztyűt. A kis táblácskáig jutottam, mert elfogyott a ragasztópisztolyból a rúd. Tegnap vettem, ugyhogy pénteken-szombaton-vasárnap már befejezem, és legyűrűzöm a kesztyűt (ujjpercenként kis kartongyűrűk, elég muris csinálni, amikor önmagamon ragasztom a többszáz fokos ragasztót ^^”). Ezenkívül még vennem kell egy combfixet, de arra a gumirész viszont már kész, tehát lehet utolsó pillanatra hagyni x)

http://kepfeltoltes.hu/100328/IMG_8183_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Aztán a kard: pénteken fogorvoshoz megyek, tehát nem suliba, ugyhogy hazaérek elmegyek hungarocellt venni, és akkor hétvégén megcsinálhatom a kard darabjait.

Tavaszi szünetre már le van dumálva hogy megyünk megvenni a dolgokat a világításhoz és meg is csináljuk, tehát a nagy része (ha nem az egész) akár kész is lehet április elején. Ezután marad a plexi lefóliázása, és ennyi.

Tegnap kipróbálgattam a világítást a zenére, mielőtt elküldtem, konrkétan le fel kapcsolgattam a szobába a villanyt, a kardot pedig elemlámpa szimulálta. Jól fog kinézni. Többségében sötét kellett volna, de nem akartam hogy közel 50 másodpercig ott bukdácsoljon mindenki (sötétben meg nem látszik a ruha ugyebár, félhomályt meg nem lehet), tehát lesz az elején egy kis sötét meg a végén.

Ez is kipipálva √ :)

Még múlthét kedden (több mint egy hete) elmentünk a plexi lapért. A képen az egyik kék másik fehér, na ez tökmindegy mert ez csak fólia amugy átlátszó természetesen.

Kicsit lecsiszoltam meg a hegyét megcsinálgattam igy jobban néz ki. Most a festéssel vagyok gondban. Megpróbálok venni egy sárga festék spryt. Gondolkoztam a fólián is, de azt légmentesen biztos nem tudnám rárakni, a világítás miatt meg minden látszódni fog benne, tehát elesleges. Utolsó reményem a festékspray.

Közben készülget a kesztyű is. A latex kesztyűfestést elvetettem, mert lejön róla darabokban a festék, ugyhogy kénytelen voltam bevetni és előszedni egy régi kesztyűt. Az ujjankénti boritást hétvégén elkezdem (jee dolgozhatok hosszúhétvége, utána a tavaszi szünet ötből öt napja cp-vel fog telni. Akkor szeretném darabokban már látni a kardot, hogy csinálhasuk a világítást.).

És a végére a szuperhír:D Kész a ruha. Elég jól sikerült, a hibák nem látszódnak mert igyekeztem eltűntetni. Direkt nagy hangsúlyt fektettem a ruhára, mert mindenki ugyis a kardot nézi, de én tudom hogy a “szakmabelieknek” eszébe fog jutni hogy na megcsinálta a kardot de a ruhát összecsapta. Vagyok annyi ideje a dologban hogy belássam, ugyhogy most odaraktam magam. :))

Közben lejelentkeztem a nevezést is, két nap múlva le is zártam, a 12. helyen vagyok, ez teljesen jó, ezért is nem zártam előbb. Visszaigazolásról még semmi hir, de gondolom ezt majd a jelentkezési idő előtt egy héttel kezdik intézni. Már nem idegelem magam, mert nyáron rájöttem hogy igy működik xD

Ez a nap totál siker. Ha minden cosplayes ügyködéses napom így telne három nap alatt kész lennék:D

Mondo fórumon rákérdeztem, hátha valakinek van jó tippje a paróka-ügyem orvoslására, a cosplay topikban. Többen is ajánlottak linkeket, de netről nem akartam rendelni (ebayről pláne), vagy csak nagyon profi, színházi minőségűek voltak, amik 10 ezernél kezdődtek. Aztán jött a tipp: Westend mellett parókát áruló kis bolt, minden van. Rákérdeztem, majd ma délelőtt elmentem. Hát örök hálám oda-vissza, találtam egy szép, elég jó minőségű, nagyon jól kinéző (tényleg mintha igazi lenne, egyáltalán nincs műanyag hatása, még közelről se) parókát. Hátközépig érő szőke. Fatenak hosszabb azért, de mire azt találtam volna az kb 2 hónap, illetve az megintcsak 10E körül lett volna. Ez 4990 volt, tényleg jó vásár.  Meglátjuk vidéken hol lesz a con, de ha messze akkor őszre, de meg szeretném csinálni Makát a Soul Eaterből és ez ahhoz is tökéletes lesz. (de pesti conra szeretek nagyobb dolgokkal készülni, úgyhogy ezt még meglátjuk, meg idén szeretnék Hetaliázni is ^^)

Oldalról

Előlröl

Fotózni nem egy élmény, mivel nagyon világos erre fókuszál a hátteret pedig totál sötétbe nyomja.

A nap másik sikere a plexi. Hétfőn elmentünk a Pantonba, hát nem volt nekik. Tudtak volna hozni két táblával a vastagabból, de kiderült hogy 7000 körül lenne, hát annyit nem fizetek érte (igy is közel 12ezernél tartok az egésszel ^^).
Szerencsére tegnap jött a mentő ötlet, hogy menjünk az MKI Plexihez, ez Óbudán van, egy nagy gyár. Ott akkorát vágnak amekkora kell, adnak táblát de ha speciális alakot kérünk lézerrel ki is vágják. Hát ma repültünk oda (aszfaltos út sehol, mondhatni süppedtünk a kocsival). Ki is választottam 2 mm-es táblát, hogy ne legyn brutál nehéz az egész. Felírták a méreteket (vacilálltam az 190 és a 2 méter között, végül  190 centi lett; illetve a 20 centi széles és 30 centi széles között, ez pedig végül 30 lett), de ugye a vége hegyesedik, hát erre is mondjak méretet. Ott sebtiben eldöntöttem hogy legyen 90 centinél, mármint ott kezdődjön a hegyesedés. Lefénymásolták a rajzot, ez alapján fogják vágni. Hát az egész még fele annyi se mint 7000,- , 1850 az anyag, ugyanennyi a vágás, ugyhogy 3700-ból kijön az egész. Lézeres, tökprofi vágással, ami biztosan nem tévedhet. Ja és még olyanjuk is volt, hogy megmondja a gép a méret alapján hogy mekkora lesz a súlya: *dobpergés* 1.6 kiló körül.
Kb rúddal feldíszítésestül lesz 2 kiló, az olyasmi mint Tipli volt ősszel, ha nem kell vele hegyeket megmászni, akkor bírom. Márpedig ez nem sok.

Majd hívnak hogy mikor van kész, hétfő lesz vagy kedd, nagyon kíváncsi vagyok.
Majd fényügyben beszélek a mindentudó osztálytárssal, megígérte hogy segít beszerelni. Mondtam neki, hogy nem beszerelni kell segíteni mert azt több mint valószínű hogy megoldom, hanem magához az izzóhoz hozzá az elemet illetve a kapcsolót. A közelben van egy ilyesmi bolt, ott még segítenek is, hogy mi kell hozzá, csak legyen elképzelés hogy mit akarunk. Hát majd összeszedem a gondolataimat és körülnézek.
Pedig valamikor 8.ban volt fizikából elektromosság, de hát arra ki emlékszik már ^^”

A ruha a végére: Tegnap megcsináltuk a szabásmintát és összeférceltük úgy nagyjából. Három és fél óra alatt mindezt -_-
Nem volt bonyolult annyira pedig, csak mire átgondoltuk hogy hogy akarjuk meg minden elment az idő. Még szerencse hogy korán mentem. Ma elvileg varrogatta nagymamám hogy álljon valahogy, holnap megyek és akkor megcsináljuk normálisan, rávarrjuk a cipzárat meg az egyéb cuccosokat. A passpolt a végére mert azt csak akkor lehet ha látjuk hogy mi hova kerüljön.

Azért az idő látszik: az első kép nevében ottvan, hogy 15.11

Még az asztalon, ez a két eleje egymás mellé rakva (középen lesz a cipzár)

Az utolsó kettőben pedig hogy 17.02 Oo

Ez már a végén. Kb ugyanugy néznek ki, a mobil este már nem remekel, az első képen az eleje a másikon a hátulja.

————————————

Így állok most, holnap megyek vissza ruházni mint mondtam és erre a hétre elég is volt a cosplayből, mert tanulni még egy szót se tanultam, pedig ahhoz képest hogy síszünet és síelni kéne adtak egy csomót ^^”

Na, ezt is elértük. Elkezdtem:D

A cipővel borzasztó jól jártam mert nagymamám odaadta egy régi cipőjét, ugyhogy mindenféle módosítgatás nélkül befesthetem, és ragaszthatom. Ezt meg is tettem, most megszáradt, csodaszépen néz ki, tiszta Fate cipője :D

Még teszek rá még egy réteget hogy szebben legyen fedve, meg nehogy lejöjjön (amugy vizállót vettem nehogy eső legyen, én már mindenre felkészülök :D).

Megvettem a hozzávalókat, sárgafesték, karton, a kartonnak neki is estem, megcsináltam a két kézre a pajzsokat. A mozgás miatt kicsit kisebbre vettem, de még így is bőven jó lesz. Majd a kezemre lesz húzva egy fekete anyag, arra lesz ragasztva. Még a cipő pajzsa hátravan, de azt csak akkor tudom lemérni ha megszáradt a cipő és felpróbálhatom, úgyhogy abból majd csak jövőhét lesz.

Megvettem a nyelet is, a boltban félbe is vágták teljesen profin, ez 60 centi lett. Sokat agyaltam rajta, hogy mennyi legyen, hogy az egész kard 190 vagy 200 legyen, végül nem döntöttem el, de a 60 centis nyélben maradtam. Ennek a végére még jön egy kis dísz (ez 10 centi), illetve a rúd vége is be lesz dolgozva, nemsokkal a penge előtt, kb 5-10 centire. Úgyhogy a tényleges fogási helyem lecsökken 50-55 centire, de hát az pont elég, még a plexit is megtartja (ami kb 2 kiló lesz ha jól számoltam -_-”).

Mostmár nem dolgozok semmin, holnap gépet telepítek újra, ezzel el leszek vasárnap is. Hétfőn elmegyünk megnézni a plexit a Pantonba, meg még egyéb hozzávalókat, remélem sikerül megvenni, bár ahogy elnézem nem is állok túl rosszul.:) Kedden megyek szabásmintázni nagymamámhoz, meg gondolom összeférceljük. Max ennyire lesz idő mert délutánra megyek. De szerdán vagy csütörtökön folytatás, olyan 3/4-ben elkészül majd síszünet végére. Ez jóhír mert tanítási időben hétvégenként van időm csak, az pedig teljesen rámegy majd a kardra ^^

Olvasgatom mások blogjait, látom már szépen alakulunk, de a nagy blogozási hajrá egy hónap múlva lesz, azt nagyon szeretem olvasgatni :D
(meg a nagy hajrá 24-én éjfélkor, 9 órával a cosplay előtt xD).

Sok sikert hajrá mindenkinek ^^

Ennyin vagyok, miközben kb két hónapom van a conig. Hát ezvan. Valahogy mostanában azt se tudom holvagyok. Azthiszem 16 év alatt még sose éltem át ezt. Nagymamámnak (és magamnak) beígértem Tipliről egy naptárt, azt csináltam egy hétig. Pénteken szerencsére mehetek érte a nyomdába. Ez letudva legalább.

A gépemet úgy kell összekaparni, nem ismeri fel a winchestert, már csak netezni merek vele… Ezért alaplapot és gpu-t kéne cserélni, nadehát annak utána kéne járni, de örülnék ha síszünetre meglenne, mert akkor lenne időm újrahúzni.

Aztán persze a cp. Annak a ruháját meg tudjuk varrni síszünetben az tuti, de akkor még mindig ottvan a kesztyű, meg a láb. És persze a kard. A figuráról találtam egy olyan jó fotósorozatot, mintha megvettem volna. Ez félsiker.

Most úgy állok, hogy fel van írva az anyagszükséglet (a ruhán és a kardon kívül), mert most nem várom össze az egészet és egybe megyek vásárolni, mert nem lesz pénzem. Először megcsinálom az apróságot, miközben letudom az élet nagy dolgait. Utána ráállok a ruhára (hogyan másoljunk szabásmintát egy mozgó figuráról című fejezet:D). A végére hagyom a kardot, mert azzal sokat akarok szarakodni, hogy valósághű legyen. Jó lenne ha összejönne bele a fény. Életem nagy vágya. (Ha már az NCIS-dvd-t várom már 3 éve és szerdán valóra válik, hát ez már nem nagy ügy ^^”).

Hehh, éshát persze 03.27-én kiállítás. Tehát előtte héten se túl sokat fogok haladni, ha minden nap Tiplit fényezgetem, élete első felnőtt kategóriájára.

Igazából nem tudom mit értem el ezzel a bejegyzéssel. Hogy dögunalmas az biztos, de legalább le vannak írva a feladatim és én átlátom. Ez a lényeg.

Sok sikert mindenkinek, és tudom hogy készleszünk mindannyian. Aki azthiszi le van maradva gondoljon rám xP