2 héttel a con előtt ideje már belehúzni, még akkor is, ha nem versenyzek…1 hete jutott eszembe, hogy hoppá, ideje lenne már elkezdeni a cosplayt xD úgyhogy jelenleg turbó gyorsasággal dolgozok… ^^ Az első aminek nekifogtam, azok a karmok voltak. Még Tücsinél kezdtem el, azóta viszont csak gondolatokkal haladtam. A lényeg az lesz, hogy ezeket a hungarocellből kifaragott kaarmokat egy fehér kesztyűre fogom ráragasztani, így nem kell mindig egyesével feltennem az ujjaimra, ráadásul így nem lesz annyira feltűnő, hogy a kézfejemen nincs “jég”. Jaa és azért csináltam csak az ujjaimra, mert mindenképpen úgy akartam, hogy mozgathassam is, mert szerintem úgy élethűbb.

Raawwwwrrrrr!!!

A következő a fölső volt. Egy sima fölső az egész, hosszú ujjakkal és egy kenguru zsebbel. Az egyetlen, amit el is rontottam, az a színválasztás. Mivel én egy rossz memóriával megáldott ember vagyok, totálisan arra emlékeztem, hogy az ujjak lilák. Ezért fölöslegesnek tartottam, hogy ellenőrizzem. Anyagot nem találtam, ezért a régi pulcsimat szabtam át ujjakká. Tehát az ujja lila lett, sötétkék helyett..remélem ez a hiba még megbocsátható ^^”"

Már csak a zsebet kell rávarrnom [ami külön már készen van], és elvarrnom a nyakát, és az ujjak végét, és készen is leszek a felsővel. Friss gimisként azonban nem kéne elfelejtenem tanulni is x-x

Hát igen, magyarázkodhatok bőven, miért is nem voltam Holdfényconon…^^” Gólyatáborba voltam, de végül nem bántam meg ;)  Őszi Mondocon… Tyű, de közel van már :D Természetesen hülye szokásom szerint ismét nem veszem figyelembe az időjárást. A következő cosplayem elég szellős lesz, könnyű és egyszerű karaktert kerestem, világos miért…gyűjtök a nagyobb tavaszi projectemre.

Ééés a karakter: Rosario + vampire ~ Mizore Shirayuki

Gondolom senkinek sem kell bemutatnom. :D A ruha egyszerű, de tiszta cuki szerintem :D Mondjuk ez egy kicsit bánt engem, szeretem, ha egy ruha feltűnő. Épp ezért felturbózom azzal, hogy elkészítem Mizore hatalmas jégből készült karmait :) Már alig várom

Sayonara :3

Hát ennek is meg kell lennie..:D Mennyit álmodoztam arról, hogy végre nekem is legyen saját cosplay blogom, és most végre van..örülök, mint majom a farkának :D

Egy gyors bemutatkozás..

Lengyel Noémi vagyok, nicknéven Shinami. Az első conom időpontja …mondjuk úgy, eléggé távol áll az első contól. Annyira megfogott ez a cosplay dolog, hogy elhatároztam: Minden conon cosplayelek. Eléggé nagy elhatározás, de én szeretném ehhez tartani magam. :)

Még ismerkedek a bloggal, elég sok minden “nyers” állapotban van, ezen sürgősen változtatnom kell :D

Sayonara :3