Mivel ez így lemaradt, gondoltam most behozom a “tartozást”.

Bloody Rose… Sokat gondolkodtam azon, vajon melyik megoldás lenne a legjobb a legolcsóbb. Nem akartam túlzásba se esni szóval azokat az alapanyagokat használtam fel amiket itthon találtam. (karton, újságpapír, glett, szobafesték, acryl, hungarocell, pillanat ragasztó, alkoholos filc, liszt… XD tudom érdekesen hangzik. ^^)

Nézzük is. Első körben maga a stukkert vizsgáltam meg, mihez hasonlíthat, találtam is egy nagyon jót, bár sajnos a fegyver típusát már elfelejtettem. Elnézést ^^;;  Itt egy kis összehasonlítás az anime-verzióról és a live - verzióról.

 

Kisebb eltérések vannak, de lényegében ugyan az. Ahozz jogy jobban megnézhessem ezt a fegyvert, egy kedves imserősöm segített, így sikerült valóban a kezemben tartanom egy ilyet. (nyugalom szakember az illető, fegyvertartási engedélyel ;3) Aztán jött a tervezgetés stb. Első nekifutásnak Aoime verzióját akartam alkalmazni, de aztán valahogy nekem az a megoldás felsült. Így elkezdtem kutatni deviantarton, ahol volt egy kartonpapíros megoldás… hmmm…. mondom oké, egy próbát csak megért. Bele is csaptam a lecsóba, és valóban… ezzel a technikával fejeztem is be a Bloody Rose-t, igaz bevalom inkább sok ötletet adott és sok elképzelésem nyert felvilágosodást. Aoime fegyver leírása nélkül nem ment volna, nélküle nem tudtam volna elindulni, szóval köszönöm neki! 8)

Akkor vegyük sorjában( igaz nem minden állapotát örökítettem meg, van ami kimaradt, szóval bocsánat érte, valamint így a készítése közben rá kellet jönnöm, hogy mit nem kellet volna bele vinnem… mindegy tanultam belőle … XD LOL.)

 
 

Mint látszik az egész alapja egyszerű karton papír… több rétekben egymásra pakolva, egyszerű pillanat ragasztóval összeragasztva. Igaz azon nagyon jót szórakoztam, ahogyan a papírt néha megperzselte a rajasztó. XD

És itt jött az a dolog amit nem kellet volna megtennem. 8D Ez az volt, hogy glettel vagy mivel lekentem, kb a fejemet vertem a falba, mikor megszáradt, mert tört, morzsolódott… arghh… szóval katasztrófális volt, azt hittem itt csesztem el az egészet és kezdhetem előröl… 

 

Igaz lehetett csiszolni, de uff… ez volt az a lépés amit MINDENKI HAGYON KI! XD Nem éri meg. :D Nem, nem és nem. :D Felesleges volt… azon a szinten voltam itt, hogy komolyan kidobom vagy nemtudom… De aztán valamilyért elkezdtem folytatni, tanácsot is kértem Okkidotól, aki adott egy ötletett, amikor épp a jogarjáról mesélt, hogy készíti. : ) Végülis okos megoldásnak találtam, így jött a papírmasé! Masszát pedig csirízből csináltam (ErdaZin leírása alapján… XD tényleg megkóstoltam, élmény volt vele dolgozni. XD) De mielőtt feldobtam a papírmasét, előtte hungarocellből ki kellet javítanom azon rézeket amik megrongálódtak, értem ez alatt, hogy a papír megázott, meg persze az az érdekes “kiálló részeket” is most kellet rá farigcsálnom. Ezeket mind kifaradgtam és azután jött a papírmasé. És most jövök egy elnézés kéréssel, mert fényképező hiányában ezeket már nem tudtam megörökíteni. =/

A papírmasé megoldás bevált, már csak egyenletessé kellet tennem a felületet. De hogy? Így jött a képbe az a fehér festék ami megmaradt a szobám festésénél… ^^ Lekentem több rétegben, persze közte folyamatosan csíszoltam. Fest - csiszol - fest - csiszol… etc. Ekkor már kezdtem bízni benne, hogy igeen, cél egyenesben vagyok és még menthető az amire azt hittem hogy totálkárra csináltam. O___O

 

Miután ezzel megvoltam, jöhetett a festés. Hála égnek volt itthon acryl festékem. (ezüst, a barnát viszont már kevertem ^^) Több rétegben rá vittem, hagytam had száradjon, aztán a barna részekkel is ugyan így… majd rárajzoltam, fekete alkoholos tű filcel a Bloody Rose felíratott és a szimbolumot. Sajnos közeli kép nincs, de aki látta conon, az kb tudja hogy hogyan nézet ki. ^^

  

Tisztában vagyok vele, hogy a fegyvert szebben is elkészíthettem volna, de legalább a következőhöz, már tudom mit szabad és mit nem. Bár nekem ez így is a szívemhez nőtt, igazi “bio-fegyver” XD~ . Nem tudom, hogy következőleg mikor jelentkezem, mai nap végre elkezdődött a nyári szünet, és lazíthatok egy kicsit. ^^ De már most el akarom kezdeni az őszi projectem, nem szeretném hogyha kapkodás lenne a vége… Ez a karakter… O_O jujujjjj…. mikor már megláttam, tudtam hogy ez szerelem lesz a javából. >D Progress leírásokat, nem tudom hogy készítek-e, szeretném ezt a tervet még egy darabig titokban tartani, meg a partneremmel is megkellene beszélnem, ő mit szeretne. : ) Hát tömören ennyi… majd jelentkezem! Ya neee ~~

Mivel nemsokára újabb Eurocosplay-re kerül a sor kicsit ráfeküdtem a témára, nézegettem, vidiket-képeket ezt-azt. Aztán Kecsy(m) adott egy linket ahol a Francia Euro Cosplay versenyről vannak fenn videók. :D Vannak nagyon durva jelmezek is, de sajnos azt nem tudtam meg hogy ki nyert. De érdemes megnézni őket!

Haláliak. :D

Szóvaaal aki kíváncsi rá, tessék: http://www.youtube.com/user/VhSAlucard#grid/user/03130FEE27E5CD97

Véleményeket! ;)

Mivel most nagyon jó kedvem van ezt egyszerűen nem tudom már magamban tartani. :D Muszáj kifirkálnom magamból!! xD

Régebben is bennem volt az a dolog, Zero készítése közben is hogy ettől a cosplaytől többet várok. A Con-on megkaptam azt amiért versenyeztem és nagyon boldog voltam miatta. De mivel Zerohoz ott nem volt megfelelő helyszín így sajnos a fotózás lemaradt, vagyis a Vampire Knight-ak van egy bizonyos hangulata, amit nagyon szeretnék vissza adni, Zeroval együtt. Így egy kedves ismerősömet (Hiroku) megkértem, hogy keressen nekem megfelelő helyszínt Zero Kiryu fotózással kapcsolatban.  Kicsit elgondolkodtam, hogy mi lenne jó hozzá… vár, kastély, palota, templom… stb.? Aztán hirtelen jött a megoldás. Mivel Észak-kelet magyarországi vagyok, így kicsit gondolkoznom kellet, h mégse fussak ki a határból miatta, nagyon utazni se volt kedvem. De Hiroku megoldotta :) A választás a Turia kastélyra esett, ami egy köpésre van Hatvantól, a kastély a Schossbereg család tulajdona volt vagy van (?) sajnos nem tudom.. Mese szép és első látásra bele szerettem! Íme néhány kép:

http://img14.imageshack.us/img14/9359/turac.jpg
http://img80.imageshack.us/img80/7628/tura1.jpg

Az első szerelem azonnal megcsapott, hiszen ez a kastély fantasztikus! Ha jók az információim akkor itt forgatták a Hold hercegnőt is. Fotóst szerencsémre sikerült szeretnem, aki boldogan bevállalta Ruki személyében! Mellesleg még Raffi is jön szóvaal yappiiiii >.< ( csak azt sajnálom, hogy Kecsyék nem jönnek. :( annyira jó lenne! T_T ) :D Ha minden jól megy engedélyt is kapunk, szóval most very happy time van nálam! Úgy érzem Zero ezekkel a képekkel teljesen beteljesedik nálam, mert más célom ezzel nem is nagyon volt, csak az hogy Zerot boldogan elkészítsem magamnak és elnyerje a közönségnet is (ami a sikolyokból ítélve ment is xD) :D Most egy kicsit büszkeség is elöntött, mert nagyon várom már és szerintem jól fog sikerülni! :D Majd ha minden meglesz akkor lepostolom, kb olyan 2-3 hét múlva esedékes ez az egész. Viszont várni kell még mert a pénzes dolgokat is meg kell várni. Ha valami horror összeg akkor ugrik az egész, de nem baj akkor keresek mást. :D Mindegy kíváncsian várom! >.< Kb. most csak ennyit akartam, majd még jelentkezem jövőbeli cp tervekkel is kapcsolatban. :D Üdvözletem mindenkinek! x3

http://img146.imageshack.us/img146/9990/zeroobaba.jpg

(Igen a képen AngelBridget - Ciel kalapját láthatjátok. :D)

Nos, amíg frissek az élmények én is belekezdek az idei év első con-os beszámolómba. : )

Szombat:

Nagy nehézkesen feleltünk, de annyit meg kell említenem, hogy a péntek estémet senkinek nem kívánom… Kb hajnali 4-ig maradtam fenn, mert ezerrel dolgoztam Zeron… Akkor ugyanis még félkész volt. :S a vasárnapi ruha pedig 0%-on. Kb az idegbetegség kerülgettet, és már hulla fáradt voltam… 6-kor meg kelni kellet. Mindegy végül-is akkor megfogadtam, hogy soha többet nem csúszok ki ennyire, de sajnos az okot nem tudtam volna elkerülni. Sajnálatos módon egy szerettem elhunyt és teljesen felfordult velem minden. Utolsó pillanatig az játszott a fejemben, hogy ő biztos örülne neki ha kész lennék. Ez hajtott előre. Meg is lett… na de ezt hagyjuk!

Végül is fél hétkor keltünk fel Shu-val. Nagy nehezen el is értük a megfelelő buszt, kb. 50 perc alatt fenn is voltunk Budapesten, mondjuk vicces volt, mert még a buszon is varrtam a Zero cosplayt. :) Mikor a Con helyszínére értünk, kisebb sokk ért hogy mennyi ember van a conon… uhh… szép kis tömeg volt! :D Nagy szerencsémre összefutottam Dóriékkal aki akkor gyorsan feldobta a tetoválásomat is! Ezzel életet mentett, nagyon hálás vagyok neki! Köszönöm! :) Elég hamar be is jutottam Kecsyvel az oldalamon a con-ra aztán uccu a mosdó. x”D Nah igen, leszorítás meg ilyenek miatt inkább ott öltöztünk. :D És végre a várva várt alkalom eljött, hogy Zero bőrébe bújhattam. Komolyan egy élmény volt! Néha le is döbbentem, hogy milyen hatással voltam pár emberre, tetszett a reakciójuk. De túl sok totojázásra nem volt nagyon idő, mert cosplay verseny zsűrizés. Hála égnek ott összefutottam Okkidoval, aki szebb volt mint legmerészebb álmaimban. Ezúton is gratulálok neki! Hihetetlen ez a nő mert történelmet írt. :) ( és megmondtam igaz? xD ) Aztán valahogy csak elmúlt a zsűrizés is ami egész simán ment, tök rendes volt a zsűri is. A színpadra lépés előtt érdekes volt, hogy ide-oda kellet cikázni, meg egy kicsit unatkoztam is. Annyira, hogy meg is táncoltattam Okkidot, meg pár vérszívós képet is megengedtünk magunknak. :D ( majd azokra a képekre igényt tartanék ;D) Végre sikerült pár szót váltanom Erdával is akinek az Allenje nagyon bejött, mert r*hadt jó volt! Hihetetlenül jól ált neki! Igazán pasis volt… A nagy unatkozásomban több cosplayessel is eldumálgattam, de érdekes volt egyáltalán nem izgultam, furcsálltam is. Aztán felcsengett a Skillet - Monster és én jöttem. Jézus, megkaptam azt amiért végül is neveztem versenyre! Azok a sikolyok… áááá~~~~ ( Ági sikítása meg vitte a pálmát ez a; “Sakuuuuuu” :D ) Viszont akkor pattant el az agyam amikor, leszakítottam a Bloody Roseról a  láncot… Akkor úgy szitkozódtam magamban, hogy nem igaz… de ennyi belefér. xD Nem is én lennék, ha ilyen nem történne. :D Színpad mögött kicsit fülledt volt, meg sötét, de majd kialakul talán, hogy ne keljen nyomorogni. stb. Kecsy-m is nagyon édes volt O-chan ként, és nagyon büszke vagyok rá, mert jelölést is kapott, szóval neki is gratulálok! A kinti fotózás nekem a horror élményekhez csapódott… azt hittem meghalok a napon… szerintem nem csak én voltam így. ^^” Sebaj. : )

A szombati nap összességében nekem nagyon bejött, mert hosszú idő óta megint színpadon lehettem és meg is kaptam a kívánt “rajongói” sikolyokat. *he he he Meg persze találkoztam rengetek ismerősömmel is akik közül Rukit meg Raffit kiemelnék, mert eszméletlen arcok! xD A jelmezük pedig… hnnn… tudják ők na hogy mit mondanék most ;P

A nap végére már hulla fáradt voltam, de kb ilyen jel mondattá vált ez a szó ( amiért ezer bocsi, h kiírom ) ; “Basználak”. Nah legalább überbishi jelleget adtam. Ennek örülök. :D Az öltözőben pedig betaláltak AngelBridgeték (akinek nagyon tetszett a ruhája!), ami nagyon mókás volt… mert khm… nah ^^” Nem is tudom hány embert kellet megharapnom meg ilyenek, vicces volt. :D

Eredmény hirdetésen tomboltam mint egy állat, mert nagyon jó emberkék kaptak jelölést és nyertek is, nekik gratulálok! Hihetetlenek voltatok! Okkido te pedig pazar! :D Gabriel szavaival élve: “Beszarás-beszarás!” xD

Vasárnap:

Nah ennek a napnak az előestéjén is varrtunk, de legalább aludtam valamennyire… A mai nap a Naruto rocker csapat mutatkozott meg. Ami nekem nagyon bejött. Többen kértek fotót is, meg a “hivatalos” fotózásra is szereztünk gitárt. Nah és persze egy nagyszerű fotós. :) Sajnos a cosplay versenyről lemaradtam, de majd utólag mindenképpen megfogom nézni, mert azt mondták nem volt rossz. Viszont imel-ámal láttam a VK-sokból ezt azt. Háááát… komolyan szerelmes lettem. :D Amikor kijöttek levegőzni, le is támadtam őket! x3 Remélem kaptak díjat, mert sajnos azt se tudom. :(

Hát többségében ezen a napon csak vásároltam, meg elkaptam pár cosplayest. Jocker nagyon durva volt és a Star Wars-osok is. xD Valamint nagyon bejött az egyik Ciel ruhája is, mese szép volt! :D Valamennyit lógtunk együtt a haverokkal Okkidoval, és a húgával, Hajnival aki szintén nagy arc (!!!) :D Majdnem nekimentünk a drága puruttyásoknak… de aztán nem találtunk egy szervezőt sem. :( Mindegy remélem legközelebb nem fogják rontani a levegőt… =/ A vasárnap számomra legjobb része az EU cosplay volt, durva verseny volt, nagyon jó jelmezekkel! o_O A kedvencem Lona volt, azzal a nézéssel, Jézuss… :D Hihetetlenül jól megcsinálta és alakította is Sephiroth-ot. Meg ő nagyon lazán vette a színpados dolgokat, mondjuk annyi szent, hogy ez az angol kikérdezősdi kemény volt. El se merem képzelni mekkora nyomás lehetett pár emberen akkor ott fenn. Hát le a kalappal előttük!

Aztán hamar eltelt a nap és nekem is dobbantanom kellet. Így utólag visszagondolva, nagyon zseer Con volt, sok-sok-sok tapasztalattal és sok-sok-sok új és jó arccal a részemről. :D Minden cosplayernek gratulálok, hihetetlenül király volt mindenki! És a barátaimnak is egy NAGYNAGY puszi mert nélkülük nem szedtem volna össze magam, egy ilyen helyzetben!

HoldfényCon-on majd tali! ;D Így pedig bucsúzoul 2 kép ami nagyon bejövős nekem, remálem nektek is!

http://img641.imageshack.us/img641/5241/sakuracon2010290.jpg

http://img185.imageshack.us/img185/5895/img3332b.jpg

Igen, holnap jön a nagy parádé! :D El se hiszem komolyan… van mit még csinálnom, de teljesen hidegvérrel dolgozom most is… Igaz sokmindennel megvagyok már ami nagyon jó, de asszem éjszakázok, ahogy sokan mások. :) Hát kíváncsi vagyok mi hogyan lesz, várom már az tuti. :D

Így ma csak annyit tudok mondani mindekinek, HAJRÁ! MINDENT BELE! :D Aztán aludjatok is egy kicsit ;D

Jó szórakozást! Conra fel! :D

FireStats icon Powered by FireStats