És végre kész vagyok a gitárral!!! *O* Holnap megcsinálom a ruhát, szerencsére a sulinkban tanítási szünet lesz szóval a rendelkezésemre áll az egész nap~ Most pedig jön a beszámoló a gitár elkészüléséről~ Vigyázat, hosszú lesz :D

Ebből indultam, aztán még közben hozzávásárolgattam mindenfélét, majd jönnek azok is

Először is kivágtam a V alakú részt kétszer (később rájöttem, hogy a felsőt úgy kellett volna hogy egyben van a nyakkal és a fejjel is, de addigra már késő volt D:), három egyforma részre vágtam egy WC papír-gurigát és beleragasztottam a belsejébe, hogy legyen vastagsága.

Utána leragasztottam oldalt cellux-szal, így már oldala is lett

És miután ez megvolt, ráragasztottam ezt a tapétaszerű valamit, amit a mindenes boltban vettem. Igazából tök jó, olcsóbban megúsztam és jobban is néz ki mintha lefestettem volna~ ^^


A hangolókulcsok (összes darabja xD), a bridge, a pickup switch és még valami aminek nem tudom a nevét xD Eredetileg ilyen kis fa pöckökből akartam megcsinálni őket, de aztán végülis levegőn száradó gyurmából lettek. Egyébként a Hobbyművészben csúnyán át lettem vágva, ugyanis amikor vettem a gyurmát, megkérdeztem az eladót, hogy a sima tempera működik-e rajta. Azt mondta hogy nem, és megvetetett velem egy tubus méregdrága akrilfestéket.. Aztán itthon rájöttem hogy csak aranyszínűt vettem de fekete is kell, megpróbáltam temperával, és mit ad Isten, megfogta… Szóval a Hobbyművész b***szódjon meg, most rohadtul haragszom rájuk. xP

A fejet és a nyakat kb ugyanúgy csináltam meg, sok kartont összeragasztottam és így lett vastagságuk, aztán rájuk ragasztottam a tapétaszerű valamit, és a fej esetében még egy réteg fekete dekorgumit is :3

És így néz ki miután ráragasztottam amit rá kell


Ilyen lett a nyaka. A legfelső kartont lefestettem barna temperával, a fretek pedig hurkapálcikákból vannak amiknek szépen lefaragtam az egyik felét, hogy laposak legyenek, aztán meg lefestettem őket szürkére (ezüst festék híján).. Igen, végülis mégis hurkapálcikákat farigcsáltam, fail xD Amúgy ne tudjátok meg mit szenvedtem mire az összes fretet ráragasztgattam, már kb az egész kezem pillanatragasztóban úszott.. :’D

És így nézett ki az egész egyben, miután összeragasztottam a testet és a nyakat

Ezután ráraktam a fejre ami még hiányzott róla, összeragasztottam a nyakkal és nagy nehezen rászenvedtem a Death Devil feliratot, nagyon piciben kellett és folyton attól rettegtem hogy elrontom, de sikerült


Aztán elkezdtem rárakni a húrokat (kalapgumi).. Kifúrtam a cuccot, a húrok végén jó nagy gyöngyök vannak amik majd remélhetőleg a helyükön tartják őket.. Az arany színű V alakú valamit (ami amúgy dekorgumiból van) pedig utólag ragasztottam oda miután átfűztem rajta a húrokat :3 (Itt már tiszta lepra az egész kezem, gyönyörűen látszik a képen a pillanatragasztóval odaragadt arany festék… Azért remélem conig lejön x”D)

Már majdnem kész
Ráragasztottam szépen a karton koptatólapot meg a dekorgumi pickupokat (amik közül az egyiket sikeresen odaragasztottam a padlóhoz az utolsó csepp pillanatragasztómmal és újat kellett csinálnom helyette, és vakarhatom a padlót… Nem is én lennék xD). Utána pedig beleszurkáltam a rajzszögeket ahová kell

És végül a helyükre kerültek a húrok végei is

(Bocsi a homályos képért, ez így sikerült ^^”) ÉS KÉSZ~ Attól eltekintve, hogy még a volume/tone controllerek hiányoznak róla, azt már nem volt erőm ma megcsinálni, holnap reggel még gyorsan megcsinálom gyurmából, lefestem és ráragasztom őket
Utána pedig nekiláthatok a ruhának, természetesen majd lesz beszámoló arról is~ ♥
Megosztás a Facebook-on