The Phoenix Rises…

Fontosnak tartom, hogy mindenben, amit az ember csinál, legyenek elvei. Legyen szó az életről általában, családról, kapcsolatokról, tanulásról, munkáról, még akár hobbiról is. Így bár sokáig tartott, míg eljutottam idáig, végül mégis sikerült felállítanom magamnak egyfajta cosplayes ars poeticat. Sok mindent tanultam a cosplayről és magamról, s ezek alapján szeretném egy kis önvallomás formájába öntve megfogalmazni ezt most itt, hogy aki nem ismer, az is értse, mi célom nekem ezzel az egész kreatív hobbival. :)

Ha cosplayt készítek, legfontosabb elvem, hogy olyan karaktert válasszak, aki jelent számomra valamit. Akár a világ által, amihez tartozik, akár gyermekkori kötődés miatt, akár mert valami olyasmit testesít meg, amiben benne van az, amivé egy szép napon válni szeretnék. A hétköznapokban kis hernyónak (és sokszor még annak sem) érzem magam… A cosplay számomra azt jelenti, hogy egy rövid időre, pár órára, de legfőképpen a színpadon eltöltött percekre, pillangóvá változhatok, kibonthatom szárnyaim, mindazt, ami bennem van, de félek és képtelen vagyok felszínre hozni, és szabadon szárnyalhatok úgy, ahogy mindig szeretnék.

Maximalista ember vagyok, bár sok régi munkámon ez nem látszik. Oka van ennek: nem voltam mindig ilyen, az idő formált ilyenné. Vannak elvárásaim, főként magammal szemben. Azt gondolom, hogy bár nincs olyan, hogy tökéletes, senki sem lesz nagyképű vagy rossz ember azáltal, ha ki meri jelenti, hogy számára cél a tökéletes. Mert bár sosem érheti el, ha igazán törekszik rá, megközelítheti annyira, amennyire csak lehet. Én is erre törekszem. Talán ezért van az, hogy lassan védjegyemmé válik egy-egy verseny visszamondása, és olyan mérhetetlenül sok idő számomra egy-egy ruha elkészítése. Így bár összesen két említésre méltó cosplayt tudhatok magamnak a sok évi közösségi lét ellenére is, úgy gondolom, ez a két cosplay olyan, aminek igazán örülhetek. És remélem, sok ilyen ruhám lesz még.

Alapelvemnek tartom, hogy minél pontosabban igyekezzek visszaadni egy-egy karaktert és egy-egy ruhát, ügyelve a legapróbb részletekre is. A legfontosabb irányelvem az, hogy a karakterhasonlóságra törekedjek - annak ellenére is, hogy nem vagyok tökéletes modell-alkat.

A versenyekkel hadilábon állok - nem csak a sűrű visszamondások miatt. :) Úgy gondolom, hogy maga a verseny és a lehetséges eredmény nem számít. Volt idő, mikor számított, és mindennél jobban szerettem volna díjat kapni én is. De ma már mindezt másként látom. A verseny egyetlen előnye, hogy biztosítja azt a pár percet, amíg igazán az a karakter lehetsz, akit a cosplayeddel megszemélyesíteni igyekszel. Jöhet aztán fotózás vagy bármi… Abban a ruhában TE leszel, és nem lényegülsz át olyannyira, mint a rövid színpadi jelenléted során. Ezért gondolom, hogy a verseny mégiscsak egy értékes dolog. A színpad ugyanis biztosítja számomra azt a katarktikus, hihetetlen élményt, ami miatt számomra e hobbinak értelme van, s ami miatt csinálom.

Végül el kell még mondanom, hogy a cosplay számomra már nem csak ezt jelenti. Ez a szó ugyanis magába foglal számomra megannyi kedves arcot, megannyi kedves nevet, akik nélkül úgy érzem, nem lenne teljes az életem. Egy közösséget. Ahol bár nem szerethet mindenki, mindenkit, mégis… Tele van olyan emberekkel, akik tanulhatnak egymástól. Én legalábbis nagyon sokat tanulok Tőlük. Csöpögős és nyálas szöveg, ugye? Hát, én már csak ilyen érzelgős-ömlengős vagyok. De ettől még van, ami nem változik.

Büszke vagyok arra, hogy cosplayer vagyok.

2011 Rogue . WordPress .