[Tervezett göncök]
Javarészt “wannabe” (phrase by Tazzie), pusztán mert szeretem az adott karaktereket (bár Elektra kakukktojás, mert később ismertem meg, mint ahogy szemet vetettem rá - és ugyanez igaz Wonder Womanre is; plusz további kivételt képeznek a múvis tervek, mert azoknál konkrétan a karakter-koncepció tetszik és slussz-passz), aztán még változhat minden, de jó lenne, ha sikerülne megvalósítani szép lassan valamennyit. Persze tudom, hogy minden változhat, hiszen az évek során nagyban formálódtak a terveim, de ami kitart, és nem tűnik el a listáról addig sem, míg eljutok odáig, az a karakter már tényleg “megérdemli”, hogy cosplayeljem. Persze ez így is jó sok, azt tudom, és nehezíti a dolgot, hogy szeretnék minél inkább elmenni a fő fandom irányába (a.k.a. Game of Thrones, surprise, surprise), és ez befolyásolhat szépen mindent. No, de majd meglássuk még eztet. Még valami: ahogy az látható is, az idei “adósság-rendezés” után az animés/mangás/ázsiai eredetű karaktereket szeretném elhagyni. Nem sznobságból, csak elég volt x év abban a szubkultúrában, az én igazi terepem amúgy is a nyugati geekség.
DC Universe
Marvel Universe
Disney
Filmes kosztümök
Game of Thrones (túl sok terv, de minél inkább szeretnék elmenni ebbe az irányba)






Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.