Fejlődéseim a Cosplay világában

Hmm… a két con közötti idő tényleg rövid, de nem gondoltam, hogy ennyire… Június ugye a vizsgák jegyében telt, és mondhatnám, hogy á, még mindig itt van előttem a július-augusztus, de kicsit elszámítottam magam. Nagyon szépen kijöttem volna időben, csak közbejött valami, amire nem számítottam. Egyik ismerősöm révén egy kiadónál dolgozok (kicsit hosszú kifejteni, a lényeg, hogy beszámolókat kell írnom a könyvekről, miután elolvastam őket angolul, hogy eldöntsék, kiadják-e). Történt egyszer, hogy kaptam egy igen szép esélyt: megpályázhattam egy fordítást.

Hát jó, gondoltam, úgysem kapom meg, de azért megpróbálom. Na is itt jön a bökkenő… De, megkaptam ^^” Aminek nagyon örülök és élvezem is csinálni, csak a határidőm… nos igen, augusztus közepe, legkésőbb con körül. Ezért a perfet sajnos el kell napolnunk tavaszig, meg amúgy sem akartuk összecsapni, de akkor reszkess világ! Olyat kaptok, mint még soha :D A tüzes Sakura kimonón még nagyon gondolkodom, ha esetleg lesz időm, akkor megcsinálom a végén. De így fordítás mellett örülök, ha kész leszek a crafttal meg Lilith-tel (na meg öcsémnek is segítek azért a varrás részében ^^”). Na majd kiderül, max nem alszok szokás szerint con előtt… mondjuk egész héten XD

In progress képeket majd kaptok később, mert még rájöttök a craftomra :P Továbbra is kék leszek és tollas ^^

Ja igen, és persze a fordítás. Majd tessék jó fanokhoz híven szépen megvenni, mert amit fordítok, az a vándorló palota könyvváltozata (vagyis a trilógia első része, de ez alapján van az anime). Őszi conra lehet, hogy megpróbálom letárgyalni a kiadóval, hogy talán érdemes lehet árulni :)

Na de most mászok vissza, ma le kell adnom két fejezetet XD

július 22nd, 2009 at 18:04


2 Responses to “Cosplay, nyári munka, vándorló palota”
  1. 1
      Erda Zin says:

    naneeee…. Vándorló palota… *_* Tudod mióta vadászom én azt a könyvet? Légyszi írj majd hogy halad a fordítás, mikor, hol lehet majd beszerezni könyvet, mert az nekem kell! És ahogy magamat ismerem még veszek legalább öt példányt ajándékba :D Most szereztél nekem egy jó napot ^^

  2. 2
      songa says:

    Mekkora jó.. vándorló palota könyvben? áá engem érdekel ;)

 

You must be logged in to post a comment.