Fejlődéseim a Cosplay világában

Ez volt a 8. conom, ha a kis AFM-e nem számítjuk, és talán most élveztem legjobban, bár az is tény, hogy most láttam belőle a legkevesebbet. A 2-4 órás alvások ellenére itt a vége felé, a fáradtság csak tegnap este jött ki rajtam, mikor hazajöttem, és egy pohár vörösbor mellett tudatosult bennem, hogy vége van… és nem bánok semmit (igen Lyra, ez csak neked lett iderakva ^^).

Szombatra legalább odafelé szereztem fuvart anya révén a nagynéném részéről, mikoris csütörtök este eszünkbe jutott, hogy nekik kisbuszuk van, de jó XD. A csigaházban csak az a rossz (azon kívül, hogy kb 140 centi ^^”), hogy az ember olyan szívesen ráülne, de nem mer. Viszonylag az elején jutottam be (köszi Matsuri, hogy előreengedtél! :)), így még volt helyen az öltözőben. Az elején össze is futottam a Júliát cp-ző Lánykával, és elmentünk zsűriztetni. Utána vére kimentem a levegőre, és kicsit vezetgettem Hello Kitty Yumit (mikor is betonkeverőnek nézték a házamat XD).

Néha egy-egy ember kezébe nyomtam a csigaházat, mikor megkérdezték, hogy nehéz-e. Az emberek fele szerint nem, másik fele szerint viszont igen. Valahol 5-8 kg körül mozoghat (majd lemérem), és rövid távon nem, de hosszú ávon eléggé húzta a vállamat… Tegnap éreztem meg az izomlázat a vállaimban (felváltva hordtam már jobbon és balon a vége felé), mikor megemeltem a perfre összekészített kis csomagot. Huh… és igen, tényleg kiláttam a szemellenzőn, csak kicsit kék volt a világ :D (az egyik korábbi beadandómról loptam le a műanyag fedőlapot és arra festettem kék ablakfestékkel, hogy átlátsszon ^^). A kisebbik öcsémnek kreált Rock Lee ruha is elég sikeres lett, ahogy láttam, szóval külön örültem neki. És a kis idegtépés után az eredményhirdetésen kiderült, hogy veterán lettem… legjobb kiegészítő, wíííí! ^^ Már megérte vele szenvedni, elvégre kisebb megszakításokkal mégiscsak február óta dolgoztam rajta szombat reggelig.

Este összeszedtem az embereket (5-en aludtak itt végül a hat helyett ^^), és este még beszűkítettem Kimbát meg reggel befejeztem a füleket. Már előre féltünk Petrával, hogy meg fogunk sülni, ő meg ráadásul még ki is volt tömve Pocoknak. De azért belevágtunk és a Hermelin és Petra által frissen megfestett évszámokkal, Márton lúddal, a csővel és még sok fincsiséggel megindultunk kicsit késve, de fél 11-re azért odaértünk. De átöltözni még nem mertünk mi ketten… inkább kimentünk még párszor próbálni, de Yuminak utána menni kellett fényképezkedni Hungary-channal (Pastaaaaaaa! XD). Meg felvarrtam a farkamat, amihez több érdekes történet fűződik. És bocsi Yumi a … leégetett testrészeidért ^^” Végül nem halogattuk tovább és felvettük a kezeslábasokat, majd egészen az eredményhirdetésig hűségesen kitartottunk benne. Ja, meg ragasztottunk Hermelinre pillanatragasztóval bajszot (riszpekt, Herm!) És eljött a nagy pillanat, előkerült Warchan is, akire még felvarrtam a sípot, vagyis az ‘érdekes’ sapijára. És szerették, amit csináltunk… wíííí! XD És mennyien szeretik Kimbát! :D Jó volt ez a retro *mellveregetés*, és a forgatókönyv *Herm-veregetés XD* És a zenék :P És zsűrikedvenc, nyehhehhe, és még a kezeslábasban lévő 40 fokot sem bántam, mert annyira jó volt ez az egész, meg az egész hétvége úgy konkrétan. És jó volt szombaton hazafelé összebújva aludni a csigaházzal, vasárnap meg, hogy még az Örsön is fényképeztek (pontosabban öcsémet), és jól esett a győzelmi gyros.

És egy video a perfről: Magyar Anime Shake, avagy 3 jelölés, egy győzelem!!!!! http://www.youtube.com/watch?v=DI-CJNfc6Mc&feature=channel_page

Ami viszont nem volt jó…

1. a con előtti hét egyetemen (a 4 ZH és 2 vizsga, még pénteken is o_O)

2. a térdem rosszalkodása péntek-szombaton… ha valakinek van néhány ép, ám felesleges ízülete, fénypostán küldheti!

DE! Nem esett az eső, yeeeehaaa! (Han Solo módra XD)

Végezetül meg jöjjön néhány kép ^^ Nyáron sem úsztok meg emberek, muhhahha :D és akkor is melegem lesz XD

P

Petrával :P

A kép csalóka, sokkal szélesebb a ház XD

A kép csalóka, sokkal szélesebb a ház XD

ATTACK!!!!

ATTACK!!!!

I love árnyék! XD

I love árnyék! XD

május 18th, 2009 at 18:04


2 Responses to “Seretema hétvégét!”
  1. 1
      Hermelin says:

    Köszi a szállást, köszi a cosplayt, imádtam veletek dolgozni, és remélem nem ez lesz az utolsó project :D És eltekintek a pillanatragasztó okozta fájdalmaktól XD Köszi mégegyszeeeeer~

    U.I.: Jah, persze hogy nem ez lesz, hiszen ott a craft, khmkhm X3

  2. 2
      rhysa says:

    Igeeeen, a craft XD Meg fogunk halni a melegben, de az is epic lesz XD
    Na oszt, lesz még közös perfünk a conon? :D

 

Security Code: