Art Is Resistance

Már régóta szeretném magam visszaszoktatni a rendszeres vasárnapi blogolásra, így ezen a héten, hogy visszarázódjak, egy újabb bejegyzéssel jelentkezem. Nagyon sokféle dolgon dolgozom mostanában, így remélem, az elkövetkezendő vasárnapokra mindig jut majd valami.

Két – vagyis inkább kétféle – egyszerűbb darabról fogok most írni, a nadrágról és az övekről – ahogy a cím is mutatja.

Mary nadrágja nagyban emlékeztethet az eredeti tengerésztiszti térdnadrágra – bár a combközépig érő csizmák miatt nem lehet látni a hosszát. A angol tengerészek fehér térdnadrágja már a 18. században megjelent, ahogy az előző bejegyzésemben is írtam. A nadrágok – szerintem – elég trükkös szabásúak. Testhezállóak, van zsebük, elől érdekes záródási megoldással. A képen egy James Cook által használt nadrág replikája látható:

További példák, ahol szintén jól látható az érdekes gombolás:

Ehhez a hős tengerészek még csini fehér harisnyát is viseltek, amit manapság nem gondolunk túl férfiasnak.

Sok a különbség az eredeti és a Thores vízió között, de a legszembetűnőbb a gombolás mellett az, hogy Mary nadrágszárának két oldalán díszes gombdísz fut végig, az eredetinek csak a végén volt pár gombolás.

Rogue-gal úgy képzeltük el, hogy fehér leggingseket szerzünk be, és azokat alakítjuk át. Így is lett. Rogue talált egy boltban fehér színben – ami nem is egyszerű vállalkozás, és nekem is hozott egyet. Kicsit nagyobbat vett, mert azt még lehet módosítani. Erre szükség is volt – pár helyen be kellett venni belőle. Ezután már csak a díszgombolás hiányzott. A kék bársonyból és az arany műbőrből kivágtam a mintát, és felvarrtam a leggingsre. A gombdíszekhez a kabátnál már látott szegecseket használtam arany lakkbőr “alátéttel”. És gyakorlatilag ennyi az egész – bár a kézi varrás miatt elég hosszadalmas munka volt. Ha kronológiai sorrendben nézzük a munkálatokat, ez a darab készült el leghamarabb – már tavaly márciusban… Úristen, eszméletlenül elhúzódott ez a cosplay…

A derekam tájékán két másik kiegészítő található, ezek pedig az övek. Az egyik egy hagyományos “deréköv”, a másik egy “harántöv”‘, hivatalosan ez a kettő együttesen alkotja az ún. Sam Browne övet.  Sam Browne a brit hadsereg tisztje volt a 19. században. Akkoriban egy normál övre függesztették fel egy “béka” nevű csattal a kardhüvelyt, amely harc közben néha el-elfordult, így nem volt túl praktikus. Sam Browne kapitány harcolt az 1857-es indiai felkelők ellen, és az egyik csata során súlyosan megsebesült. Két kardcsapás érte, az egyik a bal lábán, a másik pedig a bal vállán. Emiatt elveszítette a bal karját, de legalább túlélte a sérülést. Azonban ezután már nem tudta a bal kezével igazgatni az elcsúszó kardját, és kitalálta, hogy egy másik, a jobb vállon átvetett övvel a helyén tudná tartani a “békát”. Ezért kapta ez a keresztöv róla a nevét.

Sam Browne és John J. Pershing, aki Sam Browne övet visel.

Ami nagyon fura, hogy Mary épp a másik vállán, azaz a balon viseli ezt az övet… O.O

Az öveket is viszonylag egyszerű volt elkészíteni, ami nehézzé tette, az ismét a kézi varrás volt, ami rengeteg időt emésztett fel. A már kalapnál is látott pici övet is ugyanígy készítettem el, mint ezeket az öveket.

Alap hozzávaló volt a szép rozsdabarna műbőr, amit szintén szerencsés körülmények között találtam Egerben egy cipőkellék boltban. Hogy kicsit öltést spóroljak, kettéhajtós módszerrel szabtam ki a kellő hosszakat, így legalább az egyik oldalt nem kellett végigvarrani. A derékra való öv 6 cm, a Sam Browne öv 5 cm, a kalap öv pedig 4,5 cm széles. Ezután jött a legmonotonabb feladat, az arany színű szegélyek és a lyukak szegélyei. Mind-mind kézzel lett felvarrva, majd arany 3D festékkel kihúzva.

Az övcsatokat először rövidáru boltban kapható fém övcsatokra terveztük felépíteni süthető gyurmából. A probléma az volt, hogy olyan méretben és még csak hasonló formában sem lehetett kapni övcsatot sehol sem. Ezért vettem egy papírboltban műanyag alátétet (olyan a/4-es méretben kapható műanyaglap, amit papírlapok alá szoktak tenni merevítésnek, vagy hogy ne üssön át, ha írunk rá). Ebből a műanyag lapból vágtam ki a megtervezett sablonok segítségével a csatokat. A középső bujtatóhoz merev műanyag pálcát használtam, a csat “nyelve” acéldrót. Az összeragasztás után paperclay-jel formáztam rájuk egy alapot, majd miután megszáradt a simább felszín miatt egy kicsi modellmasszát is használtam, amibe gyöngyöket nyomtam a díszítéshez. Végül ez egészet lecsiszoltam. Ezután arany akrillal lealapoztam, majd jöhetett rá a füstfólia és a lakk. Íme, pár kép (bocsánat a másodikért, ott már kezdett beesteledni ):

Érdekes kihívás volt az öv arany bilétás dísze, amiről sokáig nem tudtam, hogyan fogom megvalósítani. Amit tudtam, hogy ugyanolyanok a biléták, mint az epaulette-en, ezért már akkor megsütöttem őket, szám szerint kilencet, és ugyanúgy “bearanyoztam” őket. Az arany részt végül egyszerűbben oldottam meg, mint gondoltam volna. Arany műbőrből kivágtam egy hosszú csíkot, és bejelöltem rajta, hová jönnek majd a biléták, és azokra a helyekre, valamint közéjük tettem egy-egy szegecset. Ezután hátul összevarrtam a csíkot. Így készült el a felső csík. Az alsóhoz hasonlóan jártan el, csak keskenyebb lakkbőrcsíkot vágtam ki. A biléták felfüggesztéseit dekorgumiból készítettem el, és a dísz két végére is dekorgumi lett a felfüggesztési pont. A biléták felfüggesztéseit hozzávarrtam a felső csíkhoz, és azokat is bevontam füstfóliával – csakúgy, mint a végeket. Az egyik vég egy övbujtatóhoz, a másik az övcsathoz csatlakozik.

Erre a hétre ennyi ruhadarab várt megosztásra. A jövő héten a hosszú hétvége alatt biztosan lesz időm a következő bejegyzésre, mely a csizmákról fog szólni.

Megosztás a Facebook-on

Kissé megkésve, de törve nem újra belelendülök a blogolásba. Ahogy a legutóbbi bejegyzésemben ígértem, most a legfontosabb, a legnagyobb és a legbonyolultabb darab munkálatait fogom elmesélni. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legnehezebb jelmezdarab volt, amit valaha készítettem – amit első ránézésre nehéz lehet elhinni.

De akkor elsőként a brit királyi tengerész egyenruháról essen pár szó. A tengerészkék (angolul ‘navy blue’) nem véletlen elnevezés, hiszen ez a szín lett több nemzetnél a tengerész katonák egyenruhájának színe. De mikor alakult ez ki? Az 1740-es évek előtt nem volt intézményesített egyenruha a tengerészek számára. A tisztek többnyire társadalmi rangjuknak megfelelő nemesi öltözéket viseltek – ezzel nem csak katonai rangjukat fejezték ki.  Eleinte nem is volt szükség differenciált egyenruhákra, hiszen három tisztség létezett: kapitány, hadnagy és matróz. Az 1790-es évekre azonban a ranglétra kiszélesedett, egyre több rang jelent meg, és így szükségessé vált a különböző egyenruhák használatára.

Az első regulációk már az 1740-es évek végén megjelentek, melyekben a tisztek díszegyenruhájáról szólnak leírások: elől nyitott, két oldalt gombos, hímzett kék kabát, fehér térdnadrág és harisnya, majd később fehér mellény; volt leírás az egyszerűbb tiszti egyenruhákról is, ami hasonló az előbbihez, csak kevésbé cicomás. Mindkettőhöz társult  paróka is (ami később lassacskán eltűnt, mert nagyon unpraktikus volt egy-egy ütközetben). Különösebb rangjelzés, vállap nem volt jellemző. A kabát gombolása, a gombok száma, valamint a kézelő csíkozása mutatta az adott tengerész helyét a ranglétrán. Ezek a jellemzők visszaköszönnek Mary egyenruháján is.

1767-ben kezdték használni az epaulette-et (rojtos válldísz) a tiszti egyenruhákon rangjelzés gyanánt, és az számos módosítás után az 1840-es években nyerte el a végső megjelenését. 1856 után azonban az epaulette-ek eltűntek, és helyette a ruhaujjon kezdték jelölni a rangfokozatokat.

A ‘Navy Blue’ 1775-re nyerte el a végső formáját, és addigra rengeteg új tisztség, rang került bevezetésre a brit tengerészetben, és kialakult a ma is érvényben lévő rangsor.

Most pedig rátérnék az én verziómra. A kabáthoz az anyag felkutatása volt a legelső nehéz feladat. Rogue-gal mindenképp szép fényű, vastag, merev bársonyt képzeltünk el. Ezzel szemben mindenhol túl csillogó vagy sztreccs műbársonyokat lehetett kapni. Csakúgy, mint a világhálón. Ami talán megfelelt volna, az megfizethetetlen volt. Aztán csoda történt… Épp Egerben találtam igazi francia bársonyt, gyönyörű tengerészkék színben, elfogadható áron. Úgy számoltam, 1,5 m elég lesz, és szerencsére tényleg sikerült belőle mindent kihozni.

A kabáthoz az alapmintát Rogue találta egy Burdában, amit kölcsönadott, így én is azzal dolgoztam. Jócskán kellett módosítani, de nagyon jó alap volt. Íme az első lépések a kiszabás terén.

Már rögtön az elején elkezdtem zsorzsett szaténnal bélelni a kabátot, és szépen lassan kialakult a felsőrész alapja.

Ezek után kezdhettem bele a kézelőkbe és az állógallérba. Miután kikísérleteztem a szabásmintát, a gallér külső és belső oldalát bársonyból szabtam ki. A két réteg közé vetex és vastag pamutvászon került. A kézelőnél hasonló volt a helyzet, csak a külső réteg ugyanolyan fehér zsorzsett szaténból készült, mint a kabát bélése.

Ekkor már elkezdett összeállni a kabát alapja. Időközben kiszabtam a “farkincákat” is. Külső- belső oldalukhoz bársonyt használtam, és ezeket is vetexszel és merev vászonnal merevítettem – hiszen nem lengedezhetnek csak úgy a szélben; és az is kiábrándító látványt nyújtana, ha kunkorodnának, pöndörödnének.

A végső alapforma összeállása után lassan elkezdtem a szegélyezést arany lakkbőrrel.

A rangjelzésre szolgáló kézelő borítása szintén bársony. Hogy meglegyen a vastagsága, 3 mm vastag filcet használtam, ami még a Mystic Muse-om után maradt. Ezt is arany műbőrrel díszítettem.

A kabát gombjai nagy fejtörést okoztak. Eleinte 8 mm-es arany gyöngyökkel terveztük megoldani a problémát, de azok nagyon elálltak a ruhától. Aztán nagy kutatások után találtam meg a megoldást. Kis félgömb szegecsek arany színben. 100-as csomagokban lehetett kapni – úgy számoltam, nekem kb. 3 csomagra lesz szükségem. A kis szegecseket nem kellett külön szerszámmal belenyomni a ruhadarabokba, mert volt négy kis hegyes szarvuk, melyeket csak át kellett szúrni, majd lehajtani a másik oldalon. Az arany műbőrön át ez nem volt olyan könnyű, kisollóval kellett nyílásokat vágnom a fémfogaknak. A munka rendkívül hosszadalmas volt, különösen a “farkincákon”, ahol közel 130 szegecset kellett felapplikálnom. A szegecsek egy áldásos “mellékhatása” a súlyuk, mely szép esést adott a “farkaknak”, és más részeken szépen kifeszítették a ruhát.

A kisebb gombokhoz beváltak a 4 mm-es arany gyöngyök, a gombok feletti kis “tetőket” 3D-s festékkel követtem el.

Igaz, Mary háta a legtöbb arton nem látható, azonban egy regény illusztráción mégis lehet támpontokat találni.

A gombot megpróbáltam olyan pontosan lemásolni, amennyire csak tudtam, majd süthető gyurmából készítettem el – természetesen kétszer. Az igazi fémes hatás kedvéért füstfóliával vontam be, ami Rogue ötlete volt, és tökéletesen bevált. A gombokat valódi gombokhoz ragasztottam, hogy fel lehessen varrni őket.

Sok-sok hónap munka után végül a paszományok és a bojtok nélkül így nézett ki a kabát:

Az epaulette az egyik legfeltűnőbb része a kabátnak. Igazán messzire nyúlik vissza a története. Már az ókori rómaiaknál is láthatunk hasonló csatában viselt ruhadarabot – bár nem a vállakon lengedeztek a sávok, hanem a pteryges-en, azaz a csataszoknyán. Valódi eredetnek azonban a 17. században viselt szalagok lehetnek, melyek azt a cél szolgálták, hogy a páncélok vállpántjai ne csússzanak el. A megkötött szalagok végei szabadok lógtak, ezért egy idő után elkezdték szépen megkötni, elrendezni őket – dekorációs célokból.

A ma ismert válldíszek a 18. században jelentek meg, hogy a tisztek rangját indikálják. Volt egyvállas verziója az alacsonyabb rangú tiszteknek, és kétvállas a magasabb rangúaknak. Egy idő után az egyvállas epaulette mellé egy ál-válldíszt tettek az egyensúly és a szimmetria miatt.

Érdekesség, hogy a 19. században az epaulette-t nevezték “majomkapaszkodónak” is, mivel a brit kolóniákon tartózkodó tengerésztisztek előszeretettel tartottak kismajmokat háziállatként, és a vállukon hordozták őket.

Az első világháborúra azonban szinte teljesen eltűnt a tiszti egyenruhákról a válldísz, mivel a “segítségükkel” a mesterlövészeknek nem okozott nehézséget megtalálni, és kilőni a tiszteket. Azonban a díszegyenruhákon a mai napig előfordul.

Mary epaulette-je eléggé eltér a mi világunkban szokásostól, hiszen sokkal domborúbb, sokkal díszesebb, a vállap része pedig nem tartalmaz semmiféle rangjelzést.

Úgy képzeltük el a válldíszeket, hogy műanyag félköröket domborúvá teszünk valahogy, és egy vállaphoz csatlakoztatjuk, mely fel- és lecsatolható a kabátról.

A megvalósítás könnyebb volt, mint gondoltam. 10 cm-es műanyag gömböket használtam, a domborulatokat pedig dekorgumiból vágtam ki. További modellmasszás formázásra már nem is volt szükség. Az elkészült alapot itt is füstfóliával “aranyoztam” be.

Újabb eltérő elem a válldíszek rojtja, ami valójában nem is rojt Mary-nél, azonban nagyon hasonlít a római csataszoknya sávjaihoz. Ezeket a részeket szaténból szabtam ki, vetexszel merevítettem és arany műbőrrel díszítettem – mindkét oldalra 7-7-et.

A sávok előtt kis biléták lógnak körben a válldíszen. Ezeket is süthető gyurmából készítettem el, szintén füstfóliával vontam be őket. A válldíszhez egy-egy nagyobb arany gyöngy és dekorgumi karika segítségével erősítettem fel őket.

A válldísz érdekes kiegészítője az aiguillette – vagyis valami paszományszerű dísz. Az aiguillette nem összetévesztendő a dragonne-nal (innen a magyar dragonyos szó), holott mindkettő fonott zsinórdísz. Az auguillette annyival több, hogy két szár hegyes végű fityegő is társul a zsinórok mellé. Mivel Mary-nek nincsenek hegyes fityegői, de két-két bojtja van, úgy gondolom, ő aiguillette-et visel.

Aiguillette és dragonne

Hosszú hónapos keresgélés után sem sikerült megfelelő paszományszerűséget találni ehhez a zsinórdíszhez. Aztán végül feladtam, és úgy döntöttem, magam fonom meg. Az egészhez rafiazsinórra és rengeteg 2 mm széles arany lurex zsinórra volt szükség. A technika nagyon egyszerű, gyakorlatilag ez a halszálka fonás. Íme egy WIP kép a fonásról:

Hiába úgy néz ki, ez nem egy korbács. Az arany szálakkal egymást keresztezve körülölelgettem a rafiaszálakat, amelyek, ha jól csináltam, egyáltalán nem látszottak át.

A kellő hosszú zsinórokat és a felgyöngyözött bojtokat a már elkészült vállapokhoz erősítettem. A vállapok vastag filcalapból és dekorgumiból készültek. A domborodó minták 3D festékkel kerültek fel, majd az egészet füstfóliával vontam be. A bojtok szívóvállal csatlakoznak a vállap oldalához.

Igaz, a következő részlet a kabáthoz tartozna, de mivel itt is zsinórt fontam és bojtoztam, itt a helye. A kabát hátsó gombjainál is hasonlóképp fontam meg a zsinórokat és a bojtokat:

Nagyon hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, köszönöm azoknak, akik eddig kitartottak, és végigolvasták.

Még ezen a héten még egyszer tervezek bejegyzést komponálni a nadrágról és az övekről. Addig is kellemes készülődést a következő conokra!

Megosztás a Facebook-on

Csak egy villámgyors bejegyzés a következő ruhadarabokról. Mivel fentről lefelé haladok, így logikus módon a felsőrészek következnek, és most név szerint a mellény és a nyakkendő. Az ingről nem igazán tudok mit írni, hiszen nem én készítettem el, csupán a gallérját módosítottam egy már meglévő fehér blúznak. A kabátot, amivel a legtöbb munka volt, pedig a következő fejezetre tartogatom.

Kezdjük akkor a mellénnyel. Ehhez sajnos nem tudok sok történelmi referenciával szolgálni, de tény, hogy hasonló fehér mellényt viseltek az egyenruha kabátja alatt a brit tengerész tisztek. Nelson admirális egyik portréján ez jól látható:

A mellény maga igazán egyszerű darabnak tűnik, és valójában tényleg nem vészes, annak ellenére, hogy sikerült vele megszenvednem. A szabásmintát magam készítettem el a klónom segítségével.

Azt gondoltam, hogy így tökéletesen passzolni fog, és a kivágott papír próbadarab is ezt mutatta – de nem véletlen ez a csak “gondoltam”. A próbadarab csúnyán becsapott. Elkezdtem az eredeti minta alapján kiszabni a zsorzsett szatént és a pamutvászon merevítő bélést, és sajnos csak akkor tudtam meg, hogy nem elég a gombolásnál a ráhagyás, amikor már összevarrva felpróbáltam. Igazából nem volt olyan vészes, de nagyon zavart, hogy khm… mellben valahogy nem ér be rendesen. Így sokáig azon mormogtam, hogy kezdhetem elölről az egészet. De aztán mégsem volt ilyen szörnyű a helyzet. Lebontottam az első felét, és csak azt szabtam ki újra – nagyobb gombolási ráhagyással. És így meg is oldódott a probléma. Egy kis ideig azon is elmorfondíroztam, hogy valódi gombok, vagy csak patentok legyenek a “kapcsolódási pontok”. Végül a patent mellett döntöttem, mert az öltöztetős babás játékban sincs gombja a felsőrésznek – bár ott az ing és a mellény valahogy egy ruhadarab lett. (Részemről egyértelműen két darab, hiszen van látható inggallér – méghozzá állógallér, és a mellénynek is külön szegélyes gallérja és hajtókája van.) Ezután már csak a kék csíkos szegély hiányzott, melyet, hogy passzoljon a kabáthoz, kék bársonyszalaggal követtem el.

A nyakkendő talán a legegyszerűbb darabnak számít, hiszen nem kellett mást tennem, mint fekete bélésselyemből kiszabtam egy 30×110 cm-es darabot és beszegtem. Egy ideig gondolkoztam, hogy valódi francia nyakkendőt készítsek-e, de az nem lett volna indokolt. A 17-19. században nagy divatja volt a nyakkendőnek az angol úriemberek körében, és mindannyian csak egy hosszú sálszerű anyagot (többnyire selymet) tekergettek különböző módokon – az épp aktuiális módi szerint – a nyakuk köré. Íme, pár példa:

Persze itt is van eltérés az eredeti szokástól. A tengerész egyenruhához fehér nyakkendő dukált, és nem fekete, mint ahogy a Thores-féle arton látható.

Íme az összhatás egyben, mellény és nyakkendő:

A következő alkalommal a kabáttal folytatom.

Megosztás a Facebook-on

Most egy kicsit szomorú és tanácstalan vagyok… Részleteket és biztosat még nem tudok mondani, és remélem, hogy nem lesz úgy – de most úgy tűnik, az albioni duó szóló lesz… Korábban az volt a terv, hogy előzetes egyeztetés után párhuzamosan publikáljuk a munkálatokat ugyanazokról a darabokról, de sajnos ez változott… Így a saját fejem után megyek – legnagyobb bánatomra -, és Mary egyenruhájának darabjait fentről lefelé haladva fogom bemutatni. Így ma azok a részletek kerülnek terítékre, melyek az ezredesasszony fején találhatók.

Első fejezetként a parókáról írok pár sort. Már nagyon rég, még a nyár folyamán megrendeltem a parókát, mert akkor úgy volt, hogy októberig elkészül a jelmez. Sajnos nem úgy lett, viszont így nagyon időben megvolt a frizuraalap, és nem kellett stresszelnem, mint a Mystic Muse-nál, amihez az utolsó pillanatban kaptam meg a csereparókát a postán elveszett helyett.

Három esélyes jelöltem volt, végül egy 80 cm-es példányt választottam, mivel az hőálló prémium darab volt. Az ilyen típusú parókákat előnyben részesítem, mivel nem kócolódnak, úgy fésülhetők, mint a valódi hajam, és a tapintásuk is selymesebb, a fényük természetesebb. Szóval csak jó dolgokat tudok mondani az ilyen minőségű parókákról.

Maryhez szép rézvörös színt képzeltem el. Ez valahogy arany középút a regény, az anime és a manga verzió között (a mangában szabályszerűen narancsvörös, az animében pedig már-már barna Mary haja). A paróka rendben megérkezett, ez a kép úgy sikerült, hogy elég jól visszaadja a színét:

A parókát először is lófarokba fogtam, és kialakítottam a szembelógó tincs fru-frut. A lófarkat három részre osztottam, és külön-külön befonta őket. Ezután a fonatokat csigavonalban feltekercselve kialakítottam a kontyot.

A kontyba egy csomagnyi rézszínű hajtűt beleszurkáltam, és nagyon-nagyon sok lakkot fújtam rá. Sajnos, amikor felpróbáltam, nem voltam elragadtatva, mert a saját hajkoronám a parókasapka ellenére mindig kilátszott valahogy, úgyhogy ezt még ki kell dolgoznom valahogy…

Hogy mi az a ‘bicorne’? A második ma bemutatandó részlet, mely Mary fején található, azaz a kalap – amelyet minden ismerősöm “Napóleon-kalapnak” titulált – pedig nem is olyan.

Hadtöris előéletem egyik kedvenc témája az egyenruhák voltak, és van pár szakirodalom a birtokomban, így jó alaposan utánanéztem Mary egyenruhájának a részleteinek. Egészen a 18. századig kellett visszamennem a brit királyi tengerészeti egyenruhák történetében – bár a részek nevei általában a brit származás ellenére franciául vannak (és erre a közeljövőben lesz pár jó kis példa még ).

Tehát akkor a bicorne-ról egy kicsit… Maga a ‘bicorn’ egy archaikus mértani forma, mely két parabola függvényből áll. Ezt a formát kölcsönözték az 1790-es években a katonai egyenruhák kalapjához. A kétcsúcsú verzió a ‘bicorne’, a háromcsúcsú pedig a ‘tricorne’. A ‘bicorne-t’ értelemszerűen kétféleképp lehet viselni, csúccsal előre, vagy csúccsal oldalra. A ‘bicorne’ az évek folyamán a korai kunkoribb formából egyre háromszögletesebbé vált, majd megjelent a jobb oldalán a kokárda. Angolul emiatt ‘cocked hat’-nek nevezik. Ami érdekes, hogy Mary kalapján a bal oldalon van dísz, de az sem kokárda, hanem egy csat… o_O A ‘bicorne’-t egészen az első világháborúig széles körben használták európai, amerikai és ázsiai hadseregek, majd szépen lassan eltűnt, és manapság már csak formális egyenruhák kellékeként láthatjuk.

De akkor tovább a munkálatokra. Le kell sajnos szögeznem, hogy a kalap még nem 100%-os, mert a jelmezemről csak a zsinórozás és a bojtok hiányoznak – ami a kalapon is megtalálható. De legalább lesz egy kis meglepetés élőben, ha egyszer végre befejezem.

Ennél a kalpagnál nagyon jól használható volt a Caterinánál bevált módszer. Először drótból meghajlítgattam a formát, amit celluxszal vontam be belülről és kívülről.

Töredelmesen bevallom, a kellő forma csak második nekifutásra sikerült, mert először nem számítottam bele a csúcsok szárainak rövidülését, ha középen hajlítom őket – pedig ez annyira nyilvánvaló. A lelkesedés sokszor hibákba hajszol. De a lényeg, hogy a hiba kijavításra került. Ezután az alapot beborítottam tengerészkék bársonnyal. Épphogy elég lett az anyag (a kabát és egyéb részek kiszabása után). Mivel a varrógépem nem tud elbánni a dróttal, kézzel varrtam fel a “kalaphuzatot”. Csakúgy, mint az arany műbőr díszeket. Az arany műbőr eddig nagyon jól bevált a ruhák fémes mintáinál, így most is azt használtam. A munka eszméletlen monoton volt. Bár feladni nem akartam, de alig vártam, hogy végezzek az arany szegélyek és minták felöltögetésével.

Mivel annyi arany gomb nem is létezik a világon – elérhető áron – így cselhez folyamodtam. Kis félgömb szegecsek lettek a gombok, melyek a kis tüskéik behajtogatásával-becsiptetésével kerültek felapplikálásra. Ezután az arany részeket körbeszegélyeztem arany 3D festékkel.

A másik idegőrlő mozzanat a kalappal kapcsolatban, az a rengeteg apró gombocska… Olyan 4mm-esek. Olyan gomb nem is létezik, így gyönggyel váltottam ki őket.

A “kokárda” helyetti övcsat munkálatait majd bővebben kifejtem az öveknél. Ezen kívül még van egy fodros szalag is a kalapon, melyhez széles fekete szaténszalagot használtam. A kellő méret kétszeresét félbehajtottam, a két réteg közé bevarrtam a szegélyező fodrot – amely organzából készült. A fodor tövéhez arany műbőr csíkocska került.

Ééééés… Itt tartok most. Amint megfonom a zsinórozást és meglesznek a bojtok, 100%-osra könyvelhetem a ‘bicorne’-t.

A mai utolsó fejezetet a fülbevalóknak tartogattam. Egy nagyon egyszerű kis részlet. Ha a száradási időket nem számítom, kb. fél órán belül elkészíthetők. A fülbevaló kövéhez nem találtam megfelelő méretű és színű strasszt, így festéshez folyamodtam. Itthon kupacokban állnak a korábbi projektekből megmaradt strasszok – így kettőt most bevetettem. Először kék körömfénnyel átlakkoztam őket, majd odaragasztottam a két strassz egy pár fülbevaló alaphoz. Mary fülbevalója azonban nem csak egy-egy kék zafír, hanem arany keret is van körülöttük. Ezt 3D festékkel követtem el. Száradás után túl sárga volt a festék, ezért arany füstfóliával segítettem a problémán. Bocsánat a full homály képekért.

Mára pedig zárnám soraim, köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és türelmet, hogy végigolvassa. A jövő héten ismét jelentkezem. Addig remélem, sok minden változik még.

Megosztás a Facebook-on

Ezen a héten még nem kezdek bele az egyenruha munkálatainak ecsetelésébe. Ehelyett közzéteszek pár dolgot, amit nagyon érdekesnek találtam… Ha hamarabb rálelek erre – vagy ha az alkotó hamarabb elkészíti ezeket a flash-es játékokat, könnyebb lett volna a dolgom még Estherrel is. Ezek a játékok pedig nem mások, mint amivel főleg ovis koromban nagyon szívesen játszottam papírbabák formájában – öltöztetős, avagy ‘dress-up’, amit most több Trinity Blood karakterrel is játszhatunk online.

Ezek a karakterek érhetőek el jelenleg:

(Mivel az alkotó nem engedélyezte a flash-ek belinkelését a DA-n kívül, csak ezeket a pici ízelítő képeket tettem be. A játékok a képekre kattintva elérhetők.)

Caterina sajnos még nem rendelkezik efféle virtuális ruhásszekrénnyel. Remélem, több karaktert is viszontláthatunk ilyen formában. Lehet, hogy lesznek, akiknek ezek a képek nem elég pontosak, de nekem nagyon-nagyon tetszett az alaposság, a lelkesség, a referencia kutatás, ami ezek mögött a játékok mögött rejtőzik.

A jövő héttől pedig “hű bajtársammal” együtt, párhuzamosan elkezdjük publikálni a barkácsfotókat és a leírásokat. Addig is kellemetes időtöltést a dress-up-okhoz.

Megosztás a Facebook-on

Igaz, az ígértem, hogy nem fogom elhanyagolni a blogom, mégis csak most, a hónap végén sikerült időt szakítanom arra, hogy a 2012-es év első bejegyzését megkomponáljam. Összegzést nem fogok készíteni, mert a meglehetősen szerény számú, azaz kettő, elkészült cosplayemmel nem igazán van mire büszkélkednem…

De akkor inkább most témát váltanék, mivel egy igazán fontos fordulóponthoz érkeztem, már ami a cosplayt illeti. Most, közel három év után, két év tologatás és halasztgatás után realizálódni fog egy régi terv, amely nem más, mint… prrrrrrrr… dobpergés… Mary Spencer aka. Bloody Mary, szintén a Trinity Bloodból. Joggal fintorognak most többen is, hogy „Jajj ne, egy újabb TB cosplay.” Tőlem pedig ez már a harmadik… De persze ennek a jelmeznek is – mint az összes többiek – fontos személyes jellege van.

Akkor kezdeném ott, hogy miért is ő, miért csak most? Már Esthernél is írtam, hogy a Trinity Blooddal akkor ismerkedtem meg, mikor Angelus Abel cosplaye után belevágtam az animébe. Igazából nekem nem volt nagyon rossz véleményem róla, olyan közepes kategóriába soroltam – főleg a sok történelmi referencia – ami az egyik „perverzióm”, valamint az önálló univerzum miatt, melyet a szerző teremtett. Ezt persze mind Esthernél, mind Caterinánál ecseteltem, nem is egyszer, nem is szűk szavúan. De vissza Maryhez… Sajnos csak az anime végén tűnik fel, csak néhány epizódban, de azonnal feltűnt nekem a brit Royal Navy nőiesített egyenruhájában. Aztán találtam néhány artot, melyeken ő is szerepel, és akkor azonnal éreztem valamit… Pedig a karakterről nem túl sokat tudtam – ugyanis az animében minimális információt közölnek róla, a manga sem tartott még ott, hogy ő szerepelne benne. Valahogy megfogott a férfias nőiessége, nem is beszélve arról, hogy nagyon érdekelnek az egyenruhák – és tanulmányaim nyomán értek is hozzájuk valamelyest. Így, mint a korábbi cosplayeimben is, most is több szeletét az érdeklődési körömnek, személyiségemnek egyesíthettem egyetlen jelmezben: történelem-hadtörténet, és talán – ha volt – egyik előző életemben férfi lehettem… Na, de ezt befejezem, mielőtt páran még ferdébb szemmel néznek rám.

A jelmezzel akkor lendültek előrébb a terveim, amikor véletlenül megláttam, hogy Rogue szintén tervbe vett egy hasonló egyenruhát, pontosabban szólva épp Mary „párját” Jane-t. Nem vagyok egy ismerkedő típus, nagyon ritkán veszem fel a kapcsolatot másokkal, nem hogy letámadom őket, hogy cosplayeljünk együtt. De akkor épp ez történt… Aztán elkezdődött a párbeszéd, az egyeztetés, aminek egy nagyon kedves barátot köszönhetek, és kapcsolatunk már rég felülemelkedett a cosplay témakörén. Így hát ezután ketten fentük a fejszénk erre a kemény fára.

Maryt eredetileg rögtön Esther után terveztem felölteni, még 2010-ben, de hogy meglehessen a páros, áttoltuk a projektet 2011 tavaszára. Így a B terv, Caterina került terítékre. 2011 tavaszán azonban valahogy Haydeé került hozzám közelebb, így miattam toltuk a csoportot. Őszre időzítettünk, de mindenféle dolog miatt nem készültünk el… Még decemberre sem… De idén tavasszal már nem halogatjuk tovább. Azt hiszem, ez eddig a legmaratonibb projektem, hiszem tavaly márciusban kezdtem el rajta dolgozni – igaz azóta nem folyamatos volt a munka, mert elkészült két másik jelmez is. De egy szó, mint száz, áprilisban nem csúszik tovább.

Most pedig pár szót a karakterről… Mary Spencer az albioni flotta ezredese, aki II. Brigitte királynő halála után ideiglenesen uralkodott Albionban. Amikor előkerül a „Remény Csillaga”, azaz Esther, átadja neki a trónt, és a testőre lesz. Azonban ahogy halad előre a történet úgy derülnek ki egyre piszkosabb titkok… Spoiler következik, úgyhogy aki még nem szeretne tudni ezekről, ugorjon a következő bekezdésre. Tehát… Mary az albioni koronaherceg lánya, ráadásul Mary anyja szította azt a lázadást, melynek végül II. Brigitte az áldozatává vált… Mivel a királynő meghalt, Mary akár magának is követelhetné volna a trónt, mint a koronaherceg leánya… És ez meg is fog történni, Esther ellen fordul, és ahelyett, hogy egymás mellett harcolnának, ezt egymás ellen teszik… Hát nem érdekes párhuzam ez, ha  I. Erzsébet és I. Mária történetét nézzük? Az I. Erzsébet és Esther közötti analógiákról szintén írtam korábban, és most még szövevényesebbé vált a történet, mivel a névegyezés nem véletlen, Mary akár I. Mária alteregója is lehetne: hiszen Mária és Erzsébet a mi valós dimenziónkban szintén harcoltak a trónért. Ami pedig a helyzet pikantériáját adja, az az, hogy a Véres Máriaként emlegetett királynőhöz hasonlóan, Mary beceneve szintén Bloody Mary (és ez nem a koktél, sem a tükör előtt játszható horrorjáték). Az előbbi onnan kapta „kedves” titulusát, hogy keményen lépett fel a protestánsok ellen – katolikus lévén, utóbbi pedig véresen vert le egy belfasti lázadást a Trinity Blood regényben.

De nem is szaporítom tovább a szót, hamarosan következnek a már korábban is megszokott epizódok, melyek a jelmez készülésének hosszú folyamatáról szólnak. Van miről írni, készüljetek.

Megosztás a Facebook-on

Most egy villámgyors bejegyzés arról, hogy még élek és szorgosan barkácsolok, annak ellenére, hogy az utóbbi két hónap nem ezt illusztrálja. Lehet, hogy néhányan észrevették, hogy az őszi con óta (ami számomra olyan, mintha meg sem történt volna) nem tettem tiszteletem egyetlen con-on sem (pedig a múlt heti HC-re komolyan terveztem a felbukkanást), de sokkal fontosabb és sürgősebb dolgokkal kellett foglalkoznom. A cosplay persze nem szorult túlságosan a háttérbe, de továbbra sem vagyok hajlandó összecsapni a jelmezeim, csak azért, hogy mindig új szerelésben jelenhessek meg a rendezvényeken. Szerettem volna legalább három szettet bemutatni ebben az évben, de ez nem sikerült, úgyhogy marad az évi kettő komolyabb munka. Ami a blogom illeti, hamarosan özönleni fognak ide a bejegyzések, hisz az egyik jelmezem 85-90%-os állapotban van, a másik pedig 20% körül. Az előbbi alany könnyen kitalálható, ha valaki vet egy pillantást az “Aktuális” lapomra – ismételten Trinity Blood-ozni fogok, egy többször tolt, halasztott karakter személyében. Egy picit parkolópályára helyeztem ezt a projektet, mert Rogue nélkül nem lenne az igazi. A másik cosplay-ről egyelőre annyit árulok el, hogy szerintem az eddigi legnagyobb vállalkozásom, és ha jól sikerül, azzal nagy lépést teszek a “cosplay-en keresztüli önmegvalósítás” mezején.

Terminator-os zárásként annyit mondhatok, “visszatérek”.

Megosztás a Facebook-on

Ezt a bejegyzést már kb. három hete tervezem, és csak most sikerült belevágnom. Szerencsére sok a munkám szeptemberben, ami azt is jelenti, hogy cosplay alapanyagokra is több juthat (persze, ezek nem élveznek prioritást a napi szükségletekkel szemben ) – ez azért is örvendetes számomra, mert szemezgetek egy pár technikával, és talán most lesz lehetőségem kipróbálni őket.

A cím egyelőre még nem az új technikák kipróbálása során szerzett tapasztalataimról fognak szólni, hanem a legutóbbi szerkómmal kapcsolatos élményekről vonom le a következtetést. Fentről lefelé fogok haladni…

Ezelőtt még nem fordult elő, hogy elveszett a parókám szállítás közben, és mondhatom, igazi rémálom. Azt hiszem, ezek után még hamarabb fogom megrendelni a kiszemelt parókákat, és négy hét után azonnal zaklatni fogom az eladót, ha még nem érkezett meg a csomag. Ennek ellenére a másodszor kiküldött parókával maximálisan elégedett voltam. Szinte ugyanolyan a textúrája, mint az eredeti hajnak, simán fésülhető, alig gubancolódik. Szerintem fogok még a CosplayWigtől rendelni.

A hajtűvel elégedett voltam, pedig eleinte attól tartottam, túl nagy lett. Szépen a helyén maradt egész nap, nem lehet rá panaszom.

A füleim szerintem elég hosszúak lettek, de nem álltak el, így nem voltak túl feltűnőek… Most az egyszer hátrány lenne, hogy nem elállóak a füleim? Erre még ki kell találnom valami megoldást.

A felsőrész felső, fodros-csipkés része rendben volt, viszont az alsót teljesen újra fogom varrni. Sajnos, túlságosan szétálltak a hasra lógó részei, úgyhogy azokat a részeket át kell gondolnom. A rögzítéshez is kell még kb. 4 patent ott, ahol a két rész összekapcsolódik. A mellvért szerintem rendben volt, én legalábbis elégedett vagyok vele. A felsőhöz csatlakozó ujjak is majdnem rendben voltak, de a tollakat le kell majd árnyalnom, mert nem voltak elég szignifikánsak. Valami chameleon-arany árnyalásban gondolkodom, hogy jobban kivetőek legyenek a tollak kontúrjai.

Az öv is jó lett szerintem, csak a derekamon kell még formálni. Csak néha olyan nehéz egy órával korábban felkelni egy intenzív tornáért… Ne de jövőre úgyis darázsderekat kell elérnem, úgyhogy erőt veszek magamon…

A szoknya szintén elfogadható, nem hiszem, hogy sokat fogok még dolgozni bármelyik rétegén. Ami biztos módosítás, az itt is a toll díszítés árnyalása. A bugyi is épp olyan lett amilyenre szerettem volna, csak engem feszélyezett eleinte – vagy talán mindvégig -, hogy a lábaim szinte teljesen fedetlenek voltak.

A cipőkre az egyetlen panaszom csak az lehet, hogy csúszott bennük a talpam. De ezt egy szilikon talpbetéttel könnyen kiküszöbölhetem a következő alkalomra. Na igen, a nap végére nagyon fájtak a talpacskáim, de egy 10 cm-es sarkú cipellőben kinek nem fájt volna?

A “mace” legnagyobb hibája, hogy nem teljesen egyenletes a felülete. Ezen még igyekszem javítani, és szebb formát elérni, mikor legközelebb kézbe veszem.

A fenti kisebb bekezdésekből nyilvánvalóan már mindenki számára világos, hogy még fel fogom venni az Arcana Robe-ot – és ez így is van. Talán a legközelebb tavasszal lesz rá megfelelő időjárás – reméljük. De akkorra még más újításokat is tervezek a fent leírt javítások mellé. Először is készítek egy pajzsot, mivel egy one-handed fegyverrel nagyon védtelen egy Mystic Muse. Ha belefér, még akár egy másik, kétkezes fegyvert is összerakok. Ha sikerülne, szeretnék egy Agathiont és egy másik kis “kiegészítőt”, amit egyelőre meglepetésnek szánok.  A tavaszi con-on kívül jó lenne még, ha sikerülne összehozni egy fotózást… Valami megfelelő helyszínen. Én egyelőre a szilvásváradi Fátyol vízeséssel szemezgetek (mert szép, mert vizes és mert közel van). Csak a fotós hiányzik… Ha valakinek lenne kedve hozzá, epedve várom a jelentkezését…

Most pedig pár szót a közeljövőről… Az őszi jelmezt kedves csapattársammal, Rogue-gal közös megegyezés alapján toljuk, hogy minél jobban meg tudjuk valósítani a látomásunkat. Így számomra eléggé kérdésessé vált, hogy egyáltalán elmegyek-e az őszi MondoCon-ra. Bevallom, nekem már elég régóta nem nyújtana tartalmas szórakozást egy con, ha nem lenne a cosplay. Ha van cosplay, a lelkesedésem akkor sem elég két napra. Főképp emiatt nem maradtam a második napra a HoldfényCon-on. Az utóbbi hetekben egyszer volt kedvem menni, aztán nem… Végül úgy döntöttem, hogy mégis bekukkantok szombatra. Egy original cosplay lesz rajtam – ha nevezhetjük cosplay-nek, mert inkább historical/periodical costume lesz, amivel majd jól kilógok a sok anime/manga tematikájú ruci közül.

Ezen kívül elöljáróban annyit, hogy az idén októberre tervezett csoport valószínűleg decemberben debütál, jövőre pedig egyelőre egyetlen 100%-ig biztos tervem van az Arcana Robe felpimpelése mellett. Sajnos, rá kellett döbbennem, hogy nem tudok 3 jelmezt elkészíteni egy évben, úgyhogy most túlvállaltam magam. Ahhoz képest, hogy idén “pihenni” szerettem volna, ez nem jött össze. A jövőre tervezett szerkómat már elkezdtem, és úgy saccolom, hogy kb. 9 hónapos munka lesz. De erről még jó sokára kezdek el postolni. Addig is a decemberi egyenruha munkálatai következnek az őszi con után.

Mostantól igyekszem ismét rendszeresen, hetente egyszer blogolni – remélem, sikerül, és lesz is miről.

Megosztás a Facebook-on

Sajnos, az idei nyári HoldfényConról nem tudok sokat írni… Nagyon gyorsan elszaladt… Csakúgy, mint ez a hét, ami azóta eltelt. Igazából fel sem ocsúdtam.

A con előtti két hetem olyan húzós volt, hogy mire észbe kaptam, már augusztus 26-a volt, és össze kellett pakolni az Arcana Robe-om. Tehát annak ellenére, hogy fél évig erre az alkalomra vártam és ügyködtem, fejben meglehetősen készületlenül ért a dolog.

Mivel most nem akartam két napig ott maradni, nem is aludtam pénteken a húgoméknál. Ehelyett 5-kor keltem fel, és a 6:30-as vonattal indultam a Keletibe. Szerencsére volt aki várjon a pályaudvaron – a “Férfi” archetípusa, Khal Drogo e világi fizikai megtestesülése ~ ahogy többen is gondolhatják, mióta elindult a Trónok harca c. sorozat. De én még jócskán a GoT előtt ismertem meg, és évek óta együtt Lineage-ezünk. A kedvemért tolta picit a terveit, hogy megnézhessen elfként (egy kicsit felturbózott Amallae-ként – aki a karakterem), és hogy kicsit beszélgessünk – úgyhogy nagyon köszönök neki mindent, nagyon élveztem a társaságát.

Na, de a lényeg, hogy megérkeztünk együtt a Millenárishoz. Kicsit hamarabb be tudtam menni, mint cosplay versenyző, hogy elkezdjem az átlényegülést. Az öltöző.. Hát… Érdekes volt a full átlátszó falaival… A lámpákat nem lehetett felkapcsolni, mert még inkább közszemlére tettük volna “bájainkat” – így igazán nehezített körülmények között lehetett csak sminkelni… Legközelebb viszek magammal lámpát is… :S Sikerült felöltenem a Robe-ot, megtaláltuk egymást Tamással, és aztán körbenéztünk a helyszínen. Számomra ez volt az első HoldfényCon a Millenáris területén… Nekem a SYMA jobban tetszett, mert ott a színpad jobban el volt különítve, nem ordított bele az arcunkba a zene egész nap. Beszélgetni is nehéz volt, még az öltözőben is… Minden esetre fenn, a galéria részen kifangirlködtem magam a Warhammer 40k terepasztaloknál, és akadtak páran, akik felismerték az Arcana Robe-os elfem. (Néhányan őszintén meglepődtek, hogy én magam is játszom, sőt, képben vagyok a játékkal kapcsolatban. Ennyire nem látszik rajtam az alkalmankénti kockulás? )

Nagyon gyorsan elment az idő, és már sorba is kellett állni a zsűrihez. A sétálással sajnos problémáim voltak, mert a harisnyában nagyon csúszott a szandálom talpa… A zsűri előtti sorban állás azonban még ettől is rosszabb volt – ekkor kezdődött az Arcana Boots bosszúja. A fájdalom ellensúlyozására azonban a társaság egyre jobb lett. Ugye ott volt Tamás, de végre megérkezett és elkészült Rogue Daenerys hasonmásaként (ezúton is csak ismételhetem magam, hogy gyönyörű lett ). Ott láttam először egyben Rhysa druidját, ami szintén eszméletlen volt. Beszélgettem kicsit Liviával is, aki megint eljött egészen Romániából. Annyira lefogyott! Alig ismertem meg. Nagyon szép, minőségi jelmezt hozott most is. A HoldfényCon-on két flash-em volt amúgy. Ez egy olyan pillanat, amikor egy-egy cosplay mögött megérzek valami pluszt… Valamit az alakított karakter személyiségéből. Az egyik flash Rogue-nál volt, a másik AngelBridget-nél. Én nem vagyok egy Harry Potter rajongó, sőt… Nagyon kimaradt az életemből, és nem tervezem bepótolni. De Alan Rickman-t kedvelem, és egy kis félreértés miatt tudom, ki az a Severus Snape. Nos, ahogy AngelBridget ott vonult a fekete szerkójában – igazán férfias mozdulatokkal – nekem bevillant a professzor. Úgyhogy köszönöm mindkettőtöknek ez élményt. Ilyenkor fizikailag is átélem, miért is jó cosplayelni.

A zsűrizés után mehettünk is sorba állni a színpadhoz… Tamásnak sajnos mennie kellett… Így kicsit egyedül maradtam. A sorban állás közben sikerült egyszer pár percre beszélni Gabriellel, aki utána nyomtalanul eltűnt… Nagyon hiányolom ám… Bár kétlem, hogy most lenne ideje, kedve ezt olvasni. A sorban sem unatkoztam, végre közelről szemügyre vehettem Szilvi original jelmezét, ami nagyon tetszett, és szerintem az egyik legjobb volt a con-on. Ott volt még Beus is, akinek mindig csodálom a jelmezeit, hogy milyen egyszerű anyagokból milyen jó darabokat alkot. Ayame is egyre jobb jelmezeket készít, a Gunner-je annyira tele volt részletekkel… *-*

Aztán sorra kerültem. Most először gyakoroltam be kész koreográfiát a színpadra. Csakhogy amikor itthon gyakoroltam, nem vettem fel harisnyát a cipőhöz… Most igen, és a csúszós talp miatt a koreográfia a kukában landolt… megint rögtönöznöm kellett, ami enyhén szólva is siralmasan sikerült… *elássa magát*

A színpad után betereltek minket a zsűri szobájába, és szinte szó szerint “fogva tartották” a cosplay mezőnyt. Ez volt számomra a nap egyik mélypontja… Annak ellenére, hogy itt sikerült még kicsit szocializálódni, halálosan fáradt voltam… Aztán mikor végre mehetettünk amerre akarunk, elkapott Licorne egy interjúhoz a TV2-vel… Egész jó interjú volt – mármint ami a kérdéseket illeti. Azóta is hallom az ismerősöktől, hogy láttak… Én valószínűleg sosem fogom magam visszanézni.

Ezután szegény Rogue-ra akaszkodtam, és ott “szédelegtünk” a helyszínen, és én kezdtem magam egyre feleslegesebbnek érezni. Bullfroggal ezután sikerült egy kicsit érdemben csevegni – a nap folyamán azért többször is összefutottunk -, és a szabadtéren készített is rólam képeket. Nagyon köszönök mindent. Zoelynnek is, hogy csatlakozott hozzánk, beszélgettünk, és ő volt a “fegyverhordozóm” is. Éééésss… halkan megjegyzem, én is szeretnék egy olyan pólót, mint amit aznap viselt… *-*

A fotózás után már tényleg elfogyott minden erőm… Elhatároztam, hogy visszavedlem, és ha tudom, úgy várom meg az eredményhirdetést. Köszönöm a lányoknak, hogy paravánt tartottak nekem, így a sztriptízem nem tudták figyelemmel kísérni a női öltöző környékén oldalgó “perverzek”. Aztán kicsit beszéltem Dudussal is, akinek élőben nem láttam a cosplay-ét. De a mutatott fotókon nagyon tetszett.

Teltek múltak a percek, már rég az eredményhirdetésnek kellett volna mennie, de még mindig a Soul Calibur-os versenyzők gyilkolták egymást. Sajnos, már nem maradhattam tovább… Úgy döntöttem, nem örvendeztetem meg húgomékat éjszakai vendégként, hanem az utolsó vonattal hazamegyek. Díjra, jelölésre nem számítottam. A kategóriámban volt két favoritom is, akiket szinte biztos befutónak tartottam, így végképp nem volt okom ott maradni.

Bullfrog kíséretében elindultunk a Moszka térhez (sosem fogom Széll Kálmán térnek nevezni… akkor sem! Passzív ellenálló vagyok ). Nagyon köszönöm a kíséretet Meg úgy az egész napi társaságot.

A vonat indulása előtt 10 perccel értem a Keletihez, pont ideális időt futottam. Félkómás állapotban a Clash of Kingst olvasva zötykölődtem hazafelé… Majdnem sikerült rossz helyen leszállnom… De aztán végül oda érkeztem, ahová kellett. Sántikálva hazahúztam a bőröndöm, lemostam magamról az út porát… És hiába voltam olyan fáradt, hogy szavakban kifejezni is nehéz, még megnéztem a Kört a TV-ben… Jó kis altató volt.

Aztán azóta kiderült, hogy díjazásban részesültem… Talán engem lepett meg a legjobban – és ez nem álszerénység… Sajnos, a korábbi bejegyzésemben emlegetett kis ezüstlevélkét is elveszítettem… (Fogalmam sincs, hogyan került az öltöző asztalára a táskámból, ahol, Etke-sensei-ék látták… Mellesleg a gofrim is eltűnt a kézitáskámból…). Egyelőre várom a szervezők jelentkezését… Hátha utólag is megkaphatom a nyereményem (bevallom, kíváncsi vagyok, kaptam-e én is bugyit ), annak ellenére, hogy nem tudtam ott maradni az eredményhirdetésre. Titkon azt is remélem, hogy visszakaphatom az ezüstlevélkét…

Sajnos, hiába volt tele a HoldfényCon szombati napja kellemes eseményekkel, a negatív incidensek – amelyeket inkább nem is részleteztem – mégis többségben voltak. Sajnos, azt kell, hogy mondjam, nem éreztem teljesen jól magam. Legszívesebben elölről kezdeném azt a napot, hogy felhőtlenül élvezhessem több hónapos munkám gyümölcsét… De ami késik, nem múlik. Fel fogom még venni az Arcana Robe-ot a közeljövőben – pár módosítás és jó pár tuningolás után. Túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy elsüllyesszem a cosplayes szekrényemben.

Búcsúzóul egy kép Benji objektívjéről, ami nagyon tetszik nekem a közel műtermi körülmények miatt (is).

Megosztás a Facebook-on

Kedves Cosplayer Társaim!

Nagy problémával fordulnék Hozzátok. A HoldfényCon szombati napján – remélhetőleg – az öltözőben hagytam egy bizonyos tárgyat. Egy apró fehér organza tasakban lévő kicsi levél alakú ezüst ékszerről van szó. Eredetileg a kézitáskámban volt, de lehet, hogy valamivel kirántottam, és csak itthon vettem észre, hogy nincs meg. Az öltözőben a bal oldali sarokban öltöztem, valahol ott kellett leesnie. Egy nagyon kedves barátomtól – ha nem a legjobb barátomtól – kaptam ajándékba tegnap, és nagyon fontos számomra. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jelentkezzen. Köszönöm szépen a segítséget.

Megosztás a Facebook-on