Entries Tagged as 'Elf - Arcana Robe (Lineage II)'

vasárnap, szeptember 25th, 2011

Tapasztalatok és konzekvencia

Ezt a bejegyzést már kb. három hete tervezem, és csak most sikerült belevágnom. Szerencsére sok a munkám szeptemberben, ami azt is jelenti, hogy cosplay alapanyagokra is több juthat (persze, ezek nem élveznek prioritást a napi szükségletekkel szemben ) - ez azért is örvendetes számomra, mert szemezgetek egy pár technikával, és talán most lesz lehetőségem [...]

csütörtök, augusztus 25th, 2011

A célegyenesben

A HolfényCon előtti utolsó bejegyzésem megkomponálásának fő apropója, hogy végre minden szükséges kellék megvan a Lineage II Mystic Muse cosplayemhez, ugyanis megérkezett a paróka. Postást szerintem nem vártam még ennyire. A paróka rekordgyorsasággal, öt nap alatt (és ebben benne van az előző hétvége) érkezett meg. Szerencsére pont olyan, amilyet szerettem volna.

A [...]

vasárnap, augusztus 21st, 2011

Arcana Mace

A jelmezem utolsó mozzanatához érkeztem, amivel gyakorlatilag a múlt héten, 17-én készültem el, és így az Arcana Robe főbb munkálatait lezárultnak mondhatom. Épp időben készültem el minden darabbal, mert ezen a hétvégén még egy kicsit “nyaralni” is voltam a Balatonnál (bár nem vagyok egy nyaralós típus, sőt… Így épp elég volt a 2,5 nap).
Eredetileg egy [...]

csütörtök, augusztus 18th, 2011

Mellvért - Arcana Robe

Ez volt az első mellvért, amit elkészítettem, és lehet, hogy nem lett fenomenális, de én nagyon örülök neki, és nagy kedvet csinált nekem ahhoz, hogy a jövőben páncélos karakterekkel foglalkozzak.
Számos módszeren gondolkoztam, és először vákuumformázással szerettem volna megoldani a kérdést - úgyhogy először ezen az úton indultam el. A vákuumdobozhoz az ezermester nagybátyám segítségét kértem, [...]

vasárnap, augusztus 14th, 2011

Szoknya - Arcana Robe

Erről a ruhadarabról sajnos nincs túl sok fázisfotóm, de igyekszem majd minél érzékletesebben fogalmazni vele kapcsolatban. Szerintem a jelmez egyik legbonyolultabb részéről van szó, és annak ellenére, hogy már májusban elkezdtem rajta dolgozni, az utolsó simításokat a napokban fejeztem be. Sok része elég értelmezhetetlen - főleg az anyagválasztás terén, mert nehéz eldönteni, milyen az anyag [...]

csütörtök, augusztus 11th, 2011

Hajtű és fülek - Arcana Robe

Ma a fejemen lévő kiegészítők kerülnek sorra.
A Lineage 2-ben lehetőség van designolni a karakterünk különböző fejdíszekkel, melyeknek nem igazán van hatása ütőerőnkre, azonban meglehetősen tetszetősek, egyesek pedig kifejezetten humorosak (pl. csirke fejfedő ). Az Arcana Robehoz eleinte egy Angel Circletet terveztem, ami nagyon jól passzolt volna a ruha ujjának szárnyas mintája miatt.

Aztán [...]

vasárnap, augusztus 7th, 2011

Cipők - Arcana Robe

Most az egyik kedvenc részemről fogok regélni. A lábbelik sajnos sokszor eléggé a háttérbe szorulnak amikor cosplay-ről van szó, pedig ez az egyik olyan elem, ami nélkül nem lehet teljes a jelmez. Amikor jól sikerült, annyira nem észrevehető, amikor viszont nem megfelelő, akkor az egész összhatásnak annyi. Kicsit olyan, mint egy kísérőhangszer. Amikor szól, nem [...]

szerda, augusztus 3rd, 2011

Ujjak - Arcana Robe

Rohamléptekkel közeledik a HoldfényCon, és hogy előtte a legújabb jelmezem minden fő részének készülését be tudjam mutatni, ezen a héten is kétszer fogok írni - vagyis azon leszek… A mai epizód főszereplője a címből könnyen kitalálható.
A Lineage II-ben minden fajnak tipikus szabású és stílusú ruhái vannak. Az elfeknél két fő stílusvonal különíthető [...]

szombat, július 30th, 2011

Felső 2. - Arcana Robe

Az idő szűkössége miatt sűrűsödnek a bejegyzéseim, és ha már legutóbb a felsőrész egyik darabját vettem górcső alá, most jöjjön egy újabb rész a kellőképp összetett darabról.
A felsőt mindenképp két különálló fő darabból képzeltem el. Fizikailag máshogy nem is lehetne le- és felvenni… Mondjuk nekem van egy olyan érzésem az összes Lineage szerkóval kapcsolatban, hogy [...]

szerda, július 27th, 2011

Felső 1. - Arcana Robe

Az Arcana Robe felső része több részre tagolható (a felső állónyakú, háromszög alakban elől és hátul nyitott rész, az alsó, mellvérttel kiegészített rész és a két karikákkal csatlakoztatható trapéz alakú ujj), ezért ezt a ruhadarabot én is több epizódban fogom bemutatni. Ezen a héten a felsőrész két fő darabja van terítéken, ma kezdjük az alsó [...]