Art Is Resistance

Jump to Comments

Sikerült rászánnom magam a blogolásra, ha már az előző bejegyzésemben megígértem, hogy hamarabb jelentkezem. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy ez a hőség minden erőmet elszívja. Ráadásul téli típus vagyok, a hideggel semmi gondom, de a meleget – így a nyarat nem szeretem… És most enyhén fejeztem ki magam.

De akkor folytatom a WGT-n szerzett élményeim ecsetelését. Bár azt hiszem, nem lesz hosszú ez a bejegyzés.

2. nap – 2012. május 26.

A szombati nap egy részét szintén a shoppingolásnak szenteltem. Már az első nap körbesétáltam a “Black Marketon”, hogy lecsaphassak egy passzoló méretű Maya Hansen fűzőre, de akkor nem találtam a standjukat… Naiv módon reméltem, hogy később jönnek… De szombaton sem találtam őket. Alig hittem el, hogy egy éves ábrándozás után még tovább kell várnom. Úgy tűnik, kénytelen leszek online megrendelni az áhított fűzőt, ami sajnos nem ugyanolyan, mintha felpróbálnám. Így hát köztes megoldást kellett keresnem, és végül egy Burleska taftfűzőbe ruháztam be, ami harmadannyiba került, mint a betervezett darab, így jutott sok más csecsebecsére is – de a szerzeményeim később bemutatom.

Ismét elmentem a belvárosba – mert anyukámnak ígértem egy újabb hűtőmágnest, és a pünkösd miatt szombaton lehet utoljára vásárolni a boltokba. Épp ezért jól bevásároltam tartós élelmiszerből is, hogy a legalább a reggeliket és a vacsorákat meg tudjam oldani a sátorban. Ezzel pedig gyakorlatilag elment a nap első fele… O.O

Volt egy negatív tapasztalatom is… Korábban a sátrazó fesztivál látogatók bármit bevihettek a campingbe, még üvegpalackokat is (sokan rekeszekkel kis talicskákon hordták be a sört ). Ennek tudatában beruháztam egy kaktusz ízű sörbe, amit apukámnak akartam hazavinni, mivel gyűjti a különleges italokat. Sajnos a kapuban kiderült, hogy nem vihetem be… Nem tudtam mit kezdeni vele, mivel egyáltalán nem iszom alkoholt, így a sört elrejtettem egy bokorban. Gondoltam, később majd becsempészem valahogy.

Szombaton sikerült először kikecmeregnek a Heidnisches Dorfba, ami egy sötét középkori falu mintájára felépített fesztiválhelyszín piaccal, kovácsműhellyel és minden ide passzoló dologgal. A kovácsműhely különösen hasznosnak bizonyult számomra, mert megtapogathattam pár páncélt, meg tudtam nézni a felfüggesztéseiket, a rögzítési pontokat és módokat. Idén is már két színpadot állítottak fel, a nagy meglepően jól felszerelt volt a korábbi évekhez képest. A képen egyébként a gyönyörű nyárfa-pihe szállingózást próbáltam megörökíteni több-kevesebb sikerrel…

Szombaton korán kezdődnek a programok, és a nagyszínpadot ilyenkor birtokba veszi az electro szcéna. Ez az irányzat nem annyira a szívem csücske, mert némelyik banda sima tücc zenét állít elő, és csak a külsőségek miatt eladják magukat cyber-gothnak… Mellesleg ez a stílus valahogy stagnálni kezdett az utóbbi 1-2 évben. 2008-ban még a legtöbben cyber gothnak tűntek, mostanra – szerencsére – megint előtérbe került a klasszikusabb irányzat. Így a nagyszínpad felhozatala valahogy jobban alakult, és inkább olyan brutál elektronikus muzsikát játszó csapatok kaptak lehetőséget, akiket én is szívlelek.

Elsőnek a Grendelt néztem meg, ami élőben jelentősen gyengébbnek bizonyult, mit a lemezeiken. Ennek ellenére nem volt csalódás, bemelegítésnek épp jó volt.

Ezután kis szünetet tartottam, kiosontam a bokorhoz, ahová a sört elrejtettem, hogy “én aztán most becsempészem”. Sajnos, valaki megelőzött… Úgyhogy a kaktusz ízű sörnek lőttek… Minden esetre valaki jól járt vele. Valószínűleg egy szakadt punk, mert ilyenkor odagyűlnek a WGT fő helyszínei környékére, hogy az üres üvegeket összeszedjék. Hát, most az egyik egy felbontatlan üvegre lelhetett… :S

Egy koncertet kihagytam, majd gondoltam, meglesem a Funker Vogt nevű electro-industrial bandát, ami elég felejthető koncertet produkált. Igazából ezen a koncerten csak helyezkedni akartam, hogy az utolsó bandánál az első sorban állhassak.

Az est fő attrakciója a Combichrist volt, amire hatalmas tömeg gyűlt össze. Sajnos a 1,5. sornál előrébb nem sikerült jutnom, így nem tudtam, hogyan fogok fotózni. Aztán elkezdődött a koncert, és már az első daloknál tombolni, ugrálni kezdett a közönség, ami a WGT-n elég szokatlan… De még így sem volt akkora zúzda, mint amihez Magyarországon hozzászokhattunk. Állt mellettem egy olyan 30-40 év körüli nőci, aki a hajának nevezett tupírozott pamacsot folyamatosan az arcomba tolta, majd kicsivel később a csípőjével próbált meglehetősen agresszívan arrébb taszigálni, ami nagyon kellemetlen volt, egyetlen használható fotót sem tudtam készíteni a koncertről – ami eddig a legfrenetikusabb élmény volt a 2012-es WGT-n. A zenekar először három taggal kezdett a színpadon, majd folyamatosan bővült a létszám. Nagyon jó ívben volt felépítve a tracklist is, és annak ellenére, hogy szinte végig az életemért és a fotoapparatom épségéért küzdöttem, ennek az évnek az egyik legjobb WGT-s koncertjén vehettem részt. Mééééég több Combichrist koncertet!

Ezután pedig következhetett a szokásos alvás előtti rituálé, és eltettem magam a következő napra.

3. nap – 2012. május 27.

Mindig a vasárnapot várom a legjobban, hiszen a hozzám legközelebb álló darkwave stílust képviselő zenekarok ekkor lépnek fel a nagyszínpadon. Talán a viktoriánus piknik mellett ezek a legjobb programok számomra.

De az estéig ki kellett tölteni valamivel az időt. Így megint a belváros felé vitt az utam. Kicsit kerültem a 31-es WGT-s járattal, sétáltam a belvárosban, ami több új épülettel gazdagodott, többek között elkészült az egyetem új főépülete is. Már 2008-ban is, amikor először voltam a fesztiválon, daruk csúfították el a főteret, és idén végre befejeződtek a munkálatok – egyedül a metroval nem akarnak haladni… Lehet, ott is ugyanaz a fúrásvezető, mint Budapesten?

Természetesen a Moritzbasteit sem hagyhattam ki. Ott megnéztem egy kisebb lovagi tornát, nem irigyelve a páncélos lovagokat az – akkor nagynak gondolt – hőségben.

Visszaérve a sátramhoz, kényelmesebb szerelést öltöttem az esti programokhoz. Amikor az Agra Halle-oz sétáltam, megláttam egy Tech-priest-et… O.O Elnyomtam egy fangirl sikolyt, majd pirulva megkérdeztem, lefotózhatom-e… (Pedig ilyet nagyon nem szoktam) Nagy élmény volt, annak ellenére, hogy nem volt hiperpontos a jelmeze, de a tény, hogy vannak még olyan elvetemültek, mint én.

Eredetileg nem erre koncertre voltam kíváncsi, de véletlenül elcsíptem az A Life Divided fellépését, ami nagyon kellemes meglepetés volt. Az énekes Jürgen, a pénteki estén érdeklődés hiányában kihagyott Eisbrecher tagja. De ez a projektje sokkal-sokkal jobb. Nagyon megtetszett a zenéjük, be is szereztem az albumukat, és nagy kedvencem lett a Heart on Fire című számuk, amely közben a koncerten kis papírszív eső is esett.

Utánuk a House of Usher következett, akiket már rég szerettem volna élőben látni. Jó koncert volt, de valahogy nem az igazi… Túl steril, túl hideg, semmi kapcsolat a közönséggel. De azért nem sajnáltam a rászánt időt.

A harmadik fellépő a Mono Inc. volt, ami a szó szoros értelmében végigszenvedtem. Pedig kívülálló szemmel jó koncert volt, a zenekar tagjai nagy show-t csináltak, a House of Usher-rel ellentétben itt folyamatos volt a kontakt a közönséggel… De ha egyszer nem tetszik a zenéjük, nem tudok ugrálni az örömtől.

Akkor éledtem fel, amikor a Diary of Dreams színpadra lépett. Az énekesen mintha nem fogna az idő, most is ugyanúgy néz ki, mint 10 évvel ezelőtt. A koncert maga nagyon jó volt, az új dalok mellett minden nagyobb régi “sláger” (ha használhatom ezt a szót egy alternatív zenei irányzat esetében) elhangzott. Az utolsó daloknál ellőtték a már odakészített pirotechnikai látványelemeket – ami nem csak kis puffogás volt – éreztem a perzselő hőséget az arcomon.

Vasárnapi Mitternacht-Spezialként lépett színpadra az, akit a leginkább vártam, Peter Heppner. Nem tudom, mond-e valakinek bármit is a neve… Eredetileg nem kifejezetten goth zenét játszik, vagyis énekel… Inkább olyan trance-es vonalban rotálták a klipjeit a német VIVA csatornán. Szerintem ő valójában synth-pop zenét játszik, így simán helye van a WGT-n. A haja már őszbe fordult, de jellegzetes hangja mit sem változott. Annak ellenére, hogy már hajnali 2-3 felé járt az idő, végigmosolyogtam és nosztalgiáztam a programot. Élmény szinten ez a koncert vitte el a pálmát vasárnap – és végül mondhatom, hogy számomra ez a koncert volt a WGT csúcspontja (megelőzve a Combichrist-ot).

Ez volt a leghosszabb napom a 2012-es WGT-n, de maradéktalanul megérte, hogy hullafáradtan vánszorogtam vissza a sátramba.

Huh, nem is lett olyan rövid, mint amilyenre terveztem. Legközelebb a harmadik, utolsó rész következik, majd visszatérek a cosplayhez.

Megosztás a Facebook-on