hétfő, december 19th, 2011...14:22
Hosszú kihagyás
Most egy villámgyors bejegyzés arról, hogy még élek és szorgosan barkácsolok, annak ellenére, hogy az utóbbi két hónap nem ezt illusztrálja. Lehet, hogy néhányan észrevették, hogy az őszi con óta (ami számomra olyan, mintha meg sem történt volna) nem tettem tiszteletem egyetlen con-on sem (pedig a múlt heti HC-re komolyan terveztem a felbukkanást), de sokkal fontosabb és sürgősebb dolgokkal kellett foglalkoznom. A cosplay persze nem szorult túlságosan a háttérbe, de továbbra sem vagyok hajlandó összecsapni a jelmezeim, csak azért, hogy mindig új szerelésben jelenhessek meg a rendezvényeken. Szerettem volna legalább három szettet bemutatni ebben az évben, de ez nem sikerült, úgyhogy marad az évi kettő komolyabb munka. Ami a blogom illeti, hamarosan özönleni fognak ide a bejegyzések, hisz az egyik jelmezem 85-90%-os állapotban van, a másik pedig 20% körül. Az előbbi alany könnyen kitalálható, ha valaki vet egy pillantást az “Aktuális” lapomra - ismételten Trinity Blood-ozni fogok, egy többször tolt, halasztott karakter személyében. Egy picit parkolópályára helyeztem ezt a projektet, mert Rogue nélkül nem lenne az igazi. A másik cosplay-ről egyelőre annyit árulok el, hogy szerintem az eddigi legnagyobb vállalkozásom, és ha jól sikerül, azzal nagy lépést teszek a “cosplay-en keresztüli önmegvalósítás” mezején. ![]()
Terminator-os zárásként annyit mondhatok, “visszatérek”. ![]()
2 hozzászólás
december 25th, 2011 at 22:56
*W* OOOkkkiiidddoooo*w* de jóóó, hiányoztál már nagyon, bár persze voltak fontosabb dolgaid is gondolom, de öröm újra itt látni;)
január 4th, 2012 at 15:19
A blogmotorod megette a kommentemet.
Jó hosszan sajnálkoztam benne, hogy itten nuku élet. Btw a dec 10 és 17 i animevalami olyan kritikán aluli nulla semmi volt, hogy arra nincs szó:)
u.i. életjeleknek örülök, Facebook ftw:)
Leave a Reply