csütörtök, augusztus 25th, 2011...19:45

A célegyenesben

Jump to Comments

A HolfényCon előtti utolsó bejegyzésem megkomponálásának fő apropója, hogy végre minden szükséges kellék megvan a Lineage II Mystic Muse cosplayemhez, ugyanis megérkezett a paróka. :D Postást szerintem nem vártam még ennyire. :D A paróka rekordgyorsasággal, öt nap alatt (és ebben benne van az előző hétvége) érkezett meg. Szerencsére pont olyan, amilyet szerettem volna.

A fru-fruját még be kell majd lőni, de olyan lelkes voltam, hogy már hozzá is csatoltam a hajtűt egy fotó erejéig. :) Így ma végre tudtam sminkpróbát is tartani, és egyben felpróbálhattam a cosplay-t.

Ez a parókám az egyik legszebb az összes közül (az Esther paróka vágás előtt volt a legszebb), és hőálló szálból van. Szerintem ezentúl most már mindig ilyen típusú és minőségű parókákat fogok rendelni, mert a kanekalon sajnos nagyon könnyen kócolódik, nehezen formázható - míg ez selymes, természetes fényű és kevésbe gubancolódik. :)

Na, ennyi örömujjongás elég is a parókáról… Az utóbbi időben sikerült megemberelnem magam, hogy heti két bejegyzést írjak, viszont a kommentekre az utóbbi időben nem nagyon válaszoltam… Mea culpa maxima mindenkitől, aki ennek ellenére is hagyott nekem üzenetet. Ez nem az érdektelenségem jele volt, mert igenis nagyon sokat számítanak nekem a kommentek. Egyszerűen annyi az egész, hogy kb. annyit blogolok mostanában, hogy lóhalálában megírok egy-egy bejegyzést, aztán nem is járok errefelé. Ilyen egy dolgozó lány élete - nem mintha panaszkodnék. Az üres perceim valahogy nem szerettem volna kockulva tölteni. Ha nem lenne túl égő, visszamenőleg válaszolnék minden egyes véleményre, de erről már csúnyán lecsúsztam. Így még egyszer bocsánat mindenkitől, aki szokott olvasni - nem állt szándékomban senkit magamra haragítani.

De két nap múlva HoldfényCon! Már ezerrel “edzem” rá. Ma is kék kontaktlencsében mentem dolgozni - mindenki nagy megrökönyödésére :D -, és holnap is úgy megyek, hogy szoktassam hozzá a szemeim, valamint gyakoroljam a lencsék behelyezését és kivételét. Ezen kívül szó szerint edzettem az utóbbi hónapokban, hogy kis “barokk felhőcskékkel” ne legyek illúzióromboló elf. :D A színpadi koreográfia is alakul, bár Craftmanship lévén ezt nem kell túlzásba vinni, mert a sok és gyors mozgást nem lehet rendesen fotózni. :D

Most csak szombaton leszek ott a Millenárison idő- és kedvszűke miatt. De az időjárás jelentést nézve ez jó döntésnek tűnik. Téli gyerek lévén nem vagyok oda a nyárért… Legszívesebben ilyenkor Svédországba teleportálnék. :D Úgyhogy nagy túlélő harc lesz nekem a Con… De sebaj, az utóbbi fél évben ezért a napért dolgoztam a legújabb jelmezemen. :) Nekem már megérte a sok erőfeszítést, remélem, másoknak is tudok egy kis örömöt szerezni. :)

Holnapután akkor találkozunk! :)



4 hozzászólás

  • Gyönyörű ez a paróka! *-*
    Sok sikert! :)

  • Újra itt, éltem a gyanúperrel, és másolom a szöveget:)
    Tehát Okkidokedves, ez a jelmez.. hát le a kalappal.
    Messze ez tetszett a legjobban.
    A csevegést illetve a fotókat köszönöm. (Most jól rájuk ülök:)
    És:
    “Burn the heretic. Kill the mutant. Purge the unclean.”

    Azért belátható időn belül posztolva lesz;)

  • Nincs esetleg egy eladó elf füled? :3
    Annyira imádom, csak olyat kapni ami az egész fülre megy…de utálom ha akadályoznak a hallásban.
    Sajnos nekem egyik képet se jeleníti meg a készítésnél :S..ha nem lenne esetleg eladó füled el tudnád nekem küldeni mailbe a készítését? Nagyon köszi ^^.

  • Szia Chid!

    Sajnos nincs most eladó fülem, de ha nagyon nem tudsz szerezni, önthetek Neked. 7, 14 és 21 cm-es öntőformáim vannak, ezek közül lehet választani. Sajnos a folyékony latex elég drága mulatság. :(

    A képeket azért nem látod, mert a korábbi tárhelyem törölte a szolgáltató mindenféle figyelmeztetés nélkül… Nem tudom, lesz-e kedvem, energiám az összes bejegyzésem visszamenőleg rendbe tenni képügyileg… :(

Leave a Reply

Security Code: