szombat, július 24th, 2010...22:56
Tovább csapongok
Fogalmam sem volt róla, hogy az előző bejegyzésem ilyen port fog kavarni. Azt hiszem, eddig ahhoz érkezett a legtöbb hozzászólás - igaz, a hozzászólások fele már nem az én július közepi csapongó soraimra reagál, hanem a téma teljesen elkanyarodott egy olyan irányba, ami nekem nagyon nem tetszik. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a vitát, mert intelligens keretek között nagyon szoktam élvezni. Szerencsére az intelligens kereteket most sem lépte át senki, de mégis úgy érzem, hogy a két “párt” kissé elbeszél egymás mellett. Az én álláspontom továbbra is az, hogy nincs miért bírálni a magyar cosplayer teljesítményt, hiszen az utóbbi 1-2 évben ugrásszerű a fejlődés. Abban is tartom az álláspontom, hogy ne várjunk mindenkitől letaglózó jelmezeket, mert a cosplay nem arról szól - nekem sem. A pénzkérdésbe inkább már bele sem megyek. Azt pedig egyenesen “imádom”, amikor valaki úgy akarja megmondani a “tutit”, hogy még sosem próbálta az adott dolgot. Tapasztalatból tudom, hogy milyen jó érzés a kissé nyümi jelmezt is felölteni, amikor hosszú napokat-heteket töltöttél az elkészítésével. Esther-re sem azért vállalkoztam, mert hű, de nagyot akartam alkotni. Magamnak csináltam, ugyanúgy, ahogy a korábbi - sokszor kevésbé jól sikerült jelmezeim. Azt is jól tudom, hogy a fanyalgással és a becsmérléssel mennyire el lehet venni az ember kedvét az egésztől - 2008-ban nem csak azért hagytam ki az egész évet, mert épp a diplomamunkámon dolgoztam… De miközben ezt lepötyögtem, rájöttem, hogy talán ezt feleslegesen is írom le, mert úgysem változtatok semmin. Akinek nem tetszenek a pici cosplay-ek, ezután sem fognak; akik pedig bőszen védik az “egyszerűbb” jelmezek készítőinek becsületét, úgyis ugrani fognak minden kritizáló megnyilvánulásra. És ez továbbra sem lesz vita, hanem elbeszélés egymás mellett, mert az ízlés dolgában sosem lehet egyezés - valamilyen szemszögből pedig mindenkinek igaza van/lehet. De ennyit erről. Örülnék, ha nem lenne erről többé szó itt.
Ami ennél ezerszer fontosabb, hogy megérkezett a várva-várt paróka! Nagyon-nagyon elégedett vagyok vele. Gyönyörű a színe, a textúrája selymesebb, mintha valódi haj lenne, hőálló , sűrű- mi kell még? Sajna, még nincs kép róla, mert lusta dög vagyok, de mindenképp szeretnék pár fotót magamról benne, mielőtt le lesz vágva. Úgy sajnálom szegényt…
Számomra a hajvágás mindig gyászos esemény, a paróka pedig még vissza sem nő. Már-már azt tervezgetem, hogy rendelek egy másikat, és azt meghagyom eredeti hosszában…
Különben szépen gyűlnek a parókák, mert jövő hónapban már szőkém is lesz. Nagyon brutális már maga a gondolat is, hogy a fejemen lesz, mert nem vagyok egy skandináv típus.
Aztán jöhet egy sötétbarna és egy újabb vörös árnyalat - ezúttal rézvörös. Jövő hónapban a kék kontaktlencsék is érkeznek, és szerintem a Eurocosplay előtt már a MondoCon-on hasznukat veszem.
Ezen a héten kaptam egy érdekes mail-t a MAT-tól - gondolom ezzel sokan voltak így, és kissé meglepődtem, hogy lesz másik con is ősszel. Nem örültem neki, remélem, minél hamarabb elsimul ez a nézeteltérés. Persze kívülállóként nem is láthatom át, és semmi közöm sincs hozzá, de ezt tavaly ősszel előre éreztem, és idén tavasszal örültem, hogy nem jött be a “próféciám”. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy mégis… Minden esetre nekem a Hungexpo, mint helyszín, jobban tetszett. A PeCsa mellett számomra csak a Városliget adottságai jelentenek pozitívumot - de oda ingyen is el lehet menni. Amúgy is már áprilisban beterveztem az október 2-át, és a cosplay-em is abban a tempóban készül. Tehát őszi MATCon kimarad, őszi MondoCon nem marad ki.
Jövő héten hétvégén még egy AnimeStars fotózásra is hivatalos vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.
Már nagyon várom, mert jó lesz a társaság.
Oda már tudom vinni az újjáépített rózsás gallért, a mögötte lévő fodros szupportív gallért és a parókát. Ha lesz időm és kedvem, talán a fűző egy-két részletét is újragondolom. A szőrme palást még nem lesz meg addigra, sem a koronaékszerek “királyibb” változata.
Erről jut eszembe, hogy a HIP stúdió fotózásáról, amit két másik cosplayer-rel nyertem eddig semmi hír - lassan már 4 hónap eltelt. Remélem, nem felejtették el.
Na jó, már nem fog az agyam… Július 28-án jubileumi bejegyzéssel ismét jelentkezem - majd képekkel.
További kellemes hétvégét!
8 hozzászólás
július 25th, 2010 at 00:51
A HIP stúdós fotózás nincs elfelejtve, csak az illetékes akinek intéznie kellene állandóan külföldön van, de elviekben hamarosan keresni fog titeket.
július 25th, 2010 at 08:48
No, mióta kell a filmkritikusoknak filmekben szerepelniük, hogy elmondhassák valamiről, hogy az jó vagy se?:)
Ha ennyire kiélezzük a helyzetet, akkor elárulom részt vettem már jelmezkészítésben, több héten keresztül, volt is rajtam (Kísértet, robot, nyúl -állati hülyén nézett ki, valami viking harcos is rémlik, meg az hogy a molyok megcsócsálták a szőrméjét.
De legyen evezzünk más vizekre:)
bár a “nyümi” szót meg nem halottam, de +1 !
július 25th, 2010 at 10:40
Venom: Éljen! Nagyon köszönöm a gyors és megnyugtató válaszod.
Bullfrog: Igaz, manapság bárki lehet önjelölt kritikus bármilyen területen. Filmkritikákat is bárki írhat - úgy ahogy bárki bírálhatja másnak a munkáját, hiszen szólásszabadság van. Előkerült Benji blogjában a “profi”, “professzionális” kifejezés is - ami manapság kicsit ambivalens. De abból kiindulva a profi kritikus - jelen esetben mondjuk legyen filmkritikus, jóllehet nem szerepel filmekben, de öt éven keresztül hallgatott esztétikát az egyetemen, és tisztában van azzal, hogy egy kritika felépítése nem csak arról szól, hogy leírja, nekem tetszik vagy sem. A cospaly esetében a profi kritikus mondjuk egy divattervező lehetne - és szerencsére a HoldfényCon-on volt is ilyen tagja a zsűrinek, és az őszi MondoCon-on is lehet. Az ő véleményére adnék, mivel ért hozzá, profi, és nem csupán a külsőségeket látja egy kompozícióban.
Ha valaki csak úgy önként gyakorol “kritikát”, az számomra a magánvélemény kategóriába tartozik, és az ugye ízlés kérdése. Az ízlésről pedig nem lehet vitázni, mert nem győzhetünk meg senkit arról, hogy mi szép és mi nem, mi jó és mi nem. Nekem sem tetszik sok dolog, de azt vagy megtartom magamnak, vagy az adott személynek jegyzem meg - de egy-egy esetből kiindulva nem húzok skatulyát mindenkire. Megcsinálják azt velem mások nap mint nap, és nem vagyok hajlandó a szintjükre süllyedni.
Ami a “nyümit” illeti, van sok ilyen szó a tarsolyomban önjelölt nyelvújítóként.
július 25th, 2010 at 11:40
Utólag visszanéztem a bejegyzésed, és mintha az én megjegyzésemből indult volna ki a dolog.
Elnézést kérek, nem volt szándékomban ilyesmi.
Csak mikor évekkel ezelőtt ismerkedtem a cosplayel, még érezhető volt a különbség.
Szerintem a legtöbb cosplayer tisztában van azzal, hogy egy egyszerűbb jelmezre is rá kell feküdni, ha igazán szépet szeretnénk.
Továbbra is sok szerencsét, és nagyon meg tudom érteni, hogy nem szívesen vágod le a parókát, én is voltam már így.
július 25th, 2010 at 12:27
*.* örülök hogy végül megérkezett, kiváncsian várom a képeket:D bár ahogy elnéztem az előző bejegyzésben a képet, én is sajnálnám levágni, hát a két connal már valahogy mi is úgy állunk ahogy te, épp tegnap döntöttük el Shuui-val hoigy véglegesen lemondunk a MAT-osról…… a Hungexpo 100x jobb, plusz az összes ismink Mondoconra jön és mi is már előbb beterveztük. A fotózáshoz sok sikert kívánok és várom a kövi (remélhetőleg) méteres bejegyzést:D
július 25th, 2010 at 13:10
Az ember azthinné, hogy hétvégén nem netezel:)Azt a zsüritagot http://www.nara.hu/ itt találod,
és voltam már nála ruháért:D
július 25th, 2010 at 17:09
És ez jutott eszembe még:
“Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”
július 25th, 2010 at 20:47
Nem akarom túlzottan beleártani magam a beszélgetésbe, csak szeretném ha tudnátok, hogy tőlünk nyugatabbra sincs sajtból a hold. Múlt hétvégén voltam St. Louis-ban egy animeconon (igaz, ez kicsi con volt, kábé mint otthon egy nyári con) de a cosplayes megoszlás hasonló volt mint otthon. Tegyük fel 10% aki mondható a “krémnek” (= gyönyörű jelmezek, valószínűleg sok idő, pénz és energia beáldozásával), aztán 60% aki just for fun öltözött be (=nem top quality de viszonylag jó jelmezek, amiken látszott, hogy dolgoztak velük), a maradék 30 pedig jól tette volna ha nem vesz fel kivágott iskoláslány ruhát (= 150 kilós Kaname szerintem nem Kaname). Nagyon büszke voltam az otthoni cosplayesekre.
A két con miatt én kicsit kétségbe estem először, de végül úgy döntöttem mint te - már tavasz óta október kettővel számolok, inkább oda megyek. Pedig a PeCsa nagyon a szívemhez nőtt.
Leave a Reply