csütörtök, július 15th, 2010...11:39
Július közepi csapongó sorok
Kicsit eltűntem… Magamhoz képest - mivel eddig azért hetente publikáltam itt valami kis irományt, azonban már július közepén járunk, és még nem hallattam a hangom ebben a hónapban.
Először is, még mindig nem voltam képes összehozni a Wave-Gotik-Treffen folytatásos kisregényem befejező fejezeteit. Szánom-bánom, de annyira nem volt kedvem hozzá, hogy az nem kifejezés. *pirul* Mindig akadt valami más tennivaló, ha pedig nem, akkor jobban esett céltalanul pihengetni. Ezt hőséget pedig, ami pár hete köszöntött ránk, nem viselem valami jól, legszívesebben fognám magam, és bevenném magam a Skandináv-félsziget erdei közé. A munkahelyemen is alig van tennivaló, nyár lévén - ami nálunk uborkaszezon -, alig van órám - ami sajnos a fizetésemen is meglátszik. Viszont szó sincs róla, hogy egész nap a lábam lógatom, ugyanis az épp nyaraló munkatársaim helyettesítem - most épp az irodavezetőt -, úgyhogy megint késő délutánig irodafogságra vagyok ítélve. Jól elvagyok itt, egész hűvös is van, és nem is panaszkodnék, ha nem idegesítene a tudat, hogy ezek az órák alapvetően szabadok lennének, és az őszi jelmezemmel foglalkozhatnék ahelyett, hogy azt várom, megcsörrenjen a telefon.
El is érkeztem akkor ahhoz a témához, aminek köze van a blog.cosplay.hu netes naplóinak alapkoncepciójához. Neeeeem, továbbra sem teszem közhírré a következő ruhám alanyát. Igaz, már nem egy emberkének elárultam, de csak fővesztés terhe mellett. Úgyhogy ők az én “titkos szövetségeseim”, akiknek időnként megmutatom a fabrikálásaim eredményét, és várom a kritikákat. Erre szükségem is van, hiszem most csak a ruha debütálása után írok in progress bejegyzéseket, a közvetlen környezetemben pedig senki sem ért a témához, vagy nem érdekli, vagy túlságosan elfogult.
De a lényeg, hogy szépen haladok, és mostanában volt pár nap, amikor 9-10 órát is tudtam egyfolytában szabni-varrni. Igaz, azóta is fáj a hátam és a vállam. Egy kicsit meg is nyugtat a tudat, hogy erősen belehúztam, mert júniusban semmit sem tudtam dolgozni a jelmezen - főleg alapanyaghiány miatt. Szerencsére nem kis utánajárással sikerült bársony utánpótlást szerezni (ezt a hosszú történetet talán leírom majd a ruha készülésének kulisszatitkai között), de a műbőrrel nem volt ilyen szerencsém - és ezt el is kell most sírnom a nagyérdeműnek. Ugyanis az eBay-ről rendeltem Angliából 3 méternyi különleges műbőrt, és épp egy hónapja adták postára a csomagom, de még mindig nem érkezett meg. Az eladónál ezt jeleztem, a postán is jártam, de mivel nem volt lehetőség regisztrált küldeményként kérni, közönséges légipostaként küldték. Az ilyen csomagokat pedig nem tudják a postások “lenyomozni”. Viszont azt mondták, hogy az utóbbi időben több mint egy hónapig tart, amíg a levelek vagy csomagok ideérnek a UK-ból, úgyhogy legyek türelmes. Úgy döntöttem, várok még két hetet, de ha addig nem érkezik meg, könyörtelenül visszakérem a pénzem, vagy megkérem az eladót, küldje el újra a csomagot, de most ajánlva(!) Öröm az ürömben, hogy múlt hétvégén anyukám diplomaosztójának keretein belül be tudtam ugrani egy jó kis méteráru boltba a fővárosban, és hasonló műbőrt tudtam venni - igaz kétszer annyiba került, mint az angol verzió. Ebből csak egy métert vettem, hiszen Angliából csak a jövőbeli terveim tudatában rendeltem többet - mivel így gazdaságosabb, és a szekrényemben szépen eláll, amíg felhasználom, nem kell háromszor megrendelni, és háromszor kifizetni a szállítást. Minden esetre titkon remélem, hogy valahogy csak megérkezik a csomag, és a jövőben fel tudom használni a tartalmát. De ebből is tanultam.
Ezen nehézségek ellenére volt olyan dolog, ami jól sült el. Az új rucim fontos kiegészítője a csizma. Nos, nyáron ez nem egy tipikus árucikk a cipőboltokban. Őszig meg nem tudok várni. Elhatároztam, hogy bootcover-rel próbálkozom. Ahhoz már hónapok óta jó alapcipőre és megfelelő színű és textúrájú műbőrre vadásztam - mondanom sem kell, sikertelenül. Aztán anyukám mondta, hogy a Skála áruházakban nagy kiárusítás van, és látott csizmákat is. Több sem kellett nekem, irány a Skála! Ott pedig olyan szerencsém volt, mint eddig talán sosem a cosplay-es alapanyagok tekintetében. Voltak alapcipőnek alkalmas lábbelik, de azokra nem lesz szükségem, mert volt szinte ugyanolyan csizma, mint amit elképzeltem. Igaz kb. 1,5 számmal nagyobb a méretemnél, de amikor felpróbáltam, ezt nem éreztem. Tükörben nézve nem is tűnt túl nagynak. Hab a tortán, hogy 70% kedvezménnyel 1600 Ft-ért vettük meg. Ennyiből nem jött volna ki a bootcover. Már csak egy kis díszítés, és kész is a csizma. Szerintem ezen nem csupán pénzt, hanem -a saját tempóm ismerve - kb. két hetes munkát spóroltam meg.
Ezen kívül Esther feltuningolásán is gőzerővel munkálkodom. Már kész az új gallér, a szupportív gallérral egyelőre kísérletezgetem, és az új parókát is megrendeltem. Remélem, két héten belül meg is érkezik. Ilyen a gyönyörűség:

Igaz, le kell majd vágni, ami miatt biztosan meg fog szakadni a szívem, de csak megéri, hogy Esther ezzel is “tökéletesebb” legyen. Különben mostanában megint egy kételkedős időszakhoz érkeztem ezzel a jelmezemmel kapcsolatban, és nagyon nem vagyok elégedett vele. Az utóbbi időben találtam pár újabb feldolgozást a ruháról, és nekem olyan fura, hogy mindenki sokkal több díszítést tesz rá, mint ami az eredeti arton van. Ilyenkor ezek a jelmezek valahogy furán érintenek, mert tudom, hogy az eredeti nem olyan, de a saját verzióm mégis kevesebbnek érzem… Néha megfordul a fejemben, hogy akkor telepakolom én is a ruhát és a kiegészítőket Swarovski kristályokkal meg mindennel… De ezt a lelkiismeretem nem hagyja, mert nincs rajta az eredetin. Én is így utólag, külső szemmel nézve több helyen eltértem az eredetitől, de ezeket igyekszem őszig kijavítani, átalakítani - viszont nekem nem fér az bele, hogy olyan díszítéseket tegyek oda, amik nem szerepelnek a referenciaképen - csak hogy pompásabb benyomást keltsen a jelmez.
Eddig az sem feszélyezett, hogy kiderült, az egyik belga Eurocosplayer ugyanazzal a ruhával indul, mint én. De azóta láttam in progress képeket a munkájáról, és összefacsarodott a szívem, hogy ő is telepakolja oda nem illő díszekkel, a formái és mintái is teljesen eltérőek. Ez most úgy hangzott, mintha féltékeny lennék. Alapvetően nem ez a helyzet, csak ez a ruha olyan fontos nekem, annyira beleégett a retinámba és a lelkembe minden részlete, hogy kezdenek rosszul érinteni az ilyen dolgok. Remélem, ez októberig el fog múlni, és ugyanolyan felhőtlen jókedvvel várhatok a színpad mögött, mint áprilisban a SakuraCon-on.
De a lényeg, hogy az őszi con-ig még van 2,5 hónap, a Eurocosplay-ig pedig több, mint három hónap. Gondolom, már mindenki serényen tevékenykedik a legújabb kreációin. Ja igen, még lesz nyári con is. Az igazat megvallva, nincs kedvem Pécsre leutazni amiatt. *pirul* Amúgy is, épp akkoriban lesz a Fekete Zaj feszt.
Visszatartó faktor a hőség is, ami feltehetően akkor is kínozni fog minket. Nincs is rosszabb olyankor egy többórás utazgatásnál. Ja igen, és hány órakor kellene is nekem elindulni ahhoz, hogy még délelőtt odaérjek a rendezvényre? Ebbe bele sem gondolok. Jó, ott lehetne aludni előtte, de több napot biztosan nem szánnék rá, különben is, ahogy említettem, Mátrafüreden leszek, a Fekete Zajon.
De elég is ennyi belőlem. A WGT beszámolót pedig kierőltetem magamból… hamarosan…
48 hozzászólás
július 15th, 2010 at 11:56
Szerintem ne kételkedj Estheredben, ezek a TB artok sokszor olyanok, hogy ki kevesebbet, ki többet lát bele, adnak egy kis szabadságot
A meleget egyébként én is nagyon rosszul viselem, mert egyszerűen nem tudok tőle se cosplayen, se festésen normálisan dolgozni, mert mindenhol megőrülök tőle az egész házban. Remélem hamarosan lehűl egy kicsit -__-
július 15th, 2010 at 12:07
Szerintem egyáltalán nem baj, ha nem pakolod tele a jelmezed díszekkel, sőt! A cosplay nem csak a látványos ruhákról, de a karakterhűségről is szól, ergo ha ott nincs kő, akkor nincs, és tessék beletörődni! Ennyi erővel tervezzünk új jelmezt a karakternek, mert az sokkal jobban néz ki… szóval nálam a te hozzáállásod sokkal pozitívabb visszhangot kapott, mint az önkényes díszítőké.
július 15th, 2010 at 12:25
Aoimehez csatlakozom én is.
Szerintem mindenki mást lát bele egy cosplaybe, de mint Téged, engem is érzékenyen érint, hogy ki mit hoz ki belőle, amikor én máshogy képzelem el, mást látok benne, mert nekem is szívügyem ez a ruha. ^^ Bár ezt nem csak Esthernél tapasztalom, hanem más art work-ön szereplő karaktereknél is. Egyébként a belga lány Estheréről én is láttam a folyamatképeket, de nekem pl a rózsafüzér “fáj” a legjobban, mert az nem is úgy néz ki. Mondjuk én a piros pöttyöket szivesen csinálnám swarowskiból, de nincs az a pénzmennyiség, amennyi elég lenne rá. 

Tök jó amúgy, én is egy hosszú burgundi parcsiból vágom le Esther haját, kiváncsian várom a felturbózott változtatot.
július 15th, 2010 at 14:12
Európa északi részét (Dánia, Svéd, Norvég) saját többszörös tapasztalatból tudom ajánlani.
Nemcsak a kelemesebb hőmérséklet miatt. (hanem mert, sok extra bótjuk is van:)
csomagügyileg -ugye nem a Magyar Posta nevű intézményt használtad? ( ” az utóbbi időben több mint egy hónapig tart, amíg a levelek vagy csomagok ideérnek a UK-ból”- nagyon úgy tűnik:(
21. században járunk. Hihetetlen azért.
Jólnéz ki az a haj:) szerezz belől kettőt is akkor csak az egyiket kell levágnod O:)
július 15th, 2010 at 19:00
Teljesen egyetértek veled az eredetihez való hűségben. Van amit több féle képpen láthat az ember az arton, de ez a túlcsicsázás nyilván nem az a kategória.
Műbőr kérdésben tudok ajánlani egy nagyon korrekt boltot; “Tibike Bőrike” a neve. A választékuk hatalmas, az áraik viszonylag olcsóak és az ottaniak készségesen segítenek. Az egyetlen hátránya a helynek, hogy Budapest szélén van, ráadásul hétköznapokon délután 5-kor zár (ha jól emlékszem). Címük: 1161 Nádor u. 31. Ez volt a reklám helye^^”. Am. nem állok kapcsolatban velük és mindössze egyszer vásároltam eddig ott, de az 1m-nyi, kb. 2mm vastagságú fekete műbőrért szerintem nagyon jó ár az 1000 Ft.
A hőség tényleg elviselhetetlen. Pont amikor az embernek lenne ideje a cosplayén dolgozni; elszívja az összes energiáját. :s Na de ez nem a panasz helye, gyorsan be is fejezem.
július 15th, 2010 at 23:12
Nagyon tetszik ez a paróka.^^
Lehet nem nekem kéne tanácsot adnom,de én úgy szoktam hozzáállni a versenyekhez, hogy nem kell nyernem, de nem akarom alul múlni a színvonalat.
Márpedig a jelölteket nézve ott vagy az él bolyban. Nekem külön öröm látni, hogy cosplay téren semmiben sem vagyunk lemaradva a nyugatiakhoz képest.
Megkérdezhetem hol lehet nyomon követni a jelölteket?
július 16th, 2010 at 00:20
“cosplay téren semmiben sem vagyunk lemaradva a nyugatiakhoz képest”
hátő, az “élboly” kb 3 -4 ember. A jelmezek kinézete, és a felhasznát anyagok minősége, meg egyáltalán az összhatás, hagy kivánnivalót magaután az összes többinél - sokan azthiszik ha magukra applikálnak egy távol keleti ruhadarabot az már hú. (pedig frászkarikát)
Igényes jelmezt idehaza sajna nagyon keveset látni.
július 16th, 2010 at 01:46
Ide írtam egy hosszút, de elveszett, mert idióta vagyok, és még éjjel is melegem van… -_-” Ettől meg úgy látszik, az agyam is elszállt. Na, de akkor röviden, csapó 2.
1. Esther szívügyed, fontos Neked. Pont. Ne aggasszon a belga csaj, meg a jól körbepakolt Estherek impresszív látványa. Úgy viseld azt a ruhát, hogy az számodra, a Te elképzelésed szerint tökéletes legyen, és boldog lehess benne. Egyébként meg nálam a gallér csapta ki a biztosítékot a belga hölgynél. Ha már ekkora önbizalommal indul neki a dolognak, legalább csinálja meg rendesen a csipkét is, ne ilyen kis csoffadtka legyen. Ennyit erről.
2. Irigyellek, hogy így haladsz.
Nekem végre meg kellene vennem azt a nyamvadt bőrt, és be kéne fejeznem a csizmákat, de már attól leizzadok, hogy befűzöm a cérnát. …vagy hogy reggel megfésülöm a hajam. Se enni, se aludni nem tudok, csak ha már kopog a szemem, ill. végkimerült vagyok. Vizet ide. Vizet. (Rinya vége.)
3. Bullfrog: Nem értek Veled egyet. Én azért már többet láttam, ami hozta a szintet. Igaz az is, hogy majdnem elsírtam magam, mikor utólag láttam az idei Sakuracon képeit, és nekem kedves karakterek nem éppen anime/manga-hűen voltak megvalósítva. Viszont a csapatos mezőny… Na, ott azért látott az ember ezt-azt, ami igencsak jó lett. De összességében szerintem egyre többet fejlődnek, tanulnak hazánk gyermekei. (Csak a félreértés elkerülése végett: most nem magamról beszélek, és nem magamat kívánom mentegetni, mert önkritikám azért nekem is van, még úgy is, hogy másokkal szemben is borzasztó kritikus tudok lenni.)
július 16th, 2010 at 07:03
Akárhogyis: HP cosplayt akarok:P
(nem Helwett Packard;)
július 17th, 2010 at 20:59
Okkido, a te Esther-ed tökéletes, szerintem egy jelmezt úgy kell megvalósítani ahogy megvan tervezve/levan rajzolva, valahogy úgy ahogy Erda is írta, ha nincs valami a karakteren akkor a cosplay-en se legyen, vagy akkor írják oda hogy “my fashion” vagy ilyesmi, mert akkor azt már ő tette hozzá a karakterhez, amúgy nekem néha az ilyen képeknél olyan érzésem támad, hogy csak nagy durranást akart az emberke és ennyi, pedig a cosplay nem erről szól, szerintem semmi extrával ne turbózd fel a cp-d, mert így tökély ahogy van….. és gondolom a londoni zsűri sem azt fogja nézni, hogy kinek a legnagyob/legbrutálisabb a jelmeze, hanem inkább a karakterhasonlóságot, a paróka csodás, hajrá a fodrászkodással, és még mindig nagyon kiváncsi vagyok az őszi kiszemeltre
július 20th, 2010 at 10:27
Köszönöm a sok visszajelzést.
Aoime: Igen, a TB artokat valóban sokféleképp lehet nézni, főleg, ami az apróságokat illeti. Engem a valóban nagy változtatások zavarnak. :S A meleg végét alig várom. Jól esett a vasárnapi eső, kár, hogy azóta megint visszatért a hőség. :S
Erda: Köszönöm a pozitív visszhangot, sokat jelent nekem a véleményed.
Lenalee: A belga lány ruhájáról azóta - önkéntelenül - láttam újabb képeket, és egyre kevésbé tetszik. Olyan gáz, hogy így lehúzgálom a “konkurenciát”, de előre tartok a végeredményétől. Nem mint vetélytárstól, hanem amiatt ami Téged is zavar vele kapcsolatban, hogy “fáj” amit a ruhából kihoz. A parókát már alig várom, jövő héten valószínűleg már fodrászkodni fogok vele.
Yaven: Nagyon köszönöm a tippet! A honlapjukat megnéztem, és épp olyan műbőrt is árulnak, ami a jövő tavaszi jelmezemhez elengedhetetlen. Örök hálám!
Wereowl: Köszönöm a bizalmat és a biztatást.
A Eurocosplay mezőnyét itt lehet nyomon követni: http://www.eurocosplay.com/ vagy a fórumon: http://www.mcmexpogroup.com/forums/viewforum.php?f=243&sid=5069e064a486678e7f64a4e92ccf52b9 , és persze Yuriko blogján.
Rogue: Köszönöm a bátorítást itt is
A munkálkodásaidról pedig várom a fejleményeket.
Bullfrog: A csomagom brit Royal Mail-lel lett küldve, de azóta sem érkezett meg. Állítólag a nemzetközi elosztó csücsül rajta. Minden esetre ha jövő héten nem érkezik meg, visszakérem a pénzem. :S
Azért szerintem nem kellene így lehúzni a magyar cosplayer felhozatalt, mert mindenki gyorsan fejlődik az utóbbi időben, és szerencsére egyre többen adják a fejüket arra, hogy varrogassanak. Mivel a legtöbben még diákok, ne várd, hogy a legjobb anyagokat vegyék meg a zsebpénzükből (ha egyáltalán kapnak). Ez a hobbi különben sem arról szól, hogy mindenki hasra essen a végeredmény előtt. Mindenki a saját örömére öltözik be egy karakternek. De ha nem tetszik, amit a hazaiak produkálnak, tessék megmutatni, hogyan kell ezt csinálni.
HP cosplayt ne várj tőlem, mert egyike vagyok a világ néhány “eszelősének”, aki nincs oda ezért a jelenségért.
AngelBridget: Nagyon köszönöm a szavaid, de a jelmezhez pár helyen mégis hozzá kell nyúlnom - csak, hogy nyugodt legyek. A tavaszi con-ra is úgy vittem, hogy végig ki voltam akadva az elszúrt rózsás gallér miatt. De az új már végre kész, és még pár apróságot kell változtatnom. A paróka fodrászkodástól előre félek, lehet, kikérem egy profi véleményét, mielőtt ollót ragadok.
július 23rd, 2010 at 04:04
Ni hao
Egy országos “szintű” versenyen, én elvárom, hogy minőségi jelmezek legyenek.
A kreativitást hiányolom, xyz1 magára aggat valami kaftánt és kezébe vesz egy flakont… lehet hogy általános iskolában, valami kis faluban ez elmegy, de egy olyan helyen ahonnan elvben (gyakorlatban- te tudod a legjobban, haha:) ki lehet jutni Ángliába.. azé vicces.
“ne várd, hogy a legjobb anyagokat vegyék meg a zsebpénzükből” A kreativitáshoz kevés zsebpénz kell.
“Ez a hobbi különben sem arról szól, hogy mindenki hasra essen a végeredmény előtt. ”
Pont te vagy az, aki erre rácáfolsz a jelmezzel.(nagyon helyesen) Én szeretek” elájulni “a ruháktól. Ill szeretnék:)
“De ha nem tetszik, amit a hazaiak produkálnak, tessék megmutatni, hogyan kell ezt csinálni. ”
(én pl utazgatni szeretek)
ez itt egy hibás érvelés
u.i. a kritikát bírni kell, mert az benne van:)
július 23rd, 2010 at 09:49
Bullfrog: A cosplay japánban és amerikában 30 éves múltra tekint vissza. Nálunk 5 éve van jelen.
Szerintem amit színvonalban 5 év alatt elértünk nagyon szép teljesítmény és a magyar osplay-esek büszkék lehetnek magukra.
Az hogy nem vagyunk olyan szuperek,mint a külföldiek, nem hiszem, hogy akkora nagy probléma lenne. Nem fog kelleni 25 év, hogy elérjük a szintjüket hidd el. Egyébként ha nézegetsz külföldi p-és képeket, ott a többség ugyanolyan fan cp-és, mint itt, akik nem indulnak versenyen és már az is örömmel tölti el őket, ha felvesznek egy cicafület vagy egy Narutós fejpántot. És nem mindenki akar kijutni Angliába vagy nyerni a versenyeken, csak szeretné élvezni, hogy azt cp-ézik, amit szeret.
A cp-hez pénz kell, nagyon sok pénz, akármilyen kreatív az ember. Vannak dolgok, amik olcsón megúszhatóak, de nem mindnkinek áll rendelkezésére egy műhely vagy kert, tükrös táncterem vagy pár kiló textil- és egyéb festék ingyé.
A kritikával egyébként semmi baj nincs, a cp-éseknél kritikusabb embereket nem is találhatsz. A különbség az, hogy ők tudják miről beszélnek és azt a részét kritizálják a dolognak, amin van mit kritizálni, nem azt aminek nagyjából köze nincsen a versenyekhez vagy a profizmushoz!
Hozzáteszem egy kezemen meg tudom számolni azon magyar cp-éseket akik elérik az amerikai/japán középszintet. De nem gondolom azt, hogy ettől még a többieknek (köztük nekem) ne lenne ugyanannyi jogom cp-ézni, akkor is ha falusi kisiskolás módjára csinálom. Az ember csak akkor fejlődik valamiben, ha csinálja. Ha mindenki abbahagyja, mert “jaj de béna vagyok, nem tetszettem mindenkinek, csak 2 haveromnak” akkor soha nem lesz Magyarországon jó és igényes cp, mert nem lesz aki vegye a fáradságot, hogy fejlődjön.
július 23rd, 2010 at 16:45
Okkido: örülök, hogy tudtam segíteni.
Bullfrog: Elvben minden igaz, amit leírsz, de a gyakorlatban sajnos másképp működik a cosplayes munka. Kezdjük azzal, hogy hiába kreatív az ember és pl. használt műanyagpalackból csinál páncélt, de attól az még sem minőségi, sem karakterhű nem lesz. Azután ott van az a sajnálatos tény is, hogy Magyarországon sokkal kevesebb hobby termék található meg, mint mondjuk az USA-ban. Ne csodálkozz ezért, ha nem úgy néznek ki idehaza a dolgok, mint nyugatabbra. Még 3 dolgot említenék meg: -itthon az a megszokott, hogy minden conra más ruhát csinálunk, máshol viszont elterjedt, hogy egész évben egy Conra ( általában Sakuraconra) készülnek (ez azt jelenti, hogy mi kb. 3 hónapig dolgozunk a cp-n, ők 1 évig).
- A külföldi cosplayerekből te csak a krémjét látod, akik képét mindenhova felteszik, ellenben a magyar Conokon azokat is, akik tényleg csak szórakozásból tesznek fel mondjuk egy cicafület. Nem ugyanaz a két kategória.
-Végül pedig érdemes megnézni azokat a csodálatos külföldi cosplayeket közelről is, mert lehet, hogy összhatásukban nagyon jók, de gyakran kiderül az is, hogy a készítőjük a részletek terén egyszerűen figyelmen kívül hagyta az eredeti artot.
Salomeval pedig a fejlődés dologban teljesen egyetértek.
július 23rd, 2010 at 22:03
legalább valaki figyel ide (is
Yaven a válaszokat köszi, van bennük igazság:)*
jut eszembe, az asia centerben van műhaj bolt kettő is.
* viszont ahogy nézem Salome sikeresen magára vette a feldobott kesztyűt (ha már témánál vagyunk
Hol írtam én olyat, hogy nincsen jogod beöltözni kifordított bundakesztyűnek, vagy papucs orrán pamutbojtnak?:) Jogodban áll, de én mint Néző (Mupett showból a két öregúr a páholyban ]:) némi szarkazmussal megspékelve:) - hadd legyen már olyan kivánalmam, hogy öltözzenek igényesebben (hitelesebben, vagy akár látványosabban az igen tisztelt résztvevők)
u.i. a kritizáláshoz meg ne kelljen már cosplayes múltat felmutatni, noha gyártottam már némi jelmezt faágakból, sárból meg wcpapírból:D
“tükrös táncterem vagy pár kiló textil- és egyéb festék” Túlzás, ki akar 6 lovas hintónak öltözni?
(ami amúgy, nem lenne rossz 5 let ]:)
július 24th, 2010 at 00:43
Uhm, ezt a “műhaj bolt” hirdetést nekem szántad? Mert akkor köszönöm a tippet. Jövő héten megyek is és megnézem, hátha van nekem kellő.
Viszont a csekély mértékű tapasztalatod miatt néhány dolgot helytelenül látsz. A cosplay igenis anyag- és ennek következtében pénzigényes dolog. Ráadásul minél látványosabbra és igényesebbre akarunk egy cp-t megcsinálni, annál jobban nőnek a költségek. (Meglepődnél pl. ha megtudnád, hogy egy-egy jelmezhez csak festékből milyen sokra van szükség, és azt milyen horrorisztikus áron kapni.)
Am. a kívánalmaid közül a hitelesebben öltözést teljesen korrektnek tartom, viszont látványosabban öltözni nem olyan egyszerű. Ugyanis a cosplayer is csak ember; nem észérvek, hanem érzelmek alapján választ magának karaktert. Ha valakinek mondjuk a Naruto a kedvenc animéje, akkor nyilván abból fog beöltözni és nem vmi extrább ruhákat felvonultató animéből. Az igényes cosplay megalkotásához pedig elengedhetetlen az érzelmi kötődés az adott műhöz, tehát az sem működik, hogy csak úgy rámutatok egy ruhára, hogy na ezt csinálom meg.
Kritizálni kívülállóként is van jogod, elvégre szólásszabadság van.
Na de nem szaporítom tovább a szót, Okkido így is szívrohamot fog kapni, ha meglátja ezt a sok írást.
július 24th, 2010 at 11:06
Bullfrog:
Nem az a baj, hogy kvűlálló vagy, hanem az, hogy úgy osztod az észt, hogy közben eszetlen hülyeségeket beszélsz össze.
Ebből a hozzászólásodból pontosan látszik, hogy fogalmad sincs róla miről beszélsz.
” “tükrös táncterem vagy pár kiló textil- és egyéb festék” Túlzás, ki akar 6 lovas hintónak öltözni? ” - igen, egy szép igényes festéshez több ezer forintnyi festék kell. Egy miniatűr üveg, amiből felfestessz 3-5 kb. 10 cm-s mintát 4-5száz forint.
A tükrös terem kell egy jó előadáshoz, ha nem látod, hogy hogyan mozogsz, honnan tudod, hogy jó-e? Egy tükrös terem egy órár 1500-3500 Ft között mozog. És egy előadásra kb. 2 hónapot próbálunk minden héten 2 órát. Számold ki.
Az igényességgel egyet értek. A hitelesség más tészta, mert van aki nem lesz soha hitelesen egy adott karakter, pl. crossplay-erből igazán jót nagyon keveset találni. Gondolom világos, hogy miért is nem tud hiteles lenni.
A látványosság pedig egy nagyon bugyuta elvárás, mert sokkal nehezebb és nagyobb kihívás egy egyszerű de igényes bújtatott karaktert hozni, mint óriási cucokba öltözni, ahol a ruha elviszi a doglgot, de nem hagy teret a cosplay-esnek a karakter megformálására.
Mindent magamra veszek, akkor is ha tudom, hogy nem vonatkozik rám, mert szívügyemnek tartom a cosplayt és igyekszem mindig megvédeni azokat a cosplayeseket, akik nem születtek tökéletesnek és nagyon sokat tesznek azért hogy minnél többet fejlődjenek.
július 24th, 2010 at 11:09
*igényes ruhába bújtatott
július 24th, 2010 at 15:04
hűha, a blogmotor megette a wall of textemet?
akkor röviditek:
Yaven - igen
Salome - nem (sőt nagyon nem)
ezt mindenképpen meg akartam mutatni
http://worldcosplay.deviantart.com/gallery/24155622#/d2slx2g
(remélem nem a hentai gallériába csatlakozik:)
július 24th, 2010 at 15:06
A lovas hintón pedig elgondolkodhatnátok pedig, szeretem a ponyplayt ]:)
július 24th, 2010 at 18:01
Bullfrog: ??? Mit kéne nézni a linken?
július 24th, 2010 at 22:15
Bullfrog: érdekes, hogy az én érvelésemet elfogadod, Salomenak viszont nem adsz igazat, pedig ugyanarról beszélünk. :/ (ennyit számítana a különböző stílusunk?)
Salome: egy dolgon kívül minden leírt mondatoddal egyetértek. Viszont amit a látványosságról írtál, szvsz nem teljesen korrekt. Mondjuk ez valószínűleg abból adódik, hogy te inkább az előadás részét nézed a dolgoknak, én pedig a jelmezkészítést. Igaz az, hogy egy látványos jelmezben az embernek nem muszáj annyira “jelen lennie” ahhoz, hogy sikere legyen, viszont egy átlagos karakterhez képest valószínűleg sokkal többet dolgozik a cosplayén. Nem értek e miatt egyet azzal a kijelentéseddel, hogy “sokkal nehezebb és nagyobb kihívás egy egyszerű de igényes bújtatott karaktert hozni, mint óriási cuccokba öltözni”. Ez a megszólalásod pont ott hibádzik, hogy nincs tapasztalatod arról, hogy mennyit kell törni az embernek a fejét és a kezét rajta, hogy egy-egy ilyen mű elkészüljön. Én pl. a jelenleg készülő jelmezemből csak a kardomat több, mint egy hónapig terveztem, hogy mind súlyeloszlásilag, mind kinézetben és használhatóságban is a legjobban hasonlítson az eredetire. Nem hiszem, hogy a technikai megoldásaimmmal és temérdek munkaórámmal rosszabb -vagy jobb- lennék annál az átlagos kinézetű cosplayernél, aki jól adja elő a szerepét. Mindössze mások az erősségeink. (Am. vicces, hogy megint erre a témára kanyarodtunk vissza, amiről már a saját blogodban is szó esett.)
Bullfrog linkjéről pedig annyit: álmaim netovábbja lenne, ha stúdiófotózásra mehetnék minden jelmezemmel. *-* Tényleg, a Sakuraconos különdíjasok képei már elkészültek?
július 25th, 2010 at 08:33
yaven, igen ennyit számít:)
A te hangvételed békülékenyebb, és nem tartalmaz olyat amitől agyarcsattogtathatnékom van.
Látom a link nem egészen tökéletes, mert enyhén összeomlasztja az explorert, viszont sokadik megnyitásra bejön a Kiaikida féle Esther is.
július 25th, 2010 at 22:18
Yaven: Ezt nagyon rosszul látod, a performane-okon van hogy másfél évet agyalok/agyalunk, és kb. 2 hónapot próbáljuk őket. Nem gondolom, hogy kevesebb munka lenne, mint egy craft ruha, de egyébként craft-os ruhát is csináltam már párat. Pontosan tudom, hogy milyen 2-300 bojt legyártása, több 10 méter csipke és szallag felvarrása. Van benne elég sok tapasztalatom. Volt olyn cp-énk, ahol napokon keresztül csak tervrajzokat gyártottunk és számolgattunk.
Bullfrog: Bocsi, van egy olyan rossz szokásom, hogy átveszem annak a stílusát, akinek épp írok.
Ez nálam már csak így működik.
július 26th, 2010 at 03:26
Salome: Áh, látom már, hogy mennyire félreértettük egymást. ^^” Én a karakter előadásán nem a performance kategóriát értettem, hanem az -akár versenyen kívüli- viselkedését a cosplayernek, ahogy megformálja a karaktert, amilyen kisugárzása van. Performance kérdésben nem szokásom véleményt mondani, mert semmi belelátásom nincs, de elismeréssel nézek a fellépőkre.
)
És még egy utolsó személyesebb vonatkozású megjegyzés: szerintem próbáld ezeket a véleménycseréket kicsit könnyedebben kezelni, mert nekem úgy tűnik, hogy túlságosan magadra veszed és ezáltal sokkal ellenségeskedőbbnek nézed őket, mint amilyenek a valóságban. 
Ismerem a munkásságodat -és le a kalappal előtte-, de jelen esetben az óriási jelmezekről volt szó, amilyet szerintem te nem alkottál. Legalábbis ahogy én értelmezem a szót.
Am. kezdem felfogni, hogy te végig a craftmanship-et és a performance-ot hasonlítottad össze, viszont nem értem, hogy hogyan jutottál arra a megállapításra, hogy utóbbi egy “sokkal nehezebb és nagyobb kihívás” lenne. Szerintem mindkettő kihívás a maga módján, és mindkettő nehézségét az adott karakter adja meg, csupán másmilyen munkát kell belefektetni. Nem tudnám megmondani, hogy X a jobb-e a 2 hónapnyi kézimunkájával, vagy Y a 2 hónapnyi próbájával. Számomra ez ugyanannyira felesleges kérdés, mint hogy a teknős vagy a hangya a jobb?
Viszont Bullfrog postjaiból nekem az szűrődött le, hogy ő csak a jelmezekről beszélt, tehát a performance-ról nem. Meg amúgyis; általában a külföldi cp-seket csak fényképről ismerjük, tehát az összehasonlítási alap az, hogy milyen jelmezt látunk azokon és mit a hazai cosplayereken. Ennél fogva ha már mindenképp hozzájuk próbáljuk mérni magunkat, nyilván a craftmanship kategóriában gondolkozunk és azon belül is az extrém/óriási cosplayekben, amelyen meg tudja mutatni az alkotó, hogy mit tud. Ezért is “keltem a védelmére” a nagy cosplayeknek, mert ezek a leginkább reprezentatívak. (És persze hazabeszélek.
Am. nem állt szándékomban sem a performancet, sem a te munkásságodat becsmérelni, remélem ezt te is így látod.
július 26th, 2010 at 09:42
Az én stílusomat nem lehet átvenni (TM) mert utánozhatatlan*, (kétértelmű utalások:) amellett, hogy itt nagyon visszafogtam magam:)
és épp kezdene kialudni a parázs, erre benzinnel próbálkozol? O:o
Yaven, nem akartam még mélyebben belenyúlni a méhkasba
Szvsz annyira tragikus* (szar) volt egynémely előadás, hogy inkább felálltam és kimentem:) (a blog az ezt elemző wall of textemet zabálta meg mindenki örömére:)
Ha szakértői vélemény kell - okulva az előző érvekből - azzal nem tudok szolgálni.
A rokonságot meg traktorral sem tudnám kivontatni ide, mivel erre nem érnek rá.
július 26th, 2010 at 10:41
Yaven: Szerintem a Pyramid Head feje azért elég nagy darab volt. Tegyük hozzá, hogy úgy kellett kivitelezni, hogy legyen kevesebb, mint fél kiló a srácot ne akadályozza a mozgásban, nem essen le a fejéről és ne csússzon el.
Sajnos a performance-eknagy része valóban nem üti meg az előadható mércét, amit én két dolognak tudok be. 1: Nem fordítanak rá elég időt a delikvensek. 2: Félreértelmezik a kategóriát. Jó performance jó cosplay ruha nélkül nincs. Az én értelmezésemben a performance annyit tesz, hogy craftmanship plusz előadás, ezért nem értem, hogy miért csak a craftmanshipre gondolnak az emberek amikor cosplay-ről van szó, hiszen a performance több egy jelmeznél, egy jól megtervezett és koerografált előadással. Az előadás jellege természetesen bekorlátozza jelmezt, hiszen nem eshet szét a színpadon és nem akadályozhat a mozgásban, strapabírónak kell lennie, nagyon ügyelni kell a rögzítésekre és nem lehet merev. Sokszor kell kompromisszumokat kötni, mind a karakter választás, mind az alapanyagok terén.
Az emberek fejében úgy él a performance, hogy összedobok valami szar jelmezt nem is kell hasonlítsak a karakterre úgyis csak az számít, hogy a színpadon egy jót bohóckodjak. Miközben ennek a kategóriának kéne annak lennie, ami még egy pluszt nyújt a kosztümön és a minnél élethűbb megjelenésen kívűl.
Szerintem itt a fejekben van nagyon nagy probléma.
bullfrog: A benzin büdös és hányok tőle, ezért is utálok autóval utazni. Inkább a kézigránátra voksolok.
július 26th, 2010 at 12:21
Salome: Alakul, még egy ilyen és elviszlek vacsorára:P
(de mostmeg pont azt írod, amit gondolok)
július 26th, 2010 at 12:41
Bullfrog: Amit gondolunk az skrétű és bizonyos helyeken valószínűleg fedik egymást. Én nem szeretm az olyan jelmezeket, amik azért készülnek, hogy mások leboruljanak elötte. Egy cosplay azért készüljön, mert a osplay-es szereti. Viszont emelett legyen igényes. De egy cosplay nemattól lesz jó, hogy hatalmas, vagy agyondíszített, hanem attól, hogy szépen van kivitelezve.
Mindamelett a craft szerintem túl van értékelve a performance-szal szemben, ahogy azt a fentiekben kifejtettem.
Az a kép amit pl. belinkeltél nekem önmagában semmilyen élményt nem nyújt, üres, nincs mögötte tartalom. Lehet, ha láttam volna videón mozgásban egy szép performance-szal megfűszerezve, akkor tetszene. A cosplay-ben nem véletlenül van ott a play szó. Amíg nem látom mozogni, élni (nem feltétlenűl szinpdon előadással, mert ebben benne van az ember tartása, jelenléte gesztusai), addig nekem semmit nem jelent egy kép alapján egy ruha, nem tudom értékelni. Max. azt tudom elmondani, hogy szerintem hol van valami szépen megoldva, vagy hol mit csinálnék másképp. De az még nem cosplay, az csak a costume a play nélkül, vagyis a teljes kép fele.
Jah ,ha nem elég a kézigránát, akkor a kedvedért beszerzek egy pánélöklöt. Csak itt, csak most, csak neked.
július 26th, 2010 at 12:43
Hmmm, most gondoltam bele, hogy a napalmot jobban szeretem, az tiszta munkát végez.
július 26th, 2010 at 15:11
All apologies ebben az esetben; foggalmam sem volt róla, hogy a Pyramid Head fejet te csináltad. Így utólag is gratula hozzá.

Tetszenek a performance-os ideáid, és éppen egyet is értek velük, de ez tényleg nehezen megvalósítható akkor, amikor a fele hazai perfes fellépő táncikál, a másik fele meg fárasztó vicceket mond. Persze vannak nagyon jók is, de én azt hiányolom, hogy valami karakterre jellemzőt adjanak elő, esetleg egy rövid színdarabot. (Pont tegnap láttam egy fantasztikus musical-szerű előadást az Uminekoból és leesett az állam, hogy ezt így is lehetne. A jelmezek gyönyörűek voltak, a történet az eredetit követte, és a mozgások is jól voltak megkoreografálva. Ilyet szívesen látnék itthon, sőt még talán szerepelnék is benne.)
Visszatérve a craftmanshipre: én pl. tipikusan olyan ember vagyok, aki szeret különleges jelmezbe öltözni. Nem vagyok exhibicionista és azt sem szeretném, hogy mások leboruljanak előttem. Viszont szeretem a kihívásokat, lételemem a tervezés és a kezemmel is szeretek dolgozni. Ezen ritka alkalmakkor már valami különlegessel szeretnék előrukkolni, hogy azzal magamnak és a többi látogatónak is emlékezetessé tegyem a napját. Arról már nem is beszélek, hogy a látogatókban is felmerül az igény, hogy a tömegcosplayek mellett lássanak vmi extrát. Számomra a cosplay ott kezdődik, hogy eldöntöm a következő karakterem ki legyen, majd kb. 3 hónap örömteli munka jön és végül az 1 napnyi elismerés. Színpadon pont azt a max. 1 percet bírom ki (hiába, nem szeretem a szereplést és az evvel járó idegességet), amikor ‘in character’ kell szerepelnem, utána meg szeretnék visszafejlődni kiállítási tárgy szintre. Ha megkérnek pózolok, de verseny után már inkább szeretnék önmagam lenni és a barátaim társaságában jól érezni magam. Lehet, hogy ez tényleg csak a costume szint, de én így érzem jól magam a Conon. Ameddig ezzel másoknak is örömöt okozok, addig szerintem jó úton járok.
És a fénykép téma…erről túl sok véleményem van, ide most tuti nem írom le.
július 26th, 2010 at 16:40
Yaven: Igazából ketten csináltuk ikremmel, mint ahogy általában minden cp-énket.
Persze nem kell mindenkinek versenyben performane-olni, de in-character lesz már attól is, ha csak úgy jár, olyan a mimikája és a gesztusai. Pl. ha az ember nemes embert alakít és felvesz pl. egy díszített egyenruhát akkor ne begörnyedve járjon hanem egyenes háttal és felszegett fejjel. Ez is egyfajta performance. Megadod a tisztelet a ruhának, amit hordasz és úgy hordod, ahogy azt hordani kell. Ezt nem minden cp-é követeli meg, de nagyon sok igen. Vagy pl.: nem vagyok egy seggriszálós, de amikor cicát cp-éztem, akkor lábujjhegyre rakott testsúly és risza-risza, hogy ringjon a farkinca és a járás kicsit lábemelgetős legyen,mint a cicáknál. Vagy pl. egy nagy szoknyás cp-énél nem lógatod le kezed, hanem felfekteted a szoknyára. Apró dolgok, de sokat adnak egy jelmezhez.
A fárasztó viccek engem is idegesítenek, de pl. a táncikálás nem. Most haza beszélek, de én nem tudok megszólalni a színpadon és a táncon, vagy mozgásszínházon kívűl más előadási módban nem tudnám kifejezni magam.
A táni-táncikban két dologot hiányolok, a tudatosságot és a gyakorlást. A túl kevés próba egyértelműen látszik az előadások 90%-án, sajnos a mi előadásainkon is, pedig igyekszünk általában jól kihasználni azt a másfél-két hónapot, amit rá szoktunk szánni.
A legtöbb előadás táncos részeiben nem látom, hogy meg lenne előre tervezve. Ami épp eszükbe jut és jópofának találják, azt berakják. Csak így az egész szétesett, nincs mögötte szerkezet és koncepció.
Szerintem nálunk egyébként ez a performance ötletelés fordítva működik, mint másoknál, mert van kb. 5-10 megvalósítandó ötletem, zenével, koncepcóval, a stílus megválasztásával, és a legnehezebb része, hogy megfelelő karaktereket találjunk hozzá. Pl. a következő előadáshoz megvolt szinte minden a karaktereken kívűl már egy jó ideje, és egy fél éven keresztül csak kerestem, hogy megtaláljam a koncepció szerinti kritériumoknak megfelelő karatereket. Ami a véglelegsítés elött kétszer is változott.
július 26th, 2010 at 18:48
Az Aliceből valaki csinálja meg a macskát:)
(lécci lécci O:)
július 26th, 2010 at 22:38
Bullfrog: Nekem van egy original tervem rá, de nem biztos, hogy az Neked tetszene.
Kicsit gótosra, kicsit szado-mazósra terveztem pár Alice-karaktert (Queen of Hearts, Cheshire Cat, White Rabbit), mivel most ez a kattanásom van és egyszerűen szerelmes vagyok az Alice-sztoriba. Mostanság egy Mad Hattert is vázolgatok, de egyelőre még inspiráció kell hozzá. Viszont mondom, szerintem Neked ezek a tervek nem tetszenének.
Sebaj, azért egyszer publikálom őket, hiszen jelen időbeosztásomban úgysem tudom, mikor készíteném el őket… De azért szerintem ne offoljuk tovább szegény Okkido blogját. 
(Okkido:Elnézésed kérem, de ezt az Alice-témát nem tudtam szó nélkül hagyni. ^^”)
július 27th, 2010 at 00:33
No majd jön a csősz (Okkido) és kizavar mindenkit az erdőből
július 27th, 2010 at 18:22
Itt is van az a bizonyos “csősz”.
Az, hogy jó ideje már nem reagáltam a hozzászólásokra, nem azt jelenti, hogy nem kísérem őket figyelemmel, épp ellenkezőleg. Amiért csendben maradtam, azért volt, mert már mérhetetlenül unom a témát. Ez is csak egy csont, amin túl sokan túl régóta rágódnak. Mindenkinek más fontos a cosplay-ben, mindenkinek más tetszik. Ezt nem kell ezerféleképp magyarázni, másra erőltetni a véleményünk, vagy nem elfogadni, hogy másnak mást ad ez a hobbi. Egyik irányzat sem jobb a másiknál, és a kicsi jelmezek is megérdemlik a tiszteletet. Részemről ez volt az utolsó megnyilvánulás a témában… Ehhh…
július 27th, 2010 at 18:50
Rogue :
“, de nem biztos, hogy az Neked tetszene. Kicsit gótosra, kicsit szado-mazósra terveztem ”
No, ebből is látszik hogy nem ismersz:)
Amit írsz nálam az a 100% :DD
Inkább a “kicsit” szó az az ami..:P
Miazhogykicsit?:)
július 28th, 2010 at 01:56
Okkido: szerintem nagyon fontos, hogy az emberek kibeszéljék magukból ezeket a dolgokat. Inkább vitatkozzunk érvekkel, mint lenézzük egymás munkáját szótlanul. Lehet, hogy unalmas szócséplésnek tűnt ez a beszélgetés, de legalább bepillantást nyerhettünk egymás “elméjébe” és szerintem ezután jobban fogjuk tisztelni a másik munkáját. Amellett pedig ez már rég nem a ‘másikra erőltetem a gondolatomat’ kategória, hanem az elmondjuk a saját meglátásunkat a dologról. Ennél értelmesebb beszédtémát pedig nem is tudnék elképzelni. (Vagy csak én vagyok korlátolt, hogy ebben lelem örömömet és nem a “de szép időnk van ma”-ban.) Am. tényleg ennek nem itt lenne a helye.^^”
Salome: tudnánk ezt a beszélgetést privátban vagy vmi fórumon folytatni? Lenne néhány ötletem, meg észrevételem a témával kapcsolatban.
Rogue: Alice! *_* Kíváncsian várom a terveket.
július 28th, 2010 at 10:27
Yaven: Nyugodtan írjál PÜ-t, de indíthatok egy vitaindító post-ot a blogomba, vagy akár te is indíthatsz.
Én is azon a véleményen vagyok, mint Yaven, hogy sokkal inkább egy vita, ahol meg leht beszélni a dolgokat, mint az egymás háta mögött kibeszélés, a sértett szurkálódás és a fejem a homokba dugom hozzáállás. Ha valamit megbeszélünk, akkor abból mindketten kikerülhetünk pozitív érzésekkel. Ha nem beszéljük meg, akkor tuti, hogy az egymás mellett elbeszélés fog menni és a egymásra fújás. Ilyenkor az ember esélyt sem ad magának, hogy megértse a másikat és megértesse magát.
július 28th, 2010 at 10:47
Akkor nem fogalmaztam érthetően… Szerintem ez a dolog nem “vitatéma”, és szerintem a vita fogalma mást takar, mint ami itt folyik. A vita érvek és ellenérvek ütköztetése. Amit az utóbbi pár hozzászólásban olvastam, az volt, hogy elmondtátok Nektek mi a fontosabb a cosplay-ben. Néhány különböző szubjektív, belső gondolat, amit nem lehet ütköztetni, mert meg kellene férniük egymás mellett. “A másra erőltetni a véleményem” alatt azt értettem, hogy azt vettem észre, hogy többen csak ugyanazt hajtogatják addig, amíg rájuk nem hagyják, vagy be nem fagy a diskurzus. Sosincs konszenzus, zárómondat vagy kompromisszum. Ezért sem vita szerintem az ilyen beszélgetés. Inkább eszmecsere lehetne. Amit halálosan unok ebben a témában, hogy már sokan sok helyen leírták mit szeretnek a craftmanship-ben, mit a performance-ban - és mindenkinek igaza volt. Valakihez az egyik, valakihez a másik “irányzat” áll közelebb. Tehát, ahelyett, hogy wallpostokat írunk erről, sokkal több értelmét látnám annak, hogy akinek olyan fontos, leírná egy bejegyzésben az érzelmeit, hogy mások is megértsék. Abban szerintem nincs “homokba dugom a fejem” hozzáállás, hogy már unom ezt a témát - kb. ugyanolyan szintű már, minthogy kihez milyen karakter illik, illetve nem mindenkinek tökéletes az alakja és a “wannabe” cosplayerkedés… Félreértés ne essék, érdekel más véleménye, de nem ebben a formában. Írjatok bejegyzéseket, filozofáljatok róla, aztán aki hozzá akar fűzni valamit, majd megteszi ott.
július 28th, 2010 at 11:35
Oké! Gyerünk ki a hóra - kacsintásjel
július 28th, 2010 at 11:37
Amerikai klawiatura grr.
július 28th, 2010 at 17:04
Okkido: Ez a hozzászólás tőled teljesen értelmetlen volt.
1. A struc dolog nem rád vonatkozott, ha magadra vetted, akkor azon gondolkodj el.
2. Yaven nagyon szép érveket és ellenérveket vonultatott fel, az enyémben is láttam mindkettőt. De a véleménycsere is egy jó dolog.
3. Éppen az előtted lévő hozzászólásokban beszéltük meg, hogy máshol fogjuk folytatni a véleménycserénket a témában. Úgy tűnik nem tudod elfogadni, ha valaki szeretne innen eltávozni és máshol folytatni a beszélgetést, különben hagytad volna ennyiben a dolgot, mert gondolom elolvastad azt a részt, hogy mindketten mondtuk, hogy menjünk át PÜ-be, vagy írjunk róla saját blogbejegyzést. Minek kellett ugyanazt megírni nekünk, amit már egyszer mi is kijelentettünk?
4. Ha valamit unsz, akkor nem olvasod el, hanem elsiklasz felette.
július 28th, 2010 at 18:41
Szegény bloggazdi:)
Itt van egy kiragadott részlet
“hogy akinek olyan fontos, leírná egy bejegyzésben az érzelmeit, hogy mások is megértsék”
Bevallom ezzel, jól feladta a leckét, amúgysem könnyű a fejetekbe látni (”gyengébbik nem, ehhe”) de most még ez is:)
Amúgy, olyanokat írtam melóhelyről - nem megfelelő billentyűzetről:
hogy lehetne például “blogtalálkozó” - mivel élőben jobban szeretek csevegni, mint személytelenül blogon keresztül.
július 28th, 2010 at 19:06
Bullfrog: Cosplay.hu party-n páran ott leszünk. Kinn vannak a főoldalon a részletek.
július 28th, 2010 at 22:39
Újabb jó példáját láttuk az egymás mellett elbeszélésnek. Újabb “kellemes” tapasztalattal gyarapodtam a netes kommunikációval kapcsolatban. Köszönöm. :S
július 29th, 2010 at 21:16
Sajnálom, hogy ez lett ebből a “vitából” és azt is, hogy nem vittük át előbb a dolgot máshova.
Amellett pedig szerintem a vita lényege nem a kompromisszum kialakítása/a saját akaratunk ráerőltetése a másikra, hanem egymás megismerése és megértése. Míg az előbbi “megoldás” csak rövid távú eredményeket szül, addig az utóbbi hosszú távon is a felek kölcsönös tiszteletét és nyitottságát fogja eredményezni.
Ugyanakkor teljesen jogos, hogy ennek nem itt lett volna a helye, csak éppen az ember nem tervezi el, hogy holnap X fórumon én most erről v. arról fogok vitatkozni, hanem jön egy helyzet és kialakul magától a vita.
Még egyszer sajnálom, ha evvel kellemetlen tapasztalatot szereztünk Neked.
Am. írtam egy új bejegyzést, hogy ne itt kelljen folytatni az írogatást.
július 29th, 2010 at 21:53
Yaven, nincs miért bocsánatot kérned.
Mindenkinek joga van elmondani a véleményét, csak nem véletlenül nem írtam sosem bejegyzést ezekben a témákban, és nem véletlenül nem szálltam be ilyen okfejtésekbe senkinek a blogján. Remélem, nem volt sértődés egyik oldalról sem. Részemről én már el is felejtettem az egészet. 
Leave a Reply