szombat, március 6th, 2010...19:12
A palást (Queen Esther)
Mielőtt belekezdek eme kiegészítő bemutatásába, le kell írnom pár hülyeséget, ami mostanában kavarog a fejemben.
Úgy sejtem vannak egy páran úgy a cosplay-jel, hogy már az álmaikba is bekúszik a hobbyjuk. Ez velem is megesett (és most sem először). Álmomban valamilyen con-on magamra öltöttem Esther ruháját, ami akkor nem volt teljesen készen. Sok dologra nem emlékszem, de arra igen, hogy a ruhám szépen elkezdett szétesni… A gyöngyök leszakadtak, a gallér lefittyent (
), a palástom összetaposták, és elfeslett a széle, a koronám állandóan elcsúszott… Nem volt valami kellemes rózsaszín álom. Remélem, nem lesz így a valóságban…
A másik dolog, ami miatt most izgulok az az EuroCosplay. Milyen hatalmas lehetőség ez a magyar cosplayereknek! Annyira örülök, hogy már számunkra is elérhető egy ilyen nagy volumenű rendezvény selejtezőjére jelentkezni. Arról nem is beszélve, hogy a kiválasztottak képviselhetik kis hazánkat Londonban. Nem tartom magam túl tapasztalt cosplayernek, rengeteg nálam sokkal tehetségesebb emberke is van, de azért erősen kacérkodom a gondolattal, hogy én is jelentkezzek - természetesen a most készülő Esther királynővel.
A kritériumoknak megfelelek, úgyhogy már csak a bátorságom kell összeszedni, és egy-két képet készíteni a fullos jelmezről. Még évődöm kicsit ezen a kérdésen… De tudom, hogy ha meg sem próbálnám, nagyon megbánnám.
A harmadik tényező, hogy végre elkezdődött a SakuraCon cosplayversenyére a jelentkezés, azonban nem tudok jelentkezni… :S A Mondo honlapján működik a nickem, be tudok lépni, azonban a mondocon.hu-n nem. Pedig még februárban simán be tudtam jelentkezni a con honlapjára. Elég sokan jelentkeztek már (ma is jelentkeztek, én meg nem tudok, áááááá), de csak egy emberke zárta le a jelentkezését. Kissé ideges vagyok, nem akarok lecsúszni. Azt hiszem, írok egy mail-t a szervezőknek, melyben megkérdezem, miért nem tudok bejelentkezni a honlapon.
De akkor jöjjön a lényeg. Nagy volt a kísértés, hogy ezen a héten megint elhalasszam a palástot, és a parókám és az első sminkpróbám mutogassam. Egész jó képeket sikerült magamról készíteni a parókában és az arcvakolatban. De mégsem akarom tovább halogatni a palástot, írok róla egy pár szót.
A palást készületei röviden összefoglalva: kiszabás, mintatervezés, festés, varrás, bélés kiszabás, festés, varrás, gyöngyözés. Így egyszerűnek tűnik, de több, mint két hét kellett hozzá a kevés szabadidőm miatt.
A palást nem nagyon látszik a képen, úgyhogy elég nagy szabadságot kaptam hozzá. Úgy képzeltem el, hogy a palást formája szögletes legyen. 175 cm hosszú, 150 cm-ig szélesedik, majd onnan újra keskenyedik és egy csúcsban végződik. Az alapmintája adott, a már jó sokat “gyakorolt” fehér gyöngyház piros pöttyöcskékkel. Úgy gondoltam, elég snassz lenne, ha csak annyi lenne az egész minta, és így a hátára terveztem pár mintát. Először egy módosított angol királyi címert akartam, de végül azt elvetettem. Ezután a Trinity Blood logójára gondoltam, de arra jutottam, hogy annak nem sok köze van Albionhoz… Végül magamtól terveztem egy keresztet, ami utal Esther vallásosságára és a Vatican-nal való kapcsolatára. A kereszten rózsák tekeregnek, mivel Anglia/Albion címervirága a rózsa. Íme a minta festés előtt és után:
Ezen a képen pedig látható a palást alakja is:
A palást külső fele szaténból készült, a bélésnek pedig pamutvászont használtam. Egy kicsit sem örültem annak, hogy az artwork-ön a palást bélése is mintás… Ismét következett egy maratoni padlón térdelés. Erről külön képeket már nem készítettem.
A palásthoz tartozik még két kis csüngőke (micsoda szó
) is. Ezek szintén szaténból készültek. Eleinte vetex-szel akartam merevebbé tenni őket, de a két réteg szatén és a gyöngyök elég stabillá tették őket, és nem lengedeznek annyira.
Természetesen a nagy palástra is került gyöngyszegély, a belső felére, úgy ahogy az artwork-ön is látható. A gyöngyözés és a vászonbélés miatt a palást is elég nehéz lett, szépen tartja magát.
Az egyik nap olyan szépen sütött a nap, hogy csinálnom kellett egy képet róla:
A palást hátamra csatolása egy érdekes probléma, mivel a hátsó, szárnyszerű gallérral (amit korábban hátizéként emlegettem) együtt akarom megoldani. Nehéz lesz egyedül felvenni, de majdcsak találok egy használható megoldást.
Tehát, a palást elkészítése nem volt nehéz, csak meglehetősen hosszadalmas volt a sok festés, fércelés és a gyöngygirland kézzel való felvarrása miatt.
Ja igen, nem jött be az előző bejegyzésemben jósolt dolog, miszerint ezen a héten teljesen kész lesz a ruha. Olyan nyűgös hetem volt, hogy sosem jutottal sokra a craftolással. Igazából amolyan végső simításokat végeztem az eddig 99%-os darabokon, továbbá újravarrtam a nyakék gallérját, mert nagyon idegesített, hogy nem úgy állt, ahogy kellett volna.
Jövő héten ismét találkozunk!





9 hozzászólás
március 6th, 2010 at 20:19
nagyon irigyellek ám, hogy ilyen jól állsz… engem, ha ostorral csapkodnak, akkor sem vagyok hajlandó határidő előtt egy hónappal/héttel befejezni bármit is. szóval, respect!
március 6th, 2010 at 20:33
jelentkezésre egy megoldás ha újra regelsz…. az biztos segít^^ Eurocosplay-el kapcsolatban, jelentkezz mindenképpen, mert sztem nagy bolondság egy ilyen lehetőséget kihagyni ( egy ilyen cp-vel meg pláne), mégha nem is te mehetsz ki legalább nincs benned a gondolat hogy nem tettél érte valamit… remélem érted mire gondolok….. és gratula az újabb haladáshoz…. ránézek ma reggel mobilomra… szombat van, egyből gondoltam este nyomás blogokat nézegetnixD már ennyire megszoktam hogy minden hétvégén írsz…. mi lesz ha befejezed??:o remélem akkor ilyen szorgosan írsz majd a kövi cp-dről is^^
március 6th, 2010 at 21:58
Nekem is csak az újra reggeléssel sikerült jelentkeznem a versenyre, úgyhogy szerintem próbáld meg! Az Eurocosplayt meg nekem mindenképpen próbáld meg!
Megéri! Amúgy meg az álmos dologról hétfőn mesélek egy nagyon jó storyt, ugyanis nekem is megesett ez a cosplay-con-os álom! 
március 6th, 2010 at 22:03
Nagyon szép ez a palást, én még papírra se tudok ilyen szépet rajzolni nemhogy anyagra!! Gyönyörű lett, mint a cp összes eddigi része! Gratulálok
március 7th, 2010 at 15:09
Csak kacerkodsz a gondolattal ? Jelentkezz ra mar csak azert is mert nekem mindig leesik az allam amikor ezt a blogot olvasom mivel ilyen foku maximalizmust nagyon ritkan latok. Szerintem ezzel komoly eselyed lenne kint is
március 7th, 2010 at 21:22
Szerintem is nyugodt szívvel jelentkezhetsz, mert simán van esélyed kijutni!
március 9th, 2010 at 15:15
Örültem a találkozásnak Okkido-san! Le lettem nyűgözve!
Mi lenne ha Con előtti héten, így hétfőn újra ütköznénk?
(Amúgy akkor hétvégén megnézem neked Got2b.-t.
)
március 16th, 2010 at 16:28
Ez a minta gyönyörű lett. Megkérdezhetem, mivel tudtál ilyen kidolgozottan festeni a szaténra?
március 18th, 2010 at 09:39
Köszönöm szépen. Szaténra nem nehezebb festeni, mint pl. vászonra, csak elég sűrű festék kell hozzá, hogy a hajszálcsövesség miatt nehogy szétfollyon a minta. Fémes hatást szerettem volna, és olyan textilfestéket nem sikerült beszereznem, ígyhát egyszerű akrillal festettem. Ez a festék vízállóra szárad, de nem bírja a gépi mosást, azonban egy ilyen ritkán viselt jelmezhez megfelel.
Leave a Reply