Art Is Resistance

Jump to Comments

Egy héttel később sikerült leülnöm, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Igaz, elég elfoglalt vagyok mostanában, de nem amiatt írok csak most. Az ok csupán annyi, hogy nem voltak nálam a képek, és azok nélkül nem akartam irkálni. De most bepótlom a lemaradást.

Tehát a kézelők… Ez egy olyan része a kosztümnek, ami nagyon Erzsébet-korabeli, de leginkább a nyakon viselték ezt a “ruff”-nak nevezett ruhadarabot. Elég sok korabeli festményt átböngészgettem, és nagyon kevés olyan modell volt, aki a csuklóján is viselt ilyen fodros kézelőt.

Íme egy példa a nem túl sok közül:

Ezen a képen viszonylag kicsi a kézelő, ha Esther-ét vesszük alapul, de legalább megbizonyosodhattunk róla, hogy ez a ruhadarab nem csupán gallér minőségben vagy a bohócok jelmezeinek kiegészítőjeként létezett.

Ami a kis ruhadarab elkészítését illeti, nem voltam kétségbeesve, mert már pár éve gyártottam egy hasonlót egy Vampire live jelmezemhez. Akkor tüllből dolgoztam, mert légies kinézetű gallért szerettem volna, és elégedett voltam a végeredménnyel. Esther kézelőjéhez azonban nem illett volna a tüll, és az artwork-ön is tisztán látszik, hogy csipkéből készült, úgyhogy más módszerhez kellett folyamodnom.

A kézelőt kétféle módon készítettem el, melyből a második bizonyult sikeresebbnek. De mindkettőt elmesélem, hátha hasznos lesz valakinek.

1. módszer: keményítés

Még sosem keményítettem semmilyen ruhadarabot ezelőtt a próbálkozásom előtt, úgyhogy böngészgettem a neten, hogyan is történik a csipke keményítése. Azt írták, hogy a meghorgolt csipkét a kívánt formára kell igazítani, és utána keményítős vízzel lespriccelni (tulajdonképpen ez a csipke karácsonyfadíszek keményítése, amik elég merevek szoktak lenni). Gondoltam, ez nem túl bonyolult, és kipróbáltam.

A kb. 3 m hosszú csipkeszegélyt összeöltögetve a nagyjából megfelelő formába hoztam, és a kis hurkokba kúp alakra sodort zsebkendőt tettem (kb. egy fél csomag papírzsebkendőt használtam el erre ).

Ezután következett a keményítés. Viszonylag tömény oldatot készítettem, és szórófejes flakonból bőségesen bespriccelgettem a csipkét. Végül hajszárítóval megszárítottam. Az akció végeredménye a gumi bevarrása után ilyen lett:

A keményítő  miatt a tört fehér csipke világosabb és mattabb lett. Továbbá szerintem nem elég merev az eredmény. Ami pedig a legrosszabb benne, hogy a keményítő kicsapódott a csipke felületén… Bár ez valószínűleg a hajszárítózás miatt történt… Gondoltam, lehet ezt jobban is.

2. módszer: “tüllbélés”

Mivel a keményítős verzió nem tetszett, kipróbáltam egy szárazabb módszert. Mivel korábban a tüllös gallér nagyon jó lett, úgy döntöttem, felhasználom ezt az anyagot is a kézelőhöz is. A keményítős kézelőt szétbontottam, kimostam belőle amit ki kellett, és a csipkeszegély száradása után egy széles, kettéhajtott tüll csíkot varrtam bele. Mivel ezt a folyamatot utazás közben végeztem, sajnos nincsenek fázisfotók. Miután megvolt a tüllcsík bevarrása, megint hajtogatással a kívánt formára alakítottam a csipkét. Most nem kellettek a papírzsebkendő kúpok, mert a tüll már önmagában megtartotta a formát, csak össze kellett öltögetnem a szükséges helyeken, és már kész is volt. Na jó, ez túlzás, mert egy kézelő összeöltögetése kb. 3 órát vett igénybe.

A végeredményről már van dokumentáció:

Itt már sokkal jobban tartja magát a csipke. Kipróbáltam, hogy összelapul-e, ha kisebb súlyokat teszek rá, és jól vizsgázott, úgyhogy nem lesz vele probléma. A második képen látszik a csipke mintázata, ami most szépen kirajzolódik, és a keményítő nem rontja a képet.

A gallérhoz is majd ezt a módszert fogom használni.

Különben utólag rájöttem, hogy a keményítős dolog azért nem sikerült a legjobban, mert nem túl jó keményítővel dolgoztam. Na jó, nem vagyok olyan béna, hogy étkezési keményítőt próbáltam volna, csupán mezei háztartási változatot… Azóta rájöttem, hogy egyes hobby boltokban lehet kapni egy Art Deco nevű textilkeményítőt, ami nagyon profi, de az ára elég borsos. Úgyhogy aki textilt szeretne keményíteni egy-egy jelmezéhez, azt tanácsolom, válasszon jó minőségű keményítőt, és akkor nem fog csalódni a végeredményben. A tüllös megoldás azonban azért jobb nekem, mert elég sok maradék tüllöm van otthon mindenféle varrogatásból, és legalább fel tudom őket használni.

Jövő héten szerintem nem fogok elmaradni. Ha már a csuklóknál vagyunk, akkor jöjjenek a karkötők.

Kellemes hétvégét!

Megosztás a Facebook-on