ѕüѕѕüηқ сσѕрℓαүт!
Hong Kong jelentése magyarul: “illatos kikötő”.
A közhiedelemmel ellentétben az elefántok nem félnek az egerektől.
A mese szerint Igazság és Hazugság együtt mentek fürödni. Hazugság jött ki először a vízből és felvette Igazság ruháit. Igazság nem akarta elvenni Hazugság ruháit, ezért azóta “meztelen igazság”-ról beszélünk.
Az “Abrakadabra” a valóságban tényleg varázsszó volt, a szénaláz gyógyítására alkalmazták.
A régi görögök úgy vélték, a sperma a férfiak koponyájában található.
Az aztékok olyan erős szexuális serkentő hatást tulajdonítottak az avokádó nevű gyümölcsnek, hogy a szűzeknek érinteniük sem volt szabad.
Az asztalterítőt a viktoriánus korban kezdték alkalmazni, mivel féltek, hogy a csupasz asztalláb látványa a férfiakat szexuálisan izgathatja.
1666-ban egész Nyugat-Európa rettegett, mivel az évszámban szereplő 3 darab 6-os számjegy a Gonosz száma. Bár a világnak nem lett vége, London kis híján teljesen elpusztult a Nagy Tűzvészben.
A világon naponta 12 újszülött kerül tévedésből más szülőkhöz.
ma ismert tíz legidősebb ember közül nyolc koraszülöttként jött világra.
A gyomrunk kéthetente új nyálkahártyát termel, máskülönben megemésztené saját magát.
Floridában törvény tiltja az este hat óra után nyilvános helyen történő szellentést.
New Hampshire polgárainak tilos vasárnap vizelés közben az égre nézni.
A klasszikus matrózsapka igazából egy segédeszköz. Amikor vizes lesz, a sapkában rekedt légbuborék a víz felszínén tartja a matróz fejét.
A szervusz szó a “servus” szóból ered, ami szolgát jelent.
A kínaiak 60 százaléka beszél angolul és csak 1,5 százalékuk beszéli a kantoni nyelvet.
1918-ban olyan hideg tél volt, hogy az egész Niagara vízesés megfagyott.
A világ legrövidebb menetrendszerinti légijárata a skót Westray sziget és Papa Westray között közlekedik. A repülési idő alig 2 perc.
A kisállat tulajdonosok 3%-a vesz ajándékot kedvencének Valentin napra.
A vörös hajú emberek altatásához több altatóanyag szükséges.
Az agglegények átlagosan tíz évvel rövidebb ideig élnek, mint a nős férfiak.
Henry Ford sosem szerzett jogosítványt.
Togo büszkélkedhet a világ legalacsonyabb bűnözési mutatóival. Mindössze 11 ismertté vált bűncselekmény jut 100 000 lakosra.
A 6. század óta a japán trónon ugyanazon család tagjai ülnek. Akihito, a jelenlegi császár a 125-ik a sorban.
A Csendes Óceánban található Nauru szigetének fő exportcikke a madárürülék.
1859-ben a Wales-i Glamorgan településen halak hullottak az égből, beterítve három teniszpályányi területet.
1981-ben az olasz Ancona-ban egy tornádó 16 méter magasra emelt, majd 100 méterrel távolabb sértetlenül letett egy kisbabát - anélkül, hogy a gyerek felébredt volna.
Az angol Gloucestershire reptéren Tina Turner zenéket használnak arra, hogy elriasszák a madarakat a kifutópálya közeléből.
Pablo Picasso eredeti neve Pablo Diego José Francisco do Paula Juan Nepomuceno Cipriano de la Santissima Trinidad volt. Picasso az anyja neve volt.
Az 1989-es panamai invázió során az amerikai kommandósok úgy próbálták előcsalogatni Manuel Noriegát a vatikáni nagykövetségről, hogy az AC/DC “Highway to Hell” című számát játszották maximális hangerővel. Brian Johnson, az AC/DC énekese, amikor meghallotta, hogy a zenéjüket pszichológiai hadviselésre használták így kommentálta az esetet: “Azt hiszem, ezek után nem fogunk koncertfelkérést kapni a Pápától.”
A kereszténység nem volt mindig a prostitúció ellen. A középkorban népszerűek voltak az egyházi kezelésben működő nyilvánosházak.
A nyilvános WC-ben mindig az ajtóhoz legközelebbi fülke a legtisztább, mivel ezt használják a legritkábban.
Magellán nem hajózta körül a világot, mivel az út közben, a Fülöp-szigeteken meghalt. A helyettese, Juan Sebastian Del Cano volt az, akinek vezetésével befejezték az utat.
Az egyik oka, hogy ma illegális a marihuána az, hogy az 1930-as években a gyapottermesztő farmerek sikeresen lobbiztak a kendertermesztők ellen, mivel konkurenciát láttak bennük.
Anglia hivatalos nyelve 600 évig a francia volt.
Szerte a világon 375 szervezet alapítottak Sherlock Holmes emlékének. A legnagyobb ilyen csoport a japán Sherlock Holmes Club, 1200 taggal.
Becslések szerint az USA-ban a felfegyverzett civilek háromszor annyit bűnözőt ölnek meg, mint a rendőrség.
A páncélos lovagok annak idején a sisakrostélyuk felemelésével azonosították egymást, miközben a királyuk után lovagoltak. Ebből a mozdulatból alakult ki aztán a katonaságnál ma is alkalmazott tisztelgés.
Az egyiptomi Nakhla-ban egy meteorit agyonütött egy kutyát. Az 1911-ben történt eset az egyetlen modern kori bizonyított eset, amikor egy meteor agyonütött egy élőlényt.
A “Snickers” nevű csokoládészeletet egy lóról nevezték el.
A japán női bérgyilkosok neve: “kunoichi” (ők a női ninják).
A kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán van egy villanykörte, amely 1901 óta folyamatosan ég.
New York városában naponta átlagban 311 embert harapnak meg patkányok. Emellett évente 1519 lakost harapnak meg polgártársai.
Bár a Biblia nem tesz róla említést, de archeológusok és valláskutatók szerint Jézus vegetáriánus volt.
Az erdőtüzek gyorsabban terjednek hegynek felfelé, mint lefelé.
A Microsoft alkalmazottainak 34%-a indiai.