“Apa, kezdődiiik!”

Még tavaly elhatároztam, hogy én igenis cosplay blogot fogok írni, aztán a záróvizsga miatt időm, utána meg kedvem nem volt hozzá. Mostanra jutottam el oda, hogy megírjam az eddigi cosplayes előéletemet taglaló oldalt, ezzel megnyitva a blogot.

Nem merek olyasmit ígérni, hogy aktívan fogom használni, sosem tudtam rendszeres lenni a hasonló dolgokban, nehezen szánom rá magam az ilyesmire. Már az is alapból csoda, hogy rávettem magam, hogy elkezdjem. A naplóírást általános iskolás korom óta hülyeségnek tartom, sose értettem az elvet, miszerint egy kis könyvbe rejti valaki a titkait. Titok csak az marad, ami a fejedben van. Ha már egy embernek elmondod, abból nagy eséllyel pletyka lesz. Amikor divatba jöttek a blogok, még értetlenebbül álltam hozzá: Interneten vezetsz naplót…? Hogy az egész világ lássa a „titkaidat”? Talán azért vágtam mégis bele, mert ez cosplay-blog, egy adott témakörhöz kapcsolódó élményeim elmesélésének ad teret, olyan élményekre, amire feltehetőleg mások is kíváncsiak lesznek, érdemes lehet így a megosztásra.

A másik ok, hogy ebbe belekezdtem, hogy decemberben belevágtam az első már tényleg sajátnak, és említésre méltónak tartott projektembe, ezért szeretnék nyomot hagyni a készítéséről is.

Azt pedig már csak az idő fogja eldönteni, hogy valóban lesz-e, aki az én élményeimre kíváncsi, és nekem lesz-e kedvem, erőm, időm megosztani ezeket az élményeket. Inkább nem ígérnék olyat, hogy „hamarosan”, de várható majd egy bejegyzés sok-sok képpel, amiben megmutatom, mi mindennel foglalatoskodtam az elmúlt hónapban. :)

One Response

  1. Rhysa Says:

    First kill! Izé, komment… XD Nyehe, hajrá-hajrá, leslek majd! :P Kíváncsi vagyok, mikor mennyit fedsz majd fel a “secret projektből”. ^^

Leave a Comment

Please note: Comment moderation is enabled and may delay your comment. There is no need to resubmit your comment.