Fotózás
Véégre ez is magvan. Juhéééé
Ha tudnátok, hogy mennyit összeszenvedtem érte!
Valami díjat igazán kaphatnék érte
Jahh, nem tudjátok, mi ez a nagy öncsodálat, szóval leírom, mi történt, hogy képben legyetek.
Először is a kiegészítőimet szatyorba raktam a hazaútra, hogy nehogy összetörjenek a táskában. Igen ám, de rápakoltuk a kaját meg a hasonlókat a vonaton, így elfelejtettem magamhoz venni leszálláskor. Mivel egy megállóval hamarabb szállok le, mint a többiek, így csörögtem Roxynak, hogy vigye magával. Ez így oké. Akkor kerítenem kellett valakit, aki fotóz. Nagy nehezen ezt a problémát is ki tudtam pipálni, bár a megoldás végig gyakorlatilag az orrom előtt volt
Azt beszéltük, hogy a Conra következő hétvégén fotózunk, viszont Roxy váratlanul elutazott a hétvégén, és nem adta le Annának, a fotósnak sem a kiegészítőimet. Szóval ez így bukta. A lelkére kötöttem, hogy hozza Hétfőn, mert: kedden-szerdán estig vagyok az Egyetemen, és a hétvégén pedig könyvbemutatóra mentem, amire meg le akartam vágatni a hajam, hogy egy kicsit emberien fessek. Lelkére kötöm, hogy hozza, mert ekkor tudunk utoljára fotózni és nem elfelejti? De
Mondom oké, mehetek én péntek hajnalban is fodrászhoz még az Egyetem előtt, de akkor csütörtökre aztán tényleg hozd, mert különben kitekerem a nyakad! Hát a feje még most is stabilan áll a helyén, mert sikerült hoznia, viszont az időjárás úgy döntött, hogy ő is bemutat még nekünk, csak úgy poénból, mert csütörtökön esett az eső. Jeah. Szóval sárban, hisegben és iszonyat sötétben voltunk kénytelenek fotózni, ami rémes volt
Mi is lenne, ha könnyen mennének a dolgok?
De lényeg a lényeg meglettek, és mégis csak jobbak, mint a semmi

Szóval ezer thenx Amandának, a kellékesnek és ANnának, a fotósnak.
Galériát lásd Deviantarton vagy a Cosplaygalérián
Filed by loveiny at október 26th, 2011 under Nincs kategorizálva and tagged Morrigan
lesem majd:D imádom az ilyen fotózásokkal kapcsolatos élménybeszámolókat olvasgatni, nagyon hangulatosak:)
AngelBridget — 2011. november 1. kedd @ 00:45