Ezen rövid évecske
Én is menő kislány leszek és vissza térve hamvaimból én is összeírogatom, hogy abban a kevés fél évben mit tettem és az elkövetkezendő pár hónapban mit fogok.
Még mindig szeretném megtanulni az “In Progress” bejegyzések írásának művészetét, ugyanis egy rendes cosplay blog elvileg nem szájtépésnek létezik, hanem cosplayes folyamatok leírásának.
Ezen kívül… mostanában nem voltam és nem is leszek aktív cosplay terén. Nem halálos betegség, lelkisokk, tanulás vagy munka miatt, hanem mert nagyon nem vagyok otthon. Így egyedül a nyári CONok maradtak nekem, már ha azok olyan időben lesznek, amilyenben én is itthon tartózkodom. Ennek az esélye 0, de egy próbát megér.
Azt mondja visszatekintés… nem látok semmit.
Hogy is mondjam, indítás volt a nagy kedvenc cosplayel, Shirahimével:

Véleményezés már volt róla, ez a “kedvenc karakter állatkodik és akkor mi még ráteszünk egy lapáttal” cosplay, ráadásul úgy, hogy nem viszünk mellé váltóruhát. Okos kisláááány.
Az utána listában következő megint csak a sarazás, mert nekem nincs jobb dolgom Miyavi koncert után és verseny előtt, mint hidegbe felmászni a hegyekbe egy szál alsógatyában és fehér torna pólóban, amit az Ady-s molyok szétrágtak. Jah meg persze, megint a szívbajt hozni az ártatlan turistákra a zöld hajammal. De hát ez becsület karakter volt, no meg az első kedvencem a csapatból.
Véleményezés erről volt az “Eddig” pontok alatt, de ügyes Kingus valahogy kitörölte az egészet, szóval… Áh, hagyjuk. A lényeg, hogy megpróbálunk kisfiúnak meg példaképnek kinézni.
Hohoo. És itt jön A cosplay, amiről én azt hittem, hogy A bukás lesz. Véleményezés az alábbi HELYEN található.
A nyertes, újságcikkes, paródiás (még mindig nem örülök neki) előadás, ami sok munkába telt és aminek a díjához 1 hónap kellett, hogy elhihessem: tényleg megérdemeltük. Lehet aggódni, nem adom fel, az új koreográfiában próbálok túltenni magamon, reméljük sikerül nyaktörés nélkül. Viszont abból paródiát már nem fogadok el. Ha kell, visszarepülök csapkodni.
Utána már semmi komoly nem történt csak egy casual Mantis szülinapi értelem, ami ha érdekel valakit ránézésre: Buzis próbáltam lenni, nem szép.
Bár az év vége nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, sajnos nincs választási lehetőségem. Következő cosplayem vagy valami KR, vagy ADK, esetleg Kuroshitsuji lesz. Még én sem tudom. Rá kellett jönnöm, hogy bármit is ígérek, úgyis megváltoztatom a körülmények miatt.
Nem mellesleg Boldog Karácsonyt és Új évet Kívánok mindenkinek !!!
Adieu ~
