CONCONCON - KolKolKol (?)
Nohátnohát… hamarabb túl lettem rajta, mint gondoltam. Menjünk csak szépen, sorban, lassan és részletesen, mert olyan marha sok időnk van =)
Szombat:
Fél cosplayben beesés a Hungexpo elé, a paróka totál kócos. A hotelban mindent elrendeztünk, drága Hidanommal, aki Ciel volt. Furcsán éreztem magam a ruhámban…
Megjöttek a Hetaliások. Oroszország, Dánia és Kína. Istentelenül cukik voltak, sajnáltam, hogy nem úgy tudtam vegyülni közéjük, mint szintén ország. Főleg, hogy… egyszerűen a Kína énem automatikusan bekapcsolt Russiát látva… de ez nem volt elég. Megérkezett France a maga gyönyörű katonai egyenruhájába, ami ritka jól állt neki. Ő borosta nélkül is pont ugyanolyan, mint a rajzolt Francis, egyszerűen tökéletes.
Még mielőtt bejutottunk volna, találkoztam Michiyoval, a régi Halibelemmel és egy lánnyal, akit igazán csak pár napja ismertem meg (Shaneka-chan), mikor is kiderült, hogy régóta várja a Suiseiseki cosplayemet. Megdicsértek. Ez esett a legjobban. Ritka boldogan mentem be a CONra =)
Pár pillanatra Ukraine egyik barátnője volt Seychelles. És igazán tetszett, pedig a kiscsajjal kritikus vagyok és ő az a karakter, akit nagyon nehéz jól (=élethűen) cp-zni. Reisuto kedves volt, utálja a karaktert, de fotózkodott vele a kedvemért, valamint Bake is. Olyan tipikus “apai szerető öleléssel” , és én ezt imádom a Hetaliában =)
A Craft… juuujdeeszméletlenülnagyondenagyonüygesekvoltak ~ Csak ennyit tudok mondani, mint béna ember =D Persze, voltak ilyen cikis jelenetek, hogy valakiket nem ismertem fel (mmint nem karaktert, hanem személyt), akikkel véletlenül másnap perfem volt, de nem cikiii~
Utána fényképezés. Szép képek lettek, de nem olyanok, mint amilyeneket akartam. Valahogy, nem jön át a képekről az, ami Souseiseki és Suiseiseki kapcsolatát jellemzi. Cuki tesós képek, meg minden… de az a ragaszkodás… az hiányzott.
Vasárnap
Felöltöztünk. Izgultunk. Variáltunk a sorrendel. Izgultunk. Felléptünk. Én pánikoltam (szokásos fellépés utáni hisztirituálé, kb 7 éves korom óta rossz szokásom). Különösebb hatása nem volt rám. De Hinaichigonak (Panni) igen. Szombaton nem tudtam adni a karakter jellemét, vele viszont igen. Gonoszkodás, nevetés. Süti nem volt, de nem baj.
Aztán állítólag fotózkodtunk… csak a fél napom ment rá, ami kicsit rossz érzés volt, főleg abban a szauna ruhában. Nagyon rosszul éreztem magam benne, mert nem volt egy könnyű (itt: súlyra értem) ruha, ráadásul rengetegszer letapostam/letaposta Lucy/letaposták mások. Jól esett, hogy sokan fotóztak, hacsak hobbiból is, de jól esett. A kannám mondjuk…
Röviden és tömören, szétesett, ráadásul a szállítója inkább vigyázott az ollóra, mint rá. Szinte félek, hány képen fogom viszontlátni, hogy lóg le róla minden vacak, le van kopva, satöbbi. Nem fotókhoz készítették.
A sminkem…. ööö… wááááow =O Mai napig meglepődök, ha fehér lesz a bőröm, számomra ritka szokatlan (de legalább ezzel egészjólviszonylagállítólag jól állt Ukraine parókája).
Bake…. előbb Sebastian *system error* majd ismét IggyKalóz *orrvérzés* egyszerűen… szóhoz sem jutottam, de komolyan. Tényleg éreztem azt, a cosplayt bámulva, amit Seychelles érezhetett, mikor a vagány kis szőke épp valakik elől menekülve partra szállt hozzá (igazából nem tudjuk mi az az érzés, de jól hangzik a mondat).
Sajnálom így utólag, hogy keveset voltam vasárnap a Rozenesekkel és szégyellem is, de szabályszerűen fájt azt a ruhát hordani, elmondhatatlan, hogy abban a pár órában, míg kint vártunk, hogy fotózzanak, mennyire rosszul voltam. Sajnos nem tudom miért…talán a meleg. Meg nem is éreztem a saját cosplayem elég jónak a többiekéhez. A paróka világos volt és kócos, a kanna kopott és esett szét… nah hagyjuk.
Hazaérve megkönnyebbülés volt drótkefével levakarni a sminket (isteni smink volt és köszönöm, hogy segítettetek Kana és Aoime) és leszedni a műszempillát. Vissza kaptam az én kis szemeim alakját xD
Tanulságok:
- A műszempilla nemjó
- A nagy szoknya kényelmetlen
- A bársony rohadtul meleg
- Előbb ruhaanyagot veszünk, aztán parókát
- Időben kezdünk el mindent
- Nem választunk nagy kiegészítőket
- A hosszú haj nem jó, főleg ha göndör
Más hirtelen nem jut az eszembe… eléggé összeszedetlen, tagolt, drámai szöveg lett, kivételesen xD
pá

Én se örülök, hogy lesz magyar Hetalia manga… de most már nem lehet mit tenni. ._.
Mondjuk a Nananak, Love.comnak, Death Notenak, Soul Eaternek, stb, stb. sem örültem, de remélem ez a sok újdonság szétosztja azokat akik divatból csinálják és kevesebb zavaró tényezőt kell elviselni. :/
Viszont nagyon édes voltál Suiseisekiként <3 Láttalak többször, de sosem tudtam odamenni mert vagy te rohantál, vagy én…
Posted 2010. április 26. hétfő, 08:12Szija!
Bevallom, a Hetalias részeket nem igazán írtam követni, de amit \’fogtam\’, ahhoz hozzászólnék.
Először is, nagyon sajnálom, hogy _ismét késtem/késtünk_ és miattunk volt kavar a performance sorrend miatt és hogy nem tudtuk a fellépés előtt még egyszer elpróbálni. Másodszor, ne haragudj, hogy ígéretem ellenére nem tudtalak kisminkelni a késés miatt, egyszerűen nem mentegetem magam, mert mindig kések, szóval szörnyen lelkiismeretfurdalásom van, hogy ennyi baj és stressz forrása volt a késésem.
Tündéri Suiseiseki voltál, ha kényelmetlen a műszempilla és a ruha, akkor is.
Szóval örülök, hogy együtt perfeztünk.
Minden gond és idegbaj ellenére nagyon jó volt Veled/Veletek egy Rozen Maiden csapatban lenni, még Barasuishout is megszerettem. xD Remélem sikerül összehoznunk a full-babás-nyufis külön fotózást. 
Posted 2010. április 26. hétfő, 11:34Lenalee: Köszönöm, örülök, ha tetszett és tényleg nem volt annyira szörnyű azzal a parókával =)Szintén örülök, hogy együtt perfezhettem veled és veletek =) Megtisztelő volt =)
És nagyon sajnálom, hogy utána nem voltam veletek a sima fotózásnál, iszonyatos lelkiismeretfurdalásom van nekem e miatt =(
Az hogy nem tudtad megcsinálni a sminket nem baj, mert kész lett és így is rengeteget segítettél, bunkóság lenne, ha ilyesmi miatt haragudnék ( a stressz forrása más volt , egy régi,rossz szokásom) inkább köszönök mindent =)
A fotózást szintén várom, addigra rendbe szedem (megpróbálom) a parókát és a kannát =)
Yakaii: Igazán hálás vagyok a dicséretért =)
Posted 2010. április 26. hétfő, 13:44A Hetaliás probléma… egyszerűen nem értem, hogy ha valaki négyesnél rosszabb töriből egyáltalán minek olvassa? xD
No igen, divat APH-sok… énse örülök neki, hogy megjelenik, akit igazán érdekel a manga, az nézzen utána,szerintem. >__>” )
Majd legközelebb~
Posted 2010. április 26. hétfő, 16:16Félelmetesen Suiseiseki-s voltál, az a nevetés :Đ Süti nélkül is jó volt
Jajj, olyan jó volt Veletek cosplayelni/performancelni~~ olyan hamar vége lett ):
Lenalee, én is nagyon remélem, hogy még lesz egy fotózás, amikor mindenki ott van ^^ (És akkor felkötöm azt a szalagot is X) )
Szia!
Először a Suiseiseki cp-hez szólnék hozzá. Szerintem rohadt jó volt és simán illett a csapathoz. Elhiszem, hogy rohadt meleg, és amikor én próbáltam délben fényképezni tűző napon.. hát valljuk be nem volt egy okos döntés, mindegy, lehet okulni belőle.. fotózni délben, tűző napsütésben hülyeség.
Remélem, hogy lesz majd külön megint fotózás és akkor több-szebb képet tudok az összes csapattagról csinálni.
Posted 2010. április 27. kedd, 23:31Nagyon köszönöm, ez igazán kedves =) Köszi a képeket is (megtaláltam a fórumon) =)
A külön fotózás biztos meglesz és akkor szerintem kipihentebben, nyugodtabban, összeszedettebben tudunk majd fotózkodni =D
Posted 2010. április 28. szerda, 14:12Én csupán a magyar Hetalia mangás részhez fűzném hozzá, hogy (valahol már kifejtettem a véleményem erről) tartom az álláspontom, miszerint ez a “gyöngyöt a disznók elé” tipikus esete, és remélem, hogy nem lesz sikere - és ismerve a magyar társadalom átlagos értelmi szintjét és intelligenciáját, csúfosan meg fog bukni.
Nem akarok minősíthetetlen, igénytelen Hetalia cosplayesekbe futni a conokon, hasonló minőségű fanartokba botlani, és ízléstelen fanfictionöket olvasni sem.
Posted 2010. május 10. hétfő, 17:21Titeket ( de legalábbis pár karaktert ) láttalak a Rozen Maidenes Cp-ben… :333 Kár h szombaton nemvoltam. T_T
Posted 2010. május 21. péntek, 19:22DivatHetalia…Hááát…Én örülök, h megjelenik magyarul a manga, h tudom olvasni ígyis. ^^’ (Februárban kezdtem el nagyon fanolni, azelőtt is ismertem, de vhogy nem érintett meg…) Aki nem ismeri a csapot és pláne a serpenyőről nem tud semmit, az már tényleg súlyos. O_O
( Ja és igaz, Rochu az örök… x333 ) Sztem az APH nézéshez nem kell színötösnek lenni, hisz ezen manga meg is tudja szerettetni a történelmet. :333
Ami a minősíthetetlen fanartokat illeti…Ezekszerint szerencse, h még semmit sem raktam fel Deviantarta-ra… ^^ Bár ez attólfügg, h meddtől számít annak… Ennyi. ^^’
Sajnálatos módon, de , kell ötösnek lenni. Ez nem kalandfilm, amit azért adnak ki, hogy pótolja az életedből kimaradt kalandokat. Ha valaki hülye, ne olvassa, kész.
És a Picitália igenis kiborító.
Hozzászólásomban semmilyen undok, sértő hangnem nem volt, szimplán ez a véleményem.
Posted 2010. május 21. péntek, 19:37