Archive for the ‘Blablabla...’ Category

 

2011年について

Nézegettem a terveket és rá kell jönnöm, hogy ez az év öngyilkosság lesz, pedig nem terveztem ,hogy 2-3nál több ruhát csináljak…:D

Időrendi sorrendben:

Tavaszi Con:

Helga von Vogelweide ~ Trinity Blood

Nyári Con:

Yukari ~ Paradise Kiss

Őszi Con:

Vivi ~ One Piece

és nem tudom HoldfényCon mikor lesz és mennyi, de arra 2 jelöltem van:

1. Black Cat ~ Spiderman

2. Fleur de la Cour ~ Harry Potter (esküvői ruha)

Ezek közül kb. 2 van amit lehet elhagyok, ha nem lesz pénzem, kedvem. Ezeken kívül még van egy karakter, aki nem publikus, csoport miatt.

Mindegyik karihoz írnék egy kis megjegyzést:

~Helga: Egy full létszámos csoportban leszek, crafton. Már sokszor emlegettem őt, mostanában el is kezdtem dolgozni rajta, de még nem tudtam rendesen nekiállni. Igazából a ruháját szeretném már nagyon megvarrni, mert nagyon tetszenek az egyenruhák.

~Yukari: Nagyon sok ruhája tetszik, főleg az egyszerűbbek, amiket akár hétköznapokra is lehet hordani.:) Különösebben nem látom nehéznek, a megfelelő anyagot viszont majd meg kell találni hozzá.

~Vivi: Szintén csoportban leszek, viszont még az nem biztos, hogy Vivinek ezt a ruháját csinálom meg. Van egy egyszerűbb, ami még tetszik, de ezt még mérlegelnem kell, hogy melyikre lesz elég pénzem/időm/energiám.

~Black Cat: Nagyon tetszik a karakter, sokkal szimpatikusabb is, mint a Macskanő- ezt senki ne vegye magára:)-ezen kívül meg szeretnék már egy amerikai képregényhőnő/gonosz bőrébe bújni.:D Ennek a cpnek az előfeltétele, hogy elfogadható legyen a testem, mivel elég rendesen para egy ilyen cicaruci.

~Fleur: Na erre nem találok szavakat. Nyáron már tűkön ülve vártam a HP7 premierjét-mikor még több hónap volt hátra-, képek és infók után kutatva böngésztem a neten, mikor rátaláltam egy képre erről a csodáról. Merem állítani, hogy szerelem volt első látásra és tudtam, hogy EZ NEKEM KELL! Elegáns, kecses, fantáziadús és mégsem  érzem túl soknak. Ezt a ruhát egy HoldfényConra szeretném elkészíteni, lehetőleg az év 2. felében, de nem csak, mint cosplay érdekel, hanem a jövő évi szalagavatómon is ezt szeretném hordani keringőzés közben.:) Na jó…nem nyáladzok tovább, de ezt várom a legeslegjobban.

Eurocosplayel kapcsolatban elbizonytalanodtam, elvetettem azt a tervemet, amit kigondoltam rá. Ha esetleg jelentkeznék, akkor Fleurt vinném, de ahhoz sem igazán tudnék mit kitalálni, mint előadás, szóval nehéz kérdés.

Performance terveim különösebben nincsenek, pedig jó lenne valami, már csak a csapat miatt is megéri.:) De hát majd csak lesz valami.

Posted by kana on január 17th, 2011 4 Comments

Amit MondoConnak hívunk~

Mivel a szombati csapat és kari nem volt nyilvános ezért írok egy kicsit róla:

http://www.sailorcosmos.org/information/sailorlethe.jpg

A karakterem igazából eléggé mellékszereplő, aki csak a mangában látható, Sailor Lethe a Sailor Moonból.Igazából nem magáért a karakterért csináltam meg ezt a cp-t, hanem mert tetszett a ruha és a színek.Maga a cucc nagyon egyszerűnek tűnik. mégis akadtak elakadások a készítése során.

Az első dolog ami meg is lepett, hogy ilyen színű anyagot nem lehet kapni…nemhogy szaténba…semmiben nem festik ezt a színt!!!! Kicsit ki is akadtam rajta, hogy még a selyemhernyóból készült selyemnek (métere olyan 4500.-) sincsen olyan színe. Törtem a fejemet, míg bekattant, hogy különösebben nem kell sok anyag, ezért elmentem egy turkálóba. Szerencsére a fehérneműknél találtam egy ilyen nagymammer méretű hálóruhát nagyon passzoló színben és még kellőképpen hosszú is és széles is volt. Az összes anyagom ebből lett(, és ki is fért, eléggé szűkösen.)

A szoknyát el akartam vinni szakemberhez hogy “beplisszírozza” nekem, de drága és körülményes lett volna, ezért maradt a manuális megoldás. Vasalóval belevasaltam a hajtásokat a szaténba, ami szerencsére nem rúgta ki a vasalást. Jól elszórakoztam vele…a HP6 egyszer le is ment mire meglettem mind2 oldalával..:D

A második, konkrétan pofára esésem, az a felső része volt. Végtelen egyszerűen néz ki, csak túlbonyolítottam és miután kiszabtam jöttem rá hogy az a melltartó amire kiszabtam nem lesz hozzá jó, és a másik meg más alakú, ergo kicsi lett az anyag…X”D Valahogy rászenvedtem anyukám segítségével, de így meg a felső rész kicsi lett, és hátul pedig kilógott a melltartópánt….na ezen a ponton kaptam sírógörcsöt..:’D Aludtam rá egyet és eldöntöttem akkor is olyan lesz mint a képem, levágtam a felesleges részeket,- igazából csak a kosarát használtam - és hátra szilikon pántokat tettem, hogy megtartsák a felső részt és magát a ruhát. (Igazából nem bíztam a szilikonpátokban de pozitív csalódás volt, hogy nem szakadt el a varrás mentén.)

A szandálnál nem volt sok dolgom, egy régi papucsomat alakítottam át, és ennyi..:D

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/P1020810_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kiegészítők..Hát azok voltak meg a legkönnyebben és leghamarabb készen. A gyöngyfűzésen kívül más nem is igazán volt teendőm vele. A karpereceket -Mantis után szabadon- Cola-s flakonból csináltam.

A legnagyobb mázlim a parókánál volt ezzel a ruhánál. Ebayen találtam egy eléggé noname eladót, nagyon olcsón adja a parókákat, viszont nincsenek rendes képek. Paráztam is rendesen, de nem voltam abban az anyagi állapotban, hogy váltogassak. Kemény 10 nap (!!!!) alatt ideér és gyönyörű..*.* Alapból nem szeretem a rózsaszínt, de ebbe beleszerettem. Dús,hosszú, kellőképpen göndör.  Kicsit sajnáltam, hogy meg kell vágnom, de másképpen borzasztóan nézett ki. A “Csavarocskáknak” csináltam egy vázat drótból, rátekertem zsepit és arra tekertem a hajtincseket rá. Erre kilónyi lakk jött és a kiálló szálakat levágtam róla.Kb ennyi előélete van Sailor Lethenek.

Röviden Madam Red készítéséről:

http://fc06.deviantart.net/fs44/f/2009/087/a/3/Madam_Red___wallpaper_full_by_aruarian_dancer.jpg

Az anyaga elasztikus szatén, ami szerencsére nem volt olyan igazi szaténosan csilli-villi. A fűzőnél a nehézség csak az volt, hogy féltem a riglizéstől, de végül megoldottam a kalapácsolós technikával.

A szoknyát igazából 2 délután alatt varrtam meg, itt csak annyi volt, a bibi, hogy a ruha egy anyagzabáló. A sima szoknya, amire a fodrok rájöttek más anyagból volt, de még így is kevés lett, így sajnos a kesztyűket nem tudtam megvarrni, abból az anyagból, meg már nem volt több a boltban.

A parókám egy régi Estheres lett újrahasznosítva, amit sajnálok, mivel jobb lett volna egy pirossal, mint vörössel.

És most akkor a Conról:

Szombat:

Kb. olyan fél10re vitt oda anyukám, rögtön be is engedtek így volt időm kényelmesen elkészülni. Igazából nem volt sok idő mire elkészültem, mert nem volt semmi extra rajtam, csak a csavarok, amikért hálás vagyok Lenalee-nek, hogy rám tűzte.

A sminkemet sajna nem tudtam otthon megcsinálni ezért ott csináltam meg, de így visszanézve nem tetszik igazán… Miután ezzel megvoltam, amit tudtam segítettem akinek kellett, ezért is mentem hamarabb.

Szóltak, hogy álljunk sorba a zsűrizéshez, beálltunk, bent elmondtuk a szokásos mit miből és hogyan szöveget, aztán jött a színpadra menés… Na ez nagyon gyenge pont volt, mert nem tudtam a koreográfiát, ezért még egyszer szeretnék elnézést kérni..^^”

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/BENJI_0396_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ez utáni dolgokra nem is igazán emlékszem, csak hogy hideg volt és a parkos/téglás résznél fotózkodtunk, ahol felmásztunk a “piramisra” és majdnem jól le is zúgtunk onnan..:D

Viszonylag hamar át is öltöztem, mert hideg volt a ruha és a paróka nyomta a fülemet. Miután levettem a ruhát vettem észre, hogy a ruha pántja, amit nyakba kötöttem megnyomta a kulcscsontomat, ami fel is dagadt, sőt a szilikonpánt kb beépült a testembe, szóval annyira nem is volt kényelmes így utólag belegondolva..

Bandáztam egyet Cassidyvel, Vadóccal és a Sailor Waros lánykokkal, sushiztunk, meg minden, jól el is telt az idő, mikor észrevettük, hogy nemsokára kezdődik az eredményhirdetés. Fura, hogy most olyan hamar kihirdették a cosplay eredményeket, eddig mindig arra kellett várni egy csomót.

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/IMG_6186_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Sajnos a cosplayekről -megint- lemaradtam, de így utólag képek alapján nagyon ott voltak a jelmezeket! Gratulálok mindenkinek!

Ezután gyorsan felmentünk összerámolni, majd le Kokia koncertre. Nagyon tetszett. Annyira aranyos volt, ahogy beszélt a közönséghez és szerencsére a lényeget megértettem amikor japánul beszélt. A koncert után anya jött értem autóval, így nem kellett emiatt még szerencsétlenkednem és hamar ágyba kerültem.

Szerintem a csapatban nagyon jók lettek a ruhák, jók voltak a színek, csak a sajátommal nem vagyok kibékülve, de ez már az én bajom.

Vasárnap:

Miután felkeltem el is kezdtem készülni, hogy ruhában, sminkkel érkezzek meg. -a kontaktlencséket is hamar be tudtam tenni, aminek nagyon örültem, mert mindig az a legnagyobb para.- Kicsit késve, de odaértünk, aztán jött a legjobb rész..sminkelhettem Sebastiant és Laut..:D Hát ezen mindenki jókat röhögött, de szerintem egy kis smink a fiúkon is elfér..:D Mikorra mindenki meglett kimentünk egy kicsit próbálni és ráhangolódni az előadásra.

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/DSC04870_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Eléggé a közepén voltunk, így aránylag sokat kellett várni, kicsit izgultunk és unatkoztunk, ezért az éppen lejátszott számokra táncoltunk a csapattal..hát az sztem tényleg jó volt!!!XD

Aztán mi jöttünk, felrámoltuk a székeket a színpadra és kezdődött is az előadás.  Nagyon hamar lement az egész…és már csak az maradt meg, hogy mehetünk is le. Szerencsére a színpad mögött nem kellett várni, kivittek minket a fotózásra és egy jó darabig kint is maradtunk, ott sokat fotóztak, mi sokat pózoltunk és röhögtünk. Aztán elmentünk bandázni jó páran a kínaiba, nézegettem a videókat amiket Cass vett fel, plusz beszélgettünk mindenféle dologról.

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/33859_155171671180202_100000621110137_328739_5936880_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ennek a napnak is hamar vége lett, jött az eredményhirdetés és meglepődve láttam, hogy a közönség kedvencére jelöltek minket, szóval tetszett nekik. Szerintem a perfnél-legalábbis nekem- az a fontos, hogy én jól érezzem magamat átéljem a karaktert és a csapatban meglegyen az összhang, ha ez még a közönségnek tetszik, az külön jó. Madam Red számomra egy olyan karakter akit nagyon bírok és nem volt olyan nehéz beleélnem magamat.

http://www.kepfeltoltes.hu/101012/Mondocon_2010_D2_00174_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Összesítve nagyon jól éreztem magamat, a szombat mondjuk durván hamar eltelt, de a vasárnapot legalább kicsit ki tudtam élvezni..

Most egy kicsit pihentetem a cosplayt, de ha vége az előrehozott érettségimnek, akkor folytatom Helgát és elkezdem az egyik nagy-nagy szerelmemet, ami még maradjon “titok”.:)

U.i.: Bocsi a gáz képbeillesztésért…

Posted by kana on október 12th, 2010 3 Comments

Nyíl és farkinca, azaz HC 2010

Hu…Hol is kezdjem?

Először is a divatbemutató…:D

Szóval én még életemben nem mentem a színpadra úgy, hogy nem jelmezt, hanem ruhát kell bemutatni, ráadásul nem is az enyémet, és pluszba még legyek is nőies..X”D Nem tűnik túl nehéznek, de nekem egy kicsit az volt.

Az egész azzal kezdődött, hogy volt egy lehetőség erre a divatbemutatóra, nagyon megörültem neki. A ruha amit Hajni kiválasztott nekem majdnem hajszálpontosan az volt amire otthon már szemet vetettem..:D  Imádtam azt a bolerót, meg a szoknyát is, mert abban volt derekam..*.*

Szóval hétvégenként eljártunk a próbákra, ezenkívül otthon elkezdtem tornázni, hogy vmi alakom is legyen, plusz az utolsó héten mindennap magassarkúba mentem, hogy szokjam, mivel én nagyon ritkán hordok ilyeneket, a magasságom miatt. A ruha adott volt, már csak azt nem tudtam milyen kiegészítőt vigyek/csináljak..mire megszültem, hogy mi lesz, addigra az óriás kulcson keresztül, egy kitömött hollóra és hasonló cukiságokra gondoltam. Nehéz volt, mivel az ilyen stílusú ruhák nem az én műfajom. Nagyon tetszenek, csak az nem én vagyok. Aztán elmentem anyával a BauHausba és vettem 2,5 m PVC csövet, hungarocellgömböt, és aztán otthon elengetdem a fantáziámat és nem a ruhára, hanem magamra “szabtam” a kiegészítőmet. Így lett Chocapic..X”D Neem, szóval így alakult ki az én “kis” fekete-ezüst botom, ami nagyon a szívemhez nőtt..*.* Szeretnék majd hozzá tervezni egy ruhát is, mert szerintem ez a bot ennyit simán megérne.

Szombat reggel kb 8-ra érkeztem, anyámmal, mivel megint 100000 cuccal érkeztem és segített elcipelni..X”D Aztán bent felöltöztünk és elpróbáltuk a vonulást párszor.  Hát szerintem minden cucc jó lett volna, ha a paróka nincsen rajtam, mert most nem is értem miért, de nagyon nem tetszett rajtam…Tiszta Addams Family..Akkor már paráztam egy kicsit.

Mielőtt kezdetét vette a divatbemutató hátul még próbálgattam a járást, de csak azt vettem észre,hogy remeg a lábam..X”D De hát 3. voltam a vonulásnál, nem is volt igazán időm felfogni mi is történik, csak arra emlékszem, hogy szerencsétlenkedtem egy sort a bottal az első körben és lementem..X”D Aztán gyors öltözés, és kaptam a nagyon geliebt bolerót..*.* A baj csak az volt, hogy először nem is tudtam rendesen szétnyitni, meg annyira nem is akartam, mert eléggé mély volt az alatta lévő topp dekoltázsa, de végülis megnyugtattam magam, hogy itt a ruhát mutatom be, nem magamat.

Kint volt egy kisebb fotózás, aztán rohanás öltözni cpbe!X”DDDDDD To be continued…

A X lépés!!XD

A X lépés!!XD

És most egy kicsit Lycorisról, azaz az “őz sutáról”-by Lenalee- .

Az eredeti kép

Az egész egy kép hatására készült, a ruha maga nem volt nehéz, viszont a szarvaknak először nem tudtam hogy nekiállni. Aztán legyártottam egy hajpántra az alapot drótból, amit bepúrtam (le púrhaboztam) és utána kifaragtam a kívánt formára. Kivittem az erkélyre a con előtt 2 nappal, hogy akkor most én ezt lefestem és ezzel kész is leszek. Miután kész lettem az egyik oldalával, hagytam ,hogy megszáradjon. Egy óra múlva kimentem és elkedtem keresni, hogy OMG hová lett a szarv??!!:O Lefújta a szél az erkélyről és 4 emeletet zuhant…mondom ilyen nincsen. Lementem erre látom, hogy a stabilitása nagyon gáz lett és kb a formája is gagyi…Az idegroham után kerestem 2 jóképű faágat és azzal helyettesítettem, igaz, hogy így már nem volt olyan mint a képen, de legalább volt.  Aztán pénteken lettem kész mindennel, mert még pár dolgot ragasztanom kellett a cipőm és hajat festeni.

Szombat reggel: Korábban keltem, hogy na akkor betesszük a kontaktlencséket.. Próbálom, nem megy…mégegyszer semmi…Aztán bemegy és kijön..O.O Mivan?? Nem maradt benne a szemembe a lencse…X”"”"”DDDDDDDDD Szóval egy alapos sírógörcs után elkezdtem öltözni és elindultam.

Szóval az öltözőbe rohantam Lenyali kisasszonnyal, és elkezdünk öltözni, ekkor hallattuk, hogy már sorbaállítás van..O.o Neeeeee…..Hát rekordidő alatt kellett magamra tenni a cuccokat, köszönöm mindenkinek aki segített, egyedül nem ment volna..:S:DD  Szóval felöltöttem az őzike ruhát és összevéreztük a lábamat, aztán már indultunk is a színpad mögé.

Akkor jobban szemügyre vettem Cassidyt és a többi cosplayest. Nagyon tetszettek a jelmezek…*.* Nagyon jó volt Neytiri, Lenalee originalja, Rogue vámpírja,Jack Sparrow, Yuriko Kirinje, Rhysa és a cicája, Okkido ruhája és kiegészítői, Kárhozottak királynője,Madárijesztő- na az EC-s bemutatóján komolyan féltem tőle- Mantis és Tifa,és még sok sok mindenki. Sajnálom, hogy Enji nem tudott maradni, de megértem, és ahogy tudom meg is érte..:)

A színpadon nagyon zavarodott voltam, mert még mindig azt hittem, hogy divatbemutató van és nem tudtam mit is csináljak, ez szerintem látszott nagyon is..XD

Az EuroCp nagyon durva cuccok voltak és az előadások is nagyon tetszettek. Miközben néztem azon gondolkoztam, hogy jövőre én is szeretnék jelentkezni, de nem tudom meg tudom e ütni ezt a szintet.

Eredményhirdetés… Meglepődtem,hogy megkaptam a legjobb original díját, mert sztem Rogueé jobb volt..:D

Gratulálok mindenkinek nagyon jó volt ez a con, csak lehet legközelebb már lapos talpú cipőt is kéne vinnem..X”D

Posted by kana on június 17th, 2010 11 Comments

Original Holdfényre…

Öröm és ujjongás! Megértük, hogy már az Original kategória is megszületett. Szerintem ez egy olyan alkalom, amit nem lehet kihagyni, mivel ez a első…Ezt rendszeresíteni lehetne a Live-al együtt..:D

Tél közepén, mikor nagyban Odette-re kellett volna koncentrálni, én egy saját karakterről álmodoztam és tervezgettem, akkor még nem is tudva, hogy ezzel majd lehet nevezni is… Akkor még csak meg akartam csinálni és élvezni egy napig..:)

Az egész ruhaterv akkor állt össze bennem, amikor láttam egy fényképet és nagyon inspirált, hogy valami újat és szokatlant készítsek.

Most nem fogom lelőni a poént, mivel akkor már a hatása sem lenne meg és amúgy is eléggé egyszerű.

A felső egy fűző lesz, alul egy rövidebb nadrággal és rengeteg csipke.  A fűzőt még régebben vettem egy használt ruhásnál, amit fel kellett újítani, mert néhol szakadt volt. Amúgy egy kicsit nagy rám, de nem merem teljesen átalakítani, nehogy elrontsam..X”D..:S

Amit nagyon szeretek a ruhában, hogy a stílusa kb az ero/guro lolita, ami már régóta tetszik. (régen totál Lolita fanatikus voltam és ezt még máig nem nőttem ki..:) A kicsit morbid dolgok meg eléggé vonzzanak. )

A másik pozitívum, hogy a saját hajammal lesz és barna kontaktlencsével… Nemrég kaptam egy csomaggal és most már nagyon várom h kipróbálhassam…*-*

Remélem meglesz az összhatás és olyanra sikerül, amilyenre elképzeltem. Az egész még csak olyan 40%on áll, de nem hiszem, hogy olyan sokat kéne még rajta ügyködni.

Szóval kezdetnek ennyit és itt egy kép a felső részről..:)

http://www.kepfeltoltes.hu/100530/497312073n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Posted by kana on május 30th, 2010 2 Comments

Ezmegaz..

Régen írtam már, de nem is véletlen.

Ahogy látom, mostanában senkinek nem úgy sikerülnek a dolgai, ahogy eltervezik. Hát nekem sem és az most nem csak a cp-s dolgokkal kapcsolatban. Kicsit zsúfolt a mostani létem és ez a hangulatomat nagyon le tudja húzni.

Szerettem volna többször is elmenni a Meidoba, főleg a Halloween miatt fáj nagyon a szívem, mivel már kb egy éve ezt vártam.

2 fehérvári Con is elmaradt, így Kuramát csúsztatnom kell, csak nem tudom, mikor lesz jó a YYH csapatnak, hogy bepótoljuk.

Kurama - Yu Yu Hakusho

Kurama - Yu Yu Hakusho

Na de ennyit erről, hiszen Anime Karácsonyra mindenképpen menni fogok már. Bár nem akarok versenyezni, de azt cp-t azért megcsinálom, amit Halloweenre terveztem.:D

Okino Mayoko leszek  ZONE 00-ból. Mondjuk rendesen parázok, attól h meg fogok fagyni, de az jobban zavar, h mini a ruha. Nagyon kedvelem a karaktert és most egy nagyobb volumenű ruhára nem lennék szerintem képes. (am a ZONE 00 nak ugyanaz a mangakája, mint a TB-nek)

A fekete hajú csajszi Mayoko

A fekete hajú csajszi Mayoko

Esther schon wieder…:D

Nemsokára fel szeretném éleszteni az első cp-met, lehetőleg akkor, amikor esik a hó.:D Egyik nap elővettem a ruhát és láttam, hogy nem kell rajta sokat bíbelődni, csak egy-két helyen leszűkíteni, pár dolgot felvarrni és kivasalni.

(A hó meg azért kell mert egy Broken Wings feelinges fotósorozatot szeretnék, vagy valami hasonlót mint ez a kép. Így is alig van pár képem a “kész” cp-ről.)

Nagyon kedvelem Esther Blanchettet és az egész Trinity Bloodot. Ha minden jól jön össze, nem egy TB-s cpm lesz még.

Tavaszra előreláthatóan craftban és perfben is fogok indulni, mindkettőnél csoportba.

A perf publikus, Suigintou leszek a Rozen Maidenből.:D

Posted by kana on november 22nd, 2009 2 Comments

Hm…ez is megvolt…

(kisregény)

Hát vége lett a nyári 3 napos connak. El sem hiszem mivel annyira sokat készültem rá, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Kb. minden munkálat a tavaszi con után kezdődött és a nyári előtt 1 nappal fejeződött be. Kezdem azt hinni, hogy nem vagyok teljesen 100-as, mivel tavaszra a 2 ruhámmal alig készültem el, és most fele annyi időre vállaltam be 3-at, ráadásul az egyik- történetesen Lilith - magában is nagy falatnak ígérkezett…

1. nap: Korán kezdtünk, mivel a Kerepesi temetőben egy fotózást szervezett Tifa Gabriellel. Kisebb késéssel megérkeztem olyan háromnegyed 8-ra, ahol már ott volt Mantis, Ms.Tifa, Aoime és a barátja, meg persze Gabriel.

Bettivel

Bettivel

Lilith száris ruháját öltöttem magamra ami igencsak egyszerű de azért nekem tetszett. Voltam annyira szerencsés, hogy még az elejébe bevágtam magamat egy olyan pózba, hogy a combomig felszaladt a sliccelés… hát jót röhögtem magamon…XD (khm….és ez nem történhetett volna meg ha Gabriel nem röhögtet…xP) A többi képen próbáltam takarni, dehát még nem tudom mennyi sikerrel…:D

Mikor vége lett go haza, kajálni, megvarrni a szakadást és egy kicsit pihizni, meg meglesni hogy áll a nagyszoba -most van lakásfelújítás..ehh-. Otthon megdumáltam Rikkuval, hogy átmegyek hozzájuk és segítek ráadni a yukatát, megkötni az obit, meg a hajába vittem pár díszt és akkor már én is ott öltöztem át meg festettem ki magam, hogy együtt teljes felszerelésben tudjunk menni a Matsuri napra. Fura volt, hogy én indiai ruhába mentem egy totál japán napra, de Lilithnek ezt a ruháját annyira egyszerű és kényelmes volt viselni…akkor még nem is tudtam , hogy mennyivel… Sajna annyira okos voltam, hogy nem faltam végig az összes ilyen kaját..-.- Pedig régóta erre vártam…. Sőt még Karin koto koncertjén is kint beszélgettem Bettivel, de nem  bántam meg, bár mindenki azt mondja, hogy nagyon szép volt.  Jó nap volt kicsit át is jött a con feeling, bár akkor még korántsem fogtamm fel, hogy jujj holnap craft….

Száris

Száris

2.nap: A korai kelés és kialvatlanságnak köszönhetően kicsit erősebb kávéval meg energiaitallal kezdtem, ami kicsit földhöt vágott…reggel a kocsiban csak pihegni tudtam, szédültem és sík ideg voltam, szóval ilyet mégegyszer nem játszunk.( Esthernél is pont ilyen volt…úgy látszik ezek a TB karik átka..pedig még jó párat tervezek..:D ) Ja igen a Pecsához egy ismerősöm kivitt egy kisteherautóval, hogy a monstrumok- a szárnyak- elférjenek a csomagtérben.

Tomeeval

Tomeeval

Hálistennek már Aoime és Erda is ott volt így megnyugodtam valamennyire és egy kedves segítő bevitte az öltözőbe a szárnyaimat, így már azzal sem kellett szerencsétlenkednem.

Hamar ki is nyitották a bejáratot, ismét az elsők között tudtam benyomulni és el is kezdtem magamra venni a ruhát. Sajnos irtó meleg volt maga a szerelés is meg ugye az öltözőben eléggé megállt a levegő is. Tifa gyorsan felfestette rám a mintákat- mégegyszer köszönet érte-!!!  Aztán jött a többi kiegészítő, meg minden. Tök nyomi voltam, mert mindenki segített nekem: cp segítők, csapattársak, meg mindenki tényleg és rendesen meg sem tudtam köszönni, szóval örök hála mindenkinek.

Aztán jött a legjobb rész..a zsűrizés. Előtte rámtették a szárnyaimat, amiben kb olyan magas voltam, hogy alig tudtam úgy fordulni, hogy vkit ne sebesítsek meg vagy ne menjek neki a plafonnak. Itt volt az egyik legnagyobb probléma. Nem fértem be az ajtón!!!! XD Mivel a zsűri nem jött ki nekem kellett bemnni. Térden csúsztam be és Zackary segített felállni, meg ő navigált, hogy merre menjek és hogyan.  Szépen elmondtuk mindent mindenről, aztán kipréseltünk magam az ajtón. Mindenkinek köszi aki elnéztem nekünk, hogy előttük mentünk be. Kint a szabadban volt egy kis videózás és próba a színpadra. Sajnos a színpad nagyon nem jött nekem össze, mert bevonulásnál beakadt a szárnyam a függönybe.. Hát utána már nem tudtam a mozgásomat és az arcomat kontrollálni, alig vártam, hogy elhúzzam a csíkot tök szégyeltem magamat, már csak egy jót röhögök rajta..:D Am emiatt az incidens miatt nem is állt vízszintbe a szárnyam, szóval már csak az hiányzott, hogy elessek és akkor már legalább minden rosszból kijárt volna nekem… XD Lementünk a színpadról, kint fényképeztek aztán szárnyak nélkül elzúztunk a csapattal fényképezkedni. (az eddigi képeket elnézve félek, hogy mindegyiken ijesztő képet vágok és látszódnak a kis táskáim a szemeim alatt..jeee)

Szekta csak 1 van team

Szekta csak 1 van team

Visszatértünk és betámadtam az ismerősöket, beszélgettünk és pihentünk egy jót, aztán jött az eredményhirdetés. Őszintén, nagyon meglepett, hogy egyénibe is jelölve lettem…O_o Viszont minden nyertesnek és résztvevőnek gratulálok, hiszen gyönyörűek voltatok. Aztán mikor kiderült, hogy 2 kategóriában is nyertünk nagyon boldog lettem. Ezt köszönjük a közönségnek is és a zsűrinek is. Még a színpadon is találtam néhány tollat a szárnyamból…XD Szétosztottuk az ajándékokat , gyorsan átöltöztem és mentem is haza. Otthon anyám sütivel várt, akkor jöttem rá, hogy egész nap kb semmit sem ettem, csak ittam, de abból sem sokat.

Jó volt az egész nap, de marhára elfáradtam és elalvásnál is még a hátamon éreztem a szárnyakat és a fejemen a parókát…XD

3.nap: Rikkuval elmentünk a PeCsához 1-es villingerrel. Jó látni, hogy mire odaérünk tele van az egész környék animés arcokkal. Bementünk, átöltöztünk pózoltunk itt ott, megpróbáltuk Cassidy paravánját összeszerelni, csak sajnos nem jött össze, még egyszer gomen…..^^” Aztán kisminkeltük a srácokat miután lement a DDR és már álltunk is sorba. Nagyon hamar történt minden, de tényleg… Már csak az maradt meg bennem, hogy mielőtt elindultunk a lépcsőn szegény Rikku elbotlott és szörnyen megijedtem. Utána jött a zene és az előadás. Annyiszor gyakoroltunk meg gyakorlás helyett inkább ottalvós bulit rendeztünk Tominál, hogy nagyon jól öszzejött ez a kis csapat. Nagyon szeretem ezt a mangát, így imádtam Dorotheát alakítani és a többieket egy ilyen “mesében” látni.:D Hihetetlen jó érzés volt, hogy a közönség visított Luiért, így nagyobb önbizalommal tudtunk táncolni mi is. Bár helyezést nem értünk el, nem is az volt a lényeg, hanem az előadás. Mikor eldöntöttem, hogy nekem kell egy Ludwig Kakumeies perfes csapat, azt hittem, minden az én nyakaba fog szakadni, de szerencsére mindent megoldottunk együtt és közösen.

Lord of the Ladies

Lord of the Ladies

A többi csapatot sajnos nem igazán tudtuk megnézni, amit eléggé sajnálok is, mert videón már nem olyan.

Biztos van amit elfelejtek megemlíteni, de fontos volt….lehet majd bővíteni fogom..:D

Dorothea

Dorothea

Gratulálok mindenkinek a cp-sek közül is és a segítőknek főleg!!

Ősszel remélem találkozunk!^^

Posted by kana on augusztus 26th, 2009 3 Comments

2009 SakuraCon

Készen

Készen

Szombat

(Haydee-ról pár előszó:

Először is amin a legtöbbet dolgoztam, az maga a felső ruha, amit annyira magamraszabtam, hogy ha egy dekát is felszedek akkor cse*hetem az egész ruhát…ehh -bár inkább, minthogy lötyögjön rajtam. Ezért egy kisebb fogyókúrát is beiktattam…

A cipő egy sima zöld papucsból keletkezett, amit kemény 300 Ft-ért vettem..XD

A füleimet is én csináltam ételhordóból…XD)

Reggel 9-re akartam odaérni, mert akkor adták ki a jegyeket és azt hittem sokan lesznek a cosplayes bejáratnál.Ez nem jött létre az 1-es villamos jóvoltából így kb 3 megállót lesétáltam/rohantam és a Stadionoknál trolira szálltam. Sík ideg voltam, még szerencse, hogy anyum ott volt és lecsillapított meg vitte a cuccomat..xD

Hamar bejutottunk, átöltöztem, sminkeltem, feltettem a füleimet és ekkor még mindig nem éreztem, hogy ” Tejóég, több, mint fél éve erre készülök és most végre itt vagyok!!*.* “, ami fura volt, de legalább nem voltam ideges.

A zsűrizésnél az nyugtatott meg, hogy ott ült Licorne  is és láttam, hogy nem fognak megenni reggelire..:D Mivel Haydee-val először versenyeztem, még elég sok minden új volt, de tetszett, hogy egy kis para van a levegőben.

)

:)

A legnehezebb az a színpadra lépésnél volt. Próbáltam kecsesen váltani a pózokat, de kb olyan robotos lett a mozgásom, hogy nem merném visszanézni videón.XD A másik meg amikor ráléptem a saját uszályomra..hát majdnem zúgtam egyet, de állítólag nem is látszott…még jó…:D

Az egész szombat azzal telt, hogy fotósok tömege fényképezett és egy csomó ismerős betámadott, ami nagyon jó volt, de fárasztó.

Haydee cp-vel jelölést kaptam a legjobb kosztüm kategóriában, aminek nagyon örültem, bár nem számítottam rá. A cosplay-esek színvonala hatalmas mértékben megugrott és szinte könnyes szemekkel néztem a többieket, hogy mennyire jók.Nem is olyan könnyű eleve olyan karaktert választani, amivel lehet überelni őket.

Amit a legjobban sajnálom, hogy ez volt az első con, amikor vettem tombolát és nem nyertem..:D

Minden cp-snek gratulálok, nagyon ott voltak a top-on.

Vasárnap

Vasárnap ismét 9 körül értem oda, aztán bementünk próbálni a Jai ho perf végett. Beszereztem az egyik standnál a Káosz kapui 3-at, amit már tök rég óta vártam..*.* Megint csináltak egy rahedli képet, sokan leszólítottak, főleg a biztonságiak a főbejáratnál..XD Jó volt a vasárnap, csak nem volt annyira programokkalteli.:D (Am. Ciel Phantomhive-nak öltöztem a Kuroshitsujiból.)

D

A gyűrű a lényeg..:D

Megnéztem végig az egyéni Performance-eket, sajnos a csoportosnál csak kb az első 10-et láttam…:S Nagy poénok voltak, némelyiken már fogtam a fejemet, ügyesek és ötletesek voltak.Remélem nyárra sikerül nekünk is összehozni…:)

Az eredményhirdetés előtt fél órával összegyűlt a Jai ho csapat gyakorolni a koreográfiát, kaptunk szőlőcukrot is.:D Akkor kezdtem el csak izgulni, amikor ott voltunk a színpad lábánál és Yuriko felment felkonferálni minket. Egészen addig voltam megijedve, míg a negyede a táncnak le nem ment és elkezdtem tök jól érezni magam..:D

Nagyon jó lett sztem az előadás, ahhoz képest, hogy az első próbán én voltam a legbénább..XD A legegyszerűbb lépések sem jöttek ki akkor..:D Szerencsére a próbák alatt összekovácsolódott a csapat.:D

Jó volt megismerkedni tapasztalt cp-sekkel, akiket eddig csak képről ismertem és új arcokkal..:D

Egyszóval nagyon jól éreztem magamat, remélem nyáron is legalább ilyen jó lesz a hangulat.

D

Kis csapatunk..:D

watch?v=WMqlQCS3uLc

Posted by kana on május 21st, 2009 No Comments

Alice Cullen - Twilight

Alice

Alice

Igen, nagyon szeretem… Sokak szerint Harry Potter utánzat, meg minden, de szerintem nem.  A könyvet sokkal jobban megszerettem, mint a filmet. De ez szerintem nem meglepő.:)

A kedvenc karakterem Alice Cullen. Egyszer szeretnék a bőrébe bújni, bár élő embereket nehezebb, mivel sok múlik az “alapanyagon”..XD

Nagyon tetszik Alice kinézete, főleg a haja, sajnos nem merem bevállalni, hogy levágassam ilyen rövidre, szóval marad a paróka, amit még nem tudom honnan fogok beszerezni.:D A ruha maga eléggé egyszerű, azzal nem lesz baj remélem.

Hogy mikorra csinálom meg? Még nem tudom…Valószínűleg nyáron csak úgy a feeling kedvéért.:)

Posted by kana on február 23rd, 2009 6 Comments

Rettentő gyönyörűség

Sziasztok!

Szeretnék nektek -főleg lányoknak, ill. nőknek- ajánlani egy szerintem fantasztikus könyvet, a Rettentő gyönyörűséget Libba Bray-től. Ez a könyvtrilógiának az első része és a második elvileg szeptemberre várható.

Nagyon a szívemhez nőtt. Van benne minden ami kell: szerelem, természetfeletti dolgok, félelem és sírás. Aki elolvassa, tudni fogja miért tetszett ennyire..:D

Mivel nem vagyok túl jó az ismertetők írásában, ezért a bookline.hu leírását tesszem be.

Gemma Doyle más, mint a többi lány, akinek kifogástalan a modora, csak akkor szólal meg, ha szólnak hozzá, tudja a helyét, és hanyatt veti magát, és Angliára gondol, amikor ezt kívánják tőle. A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma, aki magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínosan valóra is válnak, hűvös fogadtatásban részesül az Akadémián. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa…, amennyiben hisz benne. A Nagy és rettenetes szépség igazi, hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és éjszaka utunkba vetődő dolgok világának széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol egy lány más utat keres magának.

Remélem örömötöket lelitek benne minél többen!

Jó olvasást!:D

Posted by kana on február 22nd, 2009 1 Comment

Paróka 2.

Erőt vettem magamon és belevágtam…szó szerint. Igazából nem tudtam milyen lesz, de már zavart, hogy csak úgy van.

Az egészet egyenesre vágtam kicsivel áll alatt és becsavartam vizesen. Ja és elől hagytam a tincseket amik nem maradhatnak el.

Elől nézet

Elől nézet

Oldal nézet

Oldal nézet

Mikor megszáradt kiszedtem a csavarókat és egy tonna hajlakkot rányomtam…annyira azért nem maradt meg a formája, de így elsőre nem is rossz…még tökéletesítem.:D

A végeredmény rajtam…Az arcomról lerí milyen hejdejó napom volt, szóval azt ne nagyon nézzétek!

Elölről

Elölről

Oldalról

Oldalról

Posted by kana on február 17th, 2009 3 Comments