Szombat:

Reggel felkelés után első állomás a fürdőszoba volt, mert meg kellett borotválkozni. Reggeli után meg összepakoltuk a dolgokat, és végül két kocsival jöttünk, mert csak így fértek el a cuccaink, főleg a szárnyam meg a lándzsa (szegényt mindenki kaszának hívta, még én is, úgyhogy innentől kasza ) miatt.

Gyorsan be is jutottunk az öltözőbe, a lányok a nőibe, én meg megvártam míg kikerül a rengeteg mennyiségű szék a fiú öltözőből. Aztán gyorsan neki is álltam az utolsó utáni munkálatoknak, a “hogyan tegyük fel azokat a cuccokat amikhez nem csináltam semmilyen rögzítést”-hez. Apropó, a nyilaimat szerintem a szentlélek (vagy annak a sátáni megfelelője) tartotta egyben, mert szó szerint sehogyan nem voltak a gallérhoz rögzítve! Még egy utolsó simításként a szárnyaimat rögzítő falap hátulján lévő kiálló csavarokra ragasztottam zsebkendőket, különben egész nap éreztem volna hogy a hátamba állnak.

Ezek után jött a tényleges öltözködés, amit segítség nélkül nem tudtam volna megcsinálni, de hála Gabinak és Sisi-nek, végül csak összejött. Innentől pedig a nap többi részét számomra szó szerint a jótékony homály fedte, mivel szemüveg nélkül alapból nem látok, de ha még a paróka is belelóg a látótérbe, az már durva. Meg még szerintem a fülemre sem volt túl jó hatással a paróka+gallér, mert magam mögé nem hallottam. De azért leírom hogy nagyjából mit érzékeltem az egészből.

Míg arra vártunk hogy bekerüljünk a zsűrihez, beálltam a fal mellé a lépcsőhöz, ahol sikerült ijesztegetni az embereket. Volt hogy jöttek le páran, és megálltak előttem, bámultak rám, majd amikor elmosolyodtam, kitört a röhögés, és “Úristen, te mozogsz?” felkiáltással csináltak képet is. Meg volt “Azt hittem szobor vagy” is. Megérkeztek közben unokatesómék is, szegények megpróbáltak hívni előtte, de a nadrágomból képtelen voltam elővenni a mobilt.

A zsűrizés nagyon jó élmény volt, grat a szervezőknek! Nem tűnt fel amúgy, hogy a csapat összesen fél órát volt bent. Utána mentünk ki még utoljára elpróbálni a koreográfiát, és igen, elég nehéz volt odáig eljtuni. Részben a fotók miatt, részben meg a lábpáncélom miatt, ami nem ragaszkodott hozzám. Gabi és egy fotós (ha jól tudom CLS) próbálták újra visszatenni, de inkább hagytuk a fenébe, az ment vissza az öltözőbe.

A verseny előtti rész számomra izgis volt, mert sikerült úgy betuszkolni magam lapjával a folyosóra, hogy pont kifelé néztem, úgyhogy egy kicsit elnézegettem a parkolót. Utána pedig mikor a színpad mögé kerültünk, a gyomrom elkezdett görcsölni és nyomni, amit a tudat alatti izgalomnak tudtam be. Ekkor esett le a hátamról a félkör alakú bigyó, amit Gabi gyorsan visszatett, és imádkoztunk hogy ne essen le a színpadon.

A színpadi fellépés alatt továbbra is a gyomrommal voltam elfoglalva, úgyhogy elfelejtettem amiatt izgulni, hogy közönség előtt lépünk fel. Kár hogy Piriről leesett a szárny (asszem a függönybe akadt bele. Nekem a kaszám akadt bele Abel-ként, nem szeret minket), de valami jó is volt a rosszban, mert olyan folyékonyan folytatta mindenki az egészet, mintha mise történt volna. Nem volt semmi pánik, megakadás, satöbbi. Több embertől is hallottam, hogy észre se vették hogy történt valami. Mikor mentünk le a színpadról, akkor szólt nekem egy segítő, hogy lesett két arany lógó bigyó a hátamról. Asszem elkapott a cosplay-lepra

Utána kimentünk a fotózásra, és szép napsütéses idő volt, megkegyelmezett a connak az időjárás. Ez az egyik legjobb része az egésznek, a percenkénti 2 méteres haladási sebesség a sok fotó miatt. Meg itt a fényben már nagyjából láttam is. Természetesen itt is estem szét, a “kaszán” volt a sor, a hegye két részből volt összerakva, amik elengedték egymást, úgyhogy elindultunk befelé, hogy megjavítsuk, természetesen 2 méter per perces haladási sebességgel.

A cosplay-es javítópult egy nagyon hasznos dolog! Minden leesett cuccot sikerült Gabinak visszaragasztania rám. Szegénynek volt mit csinálnia egész nap..

Az intermezzó után visszatértünk a csúcssebességhez, megpróbáltunk a con túlsó végébe eljutni, méghozzá csapatostul! Mérni kellett volna az időt mire mind a 12 ember kiért oda. Útközben a változatosság kedvéért most a nyilaim kezdtek leesni. Szegény Gabi pedig szembesült a ténnyel, hogy tényleg nem tartja őket semmi a helyükön, de pár perces küzdelem után sikerült visszatenni őket.

Itt kezdtem el komolyan elgondolkodni azon, hogy a gyomorgörcsök talán nem az izgalom miatt voltak, mert azóta már eltelt egy “kis” idő, és nem sűrűn múltak el. Plusz a csavarokat eltakaró zsebkendők is kezdtek elkopni a hátamnál, úgyhogy a csavarok végét is éreztem már. Gyorsan lerendeztük a fotózást, majd eliszkoltam az öltözőbe levedleni a ruhát, ami nagy kár, mivel még simán fotózkodtam volna. Monnyuk valószínűleg akkor még jónéhány dolog leesett volna rólam. A leeső dolgaim amúgy a nyilakat leszámítva mind ugyanazzal a kétoldalú ragasztóval voltak rögzítve. Nem volt valami tartós cucc.

A ruhát Gabiék segítségével levedlettem magamról, és letámadtam a WC-t. Ezután már csak civilben mászkáltunk egy kicsit, és elindultunk haza, mert visszafelé BKV-zni kellett, méghozzá annyi cuccal amennyit a conra két autóval vittünk. Visszaúton egyszer Gabi tüllszoknyájára kaptunk egy “sok boldogságot!” kommentet, majd a szárnyaimra egy bizalomgerjesztő alak megkérdezte, hogy “ki volt az angyal?”

Otthon izgultunk utána, hogy mi lesz az eredményhirdetés, és Tifától kaptuk meg a jó hírt. Nem lett volna rossz ott lenni, csak akkor szállást is kellett volna valahol keresni… Erre jött az ötletem, hogy lehetne conra keríteni egy csomó szállíthatós kapszula-hotelt, vagy ha jó idő van akkor sátrazni.

Gratulálok az egész csapatnak, nagyon jól össze lett hozva ez az egész!

A többieket majd most megnézem ha lesznek képek, mert nem láttam semmit.

Vasárnap:

Ez a nap ráérősen kezdődött, már nem kellett sehová sem sietni. Pont nyitás előtt értünk oda, aztán elmentünk oda, ahova szombaton nem sikerült: vásárolni. Én személy szerint semmit sem vettem, mert Yotsubato -ból csak 4-5-6-7 -et láttam, első részek már sehol, a Metal Gear Solid figurák meg vagy elfogytak szombaton, vagy nem közkedveltek, vagy csak szimplán vak vagyok. Gabi viszont vett egy yukata-t, ami nagyon jól áll neki. Majd meg kell tanulnom neki obi-t kötni.

Mantis-ékat sikerült próba közben megtalálni mikor épp bankautomatát kerestünk. De gyorsan el is viharzottak. Kis beszélgetés Tifáékkal, majd elkezdtük nézni a performance-t. Sikerült annyit szórakoznom a fényképező beállításaival, hogy Darth Vader és Rajmond felvezetőjének elejéről lemaradtam. (Kellett nekem utánaolvasni az ISO, záridő, és rekesz fogalmaknak ) Cserébe viszont szavaztam rájuk is. Tényleg, a szervezőknek is kéne egy közönségszavazás.

A perfet csak az Asian White Pear -ig néztük meg, mert mentünk megnézni egy előadást. Mantis, amikor mondtad hogy bottal tanulsz hadonászni, erre nem gondoltam volna. Az előadás elmaradt, Acheron csak nem jött megtartani, aztán mikor kimentünk a teremből, láttuk hogy épp technikai dolgokkal volt elfoglalva.

Egy kis ebéd után photoshoot-oltuk kicsit az Asian White Pear -t, ahol én az “ágat a fényképezőgépek útjából eltakarító” ember szerepét vettem fel, majd beültünk megnézni az Eurocosplay-t. Itt is videóztam, de már nem szórakoztam annyit a beállításokkal. Továbbra sem érzem hogy én valaha is szeretnék nevezni, részben mert kint idegen lenne az egész, meg ha jól láttam inkább a perf-et figyelik mint a craft-ot.

Utána rögtön mentünk is, hogy ne érjünk későn haza.

A képeinket majd amint lesz idő feltesszük picasa-ra, a videókat meg youtube-ra.

Na, megyek vissza dolgozni, különben kirúgnak hogy nem csinálok ma semmit

Megosztás a Facebook-on

Az első részben leírtam hogyan készült el a ruha minden extrával, valamint a paróka. Már csak egy dolog maradt, a lényege az egész cosplay-nek. Juj de izgi!

A Kard (Fusion swords):

Tervezés:

Ezt a fázist már egyből con után el is kezdtem amilyen hamar csak lehet. Megalkotni sem olyan egyszerű hat egymásba illeszthető kardot, nemhogy még meg is tervezni az egészet! Az egész a lehetetlenség határán mozgott, ki akartam próbálni hogy képes vagyok-e megalkotni ezt a brutál cuccot. Ha nem sikerül akkor legfeljebb nem lesz szétszedhető, és összeragasztom az egészet, de végig az volt a cél, hogy a közönségből minél több “aztak****va!” felkiáltást hozzak ki ezzel.

Szóval akkor tervezés. Először is szükségem volt valamilyen forrásra amiből dolgozni tudok. Max kinyomtatok egy csomó képet a filmből, de kell valami ahonnan méretet tudok venni, amihez viszonyítani tudom amit épp csinálok. Szerencsére valaki készített egy rajzot, ami az összes kardot ábrázolja oldalnézetből, és nagyon jó méretarányokkal is:

Csak apróbb hibák vannak rajta, mint például hogy a “recés” kardokon a recék valójában nem szögletesek, hanem félkör alakúak, meg a szétnyithatós kard belseje is furcsán van rajzolva. Igaz, hogy ez utóbbit igen nehéz kikockázni a filmből, de a fenti rajz szerint középen lukas az egész, a filmben meg látni hogy van egy középső része. Ez a kettő teljesen ellentéte egymásnak. Tudom tudom, szőrszálhasogatás, de megvalósítás szempontjából nem mindegy hogy tartja-e az egészet valami középen vagy csak úgy lóg a levegőben.

Ami szépen látható a képről is, meg a filmből is (többször oda-vissza megnézve kikockázva ), hogy van a legbelső kard ami szétnyitható, erre jön oldalról egy másik, aminek a markolata a pengébe van építve, másik oldalról csatolható a szétnyithatósra a két “recés” elöl-hátul, majd végül a két kicsinek a markolata felhajtható, és elöl-hátul rácsatolható az egészre. Pofonegyszerű.

A tervrajz a kép jóvoltából már meg is volt két dimenzióban, hozzá kellett hát adni egy harmadik dimenziót is, hogy pontosan megkapjam az adatokat. Elég pontosan kellett dolgozni, és megtervezni hogy mit mi fog megtartani. Mert ugye nekem nincsenek spéci energiamezőim meg mittomén amik egybetartják nekem a kardokat.

A háromdimenziós tervezést 3D-s progival (Blender) oldottam meg. A kép alapján mindegyik kardnak megalkottam a háromdimenziós változatát, majd ezeket egymáshoz illesztve addig formáztam az egészet, mire pontosan illeszkedtek egymáshoz a darabok, és nem voltak olyan helyek ahol átmennek egymáson. Ez fontos, a 3D-s progiban simán átmehet egymáson két kard, de élőben bizony nem fog sikerülni! Itt egy kép a Mesterről alkotás közben:

Már nem emlékszem a körülményekre, akkor se voltam túlságosan normális. Miután ezzel megvoltam, még generáltam egy videót, hogy lássam mi hogy merről fog rácsatolódni az egészre. Meg tök jó is volt nézni hogy milyen kúl.

Ez alapján már el tudtam képzelni, hogy a csatlakozásokat hova kellene tenni ahhoz, hogy minden stabilan megálljon a helyén. Emellett pedig a 3D modelleket méretarányosan készítettem el, tehát készítés közben csak le kellett olvasni onnan a méreteket, nem kellett közben semmit számolgatni, tutibiztos hogy azt fogom megkapni, amit a képernyőn látok.

A szétnyithatós kard:

Kezdődhet hát a kivitelezés! Elnézést az alfejezet címéért, de nincs hivatalos neve a kardoknak, úgyhogy elneveztem szépen őket, és ezt az elnevezést fogom használni.

Úgy terveztem hogy ez lesz a központja mindennek, az összes többi kard erre fog rácsatlakozni, tehát valami masszív anyagból kéne a belsejét megcsinálni, ami legyen monnyuk fa. Kéne tehát egy hosszú vékony léc, ami valamennyire masszív is. Van otthon nálunk jó sok faanyag, felkészültem hát hogy méretre vágok egyet, erre találtam egy első ránézésre pont jót. Eredeti rendeltetése kerítésdarab lehetett, viszont a vonalzóm is azt mondta hogy ez bizony mostantól kard lesz.

Annyira megörültem neki, hogy hozzáfogtam a már addig elkészített keresztvas alapot, és büszkén körberohangáltam újdonsült kardommal a kertben. Összvissz annyit kellett módosítani a lécen, hogy levágtam egy kicsit a végéből. Ja igen, a keresztvasról azért nem írok mert kiderült hogy túl kicsi, és csináltam később egy nagyobbat.

Naszóval megvolt az alap, de kellett hozzá a körítés hogy ne úgy nézzen ki mint egy kerítés, háháhá! Három részből áll a körítés: penge, keresztvas, markolat.

A penge a legfontosabb rész, kezdjük ezzel. A tervük megvan, simán meg tudom csinálni kartonból, viszont hogyan oldjam meg, hogy szét lehessen őket nyitni? Valami sín kell, amin oldalra kicsúsznak, meg valamiben meg kell akadniuk hogy ki ne essenek a sínből. Hogyan lehetne ezt megcsinálni? Nem kellett hozzá nagy agyalás, kitaláltam hogy fúrok lyukakat a lécbe, és ezekben a lyukakban hurkapálcák fognak mozogni. A hurkapálcákat meg a két félpengéhez ragasztom, és készen is van! Fa fog fán csúszni, de kicsit nagyobbra csinálom a lyukat, és akkor nem fog beleragadni.

Hogy ne essen le a két félpenge, összekötöm őket két helyen damillal, és már kész is. Nem tudnak túlságosan szétnyílni, a damilt meg úgyse veszi észre senki, sima ügy… Egy frászt! Mi van ha csak az egyik pengét húzom oldalra? Az szépen kiesik, meg amúgy is hülyén néz ki! Pláne hogy a gravitáció miatt is simán kihúzódhat az egyik oldal. A két pengének egyszerre kell mozognia, vagyis ha az egyiket húzom kifelé, akkor a másiknak magától kell húzódnia ellentétes irányba. Ó, he…

Na jó, szóval akkor hogy a fenébe csináljam meg hogy összhangban legyen a penge két fele? Valahogy biztosan meg lehet mechanikusan csinálni! Kis agyalás után rájöttem hogy mit kell mivel min keresztül összekötnöm ahhoz, hogy ez megtörténjen. A gond csak azzal volt, hogy ehhez a hurkapálca végét kellett damillal összekötnöm egy másik hurkapálcával, méghozzá úgy, hogy a hurkapálcán lévő csomó is szabadon tudjon mozogni a lyukban. Óóó, he…

Fogtam hát a mini fúrómat, és fúrtam a hurkapálcákba milliméteres lyukakat. Majd ezekbe a lyukakba bekötöttem damilokat, végigvezettem ahogy kell, és utána kioldottam őket mert rossz lett, igazítottam az egészen, bekötöttem, kioldottam, bekötöttem, letört a hurkapálca vége, fúrtam, bekötöttem….. majd végül kész lett. Működött is, mert ahogy húztam az egyik oldalt, a másik oldal automatikusan ment a másik irányba. Yeah!

A mechanika agyalása közben készítettem el a két fél pengét kartonból, ismét bevetve a Titkos Papírhajtogató Technikát. Ezt a részét imádtam a dolognak, mert kiskoromban megtetszettek az ilyen “vágd ki, majd a fülek segítségével ragaszd össze” stílusú “modellek”, méghozzá annyira, hogy egy idő után saját magamnak rajzoltam meg a kivágandó dolgokat, egyszóval ez a papírhajtogatós dolog a specialitásom, kiegészítve a 3D modellező programmal pedig olyan szögletes (minimális mértékben ívelt is lehet) formákat csinálok amilyeneket csak akarok. Annyi extrát vetettem még be a pengéknél, hogy hosszában az “élükbe” tettem hurkapálcát, ha véletlenül meglendíteném és találkozna valamivel akkor ne csak karton legyen ott.

Szóval a pengék megalkotása nem volt gond, a mechanikával való szerencsétlenkedésem közben pedig valamikor hozzáragasztottam a pengéket a damilos hurkapálcákhoz, és így már a pengék csúszkáltak oldalirányban.

És ez olyan szépen működött, hogy elborult elmém borult még egy picikét, és kitalálta, hogy ha már félautomata a pengék nyitása… mér ne lehetne teljesen automata? Csak annyi kell, hogy a damilokat megtoldom, levezetem egészen a kard nyeléig, és így két csoportra választva: ha az egyik csoport damilt húzom meg akkor szétnyílnak a pengék, ha a másik csoport damilt húzom meg akkor meg összecsukódnak a pengék. Jól hangzik, mi? Tudod még egyáltalán követni?

Már csak valami kellett a markolatra, ami a damilokat felváltva tudta húzni ahogy akarom. Két verziót találtam ki: egy forgatógombosat, és egy tológombosat. A tológombot csináltam meg, egyszerű mint a pofon. Na jó, kicsit nehezebb azért, legyen két pofon. A markolatba fúrtam egy lyukat, abba ment egy rúd, a rúd két végéhez pedig a két csoport damil. Amelyik irányba toltam a rudat a lyukban, úgy nyíltak szét és csukódtak a pengék. És ez működött!! Igaz, hogy a sok súrlódás miatt elég nehézkesen, de működött! Fogtam volna a kardot a kezemben a színpadon, és “magától” szétnyílt volna a penge! Szép álom… Sajnos a festés ölte meg a dolgot. Adott egy plusz réteget a pengéhez, amitől a súrlódás túllépte a határt, a gomb egyszerűen nem működött, mozdítani sem lehetett. így hát kiszedtem belőle, és a “félautomata” változat mellett maradtam.

Na de folytassuk olyan dolgokkal amik el is készültek. Tehát a szétnyithatós penge megvolt, le is lett fújva krómezüsttel, a középen lévő deszkára pedig ragasztottam egy díszítő jellegű papírréteget, hogy ha szétnyílik a penge ne csak egy hosszú rúd látszódjon belül, hanem mintha lenne is ott valami. Plusz tettem még a középső részre két-két fadarabot, ami első ránézésre dísz, de amúgy ezek segítenek sokat majd a többi kard rácsatolásánál.

A keresztvas volt az egész cosplayben a legeslegelső dolog amit megcsináltam, majd útközben kiderült hogy elméreteztem, úgyhogy újra megcsináltam. Wolfwood-ból maradt hátra még jó sok habkarton, azt használtam fel hozzá. Kivágtam négy téglalapot, és összeillesztettem őket, majd mivel ez így még elég instabil volt, megerősítettem egy plusz réteggel, végül a harmadik réteg lett a díszítés, amivel megcsináltam a domború “mintát” a keresztvasra. Mindenhová ahol kilátszott a habkarton belseje, ragasztottam papírt. Az utolsó simítás a “csavarfejek” körben, ezeket meg ki gondolta volna, szintén habkartonból csináltam.

Ezt így még nem lehetett volna a kardhoz illeszteni, úgyhogy került az “aljára” egy újabb téglalap, aminek a közepébe egy pont akkora lyukat vágtam, amilyen a kerítésdarab keresztmetszete, így át lehetett dugni rajta, és jó masszívan ott állt a keresztvas, mert még rá is szorult a fára rendesen. Utolsó simításként került még bele egy kis díszítés, majd le lehetett fújni ezüst színnel.

Végül jöjjön a markolat. Ez egy nagyon jó kis rész, egyik kedvencem, sokáig emlegettem. Adott egy téglalap keresztmetszetű fadarab, amire rá kéne tenni egy kör keresztmetszetű dolgot. De vajon miből legyen az a henger amit ráteszek? A karton gyenge, simán behorpadna, valami erősebb dolog kéne. Körülnézegettem itt-ott-amott a mindenféle összegyűjtött fura cuccok között, és megtaláltam a tökéletes alapanyagot: szennyvízcsatorna. Csak le kellett fűrészelni belőle egy darabot, és csodák csodája, pont rá lehetett húzni a kerítésdarabra, hogy egy kicsit még szoruljon is. A kerítés és a szennyvízcsatorna tervezői biztos nem gondolták volna hogy ez a kettő ilyen jól fog passzolni.

Csak annyi dolgom volt, hogy fúrjak néhány lyukat, facsavarral rögzítsem a csatornát a kerítéshez, majd az egészet bevonjam egy papírral, amire kinyomtattam a markolat mintáját. Tökély. A markolat legvégére tekertem még egy kis kartont, amit ezüsttel befújtam, és a tövébe is kellett egy kicsit vastagabb hengeres rész. Ez még egyszerűbb volt mint maga a markolat, hiszen egy mezei vécépapír guriga is megtette, jó volt a vastagsága is, nem kellett semmilyen teherbíró képesség, csak méretre vágtam, lefújtam ezüstre, odaragasztottam a markolat tövébe, és gyönyörűen mutatott.

A dupla markolatos kard:

Ez az a kard, amelyiknek a markolata bele van építve a pengébe, és a nagy összerakott kardon a két recéssel szemben van. Azért “dupla markolatos”, mert az egész kard keresztmetszete egy V alak, aminek az éle a penge éle, a nyitott végét pedig rá lehet rakni a szétnyithatós kardra. Emiatt pedig a markolat is félbe van vágva.

Tervezgetés közben lett látható, hogy ez a kard brutálisan vastag, egyrészt a szétnyithatós közepének van kis vastagsága, amire megy rá a szétnyithatós penge, és arra még rá a dupla markolatos, ettől kb 6-8 centi vastag lett az egész. így utólag belegondolva talán lehet hogy az egészet túl vastagnak csináltam, de így legalább stabil volt, meg lett egy jó brutál fílingje.

Szóval a tervek megvoltak, pengén kívül alig van valami ezen a kardon, úgyhogy ezt csináltam meg a leggyorsabban. A szögletes penge nem kérdés: Papírhatogatós Technika, kiegészítve hurkapálcával. A trükkösebb része a markolat volt, amit bele kellett építeni a pengébe.

Az egyértelmű volt, hogy valami erősebb anyag kell, és hosszabb mint a markolat rész, hogy mélyen beletolhassam a pengébe, különben nem tartaná meg stabilan. Úgy döntöttem, hogy keresek egy farudat, amit szétvágok hosszában, és beragasztom a helyére. Hosszas keresés után ilyet nem találtam, volt viszont két vékonyabb rúd, ami pont beleillett a két markolat helyére. Változtattam hát a terveken, és félbevágott rúd helyett két vékony farudat használtam fel. Ja igen, ezek a farudak egy régi ruhaszárítóból voltak.

Beillesztettem a rudakat a helyükre, tekertem köréjük egy kis kartont is hogy szoruljanak, telenyomtam rendesen technokollal, hogy ott is maradjanak, majd lefújtam az egészet krómezüsttel. Ezután kerültek rá a rudakra a papírok a mintával, és kész is volt az egész. Gyors volt, mi? Gondolom tudod már mi jön: Egy fenét volt ez kész!

Az egy dolog, hogy megvan a kard, de hát hogyan megy rá a szétnyithatós kardra? Valahogy stabilan oda kell rögzíteni úgy, hogy ne essen le róla. Ráadásul odapróbálva kiderült, hogy a keresztvas alja nem engedi oda a dupla markolatost a helyére. Ehh… Najó, kivágtam egy kis darabkát a keresztvas aljából, és így már odafér a helyére a dupla markolatos.

Eddig okés, hogy marad ott? Minimum két ponton kellett rögzíteni valahogy, és szorulnia is kell, hogy ha meglendítem a nagy kardot, ne essen szét. Itt jöttek képbe a kis fadarabok, amiket a szétnyithatós kard belsejére tettem. Ezt a kardot teljes egészében azok a fadarabok fogták oda. Gondolkodtam, hogy mi olyan dolog létezik a világon, amit ha betolok a helyére, akkor beleszorul? Megerőltetve kis agyacskámat kitaláltam, hogy erre a LEGO technik rudak nagyon jók! Bizony bizony, a kardomat részben legók tartják egyben! A legórudakat a markolatok közelébe ragasztottam, a kis fadarabokba pedig belefúrtam a legórúd profilját, így azt szépen bele tudtam tolni, és szorult is.

Ezzel megvolt a kard alsó felének rögzítése, kellett még valami a felső részéhez, és akkor nagyon szépen ott marad. Hogy még jobban ott maradjon, a felső illesztést kicsit elforgatva tettem oda. Ez azt jelenti, hogy először a kard felső részét kellett a helyébe tolni egy kis lyukba a fadarabkában, ami 45 fokos szögben állt, majd az alsó résznél a legót betolni a helyébe, ami odaszorult. Ez végig ott tartotta ezt a kardot a helyén.

A recés kardok:

Talán ez a kettő a legszolidabb az egész készletben, egy penge és egy markolat. Egyik különlegessége, hogy csak egyik szélükön van penge, a másik oldalt tompa, és ott vannak a félkör alakú bevágások. Itt megkérdezhetné az ember, hogy akkor minek vannak azok ott? Ha legalább az éles fele lenne recés, akkor még értelme is lenne… Jójó, tudom tudom: fantázia, játék, dizájn satöbbi. Másik különlegessége ennek a két kardnak, hogy egymás tükörképei, és ha egymás mellé illesztem őket, akkor az egész keresztmetszete egy V alak lesz, ami pont illeszkedik a szétnyithatós kardra, és a dupla markolatos kardhoz.

Emiatt a két kardnak külön-külön fura keresztmetszete van. A recés rész az normális, de a penge az egyik kardon az egyik irányba, a másikon meg a másik irányba áll. Suhintani vele lehetetlen, mert az aerodinamikája miatt a légellenállás erősen elhajtja valamilyen irányba. Igen tudom, fantázia, játék, meg Cloud amúgyis olyan bazierős, hogy simán ellentart a légellenállásnak.

Ennyi felvezetés után jöjjön akkor az elkészítés. A penge rész itt is alap, csak egy picike extra volt hogy a félkörívek miatt nem teljesen szögletes formája van, de azt még simán meg lehet papírból csinálni. Ha még nem írtam volna elégszer: a Titkos Papírhajtogató Technikát vetettem be hurkapálcával kiegészítve.

A markolatnak fura formája van, egyrészt ovális a keresztmetszete, másrészt kb 2 centinként vált véknyabbra és vastagabbra. Az ovális alak nagyon egyszerű, összefogok két ruhaszárítós rudat és körbetekerem őket, ez gyorsan el is készült. A vastagságváltás is egy egyszerű dolog, csak kissé hosszadalmas kivitelezni. Vágtam kartonból csíkokat, és feltekertem a markolatra, miközben oda is ragasztottam, így megoldva a vastagítást. És persze mindezt 2 centinként újra meg újra.

Ezután beletoltam a markolatot a pengébe, és természetesen telenyomtam technokollal hogy jól ott maradjon benne. Száradás után jöhetett a festés, ami a pengénél a szokásos krómezüst festékszóró, a markolatnál pedig fekete zománcfesték volt. A két kard tehát önmagában megvolt, jöhetett az agyalás hogy hogyan illesszem őket a szétnyithatós kardhoz, hogy ott is maradjanak.

Eredetileg itt is hasonlót akartam mint a dupla markolatos kardnál, de itt nem tudtam volna olyan egyszerűen eltakarni a rudakat amikkel a helyére illesztem. A recékkel álcázhattam volna, de nem tűnt annyira jó ötletnek, úgyhogy itt átváltottam egy másfajta illesztési módszerre, ami éppenséggel a patent volt. A kardok felső részébe ragasztottam egy-egy fadarabot, amihez mini szögekkel odaszögeltem egy-egy patentot. Az ellenpárokat meg odaszögeltem a kis fadarabokhoz, amik a szétnyithatós kard közepében voltak, és így már a recés kardok felső részét oda tudtam pattintani.

Az alsó részt egyszerűbben oldottam meg, mivel itt segítségemre voltak a kardok markolatai. Ha a recéseket a helyükre illesztettem, a markolatuk belelógott a keresztvasba. így hát tettem két rudat a keresztvasba, a recés kardok markolataiba meg fúrtam lyukakat, és így azokat rá lehetett csúsztatni a rudakra, majd végül a tetejüket odapattintani a patentok segítségével, és ott is maradtak. Persze annyira nem bíztam ám én magamban, az idő nagy részében volt az összeszerelt kardon két befőttes gumi, nehogy má’ szétessen nekem.

A kis kardok:

Ez a két kis kard, amiket oldalt lehet az egész szerkezetre csatolni egész jó kihívás volt. Van egy kedvenc jelenetem a filmből, amikor motorozás közben harcol Cloud az alagútban. Itt van egy pár másodperces rész (kikockázva vagy lassítva a jó, mert amúgy alig látszik), amikor Cloud feldobja az egyik kis kardot, az szétnyílik a levegőben, majd elkapja. Nem elég, hogy a pengéhez képest elfordítható a markolat, de ugyanazon a tengelyen elfordítható egy kicsit a negyedkör alakú “keresztvas”. Nem egy egyszerű mechanikáról van szó, és ha még eddig nem említettem volna: a Titkos Papírhajtogató Technikán belül a külön specialitásom a Papírból Készült Mechanikai Izék Készítése.

Így hát nagy izgalommal vágtam neki a munkának, és a penge részt szokás szerint (akkor is leírom mégegyszer!) a Titkos Papírhajtogató Technikám segítségével csináltam meg. A tengely alapja a penge része volt, erre kerültek rá sorban a mechanikai elemek. A mechanikáról tervek nem készültek, úgy csináltam ahogy épp jól esett, úgyhogy nem tudok konkrétumokat mutatni, csak találgatni hogy valószínűleg hogy oldottam meg. Meg erről már végképp el is felejtettem közben képeket csinálni..

Tehát volt a kartonlap, ami a penge része, erre ragasztottam a forgási tengely közepére egy hengert kartonból. Elkészítettem szintén kartonból a markolatot, aminek a belső végéhez ragasztottam egy másik kartonhengert, ami kicsivel nagyobb volt, mint az előző, így rá lehetett csúsztatni. Ennyi elég is volt, hogy a markolat forogjon, egyszerű mint a pofon.

Persze így körbeforog az egész. Egyik irányban a penge megfogja, ami jó is mert addig kell forgatni, de másik irányban nincs semmi ami megállítsa. Semmi gond, kartonból hajtogattam egy kis akadályt a markolat elé, és máris nem forgott tovább. Már csak annyi a gond, hogy ez így nagyon csúnyán néz ki.

Az “eredeti” kardon a tengely elég vastag, én viszont egy nagyon vékony tengelyt csináltam, úgyhogy lehet egy kicsit csalni. Csináltam egy akkora hengert kartonból, amekkora az eredeti tengely, kivágtam belőle egy akkora darabot amilyen vastag a markolat, majd a markolathoz ragasztottam. Legvégül pedig az egészet lefedtem egy kartonpapírból kivágott körlappal, amit a legbelső hengerhez ragasztottam. így az egész mechanika szépen el lett rejtve.

A markolat készen volt, jöhetett hát a negyedkör alakú “keresztvas”. A mechanika szinte teljesen ugyanaz volt mint a markolaté, és pontosan felé ragasztottam, hogy ugyanakörül a tengely körül forogjon. A különbség annyi volt, hogy itt két irányban kellett akadály, különben teljesen körbeforgott volna, ami nem jó.

Maga a negyedkör habkartonból lett kivágva, a fekete mintánál pedig bevágtam, hogy térhatású legyen. Az egész tengely tetejére ragasztottam kartonból kivágott díszt, a pengére pedig a csavarfejek szintén habkartonból voltak. Ezek után már csak a festés maradt hátra (tulajdonképpen közben festettem, mert a mechanika miatt utólag nem lehetett festeni), ami a szokásos krómezüst festékszóró és fekete zománcfesték volt. Amiatt, hogy az egész kartonból készült, elég instabil lett a fogása (ha oldalra döntve kitartottam, akkor lehajlott a penge), de attól még jól néz ki.

Természetesen ezt is rögzíteni kellett valahogy az egész szerkezetre, hogy végül meglegyen a teljes brutális kard. Itt már nem váltottam technikát, ugyanúgy illeszkednek ezek a kardok is, mint a két recés, vagyis a tetejüknél patentokkal, az aljuknál pedig kis rudakkal.

A tetejükbe utólagosan szereltem egy-egy kis fadarabot, amibe oda szögeltem egy-egy patentot, a párjukat meg természetesen a szétnyithatós kardon lévő kis fadarabokra szögeltem. Mivel itt a markolat nem volt fix, mint a recéseken, ezért a lyukakat a rudakhoz nem a markolatba fúrtam, hanem a tengelybe.

így a kis kardokon ha a markolatot felhajtottam, a lyukak pont jó helyre kerültek, rátoltam a kardokat a rudakra, majd megnyomtam a pengét, és a patentok bepattantak. Persze előtte még szerencsétlenkedtem egy kicsit, mert a patentot a hátoldalon vakon kellett eltalálni.

A kardtok:

Ez egy olyan dolog, ami nem készült el, és eddig nem is írtam róla, de megérdemli a megemlítést, hiszen belekezdtem. Nem a combokon lévő kardtokról van szó, azok a két kicsi kardhoz valók. Ez a többihez való négy-az-egyben kardtok, ami Cloud hátán van. Átlósan van benne két-két tok, amikbe bele lehet tolni a nagy kardokat. Találtam ehhez is egy nagyon jó kis rajzot, ugyanaz rajzolta mint aki a másik rajzot is.

Unokatesóm kezdte el csinálni, de végül is nem lett belőle semmi, elkészült négy ovális kartonhenger, és ezzel vége is lett. Ismét egy dolog, amiben unokatesóm segített és nem lett a cosplay része. (Az első Wolfwood mini-temploma volt)

Utózmányok:

Ezzel a cosplay-el teljes mértékben megelégedtem, képes voltam olyat csinálni amit eddig még soha (varrtam ), meg a mechanikát is meg tudtam szépen csinálni. (Persze azért tettem rá a biztonság kedvéért két befőttes gumit az összetett kardra, nehogy szétessen ) Voltak dolgok amik nem sikerültek, javítani kellett rajta, meg ki lett hagyva, de így is ütött mint állat.

Meg egyszer volt amikor jócskán kellett javítani rajta. Készen voltak már a nagyjából a kardok, és mivel pár napra elmentem valahova, eltettem őket láb alól, fel a szekrény tetejére. Bizony, leestek onnan, méghozzá a kardok csúcsaival lefelé. Szerencsére csak a szétnyithatós kard egyik fél pengéjének a csúcsa görbült el baromira, a többin csak kicsit látszott az esés. Azóta semmit sem rakok a szekrény tetejére… (Nem-e? Hát Wolfwood keresztje hol van? Mindegy..) A kard egyébként most a kereszt felett van, két szögre van akasztva a falra a szekrény fölé.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a színpadon fogom összerakni a kardot, az mégiscsak hatásosabb mintha szétszedem, de végülis arra jutottam hogy az túl sok idő lenne. Összerakni nehéz, figyelni kell hogy minden a helyére kerüljön, viszont bárki hipphopp szétkapja. Még így is elég sok időbe telt, meg szerencsétlenkedtem azzal is hogy a kis kardokat a tokba rakjam, de sikerült! Mivel a szétkapkodáshoz kellett mindkét kezem, és ekkor még mondani kellett mindenfélét a ruháról, megegyeztünk Tifával hogy ő fogja elmondani melyik hol szerepelt, mire volt felhasználva.

Az összhatás is nagyon jó lett, ez lesz mindig az egyik favorit csapat, az első “.. csak .. van TEAM”.

Azóta sem csináltam ilyen nagyszabású mechanikus kütyüs cosplayt, pedig azonnal lett egy-két új ötletem, csak hát vagy ezért, vagy azért nem tudtam őket megvalósítani. Juteszembe, ezt az oldalt szokta nézni valaki?: Cosplay Naptár

Szóval ez nagyon jól sikerült, köszönöm a szervezőknek a helyezést, köszönöm a csapattagoknak a segítséget, *hüpp* köszönöm a családomnak a szurkolást, *szipp* köszönöm a fotósoknak a sok képet, *hüpp hüpp* köszö.. *szipp* wááááááá! *brühühühü*

Najó, a következő rész a 2008-as őszi conra készült cosplay-emről, Squall Leonhart -ról fog szólni!

Megosztás a Facebook-on

De nem beszélek (vagyis írok) többet mellé, íme a “How it’s made” sorozatom második része, ami a 2008-as tavaszi animeconra készült cosplayről, Cloud Strife -ról (Final Fantasy VII - Advent Children) szól!

Előzmények:

Miután az első cosplayem nagyon jól sikerült, és sok pozitív élményt szereztem vele, azonnal el is gondolkoztam azon, hogy mi legyen a következő áldozatom. Valamikor akkoriban láttam a “Final Fantasy VII - Advent Children” filmet, és teljesen magával ragadott a benne lévő kard, vagy nevezzem kardoknak? Az a magas kúlsági faktor, és a mechanikai felépítés, ide-oda mozgó-pörgő-forgó cuccok, nyámm! Teljesen egyértelmű volt, hogy én azt bezony meg akarom csinálni! Ráadásul még a nyári conon tombolával nyertem is egy Cloud figurát, úgyhogy az isteni jelet is megkaptam.

Azonnal el is kezdtem kutakodni a neten, hátha találok terveket, vagy legalább jó képeket a kardról, és találtam is egy egészen jó rajzot, ami oldalról ábrázolja az összes kardot. Részletesebb terveket nem találtam, de nem is kellett, eldöntöttem hogy ezt már saját magam fogom megtervezni, mert az a 180 kivágandó darab nem volt annyira kellemes élmény Wolfwood-nál.

Megvolt hát hogyan lesz a kard, a következő nehézség a ruha volt. Wolfwood-nál ez nem volt gond, mert szereztem öltönyt, de Cloud-ot már nekem kell összehoznom. Hát jó, nagy levegő, majd összevarrom. Kerestem szabásmintát, de nem találtam hozzá, viszont voltak jó kis rajzok meg sok kép, abból valami csak kijön. Ha meg nem, akkor max egyedi divatot teremtek.

Időközben voltak akiknek tetszett a Wolfwood cosplay-em, és írtak üzeneteket (ami nagyon jól esett), majd egyszer csak kaptam a cosplay.hu-n üzenetet egy “Ms. Tifa” nevű felhasználótól… Lusta vagyok utánanézni hogy pontosan miket írogattunk, de valahogy előjött a Cloud Strife-os cosplay tervem, aminek Tifa csöppet megörült. Annyira, hogy egy idő után úgy döntött hogy eredeti terve helyett Tifát fogja cosplay-elni, Lona pedig, akit közben szintén megismertem, Sephiroth-t. Így hárman indultunk a versenyen csapatban “Anya csak egy van TEAM” névvel, ami Jenova-ra utal, mert a filmben a gonosz bácsik anyának hívták. Megvolt hát minden, még a játékkal is elkezdtem közben játszani, már csak meg kellett csinálni magát a cosplay-t…

Elkészítés:

Ruha:

Tudtam hogy Wolfwood-nál mázlim volt a ruhával. Akármit is választottam volna következőnek, úgyis kell valamit csinálni vele, úgyhogy csak egy keveset nyafogtam magamban, majd körülnéztem a neten hogy végülis hogy álljak neki, és ezt a rajzot sikerült megtalálni:

Nagyon jól összeszedett rajz, minden fontos részlet rajta van kis szöveggel is, egy “George duel” nevű felhasználó csinálta a cosplay.com -on. Ezen szépen látszott hogy mikből áll össze az egész: kötött kék ujjatlan cipzáros pulóver, bőr vállvért, fekete bőr alkarvédő, fekete kesztyűk, fekete anyagból készült “ujj” (ami megkapta a “fütyfürütty” nevet Tifától ), fekete anyagból készült féloldalas “szoknya” ami hevederszerű bigyókkal van rögzítve, sötétkék farmernadrág, comboknál kardhüvely, és végül fekete csizma fura hármas cipzárral.

Tyűha…

Voltak könnyű részek, és voltak nagyon nehezek, például a féloldalas “szoknyát” biztosan nekem kellett legyártanom, ami bezony varrás. Vegyük hát sorban a dolgokat:

Ruha - kötött kék ujjatlan cipzáros pulóver:

Kicsit fura hogy ezt hoztam most előre, mivel szinte ez volt a legutolsó dolog ami meglett az egészből. Ez elég hülyén hangzik, kötött kék pulcsit bárhonnan szerezhetek, miért került hát a legvégére? Murphy bácsi bizony beleszólt. Elmentem egy rakás boltba, és sehol sem volt ilyen pulóver. Volt ahol a minta ütött el nagyon, volt amin nem volt cipzár, volt aminek a színe nem volt jó, stb. Mindegyiknél elgondolkoztam, hogy megvegyem-e, de sokat kellett volna átalakítani, szóval mindig jött a “majd a következő helyen biztosan lesz!” felkiáltás. Utolsó héten találtam egyet végül az egyik helyi kínaiban. Nagy örömömben hazavittem és azonnal levágtam az ujjait. Nem lenne cosplay a cosplay, ha az ember nem szívna egy ilyen primitív cuccal is.

Ruha - bőr vállvért:

Ez állt a legközelebb hozzám, mert nem sok köze volt konkrétan a ruhához, úgyhogy az elsők közt kezdtem neki. Két részre bontva csináltam meg, egyik fele maga a páncéldarab, a másik pedig a farkasfej. Az első volt a könnyebb, kezdjük hát azzal.

Az ötletet már nem emlékszem hogy honnan vettem, de amellett döntöttem, hogy csinálok egy drótvázat, amire papírmasét pakolok, és végül bevonom valami bőrös hatású cuccal. És kérem szépen az ötlet egész jó volt!

A drótvázat elég könnyen összehoztam, a képek alapján nagyjából megformáztam a fontos íveket dupla sodrott drótból, majd egyre több drótot beillesztve “finomítottam a felbontáson”, és végül egész masszív kis drótháló lett belőle. Hamar neki is álltam a papírmasénak, vagyis fogtam egy vízzel teli lavórt, beletépkedtem sok újságpapírt, majd mikor megvoltam, kicsit még tépkedtem a vízben is, hogy jó finom legyen… Hát ilyet soha többet!! Éljenek a turmixgépek!!!

Naszóval ezt a trutyit utána apránként rápakoltam a dróthálóra úgy, hogy kis technokolt kentem ide-oda, rátettem egy kis papírmasét, majd ezt még jópárszor centinként.

Ilyen szép guszti vállvédőm lett, hagytam száradni pár napot rácsra téve a radiátor felé. Miután megszáradt jól megkeményedett, és már súlya is volt, csak iszonyatosan göröngyös lett. Nem baj, úgyis be akartam vonni valami bőrös hatású cuccal. Hmm… Honnan szedjek ilyet? Vegyek műbőrt? Ááááá! Kutattam egy kicsit apu cuccai között a műhelyben, és találtam egy nagy barna műbőrfoszlányt. Na ezért jó ha az ember minden ****t elpakol. A baj csak a színe volt, de simán befestem valamivel feketére, azon ne múljék.

Fogtam hát a műbőr darabot, és kivágtam belőle egy kicsivel nagyobbat mint ami kell, meg belevágtam egy V alakot, hogy össze lehessen hajtani kúp alakúra. A vállvértet bekentem kicsit technokollal, rászorítottam a műbőr darab egy részét, majd ahogy megragadt, folytattam körben: technokol, rászorít, technokol, rászorít… Szipuztam egy jót. Mikor már ráragadt az egész, fogtam egy alkoholos fekete filctollat, és végigmentem vele az egészen. Végül körben a szélét ollóval kiigazítottam. íme az eredmény:

Egész jó lett, csak egy picikét göröngyös, a nagyobb hibái viszont: a papírmasé csúnya ha kilátszik alul, és a bevágott V alak (amiből a keskeny fehér csík lett) is elég csúnya. Az előbbit fekete zománcfestékkel orvosoltam, az utóbbit pedig akár ráfoghatnám arra is, hogy egy vágás karddal , de inkább meg próbáltam javítani. Hogyan tüntethetném el a rést? Hmm… Elég sokat gondolkoztam rajta, hogy mit tehetnék bele a résbe ami kábé olyan hatású, mint a műbőr. Eszembe jutott, hogy egyik unokatesóm említette régebben, hogy olvasztgatott zsírkrétát.. Na, vajon a fekete zsírkréta megolvasztva elég bőrös hatású? És igen! Annyira jó lett az eredmény, hogy csak lestem.

A kis fehér pöttyök egyébként lyukak amik a farkasfej helyén vannak, ami egyrészt damillal volt odafűzve a vállvérthez a lyukak segítségével, másrészt természetesen technokollal lett odaragasztva.

Még egy utolsó simítás maradt: Körben a műbőrre kellett valami szegély, mert amúgy rondán nézett ki csak úgy elvágva. Méteráruból vettem fekete szegélyt, valahogy sikerült elmagyaráznom mit szeretnék. Hosszában félbehajtottam, odafogtam a műbőr széléhez, és kézzel szépen nekiálltam odavarrni. Nem volt kellemes élmény, jó vastag tű kellett hozzá, és a végén már eléggé fájtak az ujjaim. Az eredmény viszont szép lett.

Na, most már kész volt a vállvért, már csak a hevedert kellett rátenni, amivel a vállamra rögzítem. A hevedert is méteráruból szereztem, a csatot rá meg Lonától, de ezt majd a szoknyánál részletezem. Ezt egész gyorsan sikerült összehozni, a rögzítés a vállvérthez pedig úgy történt, hogy technokol (kérem szépen az mindenre jó ), meg vastag tűvel átfúrtam a papírmasét, és jó nagy öltésekkel odarögzítettem a heveder végét. Készen is volt az egész, felpróbáltam, és a fejemet a falba vertem. Ugyanis az egész szerkezetnek akkora a súlya, hogy sehogy sem állt meg a vállamon, szépen lefittyent, és húzhattam akármilyen szorosra a hevedert, azt nem érdekelte. Utólagos beépítéssel hát tettem bele gyönyörű szép rózsaszín szivacsokat damillal rögzítve, hogy álljon valahogy a vállamon. Valami borzalmasan néz ki így a belseje, de úgyse látja senki.

Valahogy így nézett ki végül, életem első páncéldarabjához képest nemrossz. Itt már rajta volt a farkasfej is, Jöjjön hát annak az elkészítése. A fenti rajzon is látszik, hogy ebből a farkasfejből nem csak ez az egy darab van, hanem bizony vannak kis farkasfejek a kesztyűkön, plusz egy farkasfejes fülbevaló Cloud egyik fülében. Ebay-ről szereztünk egy kis pakkot, amiben volt pár cucc ilyen farkasfejekkel, és többek közt volt benne két fülbevaló, amiből az egyiket a fülemre akasztottam, a másikat meg az egyik kesztyűmre.

De térjünk vissza a vállvértes változathoz. Kerestem hozzá neten dolgokat, hátha van valami, és találtam egy jó kis tutorialt, amiben leírta valaki hogy hogyan csinálta a saját “Cloudy wolf”-ját. Levegőn száradó gyurmát használt, és mindig kis darabokat rakosgatott az egészhez, így hozta össze a fejet. Majdnem én is így csináltam, de körbeolvastam mindenfélét, és ez a módszer nem ajánlott. Ha valaki szobrot szeretne csinálni, egy tömbből csinálja meg az egészet. így hát én is emellett döntöttem, és vettem levegőn száradó gyurmát.

Az egész alapja egy műanyag pohár pereme lett, amit egy kör alakú kartonlapra ragasztottam. Erre tettem egy nagy darab trutyit, és nagy lendülettel nekiestem, mert különben megszárad az egész úgy ahogy van, oszt leshetek. Gyorsan rájöttem, hogy egyetlen darabból ez nekem nem fog menni, úgyhogy kevert módszert vetettem be, és pár nagyobb darabból hoztam össze.

Közben egyfolytában vizeztem a cuccot, nehogy megkössön nekem, és nagy lelkesedéssel formálgattam, gyurmázgattam, mindennel ami éppen a kezembe került. Szépen megszenvedtem vele, és egész pofás is lett.

Szép szép, még a repedések ellenére is, csak ránéztem a kinyomtatott képeimre is, és… ááááááá, ez túl kicsi! Na most mi a fenét csináljak? Úgy nem akartam hagyni szegény nyomi farkast, de újra sem akartam kezdeni az egészet, úgyhogy a harmadik módszert választottam: fogtam egy darab trutyit, lapos plecsnit formáltam belőle, és az egészet rápakoltam a meglévő farkasra, hadd hízzon kicsit. Szenvedtem még legalább ugyanannyit, de a végeredmény sokkal inkább hasonlított a képekre, és ez bőven elég is volt. Gyorsan elpakoltam mindent, és mentem pihenni.

Másnap megnéztem a megszáradt farkast, és széles mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy megrepedezett az egész itt-ott-amott. A jelenség oka, hogy ahogy az utolsó adag trutyi amit rápakoltam, ahogy száradt ment szépen összefelé. Nembaj, majd a festék megoldja. Be is festettem gyorsan fekete zománcfestékkel az egészet, és az kitöltötte a réseket. Ami még hiányzott, az a karika a farkas szájába, hogy olyan legyen, mint egy kopogtató. (Monnyuk minek kopogtató egy vállvértre? Japánok.. ) Kimentem a műhelybe, beletúrtam egy fiókba, kihúztam egy fém karikát, és az pont jó is volt. Rögzítettem a farkas szájába, majd az egészet befújtam krómezüst festékkel, és akkor jelentősen megugrott a kúlsági faktorja.

A végén még fekete filccel enyhén sötétítettem a bemélyedésekben (hasznos effekt krómos cuccoknál), és technokollal meg damillal rögzítettem a vállvédőre. A zsírkrétás javítást is nagyrészt elfedte. Az alábbi kép a ragasztás előtt készült, a háttér apu céges laptopja.

Ruha - fekete bőr alkarvédő:

Az alkarvédő a vállvédővel nagyjából egy időben készült, mivel az anyaga ugyanaz a barna műbőr filctollal feketére festve. Az elkészítése nem igényelt nagy munkát, csak lemértem milyen hosszú darab kell, mennyi a karom kerülete a két végén, és kivágtam a trapézt a műbőrből. Sorban lyukakat vágtam bele két oldalt ahol össze akartam fogni, és egy zsinórt végigvezettem rajta cipőfűző módra. Használatkor csak fel kellett húzni, a zsinórt meghúzni, elrejteni a kesztyű alá a végét, és kész is.

Ruha - fekete “fütyfürütty” és féloldalas “szoknya”:

Ezt a két ruhadarabot azért vettem egybe, mert ugyanabból az anyagból készültek. És ez az anyag nem bőr! Nagyon sok cosplayer bőrszerű anyagból csinálja meg ezeket, pedig egyértelműen nem az. A filmben látható a mozgásán is, és a fenti rajzon is van egy kinagyított kép az anyagról, amin látszik hogy ez bizony valami farmerszerű anyag.

Az anyagválasztás, mivel sosem csináltam még ilyet, annyiból állt, hogy ránézésre ami hasonlított ehhez, abból vettem valamennyit, amennyi esetleg elég lesz. Gőzöm sincs mit vettem, de jó volt.

Következett a szoknya szabásmintájának megtervezése úgy, hogy akkor még a “szabásminta” szóról sem igazán hallottam. Alaposan átnéztem nagy felbontású képeket, és a filmet is sokszor oda-vissza képkockánként, végül erre a következtetésre jutottam: két darabból áll, egy kicsi felső, és egy hosszú alsó, ami hullámos, valamint az alsó oldalt mintha nem lenne hozzávarrva a felsőhöz, kicsit eláll, mintha “zseb” lenne. Aztán leesett a dolog, ennek a “zsebnek” technikai oka van:

Van ugyanis Cloud két combján kardhüvely egy-egy kardnak, és a féloldalas szoknya bezony eltakarja az egyiket. Emiatt nincs összevarrva ott a két darab, mert át lehet dugni a lyukon a kardot a hüvelyébe. Biztos vagyok benne, hogy ez volt az ok, mert nagyon passzol minden.

Szóval ezek alapján olyan szuperbonyolult szabásmintát találtam ki, hogy: két téglalap. Egy kisebb felülre, és egy nagyobb alulra, ez a kettő pedig úgy összevarrva, hogy a lyuk meglegyen, és hullámos legyen az alsó rész:

Remélem valamennyire látható a képről, hogy hogyan is gondoltam el a dolgot. Az alsó darab is téglalap, csak a tetejét úgy varrtam a felső darabhoz, hogy trapéz jöjjön ki belőle. Így a gravitáció megoldja a hullámokat alulra.

A tervezés és kivágás volt az egyszerűbb rész, ami viszont pár hónapba telt, az a varrás volt… kézzel. Minden egyes héten csináltam az albérletben, a lakótársaim szurkoltak nekem, hogy sikerüljön végre végeznem vele, mert már ők szenvedtek a látványtól. A szobatársam ágyát használtam tűpárnaként, oda szurkáltam ha épp nem használtam, aztán egyszer elveszett egy tű. Örült nekem.

Azért is telt ennyi időbe az egész, mert nem csak a két darabot varrtam egymáshoz, hanem a darabokat szépen körbe, és többször is hogy szép legyen.

A végeredmény tényleg szép lett, de kézzel többet soha! Éljen a varrógép!!!

A szoknyával együtt a fütyfürüttyöt is megvarrtam, ami teljesen ugyanez volt, azzal a különbséggel, hogy az csak egy téglalapból állt, amiből egy csövet kellett csinálni.

A fütyfürütty rögzítése biztostűkkel történt az ujjatlan pulóverhez, a vállvért úgyis eltakarta. A szoknya rögzítése pedig három hevederrel lett megoldva: egy a vállamon ment át, összekötve a szoknya elejét és hátulját, egy a csípőm felett, egy pedig oldalt. A csatokról pedig amik a hevedereken vannak, a következőt tudom elmesélni:

Lona szólt, hogy ismer egy helyet, ahonnan vehetünk csatokat, és ha nekem kell akkor szóljak hogy milyen és mennyi. A weboldalon körülnéztem (már nem emlékszem a címére), és találtam kis csatokat amik a kardhüvelyekhez voltak jóak, meg egy csatot ami a vállvérthez, viszont olyan csatokat nem találtam, amik a szoknyához lettek volna jók. Mindenesetre ami jó volt azokat “megrendeltem”, és köszönöm Lonának a segítséget.

Viszont még mindig hiányzott két csat, és nem tudtam honnan szerezzem be őket. Fogtam hát a Titkos Papírhajtogató Technikát, és kartonpapír, valamint hurkapálca segítségével legyártottam két szögletes csatot, amit befújtam krómezüsttel. Na, kinek tűnt fel hogy azok nem igazi csatok? Sajnos nem voltak tartósak, a con napján az egyik elhajlott, meg szakadt, és ezt gyorsan szigszalaggal oldottam meg.

Képek azért nincsenek ezekről, mert nagyrészt az albérletben csináltam, ott meg nem volt fényképezőgép, meg amúgy sem fényképezett volna senki. Úgy emlékeztem hogy otthon csináltam pár képet, de valahova talán eltűntek, vagy csak akartam csinálni a képeket. Sajnos csak ilyet tudok mutatni:

Ruha - kardhüvelyek a combokon:

Bár nem egy túl feltűnő dolog, de gondoltam azért ezeket sem hagyom ki az összképből. Mivel alig látható dolgokról van szó, és az egyiket még el is takarja a féloldalas szoknya, nem akartam túlbonyolítani. Valami egyszerű akármiből összedobom és kész. Csak annyi “bonyolítás” volt az egészben, hogy vettem hozzájuk vékony hevedereket, és kis csatokat a boltból amit Lona mondott. Az érdekesség az egészben, hogy maguk a kardhüvelyek miből voltak: Nos, vettünk még régebben egy kottatartót, amit mivel soha nem raktunk bele a tokjába, az a tok csak porosodott valahol. Igen bizony, voltam olyan állat, hogy egy fekete kottatartó tokot könyörtelenül szétvagdossak.

A hevedereket gyors öltésekkel varrtam hozzá a kottatartó tok cafatokhoz, a csatokat rátéve meg már készen is lettek volna, ha nem áll nagyon hülyén, meg egy kardot sem lehetne beletenni… Kivágtam egy-egy téglalap alakot kartonból, beletoltam a tokokba hogy mereven álljanak, és tádám! Most már tényleg kész volt!

Csak a hevederek lettek túl szorosak, mert mindkét kardhüvely leszakadt con napján a sok guggolás közben.

Ruha - amik kimaradtak:

Az előző felsorolásból kihagytam a kesztyűket, a farmernadrágot, és a csizmát.

Volt fekete bőrkesztyűm, úgyhogy ez a rész nem okozott gondot, és ahogy írtam az egyikre akasztottam egy kis farkasfejes fülbevalót is.

A farmernadrág sem volt egy nagy vaszizdasz, mert hát ki lehet találni, hogy van nekem farmernadrágom. Mondjuk ezen is volt módosítás, de nagyon apró. Cloud nadrágszárán is van egy vékony hevederszerű izé csattal, amivel az alját húzza egy picit fentebb hogy a csizma látsszon. Ezt úgy-ahogy megcsináltam az anyagokból amiket a kardhüvelyekhez használtam. Persze nem varrtam oda szorosan a nadrághoz, hogy utána levehető legyen.

Végül a csizma… Hát, szerettem volna megcsinálni, az időhiány viszont mindig megvan. Felhasználtam azt a csizmámat, ami már gimi elején is rendesen elnyűtt volt már, és most is az van rajtam. Nem volt a csizmán semmi extra, még csak cipzáros sem volt. Ami érdekesség, hogy ez a csizma volt a Squall, Sieg, Abel és Shuyin cosplay-eimen is.

Paróka:

Ez is egy olyan dolog volt, amivel addig még sosem találkoztam, úgyhogy alaposan utánanéztem mielőtt vettem egyet. Elég fura volt hogy ha Magyarországon veszek parókát az drágábban jön ki mintha külföldről rendelek egyet. Okké.. Találtam jópár weboldalt, meg ebay-en is alaposan körülnéztem mielőtt választottam egyet, és ez utóbbiban rá is akadtam egyszer egy PikminLink által készített Cloud parókára. A létező legjobb Cloud paróka a létező egyik legjobb cosplayertől. Kíváncsiságból nyomon követtem hogy mennyiért kelt el, és szörnyülködtem nagyokat.

Végül a http://www.internationalwig.com/ -ról vettem meg a “Punky S” nevű parókát, ami egész jó is lett. A plüss macskámnak is tökjól állt:

A probléma csak a formájával volt, meg kellett kicsit formázni, amihez természetesen ismét a netet vettem segítségül, és találtam is tutorialokat ilyen FF-es tüsi hajakhoz. A lényeg az volt, hogy tincsenként formázzam meg, és jó erős hajlakkot használjak. Hajlakk az volt itthon, ideiglenesen összeállítottam egy állványt hokedlikből, majd asztalból, rátettem a parókát egy kis kartonból készült izére, és uccu neki.

A paróka elejét sikerült formázgatni ennyire amatőr szinten is, az igazi probléma hátul volt, mert Cloud-nak furcsán hátrafelé állnak a tincsei oldalról kezdve, mintha a sok motorozástól úgy maradt volna. Szépen összefogtam hátul a hajat, és egy tonna hajlakkot nyomtam rá, aztán úgy maradtam pár percig. Nagyjából meg is állt az egész ahogy kellett.

Oldalt egy kicsit kiigazítottam, hogy jól nézzen ki, aztán a hátulsó kiálló részt nagy levegővétel után levágtam. Na ettől a gyönyörűen összefogott rész úgy szétállt hogy csak na!

Nyomtam rá még egy tonna hajlakkot miközben összefogtam, de a lakk nem fogta meg… Báááááááá! Jólvan, akkor jöjjön a nehéztüzérség, már úgyis megvagdostam, egy kis technokol nem árt meg neki! Na ez már használt, a technokol úgy összefogta hátul mint az állat, betonkemény lett.

Állítólag jól nézett ki, sokaknak tetszett, de szerintem túlságosan Pumukliszerű lett, hatalmas hajtömeg. Mindegy, első nekifutásra jó lett.

Folytatása következik:

Hát igen, ez már így is egy jó hosszú bejegyzés, a kardról meg egy szó sem esett még! Úgy döntöttem ezt itt most kettévágom, a kard majd a második rész második részének a témája lesz. Tehát folytatása következik… (remélhetőleg még idén)

Megosztás a Facebook-on

De térjünk egy kicsit vissza a témához, utolsó bejegyzés óta ráadásul még egy komplett cp-t is csináltam, meg volt con is, és közben 5 hónapja már dolgozó jómunkásember vagyok. Ez utóbbi miatt rendesen megcsappantam időügyileg, de végülis így is sikerült egy cosplay-t összehozni, úgyhogy nincs semmi vész! Viszont a “How it’s made” sorozatot nem sikerül írni, nemtom mikor fogok tovább jutni az első résznél, van azért már 1-2 cp amit csináltam azóta.. Rá kéne szánni magam…….. Aki szeretné látni a többi cosplay-emről szóló “hogyan készült” cikket, az kommenteljen egy “Csinájjad má’ hülyegyerek!!!”-et

Tavalyi év végén sikerült munkát találni, programozóként dolgozom Pesten, ami azt jelenti hogy a pénz már nem tarthat vissza cosplay téren, lehet még nagyobban gondolkodni! Persze valószinűleg ugyanúgy folytatom majd a minél olcsóbb dolgokból való kreatívkodást, de már nem bizonytalanodok el, ha műbőrt kell venni.

A munka miatt változtattam a szokásaimon, jóval hamarabb kezdtem neki Shuyin-nak mint szoktam, és általában hétvégénként készülgetett. Mivel neki nincs olyan sok kiegészítője, és a kardja sem valami nagy cucc (Cloud keresztbe lenyeli ), a munka 90%-a szabásminta tervezés, szabás és varrás volt. Csupa férfias dolog. Itt van egy kis érdekesség, a szabásminta tervezése úgy történt, hogy semmilyen könyvet nem olvasva, senkitől se tanulva ahogy-esik-úgy-puffan alapon legyártottam egy ujjatlan kabát és egy rövid farmernadrág szabásmintáját. Nem is akárhogy, hanem hi-tech cosplayer módon 3D modellező progival. Ezt is leírom majd részletesen, ha egyszer eljutok ide a “How it’s made”-el… Hmmm…. Na mindegy, lényeg hogy kész lett, és sztem bár szerényebb mint az eddigi cosplay-eim, egész jól sikerült!

A fenébe is! Csináltam egy újabb cosplay-t, most update-elhetem a fejlécemet… Talán 5 év múlva meg is lesz. =)

Miután kész lett Shuyin, rögtön jött is con! Már megint! Aki nem úgy csinálja a cosplay-eit, hogy előző éjszaka is azon dolgozik, annak FULL RESPECT! Szóval másnap reggel indultunk a conra, ami szokás szerint baromi jó volt! Reggel monnyuk a buszmegállóban várva és elnézve az animés tömeget, max egy Conbínó tudott volna mindenkit elvinni, de nem késtünk el sehonnan. Nem akarok hosszas élménybeszámolót írni, egyrészt van egy rakás, másrészt el vagyok késve picit, harmadrészt lusta is vagyok.

Jó volt újra találkozni mindenkivel, már jó ideje nem voltam conon, lassan már elvonási tüneteim is voltak. Vasárnap többször is megkaptam, hogy “miért nem neveztem be az Eurocosplay versenyre?”, meg most is többen mondják hogy a következőre jelentkezzek.. Hátő.. Valahogy nemtom miért, de nem igazán vonzódom hozzá. Én conra az ismerősök és a magyar conok hangulata miatt járok, kint nem lenne szinte senki, meg valszeg jóval nagyobb lenne ehhez a “családias” hangulathoz képest.. Lehet szidni, de én ilyen vagyok!

Már gondolatban készülök is a következő cosplay-re (Talán el is kéne kezdeni hogy ne megint előző nap fejezzem be…), amit itt meg is lehet nézni, hogy bezony ő lesz az:

Meg kell majd tanulnom bal kézzel kardot forgatni. Már nem mintha jobb kézzel tudnék…

Addig is kicsit “pihenésképp” megterveztem egy szabásmintát. De ez nem ruhához lesz, hanem plüssmacskához! Méghozzá Chi-t akarom elkészíteni:

Aki nem ismerné, ez itt Chi a “Chi’s sweet home” című animéből. És mielőtt valaki megkérdezné: nem, ez nem egy kislánynak készül megrendelésre, hanem magamnak! Gyerekmese és kawaii plüss? Naés? Nekem teccik és kész! íme a szabásminta tervezéshez elkészített 3D modell:

(Ne nézze senki túl sokáig, mert még elszédül)

Megosztás a Facebook-on

Kezdődjék hát az első rész, ami a 2007-es őszi animecon craftmanship kategóriájára készült cosplayről, Nicholas D. Wolfwood -ról szól!

Előzmények:

Az egész cosplayezés ötlete az ezt megelőző nyári conon jött, amikor is Angelust láttam táncolni hokage cuccban a színpadon, és hirtelen belém nyilallt, hogy ilyet én is akarok! Nekiálltam keresni valami jó alanyt kezdetnek, és mivel akkoriban épp a Trigunt néztem (ki hitte volna? ), Wolfwood ragadta meg a fantáziámat. A ruhakészítés abszolút távol állt tőlem, úgyhogy az öltönye tökéletes volt, és paróka se kellett hozzá, mert a hajam is kb-ra úgy nézett ki. Semmi különös az egész, az egyetlen kihívás benne a kereszt, ami viszont már az én asztalom

Mivel fogalmam sem volt először, hogy hogyan is kezdjek neki, elkezdtem keresgélni a neten leírásokat, hogy mások hogyan készítették a sajátjukat. Találtam fórumokon utalásokat egy bizonyos részletes tervrajzra, amit mindenki keresett, és hosszas keresés után sikerült is rátalálnom. Már csak az maradt hátra, hogy az egészet összehozzam…

Elkészítés:

Ruha:

Bár nagyon könnyűnek tűnt elsőre, végülis sikerült néhány hétig foglalkozni vele, és utolsó héten lett meg. Tudniillik nekem nincsen sötét öltönyöm, csak egy világosszürke és egy fehér… Először bátyáméval próbálkoztam, de az elég nagyon nagy volt rám. Következőnek egyik lakótársam ajánlotta fel a sajátját, de még az is túl nagynak bizonyult. Gondolkodtam, hogy talán nagyszülőknél nézek szét régi cuccok között, hátha találok valamit, de az sem volt jó megoldás. Végülis a zakó amit felhasználtam apué volt, a nadrág pedig anyué. Még akkor nem törődtem a részletekkel, a színe az öltönynek nem sötétkék volt, hanem egyszerűen fekete, de ezt gondolom mindenki megbocsátotta nekem. A zakó ujjaira még a con előtti éjszaka 11 órakor felvarrtam egy-egy kis papír keresztet jó nagy öltésekkel.

A fehér ing nem okozott ekkora problémát, az szerencsére volt nekem, és a cipő is a sajátom. Ez utóbbival nem is foglalkoztam, a véletlen műve hogy pont a barna cipőmet vettem fel.

Kereszt:

Először nem is akartam semmi extrát, a véletlen műve, hogy az lett belőle, ami. Az egész cosplay attól függött, hogy terveket tudok-e hozzá készíteni, és ugye rátaláltam azokra a “híres” tervrajzokra. Háááát, mit ne mondjak nem csodálom hogy egy embert sem találtam eddig aki rajtam kívül ezeket a terveket használta volna fel, én is elgondolkoztam rajta egy kicsit, hogy biztos ez alapján akarom-e megcsinálni. Végülis rászántam magam, tehát a tervrajzok adottak voltak. Ezeket egy Dai Nippon Giken nevű japán csapat készítette, akikről már rég nem lehet hallani. Ha esetleg érdekel valakit, itt egy link ahonnan még le lehet szedni a tervrajzokat: http://www.borzou.net/downloads/files/cross.zip

Kb. 20 képből áll, amik valahogy így néznek ki:

Japánul egy kukkot nem tudtam, de kilogikáztam, hogy minden milliméterben van, az “R14″ és hasonló feliratok a darabok nevei, amik az összerakási útmutatónál hasznosak, és minden darab mellett van egy szám+kanji, ami azt jelenti, hogy hányat kell belőle kivágni. Egyszer összeszámoltam az összeset, és kb 180 darab jött ki. Ezek a japók sose voltak normálisak. Monnyuk én sem..

Szóval megvolt pontosan, hogy mit kell kivágni, mennyi kell belőle, és hogyan kell összerakni őket. A kérdés már csak az alapanyag volt, amin hetekig filóztam. Valami olyan kellett, ami nagyon könnyű, egyszerűen megmunkálható, és nem túl törékeny. És ami a legfontosabb, hogy 5 mm-es lapokban lehessen kapni.

Gondolkodtam a hungarocellen, de nem igazán nyerte el a tetszésemet, majd sokáig a balsafa volt a kiszemelt áldozat. Majdnem tényleg ebből csináltam meg, de aztán rátaláltam a tökéletes alapanyagra: a habkartonra. Ezt reklámtáblákhoz szokták használni, ezért lehet jóóóóóó nagy méretben venni. Az egész két réteg kartonból, és köztük valami habosított izéből áll. A karton borítás miatt tartása is van az egésznek, és ragasztani is könnyű, a habnak alig van súlya, és az egészet simán viszi a tapétavágó. Egyszóval tökéletes volt, úgyhogy meg is rendeltem egy nagy, és két kevésbé nagy lapot. Még aznap felhívott valaki a reklámtáblás cégtől, hogy ilyen nagy lapokat nem tudnak szállítani, de van egy haverja, akinek van egy furgonja amibe belefér….       O_o

A furgonos bácsi meg is érkezett, és elhozta a habkarton lapokat, majd megkérdezte, hogy reklámozni akarok-e valamit… Khm.. Mondtam neki, hogy ez egy csöppet más célokra lesz felhasználva. A lapok tényleg jó nagy méretűek voltak: a nagyobbik kb akkora volt, mint a pingpong asztalunk, a másik kettő meg ennek a fele. A képen a nagyobbik tábla fele látható, már kivágtam belőle néhány darabot.

Az összes darab megrajzolása majd kivágása hetekig eltartott, és még nehezítette a dolgomat, hogy iszonyúan fájt az a hang, amit a vágása közben adott ki. Próbáltam mindenféle spéci vágási technikát kitalálni, hogy minimalizáljam ezt a hangot, meg néha felvettem egy fejhallgatót is, de hiába… Mintha sok sok órán keresztül húzigálná valaki a körmeit egy táblán.  X_X  Nem tudtam sokáig egyhuzamban vágni, néhány centiméterenként gyűjtöttem mindig egy kis lelkierőt.

Miután már nagy része ki lett vágva a daraboknak, nekiálltam összeragasztani őket az instrukciók alapján. Hungarocellek ragasztásához használt ragasztót sikerült beszerezni, és egy teszt után kiderült, hogy nagyon jól tart. Egy-két napnyi ragasztgatás után kezdett formát ölteni az egész, és láthatóvá vált a tervrajzok által használt módszer hátulütője: az igaz, hogy könnyű sok 5 mm-es darabot kivágni és egymáshoz ragasztani, de nagyon meglátszik a rétegződés oldalról.

Egyrészt nem tudok 100% ugyanolyan formát kivágni 16-szor, másrészt kilátszott a habosított izé. A tervrajz próbálja a lehető legjobban eltakarni ezt a rétegződést, de még így is maradtak részek ahol kilátszott. Ezt utólag papírlapok ráragasztásával takartam el, de mivel azoknál technokolt használtam és sietősen ragasztottam, hullámos lett a felszíne. Mindig tanul az ember valamit

Ekkor már eléggé összeállt az egész ahhoz, hogy a működése is feltáruljon előttem, mivel a mozgó alkatrészeket ragasztás előtt kellett belerakni. Nem valami nagy cucc, két kinyithatós része van: egy a rakétavetőnek, egy a gépágyúnak. Mindkettő ugyanazon az elven működik: átlós irányban csúszva nyílik ketté a fedele a cuccosnak.

Ezen a gyönyörűszép animáción látszik a működése, bal oldalt van ahogy kinéz, jobb oldalt pedig a belseje. Nem akartam a jobb oldali képen a másik fedő mozgását is belerajzolni, mert csak túlbonyolította volna a képet, de az egyszerűen ennek a tükrözése. A gépágyúnál, mivel az sokkal hosszabb, mindkét oldalhoz két ilyen csúszkálós bigyó van beépítve. Természetesen nem magától mozog, kézzel kell huzigálni, de még így is nagy sikert aratott.

Miután megvolt már minden tartozék, nekikezdtem a festésnek: a szürkéhez festékszórót használtam, a sötét színekhez pedig zománcfestékeket. Ennél a lépésnél nem volt semmi különös, nagy egyszínű részeket kellett festegetni, amibe nagyobbik unokatesóm segített be időnként. Miután ezzel megvoltunk, akkor csináltam egy jó nagy bakit: úgy gondoltam, hogy lelakkozom az egészet, legyen tartós, és hát elkezdtem lefújni az egyik ezüst darabot. Ennek az lett az eredménye, hogy a festék lassacskán kezdett lefolyni, és szörnyen nézett ki az egész. Utólag olvastam el, hogy a festékszóró is gyakorlatilag lakk, én meg szépen leoldottam ezt az átlátszó lakkal. Hát igen, mindig tanul az ember valamit Ráfújtam utána óvatosan megint ezüstöt, ami valamennyire eltakarta, de látszik a nyoma a bakinak

Végülis egész jól sikerült az egész. Miután minden a helyére került, és le is lett festve, az összkép brutális volt. Egyáltalán nem számítottam ilyen jó végeredményre, és ezért nagyon nagy köszönet a Dai Nippon Giken csapatnak, akik elkészítették ezeket a tervrajzokat! Tudom, hogy úgyse fogják eztet soha elolvasni, de akkor is. Enélkül még meg se közelítettem volna annak a színvonalát, amilyen lett a kereszt végül. Kicsit örültem is annak, hogy nem lettem helyezett, mert végülis nem teljesen az én érdemem ez a cosplay. Kiindulónak viszont tökéletes volt, megadta a kellő lendületet asszem.

Még egy kis bónusz dolog ide tartozik, amit az utolsó pillanatokban hoztam össze, és egyszerre volt jó szállításra, meg hatásvadászatra a színpadon. A fehér lepel a keresztre egy régi szakadt lepedőből lett elkészítve, amire iszonyatosan béna varrási technikával tettem rá a fekete szíjakat. Addig még ment a dolog, hogy a tűt szurkálom át az anyagon, csak nem tudtam mit tegyek, amikor a végére értem a varrandó résznek. Nyomtam hát oda egy kis technokolt, elvágtam a cérnákat, osz’ csókolom. A célnak megfelelt.

Pisztoly:

Eredetileg egyáltalán nem volt betervezve, két héttel a con előtt készültem el minden vágási és ragasztási munkával a kereszten, és maradt még rengeteg alapanyagom. Így hát gyorsan összedobtam Wolfwood pisztolyát is. Tervrajz nem készült hozzá, találtam jónéhány képet a pisztolyról, azok alapján csináltam meg nagyjából. Kinyomtattam egy képet amin oldalról látható, azt méregettem vonalzóval, és csináltam meg hozzá a darabokat.

Hasonló stílusban készült mint a kereszt, csak ez összvissz 6 réteg vastagságú. A végén a csúnya részeket pedig szintén papírral takartam el. Végül is már egy-két hónapja használtam ezt a technikát, annyira belejöttem, hogy a pisztolyt 2 nap alatt hoztam össze, és még arra is volt lelkierőm, hogy mozgathatóvá tegyem a tetejét.

A festése a kereszttel együtt történt, ugyanazokat a színek vannak mindkettőn.

Utózmányok:

Összességében nagyon jó volt végigszenvedni az egészet a reklámtáblától a fegyverekig, és a conon is felejthetetlen élmény volt Nicholas D. Wolfwood-ként járkálni, a színpadról nem is beszélve, ahol a hatásvadászatom bevált. Ez a cosplay indította el nálam a lavinát, abszolút megérte megcsinálni.

Készült amúgy egy templom is, méretarányosan az animéből, vagyis ráhúzható bárki fejére. Unokatesóm készítette poénból, és el is akartuk vinni a conra, de a kereszt alapól nehezen szállítható, és vonattal mentünk fel Mezőkövesdről, úgyhogy sajna itthon maradt… Egy képen rajta van a galériámban, ott meg lehet skubizni.

A galériában a “Birth of a Cross Punisher” mappámban van néhány válogatott kép a kereszt készítéséről, azokból is tettem be ide párat. Akit esetleg az összes kép érdekel valami fura oknál fogva, az innen letöltheti az összeset: http://web.axelero.hu/fej2/norbi/BoaCP.zip

A kereszt jelenleg a szekrényem tetején van kettészedve, porosodik szegény. Gondoltunk arra, hogy feltesszük a falra, de egy kicsit túl nagy ahhoz. A pisztoly az egyik polcomat díszíti, egy később elkészített UZI társaságában, a nadrágot visszaadtam anyunak, a zakóról pedig leszedtem a kereszteket, és visszaadtam apunak.

Ha sikerült eddig elolvasni, akkor gratulálok, kitartó ember vagy! A következő rész a 2008-as tavaszi animecon craftmanship kategóriájára készített cosplayemről, Cloud Strife-ról fog szólni.

Megosztás a Facebook-on

Szegény Abel atya megsínylette a nyári megpróbáltatásokat (szószerint letéptem magamról a con végén mert siettünk), a jövő hét felújítással fog telni. Sajnos kaszám most nem lesz, azt alapból szállítani is nehéz, meg eléggé elkopott és a nád is megtört benne egy helyen, de a ruha meglesz!

Viszlát 17-én, ámen!

Megosztás a Facebook-on

Miután sikeresen bebizonyítottam mennyire lusta tudok lenni, jöjjön egy kis beszámoló a 2009-es nyári animeconról, és a rá való készülődésről. Inkább az utóbbiról lesz szó, mert csak egy napra tudtam menni, és már 5 körül el is kellett onnan jönni…

A tavaszi con után végre sikerült befejeznem a sulit, diplomás munkanélküli lettem
Mivel Sieg (2009 tavasz) nem igazán úgy sikerült ahogy szerettem volna (egy hét alatt dobtam össze az egész cosplayt a szakdolgozat miatt…) és Abel Nightroad-ot alapból is egy ütős cp-nek szántam, a záróvizsga után egyből el is kezdtem a tervezést. Nem tudom ki hogy van ezzel, de az hogy egy cosplayt rohanva kellett összetákolnom iszonyatosan felnyomta bennem a pumpát, ordítani tudtam volna, és nagyon rosszul éreztem magam benne. Így hát jött a tervezés:

Ez után pedig lassacskán megindult az anyagbeszerzés, és ötletelés hogy mit hogyan csináljak meg. Amikor épp elkezdtem volna csinálni, jött egy hosszú családi nyaralás Lengyelország+Németország+Hollandia kombóval.. Nincs mit tenni, elvittem magammal a cosplay-t, és ott csinálgattam szabadidőmben, amiből nem volt valami sok.

Mikor hazaértem pihentem egy kicsit kettesben barátnőmmel, mert nem elég hogy 2 hetet távol voltunk egymástól, a legutóbbi alkalommal mikor nála voltam, épp Abel pisztolyát készítettem bőszen. Ez után rámtört a felismerés, hogy kb 3 hét van conig, alig kezdtem bele néhány cuccba, és con előtt 4 nappal indulunk a balatonra nyaralni a családdal. Kb ennyi volt meg:

Innentől kezdődött a cosplay gyártás éjjel-nappal minden egyes nap. A ruhámat kb 3 nap alatt varrtam meg amit elneveztünk “varró maraton”-nak, a kaszát másfél (!) nap alatt csináltam meg, az idő többi részét a páncéldarabkák tették ki, és közben segítem a barátnőm cosplay-ében is. Ő is segített, nem is kicsit, mert mikor nála voltam minden egyes nap elment boltba hozni nekem az éppen kellő dolgokat, miközben otthon csináltam a cp-t. Elég durva volt, szinte naponta váltogattuk, hogy éppen ki esik kétségbe mert nem lesz kész a cosplay-e conig, pedig az égvilágon semmi mást nem csináltunk 3 héten keresztül. Mikor eljött a balatonra indulás előtti nap, Hubberthus még javában festegetett, a bátyám ki is jött este szólni hogy: “Ööö.. holnap indulunk nyaralni, ugye tudod? Be kéne csomagolni.”

Mondanom se kell, a balatonon tovább folytattuk a cosplay készítését, és rám akkor is rámjött egyszer a kétségbeeshetnék. De gyorsan meglettek az utolsó simítások, a szemüveget is sikerült elkészíteni kemény 5 perc alatt, és a con pénteki estéjén meg is volt a ruhapróba a balaton partján lévő hotelszobában.

Szombaton reggel elindultunk a conra, és nagyon gyorsan be is jutottunk úgy 10 körül, kezdődhetett a felöltözés! Ennyi apró izét magamra szerelni nem kis türelmet igénylő munka, jó sokáig szenvedem vele, majd a vége felé barátnőm is besegített. Mint legutóbbi conon, most is alig voltunk páran a fiú öltözőben a méretéhez képest.

Öltözés után jött a zsűri, szegény Kana megszenvedett a be- és kijutással. Egyenként elmondtuk ki hogyan készítette a saját (és egymás) cosplay-ét, majd mikor kijöttünk gyorsan összecsavaroztam a kaszámat, és kimentünk gyakorolni a színpadi “produkciónkat”. Vicces volt zene nélkül próbálni Mantis vezénylésére: “Amikor a herélt csávó énekel, akkor mozgunk.”

A színpadra menetel előtt mikor megemeltem a kaszát, valami fura volt de még nem tudtam mi. Mikor mi következtünk, végre ez volt az első alkalom, hogy nem voltam ideges/nem volt hányingerem/nem zsibbadtak a tagjaim színpadra lépés előtt, szal igazán csak arra koncentrálhattam, hogy ki hogy merre mikor hogyan és milyen kúl pózban van. Ez után következett kint a fényképezés, ahol rájöttem mi olyan fura a kaszámon: Az egyik fogójánál eltört benne a nád, és ott nagyon könnyen elhajlik.. Mialatt kint próbáltunk, valaki lehet hogy nekiment véletlenül.

Fényképezkedés után újabb fényképezkedés jött, a csapatunk elment egy kicsit saját képeket készíteni. Közben turistalátványosság lett belőlünk, egy kis csapatnyi külföldi odajött minket bámulni és fotózni. Volt egy nagyi az unokájával, akik rendkívül kíváncsiak voltak, hogy mi mit is csinálunk, mondtuk nekik hogy a PeCsánál sokkal több ilyet láthatnak. Ami a legdurvább volt, hogy mielőtt készültünk volna barátnőmmel visszaindulni, odajött hozzám egy japán túrista közös fotót csinálni.

Sajnos mennünk kellett vissza a balatonra, úgyhogy barátnőmmel elmentünk 5 körül az öltözőbe, lekaptuk magunkról a cosplaycuccokat, és kirohantunk a sátrakhoz hogy legalább egy icipicit láthassuk magát a cont is. Barátnőm vett magának egy grimm mangát, és utána viharoztunk is el onnan, ami iszonyúan rossz volt.

Este a hotelszobában sms-ben tudtam meg, hogy két csoportos kategóriában is nyertünk, ami leírhatatlanul jó érzés volt. Onnantól kezdve vadásztunk a szombati fényképekre, és végre láthattam is valamit az egészből. Igaz hogy szemüveg volt rajtam végig, de az égvilágon semmit se láttam, mert nem volt benne -4 dioptriás lencse. Már ott helyben is ki tudtam venni valamennyire a többiek ruháját közelről, de így a fotókon méginkább látom hogy a Szekta csak egy van TEAM tagjai nagyon kitettek magukért. Személyes kedvencem Aoime, lenyűgöző volt az egész ruha és a fegyver is, de a többi csapattag se volt semmi! A cosplayes mezőny is elég magas szintű már, sok jól kidolgozott ruha volt, és tetszenek az egyedi ötletek is, mint például a “képkeretes” cosplay. Érdekes ötlet egy kentaurt is cosplay-ezni, ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy kérdés: Ha valaki úgy cosplay-ezne kentaurt, hogy a “hátsó felében” egy másik ember van, az csoportosnak számít, vagy egyéni craft és a hátsó ember esetleg legjobb kiegészítő díj esélyes?

Vasárnap a balatonon sóvárogtunk az után, hogy bárcsak ott lehetnénk a conon, amikoris eszembe jutott, hogy Mac-ék szoktak élőben közvetíteni a conról. Barátnőm egyből ugrott is a laptophoz egy “miért csak most szólsz?!” felkiáltással, és az állam a földet súrolta amikor megláttam, hogy élő videóképet is adnak a színpadról. Az Inferno-sok előadása közben sikerült bekapcsolni, és sajnos csak 1 képkocka/másodperc sebességgel láttuk az ottani net miatt, de végre valami!!!!

Este a rádiós közvetítésen hallgattuk a cosplay eredményhirdetést, és nagyon örültem hogy a Borostás kistigrisek is nyertek. Tudtam mire készülnek, és utólag már youtube-on is láttam az előadást. Ange, te sem vagy azért teljesen százas!

A con utáni hetet ausztriában töltöttem, azt a nyaralást a barátnőm szülei szervezték, tegnap értem haza. Csöppet nyaralástúltengésem lett az utóbbi pár hónapban. o_O

Nnna, dijóhéjban kb ennyi történt az előző bolgbejegyzés óta

Megosztás a Facebook-on

Van egy kis lemaradásom, a galériám terén is… Squall óta nem tettem fel egy képet sem. Lusta gyerek vagyok, ez van
Főként “hogyan készült” írományokat gondoltam ide, meg egyéb akármiket, ha épp rámjön az írhatnék.

Először is akkor megosztanám az én kis “cosplay naptáramat“, amit azért csináltam, mert már nem bírtam fejben tartani, hogy mikor mi akarok lenni
Legszívesebben mindegyik cosplayről felfedném a leplet, de nem tudom, hogy a csapattagok mennyire díjaznák ezt..

Megosztás a Facebook-on