Hubberthus cosplay

Sokan érdeklődtek, hogy hogyan is készültek a jelmezeim, minden egyes alkalommal kaptam jónéhány kérdést, és az első két cosplay készítéséről fel is raktam még anno néhány képet. Most hogy van ez az überkúl blog, gondoltam írok egy kicsit arról, hogyan is készült el az Abel cosplay. De aztán tovább gondolkodtam, és arra jutottam, hogy senkit se kéne kihagyni a jóból, úgyhogy ezennel elindítom a “How it’s made” sorozatomat!!! (Hűűű de eredeti cím! Remélem a Discovery channel nem fog perelni… *scared*)

Kezdődjék hát az első rész, ami a 2007-es őszi animecon craftmanship kategóriájára készült cosplayről, Nicholas D. Wolfwood -ról szól!

Előzmények:

Az egész cosplayezés ötlete az ezt megelőző nyári conon jött, amikor is Angelust láttam táncolni hokage cuccban a színpadon, és hirtelen belém nyilallt, hogy ilyet én is akarok! Nekiálltam keresni valami jó alanyt kezdetnek, és mivel akkoriban épp a Trigunt néztem (ki hitte volna? ), Wolfwood ragadta meg a fantáziámat. A ruhakészítés abszolút távol állt tőlem, úgyhogy az öltönye tökéletes volt, és paróka se kellett hozzá, mert a hajam is kb-ra úgy nézett ki. Semmi különös az egész, az egyetlen kihívás benne a kereszt, ami viszont már az én asztalom

Mivel fogalmam sem volt először, hogy hogyan is kezdjek neki, elkezdtem keresgélni a neten leírásokat, hogy mások hogyan készítették a sajátjukat. Találtam fórumokon utalásokat egy bizonyos részletes tervrajzra, amit mindenki keresett, és hosszas keresés után sikerült is rátalálnom. Már csak az maradt hátra, hogy az egészet összehozzam…

Elkészítés:

Ruha:

Bár nagyon könnyűnek tűnt elsőre, végülis sikerült néhány hétig foglalkozni vele, és utolsó héten lett meg. Tudniillik nekem nincsen sötét öltönyöm, csak egy világosszürke és egy fehér… Először bátyáméval próbálkoztam, de az elég nagyon nagy volt rám. Következőnek egyik lakótársam ajánlotta fel a sajátját, de még az is túl nagynak bizonyult. Gondolkodtam, hogy talán nagyszülőknél nézek szét régi cuccok között, hátha találok valamit, de az sem volt jó megoldás. Végülis a zakó amit felhasználtam apué volt, a nadrág pedig anyué. Még akkor nem törődtem a részletekkel, a színe az öltönynek nem sötétkék volt, hanem egyszerűen fekete, de ezt gondolom mindenki megbocsátotta nekem. A zakó ujjaira még a con előtti éjszaka 11 órakor felvarrtam egy-egy kis papír keresztet jó nagy öltésekkel.

A fehér ing nem okozott ekkora problémát, az szerencsére volt nekem, és a cipő is a sajátom. Ez utóbbival nem is foglalkoztam, a véletlen műve hogy pont a barna cipőmet vettem fel.

Kereszt:

Először nem is akartam semmi extrát, a véletlen műve, hogy az lett belőle, ami. Az egész cosplay attól függött, hogy terveket tudok-e hozzá készíteni, és ugye rátaláltam azokra a “híres” tervrajzokra. Háááát, mit ne mondjak nem csodálom hogy egy embert sem találtam eddig aki rajtam kívül ezeket a terveket használta volna fel, én is elgondolkoztam rajta egy kicsit, hogy biztos ez alapján akarom-e megcsinálni. Végülis rászántam magam, tehát a tervrajzok adottak voltak. Ezeket egy Dai Nippon Giken nevű japán csapat készítette, akikről már rég nem lehet hallani. Ha esetleg érdekel valakit, itt egy link ahonnan még le lehet szedni a tervrajzokat: http://www.borzou.net/downloads/files/cross.zip

Kb. 20 képből áll, amik valahogy így néznek ki:

Japánul egy kukkot nem tudtam, de kilogikáztam, hogy minden milliméterben van, az “R14″ és hasonló feliratok a darabok nevei, amik az összerakási útmutatónál hasznosak, és minden darab mellett van egy szám+kanji, ami azt jelenti, hogy hányat kell belőle kivágni. Egyszer összeszámoltam az összeset, és kb 180 darab jött ki. Ezek a japók sose voltak normálisak. Monnyuk én sem..

Szóval megvolt pontosan, hogy mit kell kivágni, mennyi kell belőle, és hogyan kell összerakni őket. A kérdés már csak az alapanyag volt, amin hetekig filóztam. Valami olyan kellett, ami nagyon könnyű, egyszerűen megmunkálható, és nem túl törékeny. És ami a legfontosabb, hogy 5 mm-es lapokban lehessen kapni.

Gondolkodtam a hungarocellen, de nem igazán nyerte el a tetszésemet, majd sokáig a balsafa volt a kiszemelt áldozat. Majdnem tényleg ebből csináltam meg, de aztán rátaláltam a tökéletes alapanyagra: a habkartonra. Ezt reklámtáblákhoz szokták használni, ezért lehet jóóóóóó nagy méretben venni. Az egész két réteg kartonból, és köztük valami habosított izéből áll. A karton borítás miatt tartása is van az egésznek, és ragasztani is könnyű, a habnak alig van súlya, és az egészet simán viszi a tapétavágó. Egyszóval tökéletes volt, úgyhogy meg is rendeltem egy nagy, és két kevésbé nagy lapot. Még aznap felhívott valaki a reklámtáblás cégtől, hogy ilyen nagy lapokat nem tudnak szállítani, de van egy haverja, akinek van egy furgonja amibe belefér….       O_o

A furgonos bácsi meg is érkezett, és elhozta a habkarton lapokat, majd megkérdezte, hogy reklámozni akarok-e valamit… Khm.. Mondtam neki, hogy ez egy csöppet más célokra lesz felhasználva. A lapok tényleg jó nagy méretűek voltak: a nagyobbik kb akkora volt, mint a pingpong asztalunk, a másik kettő meg ennek a fele. A képen a nagyobbik tábla fele látható, már kivágtam belőle néhány darabot.

Az összes darab megrajzolása majd kivágása hetekig eltartott, és még nehezítette a dolgomat, hogy iszonyúan fájt az a hang, amit a vágása közben adott ki. Próbáltam mindenféle spéci vágási technikát kitalálni, hogy minimalizáljam ezt a hangot, meg néha felvettem egy fejhallgatót is, de hiába… Mintha sok sok órán keresztül húzigálná valaki a körmeit egy táblán.  X_X  Nem tudtam sokáig egyhuzamban vágni, néhány centiméterenként gyűjtöttem mindig egy kis lelkierőt.

Miután már nagy része ki lett vágva a daraboknak, nekiálltam összeragasztani őket az instrukciók alapján. Hungarocellek ragasztásához használt ragasztót sikerült beszerezni, és egy teszt után kiderült, hogy nagyon jól tart. Egy-két napnyi ragasztgatás után kezdett formát ölteni az egész, és láthatóvá vált a tervrajzok által használt módszer hátulütője: az igaz, hogy könnyű sok 5 mm-es darabot kivágni és egymáshoz ragasztani, de nagyon meglátszik a rétegződés oldalról.

Egyrészt nem tudok 100% ugyanolyan formát kivágni 16-szor, másrészt kilátszott a habosított izé. A tervrajz próbálja a lehető legjobban eltakarni ezt a rétegződést, de még így is maradtak részek ahol kilátszott. Ezt utólag papírlapok ráragasztásával takartam el, de mivel azoknál technokolt használtam és sietősen ragasztottam, hullámos lett a felszíne. Mindig tanul az ember valamit

Ekkor már eléggé összeállt az egész ahhoz, hogy a működése is feltáruljon előttem, mivel a mozgó alkatrészeket ragasztás előtt kellett belerakni. Nem valami nagy cucc, két kinyithatós része van: egy a rakétavetőnek, egy a gépágyúnak. Mindkettő ugyanazon az elven működik: átlós irányban csúszva nyílik ketté a fedele a cuccosnak.

Ezen a gyönyörűszép animáción látszik a működése, bal oldalt van ahogy kinéz, jobb oldalt pedig a belseje. Nem akartam a jobb oldali képen a másik fedő mozgását is belerajzolni, mert csak túlbonyolította volna a képet, de az egyszerűen ennek a tükrözése. A gépágyúnál, mivel az sokkal hosszabb, mindkét oldalhoz két ilyen csúszkálós bigyó van beépítve. Természetesen nem magától mozog, kézzel kell huzigálni, de még így is nagy sikert aratott.

Miután megvolt már minden tartozék, nekikezdtem a festésnek: a szürkéhez festékszórót használtam, a sötét színekhez pedig zománcfestékeket. Ennél a lépésnél nem volt semmi különös, nagy egyszínű részeket kellett festegetni, amibe nagyobbik unokatesóm segített be időnként. Miután ezzel megvoltunk, akkor csináltam egy jó nagy bakit: úgy gondoltam, hogy lelakkozom az egészet, legyen tartós, és hát elkezdtem lefújni az egyik ezüst darabot. Ennek az lett az eredménye, hogy a festék lassacskán kezdett lefolyni, és szörnyen nézett ki az egész. Utólag olvastam el, hogy a festékszóró is gyakorlatilag lakk, én meg szépen leoldottam ezt az átlátszó lakkal. Hát igen, mindig tanul az ember valamit Ráfújtam utána óvatosan megint ezüstöt, ami valamennyire eltakarta, de látszik a nyoma a bakinak

Végülis egész jól sikerült az egész. Miután minden a helyére került, és le is lett festve, az összkép brutális volt. Egyáltalán nem számítottam ilyen jó végeredményre, és ezért nagyon nagy köszönet a Dai Nippon Giken csapatnak, akik elkészítették ezeket a tervrajzokat! Tudom, hogy úgyse fogják eztet soha elolvasni, de akkor is. Enélkül még meg se közelítettem volna annak a színvonalát, amilyen lett a kereszt végül. Kicsit örültem is annak, hogy nem lettem helyezett, mert végülis nem teljesen az én érdemem ez a cosplay. Kiindulónak viszont tökéletes volt, megadta a kellő lendületet asszem.

Még egy kis bónusz dolog ide tartozik, amit az utolsó pillanatokban hoztam össze, és egyszerre volt jó szállításra, meg hatásvadászatra a színpadon. A fehér lepel a keresztre egy régi szakadt lepedőből lett elkészítve, amire iszonyatosan béna varrási technikával tettem rá a fekete szíjakat. Addig még ment a dolog, hogy a tűt szurkálom át az anyagon, csak nem tudtam mit tegyek, amikor a végére értem a varrandó résznek. Nyomtam hát oda egy kis technokolt, elvágtam a cérnákat, osz’ csókolom. A célnak megfelelt.

Pisztoly:

Eredetileg egyáltalán nem volt betervezve, két héttel a con előtt készültem el minden vágási és ragasztási munkával a kereszten, és maradt még rengeteg alapanyagom. Így hát gyorsan összedobtam Wolfwood pisztolyát is. Tervrajz nem készült hozzá, találtam jónéhány képet a pisztolyról, azok alapján csináltam meg nagyjából. Kinyomtattam egy képet amin oldalról látható, azt méregettem vonalzóval, és csináltam meg hozzá a darabokat.

Hasonló stílusban készült mint a kereszt, csak ez összvissz 6 réteg vastagságú. A végén a csúnya részeket pedig szintén papírral takartam el. Végül is már egy-két hónapja használtam ezt a technikát, annyira belejöttem, hogy a pisztolyt 2 nap alatt hoztam össze, és még arra is volt lelkierőm, hogy mozgathatóvá tegyem a tetejét.

A festése a kereszttel együtt történt, ugyanazokat a színek vannak mindkettőn.

Utózmányok:

Összességében nagyon jó volt végigszenvedni az egészet a reklámtáblától a fegyverekig, és a conon is felejthetetlen élmény volt Nicholas D. Wolfwood-ként járkálni, a színpadról nem is beszélve, ahol a hatásvadászatom bevált. Ez a cosplay indította el nálam a lavinát, abszolút megérte megcsinálni.

Készült amúgy egy templom is, méretarányosan az animéből, vagyis ráhúzható bárki fejére. Unokatesóm készítette poénból, és el is akartuk vinni a conra, de a kereszt alapól nehezen szállítható, és vonattal mentünk fel Mezőkövesdről, úgyhogy sajna itthon maradt… Egy képen rajta van a galériámban, ott meg lehet skubizni.

A galériában a “Birth of a Cross Punisher” mappámban van néhány válogatott kép a kereszt készítéséről, azokból is tettem be ide párat. Akit esetleg az összes kép érdekel valami fura oknál fogva, az innen letöltheti az összeset: http://web.axelero.hu/fej2/norbi/BoaCP.zip

A kereszt jelenleg a szekrényem tetején van kettészedve, porosodik szegény. Gondoltunk arra, hogy feltesszük a falra, de egy kicsit túl nagy ahhoz. A pisztoly az egyik polcomat díszíti, egy később elkészített UZI társaságában, a nadrágot visszaadtam anyunak, a zakóról pedig leszedtem a kereszteket, és visszaadtam apunak.

Ha sikerült eddig elolvasni, akkor gratulálok, kitartó ember vagy! A következő rész a 2008-as tavaszi animecon craftmanship kategóriájára készített cosplayemről, Cloud Strife-ról fog szólni.

Megosztás a Facebook-on

This entry was posted on kedd, október 27th, 2009 at 22:32 and is filed under Nincs kategorizálva. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.