Utolsó bejegyzésem óta sok minden történt. Többek közt elindult a jelentkezés. Nos igen nincs okom tovább titkolózni ki is leszek^^. Pandora hearts-ből Alice B rabbit. A második része a címnek csupán arról szól, hogy az utolsó bejegyzésben mutatott alap, papírmassé leszedése közben ketté tört, ráadásul a massé sem élte túl az akiót. A mai napon csináltam újra az alapot kicsit másképpen. Zárt szájjal. No most ezzel óvatosabb leszek. A nagy döntés pedig nem más mint, hogy kihagyom az Euro Cosplayt. Konnal indultam volna, de nagyon valószínű, hogy sokba kerülne a repülőn utaztatása, valamint a szállásról a helyszínre jutás is bizonytalan. A taxi meg drága. Nagy lehetőségnek tartom most is, és az ilyen nem sűrűn ismétlődik, de azért reménykedem, hogy a jövőben lesz még ilyen, és reménykedem, hogy lesz erre alkalmasabb kosztümöm is még. A bátyám mikor kijelentettem kihagyom, inkább nem mondott semmit.
Visszatérve a mostani jelmezhez, most már nem ronthatok, mivel örömmel közlöm, hogy van munkám, de ezzel együtt jár a megcsappant idő. A hétvégék szabadak, és a közeljövőben lesz egy hosszú hétvége szóval ezeket ki akarom használni. Egyébként Call Centeres lettem^^ most volt betanítás pénteken, tanulgatom amit kell, és apait anyait beleadok, hogy az április 8-ig tartó munkaviszony meg hosszabbodjon^^
Szia! Teljesen meg tudom érteni, én pontosan ebben a hajóban evezek Vivi-vel.
Lelki szemeim előtt megjelenik, amint béna, \"fenékbevállas\" alkatommal töröm az utat a nép között…biztos lesz erre még lehetőség, addigra meg csak kiötlesz valamit, ami aranyos, és vihető is ^^
Kon egyébként még mindig nagyon cukkero XD