Ma végre tényleg 100%-osra elkészült. It köszönetet mondok az ebédre készített palacsintáért amit, minden egyes ideges pillanatomban nyomtam magamban^^ ( holnap futás lesz XD)
![]()
Ez meg már egy kis bolondozás
Jó régen írtam és ezer dolog történt cosplay és magán életem területén. Magánéleti rész: Buktam 21 ezer forintot, mivel a Call Centeres munka nem indult, illetve az a projekt amire engem meg sok másokat felvettek. De mivel szerződést írtunk aá meg képzés volt ezért biztosra vettem a munkát és megvettem a bérleteket ai bizony kemény 27e magyar Ft. De kerestem 6ezer forintot XD Most a Gerbeaud kávéház fagyi standjába jelentkeztem és voltam interjún is. Pénteken kiderül az eredmény.
Cosplay terén, sikerült befejeznem a kezemet. A már régebben mutatott karmos kesztyűre varrtam szőrme darabkákat (én a skót a szabás közben leesett szőrméket használtam, mert sajnáltam volna később kidobni XD) Szóval most így néz ki a kezem:
![]()
itt tulajdonképpen még csak fel vannak tűzve a darabkák
A cipőm is elkészült. Mivel nem találtam megfelelő cipőt így úgy döntöttem varrok neki borítást.
nem a legjobb kép és még egy kis igazítás ráfér
![]()
És végül a fej. No igen. Sokat törtem a fejem hogyan is csináljam meg és hogy a borítása milyen legyen. Végül a szőrménbél kötöttem ki.
![]()
Ez egy két napos kép. Mostanra annyi változott, hogy megvan a fej hátulja, így már csak a fülével kell ma foglalkoznom. Ezek után már csak finomítok, és megpróbálom megcsinálni a fegyverét.
Ha már tegnap úgy is lelepleztem magam, akkor már nem bírom ki, hogy a kész ruciról ne rakjak be képet
Szóval Íme első olyan versenyes cosplayemnek a ruhája, ami rendelkezik ruhával XD
Ami még konkrétan hiányzik a cipő a fej, és a fegyver, de ez még kérdéses, attól függően marad e időm. a képről a karmok hiányoznak még amik 90%-osan a szekrényben lapulnak. Szóval itt tartok és igyekszem behozni a szerencsétlenkedésemből adódó időveszteséget.
Utolsó bejegyzésem óta sok minden történt. Többek közt elindult a jelentkezés. Nos igen nincs okom tovább titkolózni ki is leszek^^. Pandora hearts-ből Alice B rabbit. A második része a címnek csupán arról szól, hogy az utolsó bejegyzésben mutatott alap, papírmassé leszedése közben ketté tört, ráadásul a massé sem élte túl az akiót. A mai napon csináltam újra az alapot kicsit másképpen. Zárt szájjal. No most ezzel óvatosabb leszek. A nagy döntés pedig nem más mint, hogy kihagyom az Euro Cosplayt. Konnal indultam volna, de nagyon valószínű, hogy sokba kerülne a repülőn utaztatása, valamint a szállásról a helyszínre jutás is bizonytalan. A taxi meg drága. Nagy lehetőségnek tartom most is, és az ilyen nem sűrűn ismétlődik, de azért reménykedem, hogy a jövőben lesz még ilyen, és reménykedem, hogy lesz erre alkalmasabb kosztümöm is még. A bátyám mikor kijelentettem kihagyom, inkább nem mondott semmit.
Visszatérve a mostani jelmezhez, most már nem ronthatok, mivel örömmel közlöm, hogy van munkám, de ezzel együtt jár a megcsappant idő. A hétvégék szabadak, és a közeljövőben lesz egy hosszú hétvége szóval ezeket ki akarom használni. Egyébként Call Centeres lettem^^ most volt betanítás pénteken, tanulgatom amit kell, és apait anyait beleadok, hogy az április 8-ig tartó munkaviszony meg hosszabbodjon^^