Nem tudom írt-e már valaki erről, nem emlékszem ilyen bejegyzésre, mindenesetre leírom, hogy én hogyan készítettem el a saját méretű próbababa fejemet. A következő jelmezemhez ugyanis nagy szükségem van egy ilyenre. Először hungarocell fejre gondoltam, de miután megtudtam az árát, háááát… okké egyszeri befektetés, de még csak nem is biztos, hogy pont az én méretem, stb..
Az első, amire szükségem volt, és szerencsére már készen a rendelkezésemre állt, a saját arcom és tarkóm kiöntve gipszből.
Ezt röviden leírva úgy lehet elkészíteni, hogy megkérsz egy kreatív embert, akiben bízol (jelenesetben apám)beborítod a hajad folpackal és először, az arcod öntitek ki a fejed közepéig. Szádban legyen szívószál. Itt kapsz majd levegőt. Szükséged van gézre is. Majd szépen elkezditek, illetve a segéded elkezdi felvinni az egy réteg gipszet, egy réteg géz, és így tovább. Hogy egy kicsit kevésbé legyen fájdalmas a levétel, nem árt, ha előtte valamilyen krémmel bekened az arcod. Ha bírod a gyantázást ez semmiség lesz
mikor már nagyjából megszáradt lelehet venni. A fejed hátulja, hasonlóan készül, de ne felejtsd el befedni, vagy kopaszra nyírni.
A kapott részeket ezután kicsit kicsiszolod, és zománcfestékkel kifested.
Így néz ki a kiöntött fej:
Na ez volt az alapja a fejnek. Szerencsére ez már megvolt, így a könnyedebb része maradt hátra. Mindkét felet kipapírmaséztam, majd miután megszáradt kiszedtem a formákból és elkezdtem összeilleszteni
Így néztek ki külön-külön:
Leméretem a fejem és a nyakam kerületét, majd addig igazgattam egymásba nyomva őket, míg el nem értem ezeket a méreteket. Ezután a határvonalat bejelöltem. Ez azért kellett, hogy tudjam, hol ragasszam. Ezután jött az összeragasztás. Én palmatexet használtam, lévén hogy az egy elég erős anyag. Mondjuk nehéz összenyomkodni. Apum volt oly rendes és besegített. Neki „csak” kétszer akkora a keze, mint az enyém XD.
Miután ez meg volt örültem, mint majom a farkának. Ekkor jött a gondolat: Masszívvá kéne tenni, és nem ártana, ha lenne súlya. Ekkor megpillantottam a metropolt és hasznosan töltöttem meg a fejem^^ Az újságból galacsinokat készítettem és jól kitömtem. Kettőt egy csapásra.
Na ekkor jött a másik gondolat: Ez szép és jó de alja is kéne, hogy legyen. Eszembe jutott Kon gombjának készítésekor maradt hungarocell. Erre átrajzoltam a nyakaljának vonalát. Mivel a palmatex oldja a hungarocellt, ezért előbb beborítottam újságpapírral^^ Így nem marta szét.
Ezután kicsit megerősítettem egy kis festésnél használatos védő ragasztószalaggal. Azért ezt választottam, mert ezt tuti befogja a zománcfesték. Egyébként néhány putykosodást a papírmasén ezzel nyomtam le. De nem volt annyira jó ötlet. Ha ehhez folyamodtok festés előtt győződjetek meg róla hogy a festék sehogy sem tud alá menni
Miután mindezzel sikeresen végeztem, végre lefestettem az egészet. Ez egyrészt esztétikailag is szebbé teszi + a Zománc festék még egy kicsit ráerősít a már amúgy is elég masszív fejhez .
Remélem elég érthetően írtam le, de ha valaki valamit nem ért nyugodtan kérdezzen rá, megpróbálom magyarra lefordítani










Ez tök jó : ) én már vettem hungarocell fejet, így ez most kimarad, de egyébként létezik olyan, hogy gézesgipsz, az egy fokkal egyszerűbb megoldás, vagyis inkább tisztább. Ezt úgy tudom néhány gyógyszertárban és pl a rayherben is lehet kapni. Ezt egyszerűen vizezni kell, és az arcodra rakosgatni. Persze amit leírtál totál ugyan ez
csak házilag
Erről még nem hallottam, de köszi a tippet^^ még jól jöhet
nagyon jó leírás!Ezen a megoldáson gondolkodtam én is,mert nekem is kell egy műfej több szempontból is tavaszra,de ezt a megoldást elvetettem,mert kissé irtózom attól,hogy gipszbe legyen nyomva a fejem,viszont,ha te már voltál ilyen bátor és nem is írtad le olyan horrorisztikusnak,mint amire én számítottam,lehet,hogy én is nekifutok(nem vagyok klausztrofóbiás,de azért mégis elég rosszul hangzik az hogy szívószálon tudnék csak lélegezni amíg egy nagy adag gipsz van az arcomon:))) )
Tényleg nem vészes
nekem már egészen kicsikorom óta megcsinálta apum, kp 8-9 évesen volt az első
Mindig valami ilyennal kapcolatos maszkot csináltunk (Farsang volt a kedvenc időszakom ^^)