Hát igent, a fehérítősök Plüss oroszlánját terveztem be nyárra. igen megfogok pusztulni benne, de ez nem számít, ha az ember élvezi^^ (én meg mazohista állat vagyok…. nyehehehhehhe). Szóval hétfőn neki is kezdtem a drágának, és hát nem megy döcögés mentesen. A legelső amit megcsinátam hétfőn az a papír massé alap. A jóidőnek köszönhetően mára megis száradt. Bár csinált pár érdekességet a teraszon. Elkezdett kimászni a lufi a masséból, valszeg mert a melegtől tágult benne a levegő vagy ilyesmi.
Kedden már a testének kezdtem neki. Eddigiekkel ellentétben, most puha lesz, mert szivaccsal tömöm ki. Az anyag amit nagynehezen sikerült megvennem eléggét átlátszó volt, de szerencsére volt/van fehér dekor szövetem, amit apám egy rendezvényhajóról hozott el, illetve adtak neki, mert ők úgy is kidobták volna (ezek megvesztek, vagy 10 m anyag O.o) Szóval duplarátegben szabtam mindent. Magyarul amiből evileg 4-et kellett szabni abból gyakorlatilag 8-at szabtam. A Közepe kicsit kicsi lett, szóval mai nap kibontás nagyobb darab szabás, összavarrrás meg ilyenek voltak.
A legbeső bélés ami az én testem védi majd a szivacstól eléggé kezdetleges. Lesz még vele bőven gondom -_-
Szivacsot veszek is még, de beáldozom Mokonát is. Úgy is csak a padláson nevedgél magának. Szerencsére ő csonkítás után is nevetni fog, bár ehet hogy nem szép véget fog érni. No mind1^^ Itt állok most. Képeket valószínűleg a galláriába teszek majd a részekről.