Két bal kéz

SakuraCon 2010

2010. április 27. kedd · 22 hozzászólás

Azt hiszem itt az ideje firkálni valamit erről a conról. Elég nehéz összeszedni a gondolataim, mivel olyan sok, és olyan vegyes benyomások értek, hogy nem is tudom igazán hol kezdjem a dolgot.

Furcsamód, most nem a pozitív érzések csapódtak le először, sokkal inkább a semleges, vagy a kicsit negatív dolgok. Talán a legnagyobb hiba az volt, hogy nem izgultam. Nem vártam a cont, nem pakoltam össze egy héttel előtte, nem számolgattam a napokat. Pénteken elmentem az óráimra, majd hazarohantam, összepakoltam, és uccu Pest.

Szombaton is teljesen úgy álltam a dologhoz, mint egy elvégzendő munkához, nem úgy, mint a hobbim egyik kiteljesedéséhez. Be kell menni, mosolyogni kell, el kell dumálni a zsűrivel, és kész. Ez a hozzáállás talán a zsűri előtti szereplésemen valamennyit segítette, mivel egyáltalán nem izgultam, és magamat tudtam adni. Az is jó volt, hogy már ismerős arcok vártak, bár erre majd külön kitérek.

A jelmezemmel többé-kevésbé meg voltam elégedve.
Ami fájt, hogy kb. 3 másik embert láttam Crown Clown-nak öltözve, és hát na. Kicsit olyan tucatáru lett a dolog, miután leadták a tévében is az animét, de tudjátok mit? Nem vagyok hajlandó csak azért nem szeretni valamit, mert népszerű lett.

Maga a jelmez szerintem egész jól összeállt, bár a kezemet sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni (lásd színpadi baki), de maga a ruha nagyon strapabíró lett, semmi sem szakadt el, és a három liternyi izzadtságot is zokszó nélkül tűrte a dolog. Egyedül a sminkem elszúrása volt nagyon gáz, mivel a kapkodás miatt rossz szemre festettem fel a pentagramot. Epic fail, nem tagadom. Azért nem mostam le végül, mert
a, fel sem tűnt, csak délután
b, csókálló rúzzsal kentem fel, ami nem csak a csókot, de konkrétan a vizet meg a szappant is állja
Az összhatásba szerintem végül is annnnnnyira de nagyon nem rondított bele.

Aminek kifejezetten örültem, hogy ha fiúnak öltözök, az emberek még mindig elhiszik, hogy fiú vagyok. Bármilyen hülyén hangzik, de nekem ez egy nagy dicséret, mivel szeretem jól csinálni a crossplayt, és örülök, amikor közlik velem, hogy jó pasi vagyok. :) Elvégre semmit értelme egy fiú karaktert lecosplayezni, ha senki sem hiszi el, hogy fiú vagyok.

A verseny maga számomra kissé felemás volt.

Lehet, hogy csak én érzem így, de mintha kicsit átalakult volna ez a verseny dolog. Már nincs is igazán verseny. Mindig van egy-két jó ember, akitől tényleg hasra esik az ember, és tényleg megérdemlik a díjak halmait, a maradék helyeket meg elosztják az ismerős arcok között. Valahogy úgy éreztem, hogy a jelöltek, illetve a nyertesek között mindig volt olyan versenyző, aki igazából annyira nem is volt jó, csak hát már nevezett máskor is, láttuk már, adjuk neki is valamit. Mielőtt nekem ugrana bárki, szeretném kijelenteni, hogy amin igazán kibuktam, az az én „Legjobb technika” jelölésem volt. Könyörgöm, hol van a technika egy full műbőr cuccban? Semmi craftos nem volt a ruhámban, semmi olyan, amihez legalább is kis eredetiség kellett volna. Közben meg ott voltak a félbáb figurák, amin tényleg egy csomót filóztak az elkészítőik, hogy hogyan is kéne megcsinálni, és tök jók lennek, és hát na. Igazságtalan volt.
Szóval nem örülök, hogy lassan már a cospalyben is inkább az arcot nézik, nem a jelmezt, mert azért a conon már van nem egy olyan verseny, ahol a név többet ér, mint a beküldött munka, szóval ne rontsuk már el a cosplayt is. És itt most bocs minden zsűritől, ez egy magánvélemény volt, én így látom a dolgot, ennyi.

A színpadon való viselkedésemet nem kommentálnám.
Igen, tudom, hogy hülye zeneválasztás volt, és hogy ez már majdnem performance kategória volt. Igazából nem így terveztem, csakhát a második póznál lerepült az egyik ujjam, és innentől kezdve nem volt értelme pózolni a fotósoknak, hát kicsit szórakoztattam a népet. Amúgy szerintem a craftot halálra unhatják a nézők, szóval próbáltam feldobni a dolgot. Úgy tűnt sikerült, mert délután odajött hozzám pár ember, hogy tetszett nekik, amit csináltam, szóval nem bánom, hogy kevés volt a statikus póz, a színpadon úgy se születnek igazán jó képek.

A helyszín maga édes-keserű volt.
Mint versenyző nem nagyon tetszett a dolog, mert az Expo színpada kicsi, nem lehet rá normálisan feljutni, és baromira nem jó a levezetés sem. Ami nagyon nagy nyűg volt, az a színpadra várakozás. Oldalt túl kicsi volt a hely, az pedig már az állatkínzás kategória volt, amikor a craftosoknak a színpad mögött kellett kivárni, míg mindenki lemegy. Nem volt fény, nem volt szék, nem volt lebegő, nem láttunk semmit, nem értettünk semmit. Szóval az egy nagyon rossz lépés volt, nomeg a fotózás sem a legszervezettebben ment. Szervezés terén tehát még nincs bejáratva az Expo, de nem gond, nem is lenne con a con, ha nem lennének ilyen bakik.

Mint látogató azt kell mondjam, hogy a külvárosi elhelyezkedés és a sterilitás ellenére az Expo egy kifejezetten kellemes hely. De most komolyan. Rengeteg zöld, az árusok jól elkülönítve, a nagyterem tényleg elég nagy (csak kevés a szék). Mondhatni tökéletes. Azért nem az a PeCsa feeling, nekem pl hiányoztak a Matsuris kis díszek, de elviselhető volt a dolog.

A vasárnap részemről már kicsit felesleges volt.

A szombat olyan szinten lefárasztott a rengeteg ácsorgással, hogy a vasárnapot egyszerűen már nem tudtam élvezni, és csak tengtem lengtem, hagytam, hogy elvigyen a tömeg. Ami vicces volt, hogy civilben senki sem ismert meg. Így jártam.
A performance rosszul volt elosztva, az elején lement az összes jó csapat, az utolsó másfél óra szenvedés volt. Tényleg kéne valami előzsűrizés, vagy valami, mert hát néha elég szörnyű amit performace néven kap a közönség. Ennek ellenére még mindig vannak nagyon profi előadók, és igenis volt színvonalas előadás. Csakhát több volt a gyenge előadás.
Az EuroCosplayhez nem fűznék hozzá semmit sem, mivel leléptünk amikor kezdődött. Ment a vonat, nincs mese.

Összességében kellemes volt, csak nagyon fárasztó. Örültem, hogy találkoztam a régi ismerős arcokkal, és hogy pár emberrel jobban el tudtam beszélgetni. Annak is nagyon örültem, hogy láttam pár ritkább cospalyt is, köztük a kedvencem egy  Terra e… páros volt. Nem indultak semmiféle versenyen, mégis gyönyörű volt mindkettejük jelmeze, le a kalappal!

Ja, és két Con beszólás így a végére, amit így fél füllel kaptam el a tömegben:

Boba Fett valahol a távolban pózol, fotósok tömege feszi körbe (jól is nézett ki, meg kell vallani), erre mögöttem hangosan egy srác:
-
Te figyi, az a Boba Fett melyik animéből van?

Ülünk a 25-ős pavilon keringőjében, mellettünk egy BJD gazdival beszélget egy érdeklődő lány:
-
Fú, hát nekem is úgy tetszenek, de nagyon drágák! Sose lenne rá pénzem, hát ez a con is hetvenezer forintomba van!
(enyhén szólva is hoppá!)

Kategóriák: Crown Clown (D.Gray-man) · Események



22 responses so far ↓

  •   Okkido // ápr 27th 2010 at 12:15

    Nekem is nagyjából hasonló tapasztalataim voltak a Con-on, és ez a beszámolód kicsit segített nekem is szétválogatni a benyomásokat, amiket szereztem.
    Amúgy meg tényleg “jó pasi vagy”. Ezt hallgattam a húgomtól is két napon keresztül! :D Nekem pedig Te voltál az egyetlen Allen Walker, mert a többiek valahogy nem tűntek fel. :)
    A színpadi alakításod pedig már-már tényleg performance volt. Szerintem sikerült felráznod a közönséget!
    Úgyhogy sok-sok gratula. :)

    A con beszólások pedig már a ‘no comment’ kategóriába esnek. :D

  •   Lona // ápr 27th 2010 at 12:16

    “Bármilyen hülyén hangzik, de nekem ez egy nagy dicséret, mivel szeretem jól csinálni a crossplayt, és örülök, amikor közlik velem, hogy jó pasi vagyok. :) Elvégre semmit értelme egy fiú karaktert lecosplayezni, ha senki sem hiszi el, hogy fiú vagyok.

    Tökéletesen igazad van, ahogyan a női cépéket viselni kell -pl egy rokokós ruhát-, úgy a pasi cépéket is,csak másképpen.
    sajnos én csak vasárnap voltam, így nem láttalak, de feltétlenül megnézem a majd a galériád :)

  •   Aoime // ápr 27th 2010 at 12:51

    Szerintem nagyon jó Allen voltál : ) Sajnálom nagyon, hogy most, és nem korábban, mert mi nagyon kerestünk Allent és sajnos nem találtunk anno, csak helyben a conon tudtunk beszervezni gyorsan egy helyes kis Allent. És hasonlóan érzem én is, a cosplayverseny megszervezésével ugyanezek a problémáim voltak.

  •   Shina Ayame // ápr 27th 2010 at 13:27

    Hasonló érzések játszottak bennem is a con-cp versennyel kapcsolatba, de ahogy mondtad a con nem lenne con ilyen bakik nélkül. Mellesleg nagyon tetszett az Allen cp-d, bár ezt mondtam is. :D A színpadi előadásodról pedig mondhat akárki akármit, nekem nagyon bejött és iszonyat jó volt! Örülök hogy végre személyesen is tudtunk beszélni. :) Még ha csak pár szót is.

  •   Salome // ápr 27th 2010 at 13:43

    “Szóval nem örülök, hogy lassan már a cospalyben is inkább az arcot nézik, nem a jelmezt, mert azért a conon már van nem egy olyan verseny, ahol a név többet ér, mint a beküldött munka, szóval ne rontsuk már el a cosplayt is.”

    Ez a mondatod nagyon mellé ment! EuroCp kapcsán beleláttam a zsűrizésbe, és kifejezetten objektív volt, csak is kizárólag a ruhákat nézte a zsűri, szó sem esett arról, hogy éppen ki van a ruhában és mit csinált eddig. Ez alapján valószínűleg más nyert volna.

    Igen, van pár ember, aki rendszeresen versenyzik, és magasan jobb mint a többiek, és vannak akik rég óta cp-éznek és nagyon sokat fejlődtek. Pl. AngelBridget kifejezetten nagy szinetet ugrott a mostani ruhája kivitelezésével, de mondhatnék más embereket.

    Az hogy jelöltek szerintem inkább megtiszteltetés, sem mint dühítő, ha az dühít, hogy a te cp-édet jobban megcsináltnak gondolták, mint másét, akkor nem tudom, hogy egyáltalán miért cp-ézel? Ha véletlenül nyerni fogsz, mert sikerül olyat összehozni, akkor hisztériás dürohamot fogsz kapni, vagy mi?

    Mint fölöttem többen is mondták nagyon jó Allen voltál és megérdemelten jelöltek, ha te ezt nem látod, akkor valszeg nem a zsűriben kellene a hibát keresned.

  •   AngelBridget // ápr 27th 2010 at 17:17

    nagyon jó Allen voltál, és jó pasi:D barátnőim Ayame mellett még rád voltak nagyon kattanvaxD am a fotózás télleg nem volt szombaton a legjobban megszervezve,(a kinti) de a színpadi sztem tök jó volt…. engem nem nagyon zavart a színpad mögött álldogálás, mert legalább nem vittek ki minket egyből és láttam sok ismerősömet a színpadon akiket meg is akartam nézni:D am szerencsére téged is pont láttunk és nagyon jó voltál….. csak kicsi választott el attól hogy be ne visítsak a színpad mögülxD jaj az a bjd-s beszólás fájtxD

  •   Erda Zin // ápr 27th 2010 at 18:46

    Salome: kérlek ne érts félre. Nem az dühít, hogy én kaptam a jelölést. Az fáj egy kicsit, hogy voltak ott olyan cépék, amik tényleg trükkösebbek voltak, mint az enyém, és szerintem jobban megérdemelték volna. A “Legjobb technika” kategóriát én meghagytam volna olyan jelmezeknek, amikben több az építős, masézós, stb. munka, az enyém inkább csak varrás volt.
    A zsűri munkájába nem látok bele, nem is akarok, had maradjanak meg a kulisszatitkok. És itt most nem a zsűri szapulásáról volt szó, csak tettem egy megjegyzést, hogy én nem így csináltam volna.

    Az EuroCosplay meg szerintem egy teljesen más kategória, mivel ott mégis csak Londonba repül ki a győztes, nem pedig egy oklevelet kap néhány manga kíséretében.

    Okkiodo, AngelBridget: Köszönöm szépen a dicséretet, örülök, hogy tetszett amit műveltem. :)
    Shina: Én is örülök, hogy végre tudtunk személyesen is beszélgetni, lassan egy éve vártam rá. :D

    Aoime: nem illettem volna bele a csapatba, én fehér műbőrrel oldottam meg az ezüst részeket. :) De ha bármikor kell egy Allen, csak szóljatok, és megyek. :D

  •   Shina Ayame // ápr 27th 2010 at 20:36

    Erda: Egy éve? Jézus… elnézést a megvárakoztatásért! o_OXD

  •   Blum // ápr 28th 2010 at 10:42

    ˇLehet, hogy csak én érzem így, de mintha kicsit átalakult volna ez a verseny dolog. Már nincs is igazán verseny. Mindig van egy-két jó ember, akitől tényleg hasra esik az ember, és tényleg megérdemlik a díjak halmait, a maradék helyeket meg elosztják az ismerős arcok között. Valahogy úgy éreztem, hogy a jelöltek, illetve a nyertesek között mindig volt olyan versenyző, aki igazából annyira nem is volt jó, csak hát már nevezett máskor is, láttuk már, adjuk neki is valamit.
    eggyetértek veled amit leírtál mostani cp versenyek erről szólnak. ”
    eggyetértek veled amit leírtál mostani cp versenyek erről szólnak.

  •   Lenalee // ápr 28th 2010 at 12:18

    Csak a cosplay.com-os képedhez pötyögtem, de ugyanazt mondanám, mint Aoime. Olyan jó Allen lettél volna velünk bakkerbogyó, nagyon jól állt! Nem akarsz közös fotókat? xD De most komolyan. :3

    A másik, amit nem itt akartam, de nem bírok elsiklani felette, az nekem is Legjobb Technika dolog. Erről írok a blogbejegyzésemben is, cska még nem publikáltam, mert dolgozom még rajta (ugye nem tudok röviden fogalmazni..).
    Engem sokkolt, hogy engem jelöltek, sőt nyertem is, mert Aoime-vel ugyanaz volt a jelemzünk. Amikor megláttam magam a kivetítőn és amikor felhívtak a színpadra, egyszerűen fejbekólintott az egész, nem értettem. És most sem értem. Emiatt nem tudtam örülni a díjnak, pedig tényleg egy elismerés, de akkor legalább osztott lett volna a díj, hogy rendhagyó módon kettőnket emelnek ki, vagy akkor engem sem kellett volna. Nem elégedetlenkedem, csak egyszerűen rosszul esett, hogy csak engem emeltek ki úgy, hogy teljesen ugyanaz volt a jelmezünk. Elnézést azoktól, akiket megbántok ezzel és tényleg nem elégedetlenkedni akarok, de nem tehetek róla, hogy így érzem és emiatt a győzelem nekem nem édes, hanem keserű.

  •   Salome // ápr 28th 2010 at 13:37

    Lenalee:
    Nem tudom, hogy a zsűri hogyan gondolkodott, de számomra egyértelmű volt a technika díj.

    Te kitaláltál egy technikát, amin sokat gondolkoztál, kikísérleteztet, tökéletesítetted. És ez alapján elkészítetted a ruhád, amit Aoime lemásolt.
    Amivel semmi gond nincs, hiszen egy csapat akkor jó, ha egységes. Viszont a díj a technikáért járt. Innentől pedig világos, hogy miért nem volt jelölve sem, hiszen a technika a tiéd eredetileg.

    Egyébként biztos vagyok benne, ha egy random emberke lemásolt volna a technikádat és ugyanebben a versenyben indult volna és jelölést is kapott volna, akkor most amiatt lennél kiakadva, bár ezesetben a kiakadás jogos lenne.

  •   Salome // ápr 28th 2010 at 13:42

    Blum: Nem erről szólnak! Lehet így érezni, csak nem igaz! Igen, előfordul, hogy nem olyan jók nyernek, mert éppen nincs náluk jobb. De ha megnézed a pár évvel ezelötti mezőnyt azok a ruhák ma már labdába sem rúgnának.

    Egyébként, hogy mi jó és mi nem, teljesen relatív. Én pl. hányok a rózsaszín habos-babos ruháktól, más meg imádja őket. Viszont egy jól megcsinált bőrkesztyű vagy csizma nagyon fellelkesít, más meg észre sem veszi, hogy az illetőn olyan is van.

  •   Ms. Tifa // ápr 28th 2010 at 17:17

    Erda! Először is gratulálok a cosplayedhez, nagyon tetszettél, amit mondtam is conon! :) És igen, tényleg jó pasi vagy! :)

    A további témához hozzászúlva:

    Egyetértek teljesen Lenalee-vel. Hogy miért? Mert tökéletesen igaza van. A zsűrinek nem csak azt kell néznie, hogy van egy technika, azt is kell néznie, hogy az két ruhán van jelen, és tök mindegy, hogy mikor és ki volt úgymond a kitalálója. Mert pl ezeregy technikát lesnek el egymástól a blogokban a cosplayerek, meg mondanak el egymásnak, vagy néznek utána neten. Szóval innentől kezdve ebbe belemagyarázni bármit is totálisan értelmetlen.
    Onnantól, hogy valami nyilvánosságra van hozva senki nem szólhat érte, ha más is azt használja fel.
    Nem tartom etikusnak Aoimével szemben ezt a lépést. Ahogy pl az sem lett volna etikus, ha nálunk a kalapok miatt lett volna jelölve valamelyikünk, mivel “egyforma” volt, ugyanazzal a technikával, és lényegtelen, hogy melyikünk találta ki. ( most csak mondtam egy példát a hasonlóság elvére építve ) A csapat az attól csapat, hogy együtt dolgoznak, és ha már együtt dolgoznak, akkor megosztják egymással ezeket is. Így csapatból akkor van értelme valakit kiemelni, ha nincs ugyanolyan stílusú ruhájú karakter benne.
    Persze a zsűrinek szíve joga bármit dönteni, és persze minden relatív, ezzel tökéletesen egyetértek. Ez csak a saját véleményem volt.

  •   Lona // ápr 28th 2010 at 18:42

    Uuupsz Erda! Kommenteltem egy hosszút, de invalid kóddal elvette az egészet, és nincs meg kimásolva :( nem kaptad meg esetleg engedélyeztetésre?

  •   Lona // ápr 28th 2010 at 19:01

    No Erda, lerövidítettem :)

    No, szerintem nem szabad dekára mérni az egymásnak nyújtott segítséget csapaton belül.
    Nálunk is, mivel a partnerem kezdő, segítségre szorul, hogy mit hogyan csináljon, a modellezésnél,ugyanakkor ott van a munkafolyamatoknál, rajzol, vág, fest, varr, beszerez, stb., amely, ha összességében a produkciót nézve, legalább annyi energia bevitelt jelent, mint az értelmi szerzőjét. A korai jelmezeimnél pl: Sephiroth, igencsak rá voltam utalva Balázsra, majd Belias-nál és Vivinél, már csak egy-egy dologban kértem segítséget tőle, de most T-elos-t teljesen egyedül csinálom, mivel a munkája miatt nagyrészt Miskolcon van.
    Én is segítek Shion-nak, mint értelmi szerző-máshogy a sajátommal nem is haladnék(!)-, de ő görnyed az asztal fölött, ő rohangál anyagokért, és ő melózza végig az egészet, vagyis a szó szoros értelmében megcsinálja az egészet.
    Úgy, ahogyan én is megtanultam lassan, meg ahogyan ti is! Én azt mondom, hogy a dolgok legelején, vagy főleg, ha barátságból cosplay-ezik együtt egy csapat, nem árt, ha minden téren
    jól össze tudnak dolgozni, amit csinálnak, együtt csinálják, közös érdek, hogy sikerüljön, és minden csapattagnak kutya kötelessége megtenni mindent ami tőle telik, de ez elvi kérdés inkább…. Ezt feltétlen leszögezem majd a zsűrinek majd én is, mert hétről-hétre látom a partneremen, hogy igenis tesz a dologért, és szorgalmasan dolgozik!

  •   Lona // ápr 28th 2010 at 19:40

    …mmm még ez lemaradt, és ez csak simán az én észrevételem, és nem szeretnék vitatkozni rajta, mert nem láttam Aoime és Lenalee jelmezét-de bepótlom. Lenalee-vel volt alkalmam beszélgetni, egy kicsit, Aoime-vel eddig még nem, és az is tény, hogy eléggé vackul láttam én ki anno Vivi-ből a nyári Con-on, de sztem kiszárt, hogy bármelyikük is másolna, én azt láttam, hogy erre egyiküknek sincs szükségük.

  •   Salome // ápr 28th 2010 at 21:25

    Tifa: A technikai díjat a technikára adják, ez teljesen egyértelmű, ezen nincs mit magyarázni és nem kell semmit belemagyarázni.
    Etikusságról pedig nincs értelme beszélni, mert semmi etikátlan dolog nem történt, szerintem mielőtt használsz egy szót elötte néz utána a jelentésének. ;)

    A másik, hogy pontosan azt írtam, amit ti is, hogy ez egy csapatban egyáltalán nem gond, sőt elengedhetetlen az egységes kép megalkotásához. Ezért feleslegesnek érzem a csapatmunka filozófiájának kifejtését, mert ennek így kell működnie és ezzel magyarázat nélkül is mindenki tisztában van.

  •   Araniel // ápr 29th 2010 at 20:21

    Jujj micsoda vita alakult itt ki :)
    Erda, nagyon gratula a cp-dhez, nagyon tetszett. Tényleg jó pasi voltál :D
    Le is fényképeztelek többször is :) Oda is akartam menni bemutatkozni, de aztán valamiért elmaradt. Ilyenkor csak megyek, mint a mérgezett egér :) Én ugyan csak “koca cp-s” vagyok, annyira nem értek ezekhez, de teljesen egyetértek a beszámolóddal :) Mellesleg ti hogy bírjátok ilyen jól a színpadot? Én majdnem leestem úgy remegett a lábam, amikor átvettem a díjamat^^”"”"”

  •   Boba Fett // máj 1st 2010 at 10:45

    Tudom h nem igazán tartoztam oda mint Star Wars-os, de legalább nagyon jól éreztem magam!!Most tudtam először felvenni a páncélomat! Ja,és nem Boba Fett a karakterem neve:D

  •   Erda Zin // máj 1st 2010 at 12:59

    Boba Fett: Ezek szerint egy saját karakter voltál, nem a filmekben feltűnő fejvadász? Amúgy nagyon nagy gratula a páncélhoz, oda is akartam menni érdeklődni, hogy hogyan, merre, miből csináltad, csak mindig olyan sokat vettek körbe, nem akartam tolakodni.
    Júniusban gyere vele HoldfényCon-ra, tuti siker lesz!

  •   Boba Fett // máj 2nd 2010 at 13:31

    Köszi a dicséretet! Jólesik:D…Amúgy nem a filmben lévő fejvadász voltam csak ahhoz a fajhoz tartozó kitalált karakter. Ezek a Mandalorok és kb mindnek ilyen a páncélja csak más festéssel!Mindenképpen megyek a HoldfényCon-ra mert meghívtak . Csak ne legyen 35 fok , mert akkor kifogok készülni:D amúgy nyugodtan odajöhettél volna , mert örülök ha érdeklődnek mivel sok negatív kritikát is kaptam , h mi a f…-t keresek én itt:D Voltam én már odaillő cp-s is pl: Dante:P ! Mondjuk az a ruha nem volt akkora siker:S

  •   Ms. Tifa // máj 2nd 2010 at 16:11

    Jajjjjj! Nekem is nagyon tetszettél, csak mindig távolról láttalak, amikor éppen “rohantam” valahova.
    Holdényconon remélem majd megtalállak! :) Keress egy fehér ruhás hercegnőt a SW-ból! :)))))

Leave a Comment

Security Code: