A csizmák után a ruha tűnt a következő logikus folytatásnak. Mivel a fehér szőrmés részt már ősszel megvarrtam, a “szoknya”, illetve a bőrdzseki volt már csak hátra.
Először is jött a filózás, hogy mindezt hogyan is kéne megalkotni. Először úgy gondoltam, hogy úgy is két öve van a karakternek, az egyik megtartja majd a dzsekit, a másik pedig a szoknya részt. Megcsináltam a szabásmintákat, és amikor összetűzögettem az egészet rájöttem, hogy ez nem is két ruhadarab, hanem egy! Egyszerűen csak az elöl kivágott térdig érő bőrkabátról van szó, aminél kicsit trükkösen oldották meg a feszülős hatást: deréktájon egy szorítja rám a cuccot. Szóval kisebb szabásminta módosítások után elértem, hogy az egész ruha egyben legyen, így a szabásminta kisakkozása cirka egy napomba telt.
A második nap elkezdtem a szabást, és mivel úgy gondoltam logikusabb az egyszerűbb részekkel kezdeni, lentről fölfelé haladtam, és a “szoknyával” kezdtem. Persze hogy elcsesztem a szabást, de mivel kevés volt a műbőr, nem javítottam ki. Szerintem nem annnnnyira feltűnő (igazából csak a teljes ruha összevarrásánál derült ki, hogy elszúrtam), de persze ha valaki kiszúrja mi vele a baj, szóljon be érte, elviselem a kritikát. :)
A szoknyán be tudtam gyakorolni a díszítő csíkok felvarrását, mivel itt viszonylag hosszú, de tökegyenes csíkok vannak. Azért ez is beletellett két napba, bár ahogy haladtam a munkával büszkén konstatáltam, hogy határozottan gyorsult a munkatempóm. A szoknyarész készen:
A dzsekirész megvarrása valamivel bonyolultabb volt, mivel nem kevés fehér díszítés van rajta. Maga a szabásminta nem volt egy nagy was ist das (de azért ezt is elszúrtam ám), ami sok időt elvett azok a fehér részek, főleg a kereszt voltak. Ezt úgy csináltam, hogy összetűztem a kiszabott kabátot, majd felaggattam a próbababámra (amit Aoime nélkül sose tudtam volna megcsinálni, köszi szépen a blogodban közzétett tutorialt), és elkezdtem krétával berajzolgatni, hogy hova is kéne díszítés. Utána levettem a méreteket és kiszabtam fehérből a díszítéseket. A harmadik nap erről, illetve a helyes tűzésről szólt, komolyan egy napomba telt mire minden kis díszítésnek megtaláltam a helyét.
Az aprólékos cuccokkal amúgy az a baj, hogy ha nem figyel az ember simán kihagy egy-két részletet. Vicces volt, amikor mindent összetűztem, tök elégedett voltam magammal, aztán ránéztem a referenciaképre, és “basszus, oda még kell egy sáv”. Ezt én kétszer játszottam el. :D Amúgy az is vicces, hogy sokszor maga a mangaka se emlékszik hogy is nézett ki a kabát, az összegyűjtött képek között összesen három kabátvariációt találtam. Mindegyik ugyanaz az egyenruha, csak a csíkok kicsit máshogy állnak. Én természetesen a leggyakoribb, “hivatalos” változatot követtem.
Miután végre valahára minden résznek belőttem a helyét jött maga a varrás, ami nagyjából kitöltötte a negyedik napom. Először a kiszabott kabátdarabokra rávarrtam a fehér részeket, majd összeillesztettem magát a kabátot is. A gallérral kissé megszenvedtem, mivel ott elszúrtam a szabást, nameg az elöl látható kis fehér vonalaknál csaltam egy kicsit, de amúgy maga a varrás (azon kívül, hogy időigényes volt, és meghalt közben a varrógép) nem volt vészes.
Ami a legnehezebb volt a kabátban, az az egész összeillesztése volt. Fél nap gombostűzés után végül sikerült belőnöm azt a tűzést, ahol a legkevésbé jönnek ki az elszabások, és úgy összképként elég menő a cucc. Jaja, csakhogy az összekötő övrész nem csak egy sima fekete öv, hanem alul felül fehér szegéllyel van díszítve. A tűzésnél természetesen ezeket a fehér részlet is mind be kellett lőnöm, aztán varrásnál valahogy el kellett simítanom azt a kismillió ráncot, ami a ruha gyűrődése miatt adódott. Nem kis meló volt, és nagyban nehezítette a dolgot, hogy ugye ez az öv a ruha közepén van, és valahogy a varrógép alá kellett erőszakolnom a tunika egyik felét. Végül valahogy megoldottam, és bevallom, minden elszabás ellenére én elégedett vagyok az összképpel, álmomban nem hittem volna, hogy én erre valaha képes leszek.
Ruha completed:
2 responses so far ↓
yakaii // jan 22nd 2010 at 17:08
Wow, nagyon ügyes vagy és milyen jól haladsz! Gratula! :)
Mizu // jan 24th 2010 at 04:19
Huuuha, nagyon ugyes vagy:D Csak amulok es bamulok:D bnommel is dgm-es cp-t csinalunk, de az 1. ruhakbol, mert nem mertunk belekezdeni a muborbeOo 1. cp-nk lesz (Lavi es Allen) Eddig nagyon jo vagy:D csak igy tovabb:D remelem conon talalkozunk:D (en leszek a voros nagy kalapaccsal:D)
Ui.: es telleg tetszik a ruhad^^ nem gyozom dicserni x)
Leave a Comment