Két bal kéz

Szalhjongdo, a láthatatlan

2009. augusztus 10. hétfő · 4 hozzászólás

A nyári munkák mellett lassan fél éve készül egy másik projekt is, mégpedig az ŐsziConra. Mivel szeptemberben Szegedre költözöm, és nem lesz műhelyem a craftosabb részeket még augusztusban el kell készítenem. Ezzel foglalkoztam az utóbbi két és fél hétben. Na, valaki rájön mi akar ez lenni?

Vért izzadtam vele, és most egy jóóóóóóó ideig nem szeretnék több kardot csinálni.

Penge: 80 cm, ebből 60 cm csupasz, 20 cm borított
Markolat: 25 cm
Teljes hossz: 105 cm

Felhasznált anyagok: a kard lelke fenyőfa, elvileg ebből akartam csinálni az egészet, de persze nem sikerült. Végül a hozzávalók listájára került még a gipsz, ragasztószalag, spárga, pillanatragasztó, parafa, parafaragasztó, fatapasz, alufóliaragasztó és a dekorgumi is.

Bevallom, félúton abba akartam hagyni. Amikor a harmadik próbálkozás sem jött össze, ott tartottam, hogy f*szomba a karddal, kiszórom az egészet a kukába, és kész. Az asztalos szomszédunk tartotta bennem valahogy a lelket, kijelentette, hogy ennyi munka után nem szabad abbahagyni. Maga a faragás amúgy ritkaronda, a festés mentette meg a még menthető részeket. Végül ilyen lett. Egyáltalán nem vagyok vele megelégedve, viszont kell a kard az őszi cp-hez, én meg belefáradtam, nem tudnám ismét elölről kezdeni, és mivel elköltözöm Szegedre, már műhelyem se lesz.

Hüvely nincs, mert úgy vettem észre a karakter nem hord magánál olyat, csak a kardot.

Soha többet nem akarok kardot csinálni. Utálom. Ja, és aki ennyiből rájön, mi lesz az őszi cp-m, az kap egy virtuális bocicsokit.

Kategóriák: Vonszul Rang (Árnybíró)



4 responses so far ↓

  •   Salome // aug 10th 2009 at 14:02

    Nem volt nehéz kitalálni, a Cosplay álmok alatt már írtad időponttal együtt.

    Látom, hogy miért vagy vele elégedetlen, de szerintem így első kardnak egész jó lett! ;)

  •   Okkido // aug 11th 2009 at 13:35

    Szerintem nem kellene elégedetlenkedned, mert ez a kard nagyon durva lett. Ezt nem vigasztalásnak szánom. Személy szerint én sosem mernék belekezdeni egy ilyen faragásos munkába. Minden tiszteletem a Tiéd, hogy nem adtad fel. *meghajol*

  •   Erda Zin // aug 11th 2009 at 20:05

    Salome: nem hittem volna, hogy valaki még az oldalakat is elolvassa, nem csak a bejegyzéseket. :D

    Amúgy ez a penge a második darab, éppen ezért vártam volna valami előrelépést az elsőhöz képest, de ez még bénább lett. És ez fáj benne igazán.

  •   ichimarugin // aug 12th 2009 at 19:27

    hát nem tudom, de nekem ez a kard NAGYONNN tetszik. írtó klassz lett. :D grat hozzá. ^^

Leave a Comment

Security Code: