Két bal kéz

Tegnap volt a nagy nap, a bolondballagás, amikor is magamra ölthettem első hivatalos cosplayem, és Sailor Moon bőrében randalírozhattam végig a városon és a sulin.

Először is, a körülményekről: esett az eső. Ez egyrészt azt jelentette, hogy veszélyben volt a műhajam, másrészt hogy szétfagytam reggel, harmadrészt, hogy a csizmámat reggel le kellett mosnom. A csodás lábbeli ugyanis eredetileg barna, és én akvarellfestékkel pirosítottam be, ami nagyon jól mutatott, viszont a legkisebb víztől lejött. Sajnos nem kockáztathattam meg, hogy vörös csíkot húzzak magam után mindenfelé, ezért tettem egy szívességet az esőnek, és helyette lemostam a csizmámat. Fájt érte a szívem, de nem tudtam mit tenni. A nap poénja, hogy az eső csak reggel esett, délutánra kisütött a nap, minden felszáradt, és még melegem is volt a cuccban. No mindegy.

A reggeli hajcihő amúgy szó szerint hajmeresztő volt. Rövid hajam sikerült valahogy két copfba rendeznem a fejem tetején, amire aztán rá tudtam csatolni a műhajat, de nagy szenvedés volt. Két ugyanolyan, vagy legalább hasonló Bunnycopfot csinálni nehéz! Jó fél óra szenvedés, és egy segítő anyuka kellett hozzá, de megoldottuk. A haj egész mutatós lett, és meglepően jól bírta a strapát: rohangáltam benne, mindenki megtapizta, cibálta, és semmi baja nem lett. Amúgy úgy tűnik az átlagos gimisnek szokatlan a jó minőségű műhaj: mindenki kérdezgette, hogy ez igazi haj-e, és tökre csalódtak amikor közöltem, hogy nem :)

A koria kelés, hajigazgatás és izgulás miatt a tiarámat sajnos otthon hagytam. Nagyon elkeseredetem, amikor félúton a suliba rájöttem, hogy nincs a homlokomon. Egyrészt azért bántott, mert egy csomót dolgoztam vele, másrészt mert szerintem az a karakter magja. Ennek ellenére csak egy ember vette észre (egy Sailor Moon fan természetesen), és igazából nem hiányzott még egy idegesítő, folyton leeső alkatrész a jelmezből.

Ami jól esett, az az, hogy felismertek. Mentem a folyosón, és hallottam, hogy „Tudod, az a Sailor Moon”, meg folyamatosan hallottam a hátam mögött a sorozat nevét, és ez úgy jól esett. Az osztálytársaimnak is tetszett a cucc, és eredeti is voltam, bár talán kicsit kilógtam a tömegből. Szerencsére(?) sokan béreltek ruhát (amiről amúgy rossz véleményem van), így több minőségi jelmez is volt, és nem volt olyan fura, hogy az én ruhám ilyen részletes, de azért egyedi volt, na. Ettől kicsit furán éreztem magam, tekintve, hogy nem animés közegben voltam, de másrészt jó volt, hogy különlegeset tudtam alkotni.

Összességében a jelmez naggggyon kényelmes volt, jól éreztem magam benne, és jó móka volt viselni. Örültem, ha az emberek felismertek, és jól esett, hogy úgy kellett összeszedni az osztálytársaim állát, amikor közöltem, hogy ezt én varrtam. Első ’cosplaynek’ ideális, örültem, hogy sikerült valóra váltanom nyolc éves önmagam álmát, és Holdtündérré válhattam egy napra. Itt van pár kép ízelítőül:

Megosztás a Facebook-on