Két bal kéz

Az addig oké, hogy azt állítottam, tudok varrni (ami annyit tesz nem varrom oda az ujjamat az anyaghoz), de ugyebár a szabó-varró tanfolyamok neve nem véletlenül szabó-varró.

Már eleve az elég röhejesen hangzott, hogy én varrni akarok. Apám gyakorlatilag kiröhögött: a tomboy sohasemminőiesetnemcsinálok lánya leül a varrógép elé, és azt állítja, hogy szoknyát fog csinálni. Elég ö… érdekes. Bevallom, én se nagyon tudtam mit kezdeni a dologgal.

Na de vissza a szabáshoz, mert hogy valahol ott hagytam abba. Tehát, amikor meg akarunk alkotni egy ruhadarabot, nem árt ha tudunk szabni is, bár erről engem nem nagyon tájékoztattak. Szerencsére az én kosztümöm nem igényelt semmilyen szabótudományt, mivel a szoknya gyakorlatilag egy lapszoknya, és csak egy naaaagy trapézt kellett szabnom és beszegnem. Ez még nekem is ment volna, csakhogy:

A szoknya díszítve van. Az eredeti selymet gondolom festették, de mivel nekem eleve szaténom volt, és eleve nem tudok ekkora felületet egyenletesen megfesteni, a „színes darabokból szoknyát fabrikálunk” megoldásnál maradtam. Ez annyit jelentett, hogy először nyolcmilliárdszor végignéztem azt a fél perces jelenetet amiben Yuyama ebben a ruhában szerepel (belinkelt videóban 7:20-tól)

Ez alapján megalkottam a saját elképzeléseim a ruháról, és úgy döntöttem a kék folyószerű izét belevarrom a szoknyába, a virágokat pedig egy eltérő színű anyagból megvarrom. Így hát jött a tervezgetés és a szabás, szépen kivágtam három darabból a szoknya alapját, szép hullámosra megcsináltam a folyó kontúrját, és akkor jött, hogy ezt most össze kéne varrni.
Azám, csakhogy a két anyag széle sehogyan sem akart egymásra illeszkedni. Na mondom, ha most szúrtam el a teljes lazac színű anyagomat, és a kék jórészét, és mehetek venni ilyen méregdrága anyagot, akkor fel is adom itt helyben. Nem mondom, hogy nem estem pánikba. Azért megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, és nagyjából összefércelni a dolgot, hátha. Baromi nehéz volt a meló, mivel a szatén nagyon csúszós anyag, a hullámvonalak nagyon nem passzoltak, és anyám végig ott állt felettem, és azt hajtogatta, hogy úgy se lesz jó. Végól valahogy mégis megcsináltam a fércelést…
és jó lett.

Azt hiszem nem kell mondom, hogy megkönnyebbültem. Végül rájöttem, hogy valószínűleg azt volt a baj, hogy én nem egymásra akartam varrni a két darabot, hanem egymás mellé, tehát amikor széthajtottam a két anyagot, akkor lett sima felület, ezért a szélek eleve ellentétes irányba fordultak. Szóval miután mindezt megvitattam magammal, meglapogattam a vállam, hogy ilyen ügyes vagyok, le is ültem a varrógép elé, hogy ezt én össze is varrom gyorsan.

Én nem tudom, hogy a szaténnak vannak-e feljebbvalói, de én annyit szidtam őket, hogy abba belepirulhatott még a nefelejcskék anyag is. A szatén ugyanis csúszik. Piszkosul csúszik, ami elég kellemetlen két teljesen eltérő szegély és egy hatalmas anyagfelület összevarrásánál. Nem egyszer kezdtem újra, és mindig az utolsó centiken sikerült elrontanom a dolgot. Még szerencse hogy a szaténban nem nagyon látszik meg a bontás, mert különben ementáli lenne a ruha a varrások mentén. Végül valahogy összeimádkoztam a darabokat és baromi büszke voltam magamra.

A virágokat rávarrásos módszerrel alkottam meg babarózsaszín és zöld szaténból. A nagy virág mintáját az egyik Árnybíró kötetből másoltam ki és nagyítottam fel A3-as méretre, a kis virágokat saját magamtól alkottam meg. Aztán az egészet selyemkontúrral átkopíroztam a szövetre, és ennyi volt az eredeti terv. Amikor megszáradt a cucc, szép volt, de valahogy nem tetszett. Aztán megláttam a cuccaim között a piros textilfestéket, és rájöttem. Árnyékolni kéne a szirmokat egy kicsikét.
A festéssel az a jó, hogy sokkal jobban otthon vagyok benne, mint a varrásnál, és addig se kell hallani a varrógép iszonyú zaját (30 éves roncs, barmi zajos). Szóval jó sokáig festegettem, kontúrozgattam és éleztem, hogy addig se kell tanulni, még végül megszültem a virágokat és a leveleket.

Bevallom, elégedett voltam a dologgal, elég plasztikus lett a dolog, és a nagy rózsa is jól sikerült. Aztán a kontúr mentén körbevágtam a részeket, és kézzel óvatosan felöltögettem őket. Mikor barátnőm meglátta el se akarta hinni, hogy én erre mint képes voltam, és hogy én tulajdonképpen tudok varrni.

Szóval így készült a szoknya, amit az előző postban már láthattatok, de most még itt van pár kép. Nem volt nehéz megcsinálni, de azért elég mutatós. Az egészet amúgy pár tépőzár tartja a derekamon, na meg a még rájövő övrétegek is fognak valamennyit. Első darabnak annyira nem rossz, csak ne nézze meg senki a varráseltisztázásokat :D

Megosztás a Facebook-on