A Cosplay álmok rovat alatt, az egyetlen kislányos jelmeznél (aminek valójában a férfi párját szeretném megcsinálni) megjegyeztem, hogy nem szeretem a magical girlt. Nos, ez az állítás így teljesen helyén van, de az nem azt jelenti, hogy nem szerettem a magical girlt. Lehettem vagy nyolc éves, amikor fanatikus Sailor Moon rajongó voltam. Mindig holdtündéreset játszottunk a suliban, mindenkinek kitaláltuk, hogy melyik tündér, sőt, az egyik barátnőm, farsangkor Merkúrtündérnek öltözött! Ha jobban belegondolok, ő volt az első cosplayer pályafutásom során. :)
Szóval, hogy mi is akarok én kihozni ebből az egészből. A napokban találtam pár ősrégi videokazettát az egyik fiók aljában, amin legnagyobb megdöbbenésemre, tévéből felvett Sailor Moon részek voltak. Hát, meg kellett néznem az összeset, és a gagyi történet és a silány grafika ellenére is nagyon jól szórakoztam. Kisgyermekkorom régi szép emlékei jöttek vissza, amikor mindig két copfban akartam hordani a hajam, és alig vártam, hogy középsulis lehessek, és legyen matrózblúzom (ami ugye egy egészen más műfaj, mint a Holdtündéré, de ezt próbáld meg elmagyarázni egy nyolcévesnek). Most, hogy végzős gimis lettem, ezek a régi álmom ismét a felszínre kerültek, és rájöttem, hogy nekem május elején lesz egy bolondballagásom, és hát jött az isteni ihlet: valósítjuk meg a nyolc éves kicsi Erda álmait, és öltözzünk be Holdtündérnek.

Röviden, tömören tehát van egy hónapom, hogy elkészítsek egy holdtündér jelmezt, de itt jönnek a bökkenők. Először is, a suiban egészen biztos, hogy csak Bunny-t ismerik, tekintve hogy ő volt a jellegzetes hajú főszereplőnő. Ezzel nincs is semmi bajom, szívesen beöltöznék Bunnynak, de nincs hajam. Rövid hajú Holdtünndér pedig… ööö… fura. Parókára viszont nagyon nem szándékozom beruházni, így jön a nagy kérdés: honnan szerválok egy hónap alatt derékig érő hajat? Tudtommal a városban csak egy jelmezkölcsönző van, de nem tudom hajakat tartanak-e, és ha igen lehet-e kölcsönözni. Mást viszont nem ismerek, akinek csak úgy lenne szőke parókája. Viszont ha nem lehet parókát kölcsönözni, nincs értelme megcsinálni a ruhát.
Szerencsére a brancsban van épp elég másik tündérke, én pl. tökéletes lennék Uránusztündérnek (jobb oldalt), tekintve, hogy tök ugyan ilyen a frizurám, és amúgy is elég fiús vagyok (ugye ő volt a boku karakter aki mindig fiú cuccokban járt és az egyik tündérrel enyelgett), viszont nem hiszem, hogy bárki ismerné a karaktert a suliban, és rájönne ki vagyok.
A másik két lehetőség, akiket még meg tudnék valósítani, az Merkúrtündér (első kép világoskék ruha) és Marstündér (első kép piros ruha).
Merkúrtündér azért jó választás, mert egyrészt nagyon hasonlít a személyiségem, másrészt olyan fújogatós hajfestékkel könnyen elérhető a kék hajszín, viszont nem tudom hányan ismernének rá a karakterre és tudnák, hogy ó, igen, ez Sailor Moon.
Marstündérhez elvileg van parókám, de ugye azt a hajat kell majd belőnöm szipi-szupi gésafrizurának is május 16-ra, és nem biztos, hogy előtte egy napig kibontva kéne hordanom. És azt se tudom, hogy pl Marstündért felismernék-e a többiek.
Szóval mindenképp Holdtündér lenne a legjobb választás, viszont nincsen hajam. Egyenlőre arra hajlok, hogy úgy veszek anyagot, hogy Holdtündérnek és Uránusztündérnek, mivel mind a ketten sötétkék szoknyával rendelkeznek, és mikor meglesz a végleges döntés, megveszem a piros vagy sárga masnianyagot. Mindenesetre sikerült nagyon besóznom magamat, tíz évvel ezelőtti vágyálmom sikerül beteljesíteni, még ha csak egy bolondballagás keretei között is. Akit eddig beavattam, az azt mondta, nem vagyok normális, és kizárt dolog, hogy ez nekem összejöjjön, tekintve, hogy szoknyát se hordok, nem hogy ilyen rövidet, és mindenki fiúnak néz.
Én azért bizakodom, remélem, ha más nem, hát egyszer, itthon tükör előtt felhúzásra jó lesz a ruha, és elmondhatom, hogy nem hagytam veszni kisgyermekkorom egy darabkáját. Megpróbálok a suliban majd másokat is belevonni a dologba, még két emberre számítok, hogy talán-talán, esetleg. És ha nem, hát nem. Ha nem jön össze a dolog, legalább elmondatom, hogy legalább megpróbáltam, megint elszórtam párezer forintot és jó sok időt, és még mindig van itthon zöld temperám, hogy megvalósítsam eredeti bolondballagásos terveim, és zöldfülű legyek.
Azért szeretném, ha ez összejönne. Ha esetleg valakinek van hosszú szőke parókája, egy napra szívesen kibérelném. Fizetem a postaköltséget, valamennyi bérleti díjat, kimosom, és hiánytalanul vissza is küldöm, természetesen saját számlára.
Láttam, hogy már mások is cosplayeztek Sailor Moon-t, ha esetleg van valami tippjük a ruhával kapcsolatban, szívesen veszek bármilyen ötletet (pl. milyen anyagot vegyek, vagy hogy a fenébe gyártsak kesztyűt).
Jah, és szurkoljatok, hogy összejöjjön :)

EDIT: mivel rájöttem, hogy a blog betümérete olvashatatlanul kicsi, kinézetet cseréltem.
1 response so far ↓
Mantis // márc 14th 2009 at 16:50
Moon ügyében esetleg kérdezd meg az előzőeket, hogy odaadnák e neked a parókájukat egy napra. Jelmezkölcsönzőkben általában nem engedik, h átformázd a hajat vagy akármivel befújd és nem hiszem, hogy ilyen fazont bárhol is tartanának itthon.
Mercury a második legjobb választás, mivel ő a 2. senshi, még nagyjából rá is sokan emlékezhetnek. Vagy Mars. A ruháról talán csak tudnak asszociálni, hogy SailorMoonból van.
Leave a Comment